Heves megyei aprónyomtatványok 20/M
évtizedeken át kellett elviselnünk más népek megvetését. Megsemmisült a magyar gyáripar egynegyede, a viszonylag fejlett gépgyártás 36%-a, elpusztult az állatállomány közel kétharmada, a traktorok egyhar- mada. A visszavonuló egykor szövetséges német hadsereg pedig vitt mindent, ami csak útjába esett és amit csak mozdítani tudott. Kérdezem én és kérdezzük mi: vajon ki gyógyította be a háborús sebeket? Ki szült új országot a sokat szenvedett földön? Vajon Horthy Miklós, aki — bárhogyan is szépítsék a dolgokat — feladta Magyarország függetlenségét? Vagy netán hívei, akik negyedszázadon át hűségesen szolgálták miniszterként, tábornokként vagy akár államtitkárként, s még a 24. órában sem voltak képesek kiugorni a háborúból? Képtelenek voltak, mert jobban féltek az eljövendő társadalmi változásoktól, mint a fasiszta rémuralomtól. Kiket ünnepelünk ma, április 4-én? Talán a tőkéseket és földesurakat? A Bethleheneket vagy Zwacko- kat, Weisz Manfrédeket, vagy Goldbergereket, Észter- háziakat vagy Pallavicinieket, azokat, akik az első lehetőséggel futottak-menekültek innen? Magyarország igenis azoké, akik itt maradtak. Az országot a magyar nép, a dolgozó emberek áldozatkészsége és verítéke teremtette újjá. Őket ünnepeljük ma. Az elmúlt 46 esztendő visszavonhatatlanul a miénk. Aki itt élt és dolgozott, aki itt született és itt nőtt fel, annak nincs miért szégyenkeznie. Vállalhatjuk a 46 esztendőt, unokáink és gyermekeink előtt, lelkiismeret- furdalás nélkül nézhetünk a világ és Európa szemébe. S elmondhatjuk: nem hiába éltünk. Éppen ezért jogunk és kötelességünk az elmúlt évtizedeket józan kritikával is vizsgálni. Ama iskolába járó gyerekek már a jövő évezrednek tanulnak, ők majd eldöntik, előítéletek és érzelmek nélkül, mi volt jó, és mi volt rossz, mit érdemes magukkal vinni és mitől kell megszabadulniuk. Mi csak segítsünk nekik. A nemzet nem azáltal válik naggyá, ha megtagadja múltját, ha elfelejti történelmét, a nemzet azáltal válik naggyá, ha tanul saját sorsából. A felszabadulás óta eltelt időszak nemcsak győzelmek sorozata. De a történelem előtt e 46 esztendő mégiscsak jelesen vizsgázott, hiszen a gondok mellett eredményeket is látott, a kudarcok mellett reményt keltő kísérleteket, az akaratlan hibák vagy tudatos bűnök mellett cselekvő jó szándékot és értékformáló, alkotó munkát. Legyünk hát objektívek, mert csak így maradhatunk tisztességesek! Mi elfogadjuk e 46 esztendőből mindazt, ami pozitívum, elfogadjuk, hogy az országnak igenis lehetősége volt szabadon, függetlenül, szuverén módon élni. Ráadásul olyan körülmények között, amikor a fejünk felett két világrendszer folytatta hol durvább, hol kifinomultabb harcát. S ezen a tényen mit sem változtat Jalta, a háború utáni rendezés, vagy akár a szovjet csapatok ittléte. De nem fogadjuk el, hogy az ötvenes évek első felében szolgai módon másoltak idegen példákat. Mint ahogyan ma sem fogadjuk el, hogy ne saját utunkon járjunk. Nem fogadjuk el a múltból azt sem, hogy az ország vezetői nem mindig tudtak élni a nehezen megszerzett függetlenséggel. De a leghatározottabban visszautasítjuk azt is, hogy az ország mai új urai új kötöttséget, új függőséget akarnak a nép nyakára akasztani. Élég volt e népnek a kiszolgáltatottságból, a félgyarmati sorsból. Értékeinket megőrizzük Továbbvisszük az elmúlt évtizedekből azt a meggyőződést, hogy igenis lehetséges olyan társadalom, amiben a dolgozók maguk veszik kezükbe sorsuk irányítását. Ahol a tulajdon többsége a dolgozóké és ők ellenőrzik azt. De nem fogadjuk el az elmúlt évtizedek kapkodását, a sietséget, az állami tulajdon abszolutizálását, a szövetkezeti mozgalom átmeneti korlátozását, az egyéni érdekeltség, a vállalkozókedv lebecsülését, hiszen minderre oly sokszor volt példa. De nem kérünk a mai feltörekvő osztályok ,,nagy felismeréseiből” sem, nem kérünk a magántulajdon, a kizsákmányolás mindenhatóságából. Magunkkal kell vinnünk a magyar mezőgazdaság értékeit. A közösségi tulajdont megtestesítő szövetkezeti tulajdon, és a magántulajdont kifejező háztáji itt, nálunk, Magyarországon egészítette ki legtökéletesebben és a leghatékonyabban egymást. Ez a rendszer tette lehetővé, hogy a falvaink az elmúlt évtizedekben megszépüljenek, gazdagodjanak, 2—3 szintes házak épüljenek. Ez a rendszer biztosított jólétet, nyugdíjat a parasztembernek. Ez szerzett megérdemelt hírnevet és tekintélyt hazánknak. Ez is a 46 esztendő eredménye. De elutasítottuk és elutasítjuk ma is a háború utáni évek erőszakos begyűjtési rendszerét, az agrárpolitika későbbi megannyi ingadozását, az erőszakos tsz-szervezést. A kétségtelen eredmények mellett azt is látjuk, hogy ugyan jelentősen csökkent a mezőgazdaságban dolgozók száma, de még a közelmúltban is az aktív keresők egyötöde élt meg ebből az ágazatból. A fejlett világban ez legfeljebb 4—5%. Ezen kell ma változtatni, s nem megsemmisíteni a magyar mezőgazdaságot. Szörnyű felelősséget vállal magára az, aki ösztönzi ezt vagy bábáskodik hozzá. Térjünk végre észhez! Nem új zsellérekre és cselédekre van szükség, hanem támogatott és jól működő agrárgazdaságra. Történelmi tény, hogy a magyar ember az elmúlt 46 évben jobban élt, mint bármikor előtte. Megtanulta, mi az az emberi élet, a kiszámítható holnap, mi a létbiztonság. Megtanulta, mit jelent az, ha van munkája és mindenki dolgozhat. De tudnunk kell azt is, hogy a közösségi tulajdon hatékony működését, az egyéni érdekeltség megteremtését nem mindig és nem mindenütt tudtuk biztosítani. Vajon zsákutca-e az elmúlt 46 esztendő? Nem! A közösségi tulajdon többségére épülő társadalom nem maradt alul a magántulajdont istenítő rendszerekkel szemben, igaz, sok helyütt csatát vesztett. De jól véssük emlékezetünkbe és tudassuk másokkal is: a csata még nem ért véget! A múltból magunkkal visszük az elmúlt évtizedek demokratikus fejlődését. Azt az őszinte törekvést, hogy valóban a nép saját maga demokratikusan irányítsa sorsát, az ország fejlődését. De elutasítjuk az egyeduralom, a személyi kultusz, a demokrácia korlátozásának minden formáját. És visszautasítunk mindenfajta következetlenséget, amit az antidemokratikus megnyilvánulásokkal szemben tapasztalni lehetett. De ugyanakkor nem tudjuk elfogadni és visszautasítunk minden olyan törekvést, ami az elmúlt évtizedeket Recskkel és a kitelepítésekkel, a törvénysértésekkel és a törvénytelenségekkel akarja összemosni. Határozott nemet mondunk mindenkinek, aki valós vagy vélt sérelméért a ma élőkön akar revansot, kárpótlást venni. Ma különösen fontos világosan látni. A polgári demokrácia csetlik-botlik, a közvetlen demokrácia minden formáját felszámolták, a Parlament elé olyan, a nemzet és emberek nagy tömegei sorsát formáló törvények kerülnek mindenfajta vita nélkül, amiben végül is az emberek szűk csoportja dönt. 3
