Heves megyei aprónyomtatványok 19/K
Aldobolyi Nagy György zeneszerző „Hadioperett” - írjuk műfaji megjelölésként, de a éVEJK A HÁTORSZÁGBAN ugyanúgy nevezhető „groteszk musical”-nek is. Vagy egyébnek, ha a műfaj lenne a legfontosabb. Számomra azonban elsősorban egy ritkán adódó alkalmat jelentett: világirodalmi, örökérvényű „hős”-ből zenés színpadi főszereplőt formálni. Köréje pedig a híres regény alapján olyan szövegi-zenei környezet kívánkozott, ahol otthon érzi magát dal, tánc, próza egyaránt. Bőven merítettem minden zenei forrásból, leginkább mégis - azt hiszem - a mókás, csúfondá- ros dallamok uralják az elkészült darabot. És egy kis motívum, ami végigkíséri a főszereplőt, helyette is kimondja sok furcsa helyzetben: ÉVEJK vagyok. Molnár Ernő koreográfus Szenes Iván kitűnő versei, Aldobolyi Nagy György remek zenéje és maga a darab szellemisége ... mi kell még egy koreográfus számára? Olyan mozgásforma és szituációs táncok sora, melyeket szolgálatba lehet állítani a tragikomikus helyzetek megformálására, csatlakozva a színpadi változat megteremtéséhez. Mindig könnyebb számomra önálló koreográ fiák, táncos betétek elkészítése, mint az, ahol a mozgást a versekre írt zenéhez kell harmonikusan illeszteni. Mi a titka a jó zenés darabnak? - az, hogy a nem táncos - énekes - színész úgy viselkedjék szerepében, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne számára a három műfaj együttes alkalmazása. Éppen ezért olyan populáris formákat kerestem, melyben a darab szereplői remélem jól érzik magukat és játékos kedvük fokozódik. Először dolgoztam az egri színházban, ahol egy remek, humorra fogékony és az alkalmazott mozgásokra érzékeny társulattal ismerkedtem meg. Remélem mindannyiunk örömére