Heves megyei aprónyomtatványok 19/H
PÉCSI I STVÄ N Hagyományőrző korszerűség Fejezetek a Hatvani Galéria életéből Csaknem másfél évtizede, 1971 tavaszán — még a Horváth Mihály úti művelődési ház klubtermében — nyílt meg iaz a kiállítás, amelytől a Hatvani Galéria letét számíthatjuk. Programot, művészetesztétikai alapelveket fogalmazott és tárt a látogatók elé ama kiállítás, anyagát az alföldi iskola legjobbjainak — Tornyai, Endre Béla, Rudnay, Kohán és a ma élők — műveiből válogatván. És bár eleinte, meglehetősen sok gáncs érte a vállalkozást, azért mind több művész tudott itt bemutatkozni. Nem is akármilyenek! Egy év múltán Kurucz D. István és Szabó Iván közös szemléjét láthatták a mű- barátok, 1973-ban Fodor József, Erdős Péter, majd Almási Gyula Béla tette le névjegyét a galériává deklarált teremben, majd követte a sort Csohány Kálmán grafikai munkáinak tartalmas kiállítása. A jelzett tárlatok már csak azért is említést érdemelnek, mert nem csupán Hatvanban, hanem a környező településeken szintúgy a jó mag, a jó csíra szerepét töltötték be. Az első ilyesféle „tájkiállításnak” Rózsaszent- márton bányász művelődési háza adott otthont. És miként erről nem sokkal később Dezséry László vasárnap déli rádió-levele tanúskodott, Fodorék alföldi ihletésű művei meleg fogadtatásra leltek a kis hegyvidéki település lakosságának körében. Az 1974-es ősz már egy országos vállalkozás körvonalát tárta elénk: a galéria — a Képzőművészek Szövetségének egyetértésével — ekkor hirdette meg „Magyar tájak” című biennáléját, s a műfaj iránti érdeklődés jeleként első nekifutásra közel hatvan művész küldte el táj festményeit, grafikáit Hatvanba, hogy az első aranydiplomák Szurcsik Jánosnak, illetve az ezúttal rézkarcokat bemutató Borsos Miklósnak juthassanak. Persze több díjat is kiosztottak a nyitó ünnepségen, s ebben mindmáig azon üzemeknek, szervezeteknek van részük, amelyeknek a vezetői fontosnak vélték az ügyet, nem vonakodtak anyagilag támogatni a képzőművészeti kultúra meghonosodását. Nívódíjat alapított Heves Megye Tanácsának művelődési osztálya, a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja, a Hatvani Konzervgyár, a Mátravidéki Cukorgyárak Vállalat, a Lenin Termelőszövetkezet, a helyi szövetkezeti bizottság és a Szakszervezetek Heves Megyei Tanácsa. Az így kibontakozó művészeti ízlésformáló munka végül oly széles mederbe terelődött, hogy mind szűkösebbé vált az egykori művelődési ház. A galéria irányítója ezért több városi vezetőt próbált megnyerni avégett, hogy a képtár jusson önálló otthonhoz. Ebben legfőbb támasza Szokodi Ferenc, a 1
