Heves megyei aprónyomtatványok 12/G
A dráma vállalja fel a líra funkcióját? Serfőző Simon, a színpadi szerző — Miért írsz drámát? — kérdezem a szerzőt. *— Azt írom meg a színpadra, amit a versekben, riportjaimban nem tudtam elmondani. A dráma fontos műfaj. Egyszerre sok emberhez lehet szólni. — Azokhoz is, akikről a darabjaid szólnak? — Természetesen azokhoz is, jó lenne, ha hozzájuk is eljutna. De nagyon fontos, hogy azokhoz is eljusson, azok is megértsék, akik segíteni tudnak ezeken az embereken. — Kikre gondolsz? — Az értelmiségre. Azokra, akik a tanyákról, a munkás- szállásokról jöttek, a „klottga- tyásokra”. Sokan megfeledkeznek arról, hogy honnan valók. Elfordítják a fejüket, szégyenük eredetüket. Ki töprengjen, ki segítsen a hőseim sorsán, ha nem ők, akiket segítettek kiemelkedni ebből a sorsból?!-— Érdemes drámát írni? — Nem értem a kérdést. Anyagilag életveszélyes. Erkölcsileg? Az ember nem a sikerért ír, de szeretné, hogy észrevegyék, amit csinált. A dráma, a színpad elvégre is nem magánügy! — A Rémhírvivők „fogadtatására" gondolsz? ; — Igen is, nem is. Végül is bemutatták, nem? Néhányon látták is. Hogy a kritika nem vette észre? Czimer József észrevette! S ez többet jelent minden kritikánál! Érdemben bírált, tanácsot adott, biztatott. S most itt az új darab. Be fogják mutatni. — Izgulsz, drukkolsz a darabért? — Persze, Mit tehet a szerző? A bemutatóig dolgozhat a darabon. Szívesen meghallgatom a szakemberek: a rendező és a színészek tanácsait. Végül is a dráma a színpadon él igazán. Én adom a szöveget, a gondolatot, a színészek töltik meg vérrel, élettel. Úgy látom, hogy szeretik a darabomat. — De nem bánnád, ha már túl lennél a bemutatón? — Minden születés drámai, a drámáé is. Csak a bemutatón derül ki, hogy életképes-e a gyerekem, gyerekünk... A beszélgetés csak töredék, egy hosszabb párbeszéd része. Serfőző Simon, a színpadi szerző már nem kezdő. De mint ahogyan a versköteteknél is, csak a második „avatja" felnőtté a szerzőt, áll ez a színházra is. Shakespeare sem Pallas Athéné agyából pattant Balra: jelenet az olvasópróba után. Fent: Somló Ferenc és Csapó János, jobbra: Demeter Hedvig, Martin Márta és Csendes László. ki. A szakmát csak a színpadon lehet megtanulni, de a tanulás sosem tekinthető befejezettnek, A darabon is állandóan formál az idő, a rendező, a színészek intuíciója, s maga a közönség is. Vannak azonban művek, amelyek akkor is fontosak, ha a közönség nem érti meg rögtön. Nem szeretünk önmagunkra ismerni, kínzó gondjainkkal találkozni a színpadon. Talán ezzel magyarázható a Rémhírvivők, Serfőző első darabjának viszonylagosan mérsékeltebb visszhangja. Nem operett volt, nem felszabadult viháncolás a színpadon, noha felcsillant benne a groteszk mellett az önmagán derülő, bölcs népi és az akasztófahumor is. Serfőző — ismereteink szerint elsőként — ábrázolta a téesz-szervezést történelmi távlatból. Tehát már nem jelenvaló, hanem meghaladott, megoldott problémaként. S a távlat adja a szerző fölényét, azt az első drámánál meghökkentő érettséget, ahogyan a figuráit mozgatja a különböző stíluselemeket elegyíti. Egy percig sem lehetett kétségünk, hogy a színpadon
