Heves megyei aprónyomtatványok 9/ZA
Úgy nevet, hogy kicsit kineveti saját magát is.- Hangosan! Túlfűtött tudok lenni, igen.- Fontos állomás ez a szerep a pályáján?- Nagyon fontos. Jókat játszottam eddig is, nincs okom panaszra: tíz éve vagyok a Madách Színház tagja, de ilyen szerep még „nem talált meg”. Ez úgy én vagyok.- Akkor nézzük, milyen ez a lány. Tóth Enikő. A nevetése titkot sejtető.- Olyan furcsa ez, mert szerintem erről mást kellene megkérdenie. Be kellene most mutatkoznom? Harminckét éves vagyok...- íme, itt egy költemény: „Harminckét éves lettem én, meglepetés e költemény...- ...csecse-becse”. Hát igen, József Attila... Szóval egy négyéves kisfiú mamája, százhatvankilenc centiméter magas, barna hajú, barna szemű, vékony, aki szeret sportolni, kerékpározni, bar itthon csak egy kondíciójához szükséges szobabiciklit tart...- Hová valósi?- E,gerbe.- És milyen bort szeret?- A badacsonyi szürkebarátot. A nevetése arról vall: ugye, nem számított erre?- Mit tart a legjobb tulajdonságának és mit a legrosszabbnak?- Nekem nagyon fontos, hogy valaki megbízható legyen. íme az első kérdésre adott válaszom. Ha valakiben csalódom, az illető nekem attól kezdve már nem jelent semmit. Most a rossz... Sokszor nagyon makacs vagyok. (Harsogó nevetés.) Azt mondják a családtagjaim, hogy túl jóindulatú vagyok. Túlságosan nagy a bizalmam az emberek iránt.- Mikor kiabált utoljára?- Talán ma este. (Hosz- szan nevet.) De nem szoktam kiabálni. Hacsak azt nem nevezzük kiabálásnak, amikor a jókedvet nem lehet eltitkolni.- Gabriel Garda Már- quezt. a Nobel-díjas kolumbiai írót egyszer megkérdezték, melyik az a férfitulajdonság, amit a legjobban becsül. Mit gondol, mit válaszolt? A titoktartás.- A titok - más értelemben - a mi szakmánkban is nagy jelentőségű. Amikor valaki nem adja ki magát teljesen a színpadon. Amitől érdekessé és titokzatossá válhat az ember. Szóval a titok mindig izgalmas.- Szereti a nevét? Enikő... Meglepődött nevetés.- Miért, maga szerint mi illik hozzám? Gyerekkorom óta együtt élek ezzel a névvel. Tóth Enikő Hogyan szól a Rege a csodaszarvasról Arany Jánosnál a Buda halálában? „Vadat űzni feljövének Hős fiai szép Enéhnek: Hunor s Magyar, két dalia, Két egytestver, Ménrót fia.” Nos, a magyarság két regebeli ősének szülőanyja itt az Eneh nevet viseli, s ez nem egészen költött név; a tudomány megállapítása szerint azonos a „szarvastehén” jelentésű ótörök eredetű üno szavunkkal. Az Enehből alkotta meg Vörösmarty Mihály képzelete A két szomszédvár című elbeszélő költeményében a becéző alakú bájos Enikőt, amely belekerült idővel a naptárakba is: szeptember 15-én tartják a név büszke viselői névnapjukat. Ma már egyre népszerűbb: 1967-ben például Magyarországon egy híján negyedfélszáz kislány kapta ezt a nevet. (Szilágyi Ferenc: Sokféle neveknek magyarázatja)- Szerintem maga egy Enikő.- Nem szeretem, ha azt mondják: Anikó. Vidám hahotázás.- És a Tóthtal hogy van?- Hát az nem tetszik. Annyi Tóth van... A főiskolán sok kollégát kereszteltek át, de nekem senki sem mondta, hogy ne legyek Tóth. Bár ezzel a névvel is vitték néhányan valamire.- Azzal kezdtem, hogy kértem magától egy verssort. Nevet, mint aki nem felejtette el,!- És azt gondoltam, ha nem mond, akkor a végén kérem meg rá, amikor már mögöttünk van a csevegés. Melyik az a költői sor, amelyik hűen illusztrálhatja ezt az órát? Nem szűnő nevetéssel válaszolja:- „Aludj el szépen, kis Balázs.” Ez is József Attila.- Szóval elég volt, késő van, menjek!- Nem, nem, a gyerek miatt mondtam, aki tegnap tizenkettőkor aludt el, túlságosan felélénkült a balatoni kirándulástól.- Akkor köszönöm.- Nem, nem, mármint- hogy maradjon... De nyilván a kutyus is úgy gondolja, menjek, mert bólogat. „ Ko András között cseperedtem fel. Vándoroltunk faluról falura, éltük a mutatványosok romantikus életét. S jött a háború, az artisták berukkoltak, szétszéledtek, a cirkusz feloszlott... A világégés után semmink sem maradt, csak a rajtunk levő rongyok és a bennünk élő reménykedések. Imádott szüleim, kik a manézs fú'részpora nélkül nem élhettek, az újjáalakult Demokratikus Szabad Cirkuszhoz szegődtek. De reményeik fú'részporba hulltak. Jegyszedőként nyertek alkalmazást... Bennem azonban fellobbant artistaőseim vére, s elhatározbam, ha törik, ha szakad, nyomdokukba lépek. Belekóstoltam a cirkuszmú'vé- szet minden ágazatába. Vertem a cölöpöket, feszítettem a köteleket, itattam az elefántot, etettem a zsiráfot, tanítottam a majmot eszcájggal enni, a ludat hintázni, varrtam a kutyának menyaszonyi ruhácskát, s árultam a szakszervezeti bélyeget. De mindez nem elégítette ki becsvágyamat. Amikor kineveztek bizalmivá, éreztem, hogy egyre távolodom célomtól. S ekkor, reménytelenségem zátonyán, barátomtól, a Madárembertől jó tanácsot kaptam: legyek koplalómú'vész. Miért ne?! Hiszen alkatom, valamint a cirkusznál élvezett javadalmazásaim következtében valósággal predesztinálva voltam az artistaság ezen ágazatára. Elhatározásomat tett követte. Hamarosan készítettem egy tagas koporsót, s a koporsóra táblát, ezzel a felirattal: „Józsi, a koplalómú'vész. Táplálékot legutóbb hat hónapja vett magához!!!” E tákolmányban fogok majd feküdni, enyhén sáfránysárga sminkkel, néha egyet-egyet pislantva és levegőért kapkodva... A direktornak tetszett az ötlet, és kifektetett a cirkusz pénztára elé, közönségcsalogató látványosságnak. Dicséretére legyen mondva, fizetésemet némi kalóriapénzzel is megtoldotta. Mutatványomnak hamarosan híre ment a környéken. Naponta tíz- tizenkét órát kellett feküdnöm koporsómban. Estelente aztán fejedelmi vacsorával kárpótoltam magamat a nappali éhezésért. A mozgáshiány, valamint a bőséges táplálkozás következtében tágas koporsóm nemsokára szűknek bizonyult. Az elhízás jelei mutatkoztak rajtam. Madárember barátom - kinek jó tanácsa egyszer már bevált - rábeszélt, hogy ezentúl legyek a Világ Legkövérebb Embere. Miért ne?! Varrtam magamnak egy vattás tömésekkel dúsan kigömbölyített ruhát. Amikor készen lett, magamra öltöttem, s betotyogtam a direkcióra, bejelenteni új attrakciómat. Szerénytelenség nélkül állíthatom, elnyertem a vezetőség tetszését. S aznap este, Zsupán belépőjének dallamára, begurultam a porondra. Sikerem leírhatatlan volt!... A Szatymazi Hírharang öles cikkben méltatta teljesítményemet, részletesen kitérve táplálkozási szokásaimra. A cikk szerzője szerint naponta megeszek négy hízott libát, egy egész sonkát, öt lábaspörköltet, s hozzá négy vekni kenyeret. Hej, ha legalább a tizede igaz lett volna! De - sajnos - a cirkusz rosszul ment, a direktor megvonta előbb a kalóriapénzemet, később a gázsimat is, és nemsokára ismét én lettem a koplalás világbajnoka. Követve eleim példáját, én is a cirkuszból nősültem. Oltár elé vezettem szerelmemet, Fatimét, az Altest Nélküli Hölgyet. Fatime nemsokára megajándékozott két gyönyörű gyermekkel, kikben éppen annyi örömöm telik, mint benne, a világ lebhűségesebb asszonyában... Ma már visszavonultan élünk. Vidéki kertes kicsi házunk ablakában muskátli piroslik. Verandánkat esténként jázminillat árasztja el... Fiaim, kik szintén artisták lettek, szerte a világban öregbítik hírnevüket, s ha szabadlábon vannak, első dolguk hazalátogatni. S Fatime meg én, a két öreg, egymás kezét fogva a kemencepadkán üldögélünk, s boldogan hallgatjuk beszámolóikat. Gyakran elmerengünk, s fátyolos tekintettel idézzük fel a cirkuszt, a porondot - küzdelmes, de szépséges életünket... 14
