Heves megyei aprónyomtatványok 9/ZA

- Fehér. Én nyáron szin­te mindig fehérben járok.- Minden színek alapja a fehér, és minden számok alapja az egyes. A számok­nak tulajdonít valami jelentő­séget?- Nem. Nem vagyok ba­bonás, de néha meglepő­döm az egybeeséseken. Az öcsémnek most volt az es­küvője, tizenharmadikán, és ebédre tizenhármán voltunk hivatalosak. Ha nagy ritkán lottózom, a kilencesre és a tizenötösre mindig odahúz a kezem.- Mondjon egy könyvet, amelyik legutoljára lázba hozta.- Könyvet? (Úgy nevet, mint aki tudja, nem ponto­san azt fogja válaszolni, amit várnak tőle.) Hát egy szövegkönyv. A bolond lány...- Mit jelentett önnek az, hogy ez a szerep összenőtt Dómján Edit nevével?- Kihívást. Mert sokan re­géltek nekem arról az előa­dásról.- Mi az alapvető különb­ség a két előadás között, jól­lehet Dómján Editet ön nem láthatta ebben a szerepben.- A kor. Ez mindent meg­magyaráz. És ami szintén alapvető: más az egyénisé­günk.- Hogyan fogadja, amikor nagy öröm éri, például meg­kap egy jó szerepet? A nagyobbik fiú - mint Vendelt, a hasbeszélő-egy vándorcirkusz­nál találta meg a boldogulását, sőt a boldogságát. Akkoriban ott arat­ták sikereiket Olga és Giselle, a Sziámi Nővérek. Vendellnek megtet­szett Olga, kinek nem volt kedve ellenére a fjú közeledése, s hamaro­san örök hűséget esküdtek egymásnak. Ámde frigyüket a rossz természetű Giselle nem nézte jó szemmel, közébük furakodott, s okve- tetlenkedő szurkapiszkálódásaival mérget csepegtetett házasságuk forrástiszta vizébe. Olgát ez nagy dilemma elé állította. Vagy Vendelltó'l válik meg, vagy nővérétől, Giselle-től. De mivel az orvostudomány ak­kor még gyermekcipőben járt, Olga az egyszerűbb megoldást válasz­totta: nehéz szívvel, de bejelentette férjének, hogy elválik. A hasbeszé­lőt lesújtotta a hír. Kérte, kérlelte Olgát, valósággal lukat beszélt a ha­sába, de mindhiába. Elszakadtak egymástól... Ám a sors útjai kiszámíthatatlanok. Ekkor jött Vendell életébe a nagy, az igazi szerelem. Megismerte Adelaide-t, a Kéz és láb nélküli hölgyet. Nem töprengett sokat. Megkérte a kezét. Adelaide igent mon­dott, hamarosan megtartották a kézfogót. Szerelmüket gyermekáldás­sal jutalmazta az ég, született egy édes kicsi zsonglőrjük, Willhelm, kit később egy levegőakrobatácska, Paulus követett. Ez utóbbi lett az én drága nagyapám... Paulus neves légtornásszá nőtte ki magát. Sikerei csúcsán azon­ban, a Kralováci Békekötés évében fatális eset történt a cirkuszban: ki­gyulladt egy benzineshordó. Riasztották Zsozsót, a tűznyelőt. Nyelte, nyelte a lángokat, de még kezdő volt, és a hektoliternyi benzin lángja túl soknak bizonyult számára... A cirkusz leégett, kenyér nélkül ma­radtak. S mivel a levegőből még egy kiváló légtornász sem tud megél­ni, polgári foglalkozás után nézett. És talált. Elszegődött Franyovára kántornak. Hamarosan kiderült, hogy Paulus kiváló zenei érzékkel van megáld­va. A franyovai liturgiába érdekes, új színeket hozott. Mivel a temp­lomban - mely szegényebb volt, mint a benne lakó egér - nem volt or­gona, furulyán és cintányéron kísérte a szertartásokat, s karácsony es­téken a harangkötélen lélegzetelállító kunsztokat mutatott be az ámuló franyovaiaknak. Rajongtak érte... Paulus lenősült, jöttek a gyermekek, egymás után, mint az orgona­sípok, egy oktávra valóan: nyolcán. De közülük csak négyen léptek őseik útjára, s lettek artisták. A legidősebb fiú, Zoltán, a bilincstörő volt a legtehetségesebb. De - sajnos - bohém, kártyás, kurvás, ivós ember volt, sokszor gyűlt meg a baja a bajai rendőrséggel, végül már le sem tartóztatták, hiszen nem volt az a bilincs, amiből ki ne szabadult volna. Végül elkallódott. Nagy kár érte! Lám, a cirkuszművészet kiveti magából a könnyelmű, felelőtlen elemeket! Nem sokban különbözött tőle öccse, Csárli, a késdobáló. Egykor biztos keze a gyakori italozástól remegőssé vált, valamikori sasszemé­re nyolcdioptriás okuláré került, s mikor a makói búcsúban hitvesét kettőzve látta, úgy döntött, hogy közéjük dobja szekercéjét. így lett öz­vegy... Ezután már nem lelte örömét az artistaéletben, késeit végképp eldobálta, és kivándorolt Amerikába. A harmadik fiú, Sebestyén, apjára ütött. De ezt csak egyszer tehet­te, mert apja azonnal kitagadta a családból és a cirkuszból... De a negyedik fiú, János! Ma úgy mondanók: all round akrobata volt. Dolgozott a levegőben, kötélen, trapézon, a porondon, rugany- asztalon, sőt egyszer dolgozott egy fatelepen is, amikor a cirkusz tönkrement. Példás családi életet élt édesanyámmal, Arankával, a Be­szélő Fókával. E gyönyörű asszony fókabőrt húzott magára, és az ámuló nézőknek jövendölt, s kisebb számtani feladványokat oldott meg. Boldog házasságuk hatodik évében gólya kelepeit a kupola tetején. A cirkusz örömmámorban úszott. Megszülettem... Gyermeki éveimre csak mint szép álomra tudok visszaemlékezni. Vízi- és hátaslovak, zsonglőrök, eroművészek, majmok és bohócok 13

Next

/
Thumbnails
Contents