Heves megyei aprónyomtatványok 9/ZA
SZUHAY BALÁZS KONFERANSZA EGY CSEPPNYI TITOK NYÁR VÉGÉN A SZÍNHÁZRÓL Tóth Enikő életéből Nyáron a színházak kapui zárva. Thália kivonult az Isten szabad ege alá. Ilyenkor kétféle színésszel lehet találkozni. Van, aki lehorgasztott fejjel sétál - ő szabadságon van, és azon töpreng, vajon mit hoz számára a jövő szezon. Es van, aki emelt fővel, égre szegeződő tekintettel járkál - ő valamelyik nyári produkció részvevője, es a felhőket lesi aggódó szemmel: jaj, nehogy elmossa az eső az esti gázsiját... Mostanság a szezon idején is felhők tornyosulnak a színházak felett. A színészek ősszel-télen-tavasszal is lesik, hogy mi jön „fentről". Nem azért - nemcsak azért -, mert a színházak beáznak. Azt lesik, vajon csurran-e, cseppen-e valami. Mert bajok vannak. A támogatás hosszú ideje évről évre zsugorodik, és bár a jegyárak a nézők pénztárcájához mérten jelentősen emelkedtek, az infláció mértékét korántsem követték, követhették. Amikor harmincegy évvel ezelőtt a Vidám Színpadhoz szerződtem, az első sorba húsz liter benzin áráért lehetett jegyet váltani. Ma három és fél liter áráért... A színészek félnek a jövőtől. A munkanélküliség a mi pályánkon már négyszerese az országos átlagnak. Szezonzárás előtt a színészszakszervezet megtartotta szokásos évi küldöttgyűlését, sokan ecsetelték a nehéz helyzetet, a bizonytalanságot, ugyanakkor biztató jelnek vettük, hogy két városunk - Szombathely és Sopron - színházalapításon gondolkodik. A legtalálóbban Mécs Károly, szakszervezetünk alelnöke - e tiszte révén a munkásmozgalom régi harcosa - ecsetelte sanyarú helyzetünket. Felolvasott beszéde napra kész felkészültségről tanúskodott, felelősen elemezte napi gondjainkat. Sok-sok terv vár munkára és megvalósításra, és most ezek a tervek mégis megállásra kényszerülnek, mert veszélyben van az is, ami megvan. Amikor a legjobb vidéki színházak legsikerültebb előadásait is üres házak előtt játsszák le, meg kell állapítanunk, hogy ez az esztendő a vidéki színházak tűzpróbája. Nem egy vidéki városban agonizál a színészet, de nem úgy, mint a vén ember, aki karosszékben ülve üres szemekkel bámulja az ablak zúzmaráit, hanem mint a szívós munkás, akit munkája közben csap fejbe a lehulló gerenda. (...) Most a hazai színészetre ezerszerte fontosabb feladat vár, mint hogy munkáját kicsinyes intézkedésekkel nehezítsék meg, mikor egyik legfontosabb érdekünk, hogy Sopron színháza teljes fényében világítson az ország határán, hogy legalább azokat a kultúr- tényezőket megtartsuk, amik megvannak. Most ki kell találni valami olyan életinjekciót, amelytől egészségében biztosítva lenne a vidéki színészet." Sajnos, igaz szavak. Mécs Károly mindig tudja, mit mond. El is árulta. Az idézett sorokat Dékány Kálmán archívumában lelte. Gejléri Andor írta, és 1924. október 19-én jelentek meg a Színházi Életben... A szakszervezeti küldöttgyűlés elégedetten állapította meg, hogy 1924 óta jelentős fejlődést értünk el: eltűnt a vidék és a főváros közti különbség. Ami akkor csak a vidéki színházakra volt érvényes, ma a pestiekre is az... Elhelyezkedik a bőrfotelban. Ez fontos! Kényelmetlen helyzetben nehéz kérdésekre válaszolni. Nehéz beszélgetni.- Ezen a nyári estén, mostani hangulatához melyik verssor illik a legjobban? A kérdés nehézségére célzó nevetés.- Nekem most semmi nem jut az eszembe...- A mosolyából ítélve: víg- Fáradt vagyok. Ez nem a mai napból, hanem a mögöttem álló évadból ered.- Mi kell egy évad kipihenéséhez?- Valami újdonság az életemben. Akkor felfrissülök. Úgy várom a nyarat, mint egy iskolás. Még egy hét, na még három nap, aztán amikor eltelik másfél hóKÖRMENDI JÁNOS Hí nap, már várom a színházi évadot. Mint egy jó iskolás.- Melyik volt eddig életének legszebb nyara?- A négy évvel ezelőtti, amikor egy augusztusi napon megszületett a kisfiam. Hát az csodálatos volt! Azonfelül, hogy nyár volt, ott volt nekem a vadonatúj érzés, amit egy kisgyerek jelent, s ezt nagyon élveztem.- S van-e olyan hangulat, amelyik a gyerekszülésen túl vissza-visszajár?- Ó, rengeteg! A barátnőimmel elmentünk sátorozni. Nem aludtunk, mert úgy féltünk. Szinte érzem az akkori éjszakaszagot. A nagyma- máékhoz gyakran mentünk falura, s mezítláb sétáltunk. Ezek is fantasztikus nyarak voltak.- Milyen színe van a nyárnak? CSALADOM TÖRTÉNETE Mint minden neves artistacsaládé, az én családom története is százévekre vezethető vissza. A szájhagyományok szerint családfám törzse Báró Ordögh Bendegúz volt, az elbújdosott Rákóczi seregének veteránja. A vén kuruc obsitos, kit iszonyatos testi ereje miatt Nyitrai medvének neveztek, járta a magyar falvakat, s erőmutatványaival ejtette bámulatba a lakosságot. Később Bendegúz megnősült, s nemzette Ballabást, a kardnyelőt, Ballabás nemzette Jakabot, a kígyóerhbert, Jakab nemzette Elemért, a vasevőt, Elemér nemzett egy komplett, hattagú ugrócsoportot. Sikeres működésüknek az 1972-es nagy kolerajárvány vetett véget. A csoport legidősebb tagja, az elkapóember elkapta a kolerát... így a csoport feloszlott, szétszéledt, csupán a trupp egyetlen hölgytagja, Eleonóra működött tovább, mint Jövőlátó és Műlovarnő. A legendásan szép Eleonóra később hozzáment a Két Béláshoz, a levegő hőseihez. Innét kezdve a dabasi plébániatemplom anyakönyvében dokumentáltan is nyomon követhető családom története. Eleonóra és a Két Bélás örömteli frigyére csupán az vetett árnyékot, hogy két szép szál fiuk közül a nagyobbik (az idősebb) törpe lett. De hűen a dinasztiához, ők is az artistapályára léptek, s a Másfél Tro- parinó néven arattak sikereket Itália-szerte. Ám gyötörtetvén a honvágy által, hazatértek. Az együttes kis termetű tagja Póni-bohóc néven Pétervárott folytatta diadalútját. 12
