Heves megyei aprónyomtatványok 8/B

Labdarúgás Sajátnevelésíí utánpótlás biztosítása Az őszi-tavaszi bajnoki rendszer miatt csak fél évre szóló pontos programmal tudunk közöl­ni. A szakosztály természetesen egész évre ki­terjedő tervet igyekszik majd megvalósítani, ami nem újkeletű, sőt, nem is csak egy meghatározott időszakra vonatkozik. Az 1973-as labdarúgó év tulajdonképpen szerves része annak a program­nak, melynek megvalósítása nagyon sok össze­tevő függvénye. Nevezetesen az utánpótlás neve­léséről van szó. Tényekkel biznyítható, hogy jó képességű játékost igazolni egyre nehezebb. Különféle igé­nyek merülnek fel a kiszemelt labdarúgók részé­ről, aminek a teljesítése legtöbbször lehetetlen. Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az utánpótlás biztosításának leg járhatóbb útja az önerőből történő nevelés. Fiataljaink már a korábbi évek­ben igazolták tehetségüket, így következetes ne­velő munkával kell elősegíteni továbbfejlődésü­ket. Nagyon jól alkalom lesz erre az Ifjúsági Vasas Kupa, melyben első alkalommal mi is indíthatunk csapatot. Az országos szintű tornán csapatunk májusban az IKARUS, a Csepel és a DVTK fiataljaival mérheti majd össze tudását. Ezenkívül megyei viszonylatban részt veszünk ifjúsági és serdülő tornán is, hiszen — és ez igen örvendetes — egyszerre két serdülő csapatot is szerepeltetni tudunk. A szakosztályvezetés szer­ződést kíván kötni az egyik általános iskolával, 8

Next

/
Thumbnails
Contents