Heves megyei aprónyomtatványok 8/B
ahonnan egyesületünkhöz jönnek majd a kikerülő fiatalok. Ezt az iskolát, illetve úttörőcsapatot anyagi támogatásban is kell részesíteni. Szó van hasonló kapcsolat felvételéről középiskolával is. Az utánpótlással való törődést jelenti az a tény továbbá, hogy a tehetségek megismerése, kiválasztása céljából sok egymás elleni edzőmérkőzést terveznek erre az évre. Az NB III-as csapat szereplése a legnagyobb nyilvánosság előtt zajlik és így ismertek a tervek is. Lehet, hogy már most, de a jövőben minden bizonnyal megvalósul majd az NB II-be való feljutás, talán éppen azokra a fiatalokra alapozva, akik most még az ifiben rúgják a labdát.