Heves megyei aprónyomtatványok 8/B
fenn a KISZ-bizottsággal. Az elnökség részéről ebben az évben Kovács Zoltán vette át a tömegsport irányítását, aki egyben a vállalati szak- szervezeti tanácstak is tagja, illetve sportfelelőse. A KISZ-bizottság részéről Stündl Elemér felelőse a mozgalomnak, aki ugyancsak tagja az elnökségnek is. Munkatervükben 1973-ra az alábbi főbb feladatokat határozták meg: Tovább kívánjuk növelni a nők, valamint az idősebb dolgozók részvételi arányát a versenyeken, s igyekeznek több lehetőséget biztosítani számukra. Űj pálya építésével szeretnék csökkenteni a létestíményproblémákat. Sportversenyeken emlékeznek meg a VIT-ről. Minőség tekintetében előrelépést terveznek a Vasas Kupa megyei versenyein. Tevékenységük a téli és nyári munkahelyi spartakiádok mellett kiterjed a már említett Vasas Kupa-versenyre. A tömegsport irányítása alá tartozik a városi első osztályú bajnokságban induló kispályás labdarúgócsapat, a második osztályú KISZ-csa- pat, továbbá az ugyancsak városi bajnokságban szereplő asztalitenisz-csapat. Minden vállalaton belüli sportrendezvény, a sportágak szerinti üzemi bajnokságok, emlékversenyek szintén a tömegsportbizottsághoz tartozik. A tömegsport hű térképe egy vállalat sport- mozgalmának. Megyei viszonylatban egészséges rivalizálás van a vállalatok között. A versenyeken 1973-ban is csak az eddigihez hasonló jó szervezéssel és még fokozottabb lelkesedéssel tudjuk a Finomszerelvénygyárat méltóan képviselni. 7