Heves megyei aprónyomtatványok 3

dőlünk. Halljuk a csengő szavát a szénior tiszteletes étel előtt-, utáni imádságát: Atyánk áldd meg ételünket s jóltévőnket. . . Évtizedeken át vezette, tartotta tisztán és rendben a konyháját, adott szállást, biz­tosította kosztját rokongyerekeknek. Az egyiknek, a szelídképű és pennaforgatásra született Nagy Pistának, a ,,Korán sötétedik’’-kel sza­kadt félbe teológus karriéije Patakon. Az egész temetőben legmonumentálisabb szürke gránitoszlop hívja fel a figyelmet a pataki jogi oktatás három nagyja közül az 1819-ben született és 91-ben meghalt Emődy Dánielre. „Nem volt tanár, ügyvéd volt és publicista, aki Vay Miklós szaváért, Erdélyi János barátságáért kitépte ma­gát a főváros igézetes, fénnyel és dicsőséggel csábító vilá­gából, s ő akit egykor Petőfi és Jókai mint közös barát­jukat irodalmi perosztóul fogadtak el maguk között . . . s egy Kossuthnak, Vörösmartynak, Tompának, Vajdá­nak bírta becsülését, aki Csengeryvel a Pesti Hírlapot, Kemény Zsigmonddal pedig a Pesti Naplót szerkesztette . . . ő, aki résztvett hazánk újjászületésének előkészítési munkájában . . . aki ott volt a vértörvényszék áldozatai­ul kiszemelt 32 magyar író névsorában . . . megfoghatat­lan lemondással eljött a sárospataki főiskola szerényen díjazott napszámosai közé, hogy mint önmaga előtt is indokolni próbálta, addig szétszaggatott munkásságát, azon főiskolának szentelhesse, amely az ő hamvaiban is tisztelt atyját falai között látta egykoron, mégpedig előbb, mint növendékét, később mintegy pár évig tanárát . . . ... Ki tudja, nem jutott-e eszébe amit Petőfi mondott egykor róla „kenyeret eszik, pedig kalácsot érdemelne.” Csak egy keskeny földdarab választja el Kun Pál főiskolai tanár sírját a vele egy esztendőben, s egy héten meghalt Emődy Dánielétől. A málladozó faragott kőkerítés valamikor Hegedűs László sírját díszí­tette és Katona György tisztelte meg vele — a családi kriptájában el­helyezve Hegedűs László maradványait — egykori tanárát, a bölcsé­5

Next

/
Thumbnails
Contents