Heti Szemle, 1914. (23. évfolyam, 1-52. szám)
1914-05-13 / 19. szám
2 „HETI SZEMLE Szatmár-Németi 1914. május 13. egyháznak, annak összege más arányszámot fog eredményezni. 6. Csak egy-két szavunk van még. Az ilyen nemesen, méltányosan és békésen elintézhető ügybe ... miért vegyit a tudósitó ... gyönyörű kulturtörekvéseket, a kathoiikuso- kat, a dolgozó zerzeteseket olyan sértő, olyan bántó; olyan Ízléstelenül kicsinyes alanyi érzéseket ? Bizonyos suggestiók hatása alatt keletkezett, bántó megjegyzés pl. már az is, hogy a püspök a visszatelepitett szerzeteseket csupán foglalkozáshoz akarta juttatni. Milyen tájékozatlan a tudósitó a szerzetesek élete és munkája megítélésében is. Hiszen szent Ferencz rendjének tagjait úgyszólván kapkodják városok, iskolák és egész vidékek. Nem könnyű dolog ám őket ide vagy oda munkába állítani. A hol ők éltek és ma is letelepednek . . . nyomukban népjólét, áldások forrása fakad. Hiszen tudhatná a tudósitó, hogy a magyar népnek a múltban és jelenben is szent Ferencz fiai legkedveltebb, legnépszerűbb barátai. A magyarság pedig épen sokat köszönhet nekik, úgy anyagi, mint erkölcsi tekintetben. Talán nem tudja, behunyta szemét a tudósitó a jelenség előtt, hogy itt Szatmáron is, a vidéken is, ezek a dolgozó szerzetesek nem nem egészen egy esztendő alatt úgyszólván meghódították a közönséget. Talán bizony ez bántja — a tudósítót? A katholikus kaszinó képviselete a nagyváradi szent László és kath-kör házavató ünnepén. Az idén szokottnál nagyobb fénnyel tartották az ős nagyváradi székes- egyházban a püspökség alapitójának, szent László királyunknak ünnepét. Pápai engedéllyel, nyomós indok alapján május hóban, illetőleg husvét után negyedik vasárnap. E nagyfényü ünnep keretébe helyezte el a vá- radi kath. kör a maga házavató ünnepét is, melyre meghívta az ország minden testvéregyesületét, kath. köreit ... A meghívásra lelkes választ, cselekvést kaptak a váradiak. Az országnak csaknem minden részéből érkeztek a kath. körök képviselői. így a budapesti központi kör, a győri, aradi, temesvári, debreczeni, szegedi, budai és más városok, községek , egyesületei képviseltették magukat küldötteikkel. A szatmári kath. Kaszinó sem maradt hátra, sőt úgyszólván legtekintélyesebb számban vett részt a Fenyőkkel övezett havasi tisztások, Beh a lelkemhez nőtt minden porczikátok. Érveréstek érzem, arezotokat látom, Bárhol is járjak én széles e világon, Áldott rónaságon felemelő ünnepen. Váradra utaztak : Benkő József, dr. Jordán Károly kanonokok; Lóber Antal erdőtanácsos; dr. Lengyel Alajos ügyvéd és nagybirtokos, dr. Haraszthy Béla és dr. Fábián Lajos ügyvédek ; Wallon Lajos vezérigazgató és Bodnár Gáspár. A meleg fogadtatásról és a rendkívüli figyelmes elszállásolásról talán ir-ni sem kell. Annál nehezebb beszámolni arról, toa benyomásról, a mit ez a kettős ünnepség a mi, szatmáriaknak lelkére gyakorolt. Igazán láttuk, tehát elmondhatjuk, hogy az az ünnep egész Váradnak nagy és lelkes ünnepe volt. A hit és nemzeti érzés foglalta el a lelkeket és lebegett ős Várad felett. Az a hatalmas körmenet, melyben oly példás rend és kegye- letes komolyság uralkodott; az a fény, melyet a papság, a hadsereg, a város és vidék legtekintélyesebb előkelőségei kifejtettek ; az intelligenczia részvéte; a népnek látható lelkesedése ... a feltámadó jobb időknek képét mutatták és hangulatában ringatták a lelkeket. És ezen felemelő vallásos, hazafias érzékek kapcsolatában indultunk a kath. kör hatalmas palotájába, mely negyed millió koronát képvisel, mely előtt és különösen melybe belépve szinte lélekzetvétel nélkül váltja ki az emberek leikéből a bámulatot, az örömöt és önérzetes büszkeséget. E hatalmas ösz- szegnek legjava részét dr. Belopotoczky Kálmán nagyprépost viselte. A kiről a diszülést megnyitó beszédében azt mondotta az elnök, hogy minden megtakarított fillérét e palota építésére szentelte. (225000 koronát adott) Mert tapasztalatból tudja, hogy a kath. tömörülésnek és együttérzésnek ma két útja van : a sajtó és a kath. egyesületek. Abban a esudásan szép, hatalmas díszteremben ott is volt az egész város katholikus közönsége. És megtelt az a hatalmas terem sziniiltig. Pedig nincs Szatmárnak ekkora terme. Három ezer embert befogadó terme. Az avató ünnep lelkesen, felemelő érzések, tapsok és a közöröm kitörései közt folyt le. Délben a pürppki palotában 160 terítékű ebéd volt. Meghívót kaptak a vidéki küldöttségek és Nagyvárad s vidéke előkelőségei. Este tánczvigalom. % És mi nemcsak szépet, felemelőt, vigasztaló képet láttunk. De lelkűnkben benyomásokat is hoztunk, melyek csontig velőig, a lélek mélységéig hatoltak. Tapasztalatokat Százados fák közelében . .. Százados fák közelében Tulok száza delel épen, Oda hallszik a kolompszó, Lenn a mélyben vígan hangzó, Vígan hangzó, hívogató. Álmodoznak éber szemmel, És a hangra újra vágy kel. Csillámot vet szemük fénye Bogárzó had tengerére, Tengerére, zugó mélyre. Megmozdulnak mint a tábor, Szinte reng belé a távol. Nap hevével nem törődve, Mehetnének oda messze, Oda messze, ha lehetne. Agg fenyők közt mohos ágon Kolorap szója egyre szálldos, Kihalóban bús karének, Mintha arra figyelnének, Figyelnének, úgy lépnének. Bakkay Béla. A tojások. Irta: RÁCZ PÁL. Furfangos ember volt Csótor Balázs. Akkora hunczutság lakozott benue, hogy túltett azon a bizonyos izraelita korcsmároson is, aki még a szolgabirót is becsapta. Hát ez a Csótor Balázs ballagott egyszer úgy tavasztájt a nyelesi szekéruton, amit tavaly csináltatott az állam, merthogy adszereztünk, erőt merítettünk és az összehasonlítás nagy mérőjén nem csüggedést, szomorúságot éreztünk, de a cselekvésre, a tevékenységre, az alkotásra való erőt és elhatározást. S mikor hallottuk Gerliezy báró ajkáról, hogy ezt az ébredést, ezt a kikeletet, ezt a kitartó és csudás lelki újjászületést a váradiak az ostromló, a támadó ellenségnek köszönhetik nagy részben: akkor mi is a mi városunkra, a mi kalh. egyesideteink életére, a bennünk szunyadó erő-értékre gondoltunk és gondolunk. És mint valami harangszó, a jövő harangszava viszhangzanak leikünkben Krüger Aladár elszavalt költeményének utolsó szavai: „Jézussal nem félünk, Jézussal előre. (M-r.) Újabb engedmények. Jankovich Béla vallás- és közoktatás- ügyi miniszter a kultusztárcza költségvetésének tárgyalása során a nemzetiségi nyelveknek középiskolákban való tanítását helyezte kilátásba, melyeknek ismeretét szükségesnek és nélkülözhetetlennek tartja és pedig nem csupán a nemzetiségiek miatt, hanem azért is, hogy a magyarok.is elsajátíthassák a vidék nemzetiségi nyelvét. Ebből a czólból a jövőben a tanítóképzőkben a nemzetiségi nyelvek oktatásáról kíván gondoskodni. A középiskolai reformban a görögpótló helyett fogják tanítani. Sőt tovább megy! Az egyetemen rendes tanszéket készül felállítani a különféle nemzetiségi nyelvek részére, hogy a tanárok e nyelveket elsajátíthassák. A miniszter programmjában újítással találkozunk, mely fordulatot jelent az országos és nemzeti közoktatásban. Tulajdonképpen azok a szándékok jutnak benne kifejezésre, amelyekkel Tisza István a nemzetiségi kérdést szeretné megoldani. Azon engedmények ezek, amelyek az oláhokkal való tárgyalás alkalmával szóba kerültek. Mi lesz a magyarsággal, fajunk beolvasztó, áthasonitó erejével, ha a tervezett reformok csakugyan megvalósulnak ? Vallásoktatás az anyanyelven (az erről szóló rendeletet már is megküldte az illetékes hatóságoknak), nemzetiségi nyelvek minden vonalon : középiskolában, egyetemen és tanítóképzőkben egyaránt. Oly hihetetlenül hangzik mindez, hogy hazafíui aggodalmunkban nem lehet eléggé ellenezni. dig tengelyig jártak a sárban a nyelesiek, már akinek lova volt. A többiek csak térdig, vagy csizmaszárnyi mélységig, azt az ember súlya, meg az ut természete határozta meg. Mondom, ballagott Csótor Balázs. Nem volt vele más, csak az az izzadtnyaku selmeczi pipa a szájában, ami után ő maga ment, meg egy öblös kézikosár a karján. N,em lehetett hideg idő, mert Balázs gazda nem sietett. De meg ha hideg is lett volna, azzal nem törődött. Útja nem volt sietős, hiszen még csak hat óra volt reggel felé, a város meg Nyelestől csekély három kilométer. Nem is hivatalos az ügye, nem is sürgős. Egyszer csak ahogy megyen, hátbaszó- litotta valaki. Csótor Balázs megfordult és menten ráismert az ő szeretve tisztelt komájára, a Gáspár szomszédra. Jó lába lehetett, hogy utolérte. Az előbb még hire-hamva se volt és most már a sarkában termett. — ügy is tudom, mit akar kérdezni Gáspár koma! — Mit a? — Hát azt, hogy hova mék, meg hogy mit viszek-e, meg hogy ég-e a pipám, meg osztán, hogy — akkor együtt megyünk . . . — Hó ... — csodál kozta el magát Gáspár — be nagy eszi van kendnek ! — Má hogyne vóna . . . — Tudom, hogy van, de hát azér megmondhatja, mi van ott la. — Hol? — Ott la, abba a kosárba. — Mi vóna, tojás van. — Tán csak nem eladni viszi kend ? — Bizony csak avégbiil. — Asszony dóga az. A Havasi Dalokból. Fenyőkkel övezett havasi tisztások... Fenyőkkel övezett havasi tisztások, Beh a lelkemhez nőtt minden porczikátok. Érveréstek érzem, arezotokat látom, Akármerre járok széles e világon, Áldott rónaságon. Harsogó patakok zugnak a fülembe S ébred a daloknak hangos végtelenje, Ámint lábatoknál futnak, kanyarognak, Tánczolnak ezrei szétomló haboknak S nektek udvarolnak. Hozzá mintha egy-egy hárfát pengetnének : Lelkem mélyén szól a fenyőmadár-ének S belévegyül néha nesztelenül szállva, Illatozó szellők édes suttogása, Méla fuvolája . . . S tűnnek a szemembe fenyőfa-sátorok, Melyeknek nyílásán füstszalag imbolyog. Mig hamvadó tűznél pásztorok alusznak, Adóját róva le béke nyugalomnak, Aranyos álmoknak. Majd eljön a hajnal, körötökbe szárnyal, Két kezét megtöltő izzó sok nyilával És amit csak láthat, berámázza szépen, Körülaranyozza pazar sok diszével Sugár özönével . . .
