Heti Szemle, 1914. (23. évfolyam, 1-52. szám)
1914-03-11 / 10. szám
XXIII. évfolyam Szatmáp-Németi, 1914. márczius 11 10. szám HETI SZEMIG POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ** * '«!• r~' SH HE í. » ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre — 8 K — f. Negyedévre — 2 K — f. Félévre — 4 „ — , Egyes szám ára 16 fillér. Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 6 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár. Felelős szerkesztő : Dr. BAKKAY KÁLMÁN. Laptulajdonos A SZATMÁR - EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. Ettingei* János tanulmányi felügyelő ezimére (Szatmár, Szeminárium) küldendők. Pályázati hirdetések egyszeri közlése 5 korona----------------- Nyilttér sora 40 fillér.-----------------A 1st i > megjelenik minden szerdán. Az oláh kérdés három hónapi ujságháboru után végre szóba került legilletékesebb helyén: a képviselőházban. Most már mindenki tisztán látja, miről van szó. Nem kevesebbről, mint a magyar nemzeti eszme feladásával ‘áí oláhok politikai függetlenségéről. Mihályi Tivadar pontokba foglalva előadta a „román nemzetiségi párt“ kívánságait, amelyek, még ezek a mérsékeltek is, olyanok, hogy szétvetéssel fenyegetik a magyar alkotmány épületének épségét. Mihályi képviselő ur intézményszerü biztosítékot kíván arra nézve, hogy a közoktatás minden fokán saját nyelvükön művelődhessenek. Kívánja a haj dudorogi egyházmegyéhez csatolt „román“ községek visszacsatolását. A „román“ sajtótermékeknek politikai okokból való üldözésének. megszüntetését. A „román“ nyelv bevezetését a közigazgatási életbe. Járásbíróságnál és törvényszékeknél a „román“ nyelvű beadványok és okmányok elfogadását. Állami segítséget, az ellenük irányuló telepítési ak- cziók megszüntetését. „Románlakta“ vidékeken a közigazgatás és igazságszolgáliatás terén, kizárólagosan „románok" alkalmaztatását. Követeli végül azt, hogy Magyarország képviselőházába küldendő képviselők egyhatodrésze „román“ legyen. Kérdezzük, mi ez? Véleményszabadság, vagy egy beszivárgott népfajnak tűrhetetlen őrjöngése? Most már nyilván kitetszik, hogy ezekkel megegyezni, a nemzetiségi kérdést keztyüs kézzel rendezni, teljesen lehetetlen. Sőt mi több: bűn még ennek a gondolatával is foglalkozni. A miniszterelnök adott válaszában, az oláh pontokkal szembeál.itotta a maga pontjait, amelyből nyilvánvaló, hogy a két törekvés között áthidalhatatlan ür tátong, de egyúttal elégiát zengett arról, hogy reményei meghiúsultak s a békés megegyezés nem sikerült. Nem elégiákra van itt szükség, hanem a helyesen alkalmazott erős kézre. Kimondani törvényileg azt, hogy Maggarorszáqon „román“ nincs, csak oláh s aki e népfaji elnevezés helyett egy külső állam politikai nevét használja, az áruló, a magyar állameszmének esküdt ellensége s mint ilyen hivatalból üldözendő. * (***) Vége a mára marosszigeti schizma- pernek. Meghozta pártatlan Ítéletét a törvényszék. Híreink között mi is közöljük. A bűnösök tehát bűnhődnek, a magyar közönség lelkiismeretét pedig megnyugtatja az a hit, hogy ezáltal a veszély el van hárítva. Pedig nem egészen igy áll a dolog. A büntetésnek az erkölcsi életben kettős czélja van: először a megsértett jogrend helyreállítása, másodszor az illetők megjavítása. Az elsőt teljesítette a bíróság, a másik a magyar állam, a magyar társadalom és minden vezető magyar ember kötelessége. A büntetés csak a múltat hozza rendbe, pedig itt legfőbb a jövő, hogy a magyar ruthéneket megóvjuk a visszaeséstől és megkedveltessúk á magyár földei és magyar hazát, melyért csak akkor fognak megnalni, ha abban megelégedetten élhetnek. Tény, hogy az elégedetlenség és valaminek a hiánya okozta a veszedelmes mozgalnfcit. Gondolkozzunk a jogos elégedetlenség, hiányok jogos megszüntetéséről, szóljunk hozzá e fontos kérdésekhez és főképen cselekedjünk . . . * Egy közkatona halt meg márczius l én. A magyar kath. közéletnek egy tevékeny harezosa költözött el az élők sorából fiatalon, 35 éves korában. És mégis most úgy érezzük, hogy nem közkatona, nem egyszerű harezos volt á megboldogult, hanem hadvezér. Ezt bizonyítja a részvét, mely halála alkalmával országszerte megnyilatkozott, a méltatás az egyesületekben, az újságok hasábjain, ezt bizonyítja a temetés, milyenben sok képzelt hadvezérnek sincs része, ezt mutatja a kath. közönség áldozatkészsége, mely több mint kétezer koronát adott össze rövid pár nap alatt a felállitaudó síremlékre. Igen! most látjuk igazán ki volt Friedreich István, Írói néven Oörcsöni Dénes. Tetőtől talpig katholikus, magyar, tudós, igazságszerető és munkásember. Ezért volt nekünk értékes, ezért félt tőle az ellenség, mert ilyen elveket terjesztett, mert ezeknek az ellenségeit törte pozdorjává a kathedrán és tollával. Valóban az igazi eszmék apostola és rendíthetetlen harezosa volt Oörcsöni. Imádkozzunk érette és tanuljunk tőle eszméket . . . N épszövetségeink. A korát megértő lélekből csak alig néhány év előtt fakadt gondolat immár lassan tényékké, tetté, valósággá kezd válni. Csakhogy lassan. Es éppen az a lassúság az, mely kérdéseket támaszt minden, a nemzetet átalakítani tudó eszméért, a kath. ügyekért komolyan, állhatatosan lelkesedő férfiúban. Nehéz megbarátkozni azzal a kezdettel, amely kénytelen-kelletlen már is magán viseli a „lassan járj tovább érsz“ elvét. Igaz 1914. márczius 11. Szerda. A kölcsön. — Szabad ! Ezen szavaimra egy gubás, ócska csizmás parasztember következett be az ajtón. Már betette maga után az ajtót, mikor bizonyos körültekintéssel ejti ki bajusza alól a köszöntést: — Adjon Isten jónapot. — Fogadj Isten. És ezzel letettem toliamat — mert épen Írtam — és feléje fordulva egy nyugodt kérdőjellé változtam. Vártam, milyen irányban lehetek szolgálatára. —- Én nyirmegyei kálomi-ta ember vagyok. Mondá elhatározóan. — Szép, hogy megmondta bácsi — feleltem vissza — csak beszéljen bátran. — Kölcsön végett jöttem — Ez is szép, bácsi. De most már beszéljen világosabban. —1 Mondták a faluban, hogy csak jöjjek el a tisztelendőhöz, majd eligazitya. — Én? — Igen. Hogy aszongya, tetszik adni egy kis kölcsönt. Bekebelezésre. Elnevettem magamat. •— Osztán ki mondta ezt magának? — Ott nálunk, egy Csiger István nevű egyén. — Tréfált a magával, bátyám. Nincs nekem egy fityingem se. Meg, hogy én bekebelezésre adnék ? Hát minek néz engem ? Úgy nézek én ki ? Tudja bátyám, ha én nekem volna pénzem kamatra való, hát én magának egy szavára adnék, olyan tisztességes a képe. Tetszett neki a dicséretem. De azért nem vidámodott meg. — Hát csakugyan nem tetszik adni ? Pedig tiszta a födém. — De nézze jó ember, ha egyszer mondom magának, hogy rossz helyen jár. Magam is alig tudok megélni, nemhogy még kőcs- csönöket osztogatnék. — Na pedig nekem igy mondta az a Csiger István nevű egyén. Ámmeg nem hazudós. — Azt elhiszem, hogy nem hazudós, de hátha csak meg akarta kigyelmedet tréfálni. Tudja öreg farsang van. Tán emiatt. Erre már kiegyenesedett. Most ő kérdezte. — Oszt úgy nézek én ki, akivel pipo- tyázni lehet? — Azt nem mondom, de hát elhiheti, hogy én sem vagyok hazudós. Én mondom magának, hogy én tőlem még ember nem kapott kölcsön sohasem summapénzt. — Nekem nem kell summa. — Semennyit sem tudok adni. Nem vagyok én zsidó. — A Csiger Istvánnak is tetszett adni. — Én ? — Igenis a tisztelendő ur. Én is megfizetném azokat a kamatokat olyan becsületesen, mint Csiger István. — Kinek fizet Csiger István kamatokat ? — Kinek ? Hát a papoknak. Minden félesztendőben küldi a kamatokat Szatmárba. Mostmár megértettem az én vendégemet. Ennek káptalani pénz kellene valószínűleg. — Hát magának is a káptalan pénze kellene ? — Na csakhogy ki tetszett mondani. Onnan-onnan. Nem jutott eszembe a káptalan. — De nézze földi, én nem tudom, hogy kapta Csiger István azt a kölcsönt. Én nem értek hozzá. — Pedig azt mondja, itt utasították, hogy hova tekeredjék. — Az meglehet. De én még ilyen dologban nem mozogtam, csak nem régen vagyok itten. — De azért jól esett a hiúságomnak, hogy ez az ember engem a káptalan sáfárjának néz. Elkezdtem okosan beszélni vele. — Hát mire kellene magának az a kis pénz ? , — Csak kellene. — Tán Amerika? Ál , — És mije van magának. Mert a káptalanból csak biztos helyre adják a pénzt. — Hászen mtmdtam, hogy nekem is bekebelezésre kéne. — Mégis van valamije. — Vanni van vagy öt köblös födém. Meg egy uj házam. Erre kéne a pénz. — Kőház ?
