Heti Szemle, 1914. (23. évfolyam, 1-52. szám)

1914-12-23 / 51. szám

.HETI SZEMLE“

3

Olyan munka folyik e falak közölt, mint a festők, vagy a szobrászok műtermeiben. A legváltozatosabb ismeretek vonzó színeit rakják le a fogékony lelkek hótiszta vásznaira, hogy az élet ezernemii viszonyainak tömkelegében majdan iránytű felett rendelkezzenek. Fontos igazságokat, üdvös elveket igyekeznek bevésni a szivek érintetlen tábláira, hogy a gondolkozás és érzés, a vágyak és képessségek csak a megengedett határok és jogos korlátok között mozogjanak.

Versenyeznek ez igazságok a villamos áram szikráival. Világosságot, meleget híveinek. Hangulatokat keltenek. Törekvésekre, elhatározásokra indítanak.

Hasonlítanak a nektár csepp- jeihez, amelyek a szervezet legkisebb részecskéibe is behatolnak és erősítést, üdülést nyújtanak. Átjárják, termékenyítik a lalajt, amelyből a jellem virágai fakadnak. Ápolják a tudatot, hogy csak azon esetben eredményes és hasznos a földi lét pályája, ha minden tehetség, munka és fáradság komoly czélok, nemes feladatok ösvényein halad és azok megvalósítására irányul. Melengetik a meggyőződést, hogy az ismeretek legdusabban megrakott tárháza is hiányos — tettek nélkül. A müveit fő nem elégedhetik meg eszmék és gondolatok termelésével. Az eszmélődések berkeiből a tettek mezejére kell vonulnia. Bátran és kitartóan kell forgatnia tehetségei fegyvereit, hogy előmozdítsa Isten dicsősségét, a haza emelkedésének és virágzásának, az emberiség haladásának, boldogulásának érdekeit.

Megragadóan tükröződnek visz- sza ez oktatások és intelmek, az erélyes fegyelem és szeretetteljes bánásmód eredményei és hatásai annak a nemzedéknek kazafiui és polgári erényein, amely rettenthet- len bátorsággal, hősies önfeláldozással, odaadó kötelességtudással dübörögteti a harcmezőkön ágyúit, csattogtatja fegyvereit és villogtatja szuronyait. Nincsenek sisip- husi fáradalmak, titáni küzdelmek, amelyek kimeríthetnék. Nincsenek nélkülözések, szenvedések és megpróbáltatások, amelyek megtörhetnék. Nincsenek pyreneusi akadályok, amelyeket le ne küzdenének. Alpesi nehézségek, amelyek felett győzelmet ne aratnának.

A családi tűzhelyek java részében hiányozni fog ez évben az a bensőséges öröm, vidámság és játszi kedv, amelyek soha ki nem apadó forrását a Karácsony szivéhez szóló ünnepe képezi. Gondülte homlokkal, fátyolozott szemekkel tekint a szerető édes anya, a gyöngéd hitves, a melegen érző testvér a karácsonyfa gyertyácskái által halványan megvilágított helyre, amelyet a vérrel áztatott harczme- zőn ezer veszély között forgó családtagnak kellene betölteni!

Az iskola bajnokait sem kímélik e nehéz időkben a szomorúság,

Szatmár Németi 1914. d< czember 23.

a bánat, a bizonytalanság emésztő keserűségei. Enyhítheti azonban a fájdalomtól sajgó kebleiket az a felemelő tudat, hogy hűségesen rótták le a hazával szemben a legnagyobb. leghasznosabb, a leggazdagabban kamatozó szolgálatok adóját.

Bátorítást, lelkesítést meríthetnek a kötelességteljesités édes érzetéből, hogy fáradságot nem ismerő léptekkel haladjanak a jövőben is azon az utón, amelyet a valódi érdemek hervadhatlan rózsái szegélyeznek.

Bocsássák ki a társadalomba minél tömegesebb rajokban azokat a képzett és önálló, lelkes és határozott, tetterős és kitartó férfiakat, akik vallásos meggyőződéssel, hazafias érzülettel vértezve, a munka és alkotás mezejére vágyódnak. Akik értelmiségük minden gondolatát, szivük minden dobbanását, akaratuk minden erejét a lángolón szeretett haza becsületének és nagyságának áldozzák.

Kertészkedjenek tovább szakértelemmel, buzgalommal és gondossággal, hogy mindig pompázzanak a haza nagy kertjében oly nemes virágok, mint aminők most éjszakon és délen, keleten és nyugaton a bátorság, az önfeláldozás és vitézség elbűvölő illatát árasztják széjjel.

Karácsony.

— Madarász Flőris dr. —

Jd g[óriás szent ünnep fénye: Vágyó sziveit 6etett reménye,

Jfannak van [egszeßß ünnepe,

Jfj fegtößß vágyat tó (te ße.

ffaideg szivekßen nincs karácsony. 3{i még sok’ sem segite máson, J(i ßo [doggá senkit se tett,

Ok, az nem ü[ ma ünnepet!

fje ki a kis ffézus „segéde, ferüt terjeszt az ö nevéke § örömpirt gyújt az arcokon : . JLz angyalok kai [esz rokon.

felevegyül az égi karßa § érzését kár nem önti dalka, Amit tesz, angyalszívre vatt, Akár a ßeile kérni daí 1

Mikor a kis Jézuska menekült.

— Óh, a kis Jézuska is menekült egyszer. Akkor Heródes üldözte. Csecsemő volt még. Szülei futottak vele — Egyiptomba. Útközben csakhamar találkoztak Heródesnek egyik vad katonájával.

— Muszka volt, édes anyám.

— Nem, édes fiam. Akkor más katonák üldözték.

— A kis Jézuskát édes anyja rejtegette ölében, kötényében. A katona rájuk kiált: „Hova mentek?“ És közeledett Jézuska anyjához a vad katona. „Mit rejtegetsz ott“ — kérdezte. És durva kezekkel kibontotta Jézuska anyjának kötényét. De mi történt? Egyszerre kellemes illat áradt szét. És az édes anya kötényében a legszebb fehér liliomok pompáztak. Harmatosán, mintha most szedték volna.

— Ugy-e mamuka, az édes anyákat, meg a gyermekeket most is védi a Jézuska.

— Sokszor csudálatosán, kis fiacskám.

(Lagerlőf után.)

A kalmár angol szellem.

Irta: Groza Ferencz.

A most dúló világháborút előidéző okok közt az első helyet épen az angol kalmárszellem foglalja el. Ez a szellem az egész világot csak az ő telhetetlen, ragadozó karmai közé akarná kaparintani s feneketlen zsákjába gyömöszölni. Ezt a csúf üzérkedő hajlamot, amelyről az angol szocziológusok azt tanítják, hogy magasabb czélok szolgálatában áll, önön maga esetéből tapasztalta, s természetesen mély, belső megvetéssel illette Arany János is. A dolog a következő volt.

Arany Jánost az 1850. év tavaszán id. Tisza Lajos meghívta Gesztre, hogy költői hajlamú fiát, Tisza Domokost, a költészet virágos mezején kalauzolja. Volt a családnál még egy angol nevelő is, aki lenéző, gőgös modorán kívül arról is nevezetes volt, hogy télen-nyáron, ősszel tavasszal egyforma mintájú ruhában járt, úgy, hogy a házbeliek közül sokan azt hitték, hogy csak egy rend ruhája van. Lehet, hogy a „perfid Albion“ fia ezzel is be akarta csapni a világot.

Arany János, aki nem mulasztott el egy kedvező alkalmat sem, hogy magát tovább képezze, fel akarta ezt a kedvezőnek látszó találkozót is használni arra, hogy az angol kiejtésben magát tökéletesítse. Szóbőséggel már rendelkezett, azonkívül is olvasottsága is volt, hiszen már Shakespearet rég eredetiben olvasta és tanulmányozta. Felkereste tehát angol kollégáját s megbeszélte vele, hogy naponta egy bizonyos ideig angolul fognak konverzálni, hogy az angol kiejtésben magát gyakorolhassa; viszont ő segítségére lesz neki a magyar kiejtés elsajátításában.

Az angol hires arról, hogy az emberiséget két csoportra osztja, úgymint 1) angolokra és 2) nem angolokra. Az egyik csoport nyelvét tehát ő tudja, az emberiség másik csoportja meg tanulja meg az első csoport nyelvét, mert biz’ ő nem hajlandó senki emberfia nyelvével sem bajlódni. Valami ösztön azonban mintha súgta voína a mi angolunknak, hogy most Arany János ajánlkozik neki magyar nyelvmesternek, aki minden idők legnagyobb magyar stilisztája, akinél még jobban senki sem ismerte a magyar nyelvet. Bele is ment az alkuba, elfogadta a feltételeket s másnap meg is látogatta Arany Jánost a lakásán. Történetesen épen akkor kapott Arany János hazulról, Szalontárói egy kishordó szilva pálinkát, amiből az angolt mindjárt az első alkalommal meg is kínálta. Úgy kellett lenni, hogy az angol legalább is olyan jónak találta a magyar szilvóriumot, mint a hazájabeli whiskyt, vagy bizonyára még kitünőbbnek, mert attól fogva bizony mindig ott ült Arany Jánosnál, aki annyit adott neki a jóféle italból, ameny- nyi csak belefért. A szótalan angolnak is megoldódott a nyelve és folyt a „conversation“ nap-nap után, amig a kis hordó adta.

A hordó nem lehetett valami nagy, de az angol torka annál öblösebb volt s igy egy szép napon az angol arra a szomorú tapasztalatra jutott, hogy a kis hordó, az ő álmainak az álma, kongásával adja tudtul mindazoknak, a kiket illet, hogy ő bizony kiürült. Erre a nem várt meglepetésre aztán ki is bujt a szeg a zsákból. Nagy, komoly ábrázattal fordul a hordó gazdája felé s kitárja előtte lelkének tartalmát, mondván ilyen szavakat: Tudja mit, mister Arany, ha maga angolul akar tanulni, akkor fizessen, mert itt angolul mástól, rajtam kivül, nem tanulhat; én pedig magyarul a legutolsó ostorostól is tanulhatok. A finom lelkű Aranyt annyira sértette ez az alávaló gondolkodás, hogy többet, a mig ott volt, arra sem méltatta, hogy szóba álljon vele.

Vergilius, ha élne, bizonyára azt mondaná reá, amit Aeneasszal mondat Sinonról, hogy „ex unó disce omnes“ — erről az egyről ráismerhetsz az összesre — s a nap-nap után felmerülő esetek igazat is adnának neki.

MINDENNEMŰ ELEMI ISKOLAI NYOMTATVÁNYOK ÉS TANSZEREK KAPHATÓK A PÁZMÁNY-SAJTÓ KÖNYVNYOMDÁBAN SZATMÁR- NÉMETIBEN, ISKOLAKÖZ 3. SZ