Heti Szemle, 1914. (23. évfolyam, 1-52. szám)

1914-12-23 / 51. szám

XXIII. évfolyam Szatmáp-Németi, 191-4. deczembep 23 Ifi 51. szám. HETI SZEMLE POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre — 8 K — f. Negyedévre — 2 K — f. Félévre — 4 , — , Egyes szám ára 16 fillér. Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 6 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár. Felelős szerkesztő : BODNÁR GÁSPÁR. Laptulajdonos A SZATMÁR-EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A*kiadóhivaialt illető összes küldemények, pénzek, hir detósek stb. Dr. Bakkay Kálmán szeminárium vice-rector czimóre (Szatmár, Szeminárium) küldendők Pályázati hirdetések egyszeri közlése 5 korona----------------- Nyilttér sora 40 fillér.----------------­A lop megjelenik minden szerdán. A kik Ttobor-begyén Tannak. Irta: Varjas Endre. A világháború kataklisinája a lelkekben^ is nagy rázkódásokat okozott. Ám nem az következett be, a mitől félni lehetett: hogy a inig ármádiáink fagyva, fázva, vérben és sárban, hullák, sírok, hamuvá lett városok és országok fölött a vér országutján járnak, addig az itt- honmaradtakat összeroskasztja a gond, remegés, csiiggedés és két­ségbeesés. — Nem ! Ezek az önző, elpu- hult, üres hiúságtól, kicsinyes fény­űzéstől átitatott, érzékies szórakozá­sok rabjaivá lett milliók csodálatos transfiguration mentek át. A ka- taklismában az ősi rétegek kerül­tek fölszinre. És föltámadt az a lé­lek, a mely naturaliter Christiana. A negyven milliónak véres fegyvere apokalyptikus szörnyűsé­geket irhát a csatamezőkön, de az itthonmaradtak élete evangéliumi lapokra illő. Uralkodik a szív. És a szere­tet krisztusi cselekedetei előtt meg- illetődött tiszteiéi tel kell meghajolni. Csodálandó cselekedetekről lesz szó. * * * Egy kis diák, — a ki addig settenkedett valamelyik kórház előtt, a mig beosonhatott, — beszélt ott egy sebesült diák-legionáriussal. És másnap kipirult arczczal két koro­nát adott a sebesült katonák szá­mára fehérneműre. Mert hogy a légionárius fehérneműje csupa fosz­lány volt, vér és sár. Azóta a kir. kath. főgymnasium diákjai vetélkednek abban: ki von meg többet magától, hogy odaad­hassa sebesült hőseinknek. Két hónap alatt 150 korona gyűlt össze e czélra , a tízórairól való lemondásokból. És már 54 ka­tonánkat láttak el fehérneművel. Fürge diáktalálékonyság gyüj- tőszekTényeket állított föl a főtéren, meg a gymnasiumban. Persze, hogy ezrével gyűlt abba az újság, cziga- retta és százával a könyv. Mintegy 200 koronát küldtek a segítő hivatal utján a csatatéren küzdő véreink karácsonyi ajándé­kára. A nemzeti hadikölcsön köt­vényeiből hármat jegyeztek. Kará­csony szombatján pedig elindulnak majd sebesült katonáinkhoz — bet­lehemmel. És éneklik majd a kór­házak ágyai mellett: Mennybőhaz angyal lejött hozzátok... Ha aztán ezek a bethlehemes diákok, derék, szívvel megáldott diákok bekopogtatnak a szent es­tén hozzátok is, fogadjátok szere­tettel, csodálattal és bőkezűséggel, mert bethlehemjárásuk a sebesült katonákért történik. Kifogyhatatlanok ezek a kis­pénzű diákok az adakozásban. Tud­ják, hogy milyen nagy a szükség, sok társuknak nem jut tandijra — hát még azt is kifizették. Sok tár­suknak nincs meleg ruhája. Felöl­töztették téli kabáttal, fehérnemű­vel, téli öltözettel. Bizony sohsem volt még ekkora szív a mi ifjúságunkban. És .sohsem imádkozott annyit, mint most. Nagy keletje van köz­tük a rózsafüzérnek. Órá'k alatt olyan mozdulatlan figyelemmel ül­nek, mintha vártát tartanának a grániezon. Ezt azért teszik, hogy fölajánlhassák a jó szándék utján A háború lélektana. Irta: Pataki Lajos. — Fiuk ! lombhulJáskor itthon leszünk. — Meghallotta a nagy szózatot mind a négy égtáj. Meghallották Hammerfesttől Fokváro­sig, San Franciskótól Tokióig az uj- és ó-vi­lágon végig. Meghallották, mert a politikai világ első személye szólt. Lombhullás I Eme kis földi plánétának, melynek hazánk a bokrétája, mennyi más és más vidék alkotja színét, köréti Ott évezrek kihalt jégvilága szűri át és szeldeli fel az ég sugarát a fényskála millió színárnyalatára. Itt napégette szomorú sivatagok betonkemény talaját mai gőzekénk sem szánthatja ter­mővé soha. Van vidék, hol Mindszentynk szerint „a rózsa istenvértől pirul és szeretettől forró meleg a lég; hol minden porszem századokra kiragyogó emlék.“ Hol, miként a karácsonyi versike zengi, „pelyheit a tél nem hinti s a fagy nem öl virágokat; hol tiszta menny ra­gyog szünetlen s a rózsa nyilik véghetetlen, szent pálmafák alat .“ Lombhullás! Van vidék, hol örök ta­vasz gyönyörűsége mosolyg a hegyek erdős lejtőin, völgyek virágos mélyén, vizek tükrén, mezők és rétek áldott rónáin. Van vidék, hol karácsonyi rózsa nyilik és üdítő virágillat lengedez az ott nem didergő kis Jézuska bölcseje körül, de húsvéti dér hervaszt és pünkösdi fagy dermeszt. — Fiuk 1 lombhulláskor itthon leszünk. — Várjunk, bízzunk és reméljünk! A had­viselés mai „művészetének“ sarkalatos elve : nagy tömegeket vonultatni fel és állítani harezba. Nézd a tudomány és technika világ­csodáját : azt a vasóriás mozgató gőzgépet, mikor dörögve, földet ingató száguldással reszkettet meg. És lásd a kis katiczabogarat, amint kiindul harmatot szürcsölni. A régiek legnagyobb háborúja eme kis bogár nyom­talan útja, pihetestének súlytalan gázolása — annak a lejtőre szabadult szörnyeteg vas­mozdonynak féktelen rohanása és borzalmas pusztítása mellett: a fájdalmas jelenben ha- dakozók húsz milliónyi rengetegének őrjitő véres hareztusája és áldatlan világöldöklóse mellett. De, úgy látszik, a milliók rengetege mégsem elegendő egészen a czélra. Kell még hozzá valami. Ahogy Mózes könyvéből ért­jük, mikor az Ur ekként jelöli meg a felté­teleket: Ha rendeléseim szerint jártok, űzőbe veszitek ellenségeiteket és lehullanak előtte­tek. Öten közületek száz idegent űznek el és százan közületek tízezret. Egy utón jőnek ellenetek és hét utón futnak el szinetek elől. De ha rám nem hallgattok, ha megvetitek törvényeimet, hiába vettek magot, az ellen­ség fogja felemészteni. Ellenetek fordítom orczámat és lehulltok ellenségeitek előtt. Szaladtok, midőn senki nem kerget is. És olyanná teszem fölöttetek az eget, mint a vas és a földet, mint az érez.“ (Móz. 3. XXVI. — 5. XXVIII.) * Az ó-világ VII. századából szól ide Sennacherib: „Száguldottam, miként pusztító orkán. Pánczélok, fegyverek úsztak az ellen­ség vérében, mint folyó vizében. Katonáik hulláit hegygyé tornyositottam fel dicsősé­günk győzelmi emlékéül. Az élve elfogotta- kat megcsonkítottam, szecskává aprítottam.“ Egy domború képen, mely Susa városát áb­rázolja, mikor Assurbanipalnak megadja ma­gát, látni, ahogy kínozzák az asszurok a le­győzőnek vezéivit. Levágják füleiket, kiszúr­ják szemüket, tépik szakállukat, elevenen nyúzzák őket. Nos, az asszurok az eddig (a közelebb múlt időkig 1) ismert legkegyetlenebb embe­rek voltak a világon. Az utóbbi balkáni há­borúk borzalmas híreit méltán remegő kézzel, könyező szemekkel szedhették Gutenberg napszámosai. Mert szemtanuktól eredt közle­mények szerint azok a bizonyos győzők „a szerte menekült mohammedán lakosságot emberi érzésekkel össze nem egyeztethető módon becstelenitették meg és a legvadabb kegyetlenséggel irtották. Ügy, bogy túlzás nélkül mondva, a tavak és patakok vizei va­lósággal piroslottak a legyilkoltak vérétől.“ Haladtunk-e előbbre az évszázak, sőt év­ezrek folyamán ? Sajnos, igen. Mert végre még a tüdővészben is van előrehaladás. Didó vágja szemébe Aeneasnak: „Kaukázus vad sziklái szültek téged és ligrisanyák szoptattak.“ Öreg idők zengzete, napjainkig találóan elharsanó ... * — Si vis pacem, para bellum 1 Ha bé­két akarsz, készülj a háborúra 1 — Az ős Rómában sarktótellé ,vált Vegetiusnak eme rövidke szállóigéje. És annyit midenesetre Mai számunk karácsonyi melléklettel egyiitt 1G oldal.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents