Heti Szemle, 1914. (23. évfolyam, 1-52. szám)

1914-12-16 / 50. szám

Szatmár-Németi 1914. deczember 16.

húzódozik. így változik — világ. De a magyar kath. papság, megérti és ismeri ezt a változott világot. És tudja, hogy az ő misz- sziója, hivatása nincs ellenkezésben a társadalom tisztességes, örök erkölcsi alapokon fejlődő szocziális törekvéseivel. Sőt éppen hozzá tartozik. Éppen a mostani idők mutatták meg, hogy a papság hivatása, munkája, tevékenysége, lelkének minden gondolata, érzése és akarata mily szépen, csudásan olvad bele az egységes nemzeti életbe. Égy szív — az egész nemzet, mondotta a minap a herczegprimás a főrendek házában. A nemzet még sohasem volt úgy összeforrva, mint most. Az egész nemzet háhoruja ez. Mindenki kiveszi a maga részét. Joggal mondhatta volna a prímás: a kath. papság is.

Éhezőknek ételt adni

a szeretet müve. Az irgalmasságnak cselekedete.

Úgy lálszik azonban, hogy vannak nagylelkű emberbarátok, akik hivatásszerűen űzik az irgalmasság cselekedeteit. Éhezőknek ételt adnak.

Ételt adnak a sebesült, beieg katonáknak.

Persz, hogy nem ingyen. Pénzért. Fizetésért — a közadóból. A köteles és a szeretetnek, jótékonyságnak adójából.

Ezeknek a nagy emberbarátoknak, a sebesült katonák élelmezőinek egy ritka típusát, konzorcziumát csipte nyakon az igazságszolgáltatás a minap — Budapesten.

Gyakorolta pedig a modern irgalmasságnak cselekedetét ez a társaság emigyen :

— Fái Henrik vállalkozó, több fővárosi és vidéki hadi kórháznak az élelmezője. Az egyik budapesti kórházban, amelynek élelmezését Fái elvállalta, botrányos visszaélés nek jöttek a nyomára. A betegek már régen panaszkodtak, hogy az élelmezés rossz. A kórház vezetője, dr. Kuzmik Pál egyetemi tanár többször kifogásolta a hiányos és rossz táplálkozást, amelyet Fái nem akart megjavítani. Néhány hét előtt dr. Kuzmik Pál leleplezte a kórház konyhájában űzött csalásokat. Megtudta, hogy a tésztába az előirt 96 tojás helyett csak 25 darabot kevertek bele. Hogy a tészta mégis tojásos sárga szint kapjon, előbb úgynevezett tojásporral, majd később megreszelt sárga padlóviaszkkal színesítették meg. Hajdú Jánosné szakácsnő egyszerűen a közeli füszerüzletből hozatta el a viaszkot és befőzte a tésztába. Dr. Kuzmik Pál erről a megdöbbentő felfedezésről azonnal jelentést tett felettes hatóságának, amely

azonnal bűnvádi útra terelte a dolgot.

*

így fest most, háborús időben az irgalmasságnak jól fizetett cseledete: Éhező katosebesültet. Csendőr volt. Erővel teljes fiatal embert. A muszkák rálőttek Veresmartnál a vonatra. A csendőrt találták. A golyó a hátán ment keresztül.

Ez alatt a könnyebb sebesülteket tovább szállították, mert újabb és újabb betegek érkeztek.

Nehéz, hosszú éjszakánk volt. Hiszen nyugodtak még most sem lehettünk.

Bár most már éjjeli őröket állítottak, a nővérek is imádkozva virrasztottak.

Tizenkét óra körül újra mozgalmas a kórház udvara. Sebesülteket hoznak. A lengyel légiókból valók voltak. Nem sokan. Kedves arczu tizenhat—tizennyolcz éves ifjak. Vagy talán gyermekek, a kik még alig szöktek az élet legszebb korába, az ifjúság virágába. Mindnyájan tanulók. De édes mindnyájan valódi hősök. Mert nemcsak a hegyek tetején, a völgyekben és folyók mentén szállanák ők halált megvető bátorsággal az ellenséggel szembe, de itt, kapott sebeikben is — gyenge koruk dacára — mint hősök viselik sebeiknek fájdalmait.. Csudás önuralom I Ha arczuk sápadtsága, sebüknek látása nem tenné bizonyossá, hogy rettenes kint kell elszenvedniük, más jelből ki sem veheti észre fájdalmaikat. Szinte a gyermek ifjúnak szelídségével és hálájával mosolyogtak reánk. Engedni sem akarták engedni, hogy mi szedjük le róluk átázott és sáros ruhájukat. Hogy kötelességünk szerint megmozsdassuk őket.

„HETI SZEMLE“

náknak ételt adni. Tojás porral, sárga padlóviaszkkal táplálni.

És a mi nem is csudálatos, Fái fő „irgalmasságnok“ azzal védekezik, hogy a „visszaélések“ az ő tudtán kívül történt.

Minden fő „irgalmasságnok“, ő maga nevén: főbérlő igy fog védekezni a jövőben is. „Tudtomon kívül“ „Én megtettem kötelességemet!“ „Kijártam a bérletet i“ „Aláírtam a szerződést.“ Kiadtam albérletbe. Az albérlő is kiadta harmadbérletbe. A mi történt az tudtomon kívül történt.

No és?

Csalás és közegészség elleni kihágás czimén megindult az eljárás, Fái Henrik nagyvállalkozó, Reich, Weisz üzletvezetők (talán másod és harmad albérlők és szakácsnő (csendes társ) ellen. Még le is tartóztatták őket. És el is fogják ítélni egy pár koro- nácskára. Talán egy kis szoba (vizsgálati) áristomra. A háborúnak még vége sem lesz. Ők megrázzák magukat és folytatják a modern irgalmassági cselekedeteket.

— De hszen kérem alássan, visszaélések mindenütt vannak. Minden országban. Minden hadseregben. Hamisítások is fordulnak elő. Meg aztán egy esetből nem kell mindjárt jajgatni.

Úgy van 1

Elsőben is visszaélések mindenütt vannak, a hol az emberek élnek.

Németországban is. Vannak vi.-szaélések. Hamisítások. Pedig a német éberség, a német kultúra . . . igy tovább.

Szerencse, hogy éppen mostanában csíptek el a németek egy hamisítót, egy modern „irgalmasságnok“-ot,aki szomjuzóknak italtadott

De megjái ta!

Tessék csak ezt az esetet is elolvasni.

A berlini Vossische Zeitung jelenti, a német hivatalos cenzúra engedelmével: Grosberg censtochovai kereskedő pálinka gyanánt metilalkoholt adott -el a német katonáknak, a minek következtében tizenegy katona és két polgár meghalt. Grosberget censtochová- ban a haditörvényszék tizenöt évi fegyházra Ítélte. Grosberg, miközben a ratibori fegyház felé szállították, meg akart szökni, de egy katona üldözés közben agyonlőite.

Tehát tizenöt évi fegyház italhamisi- tásért. Biztosan kijárt volna, ha ez a modern irgalmasságnok tojásporral vagy sárga padlóviaszkkal táplálta volna a német katonaságot.

A mi pedig azt a másik mentséget illeti, hogy ez csak egy eset volt. már ugyanis a Fály irgalmassági cselekedete, hát a’ mondók vagyunk : bár úgy lenne. Mi szeretnők legjobban. Legeslegjobban . . . Del Nem mi, egy modern fővárosi lap Írja: „Száz és. száz csalást takar be az álhumanizmus olcsó sál- jával az érdek.“ A

Ők maguk akarták végezni e munkát sebeiknek fájdalmai közt. Engedetlenségükkel nem törődtünk.

Hogy felfrissültek ! .Mikor meleg teájukat megitták, a gyermeknek őszinteségével, naivitásával hálálkodtak.

Aztán lefeküdtek a tiszta ágyba. Pár perez kellett csak, ők jóízűen elaludtak.

És én elgondoltam, ezeket az ifjakat szemlélve, hogy mily csudálatos a nemzeteknek élete az emberiségnek nagy, hatalmas társadalmában. A nemzetek szabadság érzete. Tüzzel-vassal, hamis tanításokkal irthatják a nemzeti érzést. Ez az érzés pusztithatatlan. Sőt lángra kap, mihelyt egy testvér népnek élete, nemzeti érzése, szabadsága veszélybe jut. A szabadságát vesztett lengyel nép velünk harczolt 1849-ben is. Velünk érzett. A mi szabadságunk veszélyeztetésében látta a maga és a mi szabadságunk feltámadását is. Hitt. Istenben és a hazában. És e hit csudát művelt a késő nemzedékben. Generácziók haltak meg, de abban a hitben távoztak, hogy az elveszett szabadság még visszatér egy uj nemzedékben. És ez a nemzedék jtt van a lengyel ifjúságban. Velünk harczol. És abban a hitben, hogy ha minket győzelemre segítenek, a mi győzelmünk nyomában a lengyel szabadság is kivirágzik.

3

A háború.

A pápa békeakeziója Az Osservatore Romano írja : Egyes lapok azt írták, hogy a pápa egy karácsonyi fegyverszünet közvetítése dolgában kezdeményező lépéseket tett. E híradás megfelel a tényeknek. A Szentatya a vallásos érzés iránti tiszteletből és Krisztust, a Megváltót, a legbékeszeretőbb királyt és béke- uralkodót szolgálva, hogy emberi nemes érzésének a harezban állók csajádjaival szemben kifejezést adjon, bizalmasan lépéseket tett a hadviselő államok kormányainál, hogy megtudja miképpen fogadják azt a tervet, hogy e drága nagy ünnepen fegyverszünet álljon be. Az ösz- szes hatalmak, amelyekhez ez irányú kérdést intéztek, azt válaszolták, hogy megértik a Szentatya kezdeményezésének fenkölt szellemét, nagyrabecsülik azt és a legtöbben rokonszenv- vel fogadták a hirt. Minthogy azonban a hatalmak közül egyesek úgy vélték, hogy gyakorlatilag nem. vihetik eredményre, a kezdeményezés a kellő egyetértő hozzájárulások hijján nem vezethetett arra az áldásos eredményre, amelyet a Szentatya nemes szive várt attól.

Kérelem a bécsi magyar sebesültek nevében. Önkéntes kórház szolgálataink alkalmával nehéz szivvel kell sokszor tapasztalnunk, hogy sebesült vitézeink a jó magyar Írást mily nagyon nélkülözik itt a császár- városban. Még nehezebben esik nekünk az a tapasztala', hogy ezt, a betüinséget az ellenséges sajtó akarja kihasználni. Egy so- mogyországi Ízig vérig való magyar ember kezében például a Nyugat-ot láttuk. Micsoda kontraszt! Szinte érzett a lelkén ennek a jóravaló magyar bácsinak annak a meleg, magyar humusznak az illata. De olvasta ezt a magyar néplélektől oly távol álló folyóiratot. Mert nem volt más. Mert unatkozott. Megkérdeztem: „Bácsi kérem, oszt, hogy tetszik ez az irás?“ „Hát tetszenék, instálom csak ne volna olyan czifra és istentelen“ — volt a válasz. Ily találó jellemzést nem hallottam még az ellenséges sajtóról. Ez a népiélek megnyilatkozása volt, amely követeli, hogy mentsük meg ettől a metélytől. Mi szeretnők ezt a romboló munkát meggátolni, szeretnénk miden magyar sebesült kezébe jóravaló magyar olvasmánnyt adni. De nem győzzük. Kifogytunk már az anyagból. Ezért szádunk a mi Nagymagyarországunkba, hogy a megértő lelkektől segítő kezet kérjünk. A Bécsben fekvő magyar sebesült katonák nevében kérjük a Heti Szemle olvasóit, szi- veskegjenek ezen ezélra megbízható képes és jó folyóiratokat, naptárokat, népiratkákat, egyébb jó olvasni valókat és imádságos könyveket küldeni czimünkre (Theologusok Sajtóbizottsága, Wien, IX. Boltzmanngasse 14, Pazmaneum.) Jóravaló román és tót olvasnivalókat és imádságos könyveket is nagy hálával veszünk Rizsafüzérekben és érmekben is nagy hiány van. A csomagokat hérmentve kérjük küldeni. Wien 1914. dec. 6. Szatmár egyházmegyei pazmanita.

Vállvetve. Sose kívántunk, hogy a mi hadseregünket, vitéz katonáinkat olyan hős tetteiért dicsőítsék, a mik egyes „tudósítódnak agyában születik vagy született meg. Hanem azt már elvárjuk a magyar embertől, hogy akár szövetségesünk haditényeit is ne magasztalja és emelje ki a mi fiaink rovására. így például az itthohmaradt elméleti hősök, petyhült lelkű hirharangok szinte kéjesen, tüntetőén emelik ki:

— Ugy-e, a németek !

— Csak a németek . . ezek fogják eldönteni . . .

Dicsőség és elism rés a mi vitéz szövetségeseinknek. De ők maguk és az egész Németország elismeri, hogy a mi haderőnk szerves részei támogatják őket, sőt egyes esetekben éppen a mi huszárjaink döntötték el a csatát. Magyar és osztrák lovasok vettek részt Lodz dicsőséges ostromában is, mint a hogy, német csapattestek küzdenek a Varta folyó mentén, beleilleszkedve a mi hadaink rendjébe. Vállvetve vívják a szövetségesek a harezot az orosz monstrummal, melynek ereje immár kezd megroppanni. Kár tehát itt olyan megkülömböztetéseket tenni.

Spanyolországban bizonyos tartózkodást és meggondolást eredményeztek a né-