Heti Szemle, 1914. (23. évfolyam, 1-52. szám)

1914-12-16 / 50. szám

XXIII. évfolyam. Szatmár-Németi, 1914. deczember 16. 50. szám.

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP.

ELŐFIZETÉSI ÁRAK;

Hgy évre — 8 K — f. Negyedévre — 2 K — f. Félévre — 4 , — , Egyes szám ára 16 fillér.

Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 6 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár.

Felelős szerkesztő :

BODNÁR GÁSPÁR.

A kiadóhivaiait illető összes küldemények, pénzek, hir detések stb. Dr. Bakkay Kálmán szeminárium vice-rector czimére (Szatmár, Szeminárium) küldendők

Laptulajdonos

A SZATMÁR-EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR.

Pályázati hirdetések egyszeri küzlése S korona ----------------- Nyilttér sora 40 fillér. -----------------A lap megjelenik minden szerdán.

Királyi elismerés.

Nagytekintélyű áliaraférfiunak ajka mondotta, hogy a magyar főpapságot úgy, mint általán a kath. klérust azok támadják, a kik nemzetünk történetét nem ismerik Vagy azért támadják, mert félnek, hogy újabb lapokkal fogják gyarapítani a mi történetünket.

Mert a magyar kath. főpapság, klérus nem csak a múltban volt a magyar nemzet fentartója, erőforrása; nem csak a legutóbbi szabadságharezunkban hozta meg áldozatát... vérben, vaslánczok viselésével és erkölcsi-anyagi nagy kötelességteljesitésével. De most is . . . szemeink előtt, mikor a világháborúban oly mélyen belekapcsolódtunk . . . megjelenik a maga történeti jelentőségével, hivatásának erejével és nagy anyagi áldozataival is.

Igaz marad ma is a magyar huszáros közmondás, hogy azt a lovat szokták ütni leggyakrabban, a melyik — legtöbbet bűz. Szót érthetünk ma is abból az i mert szálló igéből, hogy a darazsak és legyek azt a fürtöt, gyümölcsöt támadják, szívják, a mely a legédesebb és legértékesebb.

így mérlegelhetjük azokat az elszigetelt támadásokat is, melyek e nagjjr időben a nemzeti, csudásan egységessé forrt harmóniát megzavarni iparkodtak.

A mérlegre most a király is rávetette a maga súlyát. A királyi elismerés, a királynak a maga felkent kezével irt levele, a magyar főpapságnak érdemeit beillesztette a nemzet mai történetébe.

íme ... a legelső a magyar embernek, a nemzet első és legfőbb birájának Ítélete;

„Dr. Csernoch János bibornok, esztergomi érsek, Magyarország herczeg- primásának,

Esztergom.

Kedves Csernoch bibornok!

A

Elénk megelégedéssel vettem tudomásul, hogy a magyar római és görög katholikus egyházi nagy- javadalmasok a hadiállapot által előidézett csapások enyhítésére közös elhatározással eddigi adományaikon felül hárommillió korona hadisegélyt ajánlottak fél, továbbá, hogy a pannonhalmi főapát, a zirczi apát és a jászóvári prépost a Hadbavonultak Családjainak Országos Segélyalapja javára már előzőleg nagyobb összegekkel adakoztak.

Ezen példás áldozatkészségért, a mely- lyel On és a többi egyházi nagyja- vadalmas újólag tanúságot tettek a trón és haza iránti hűségükről és a Velem s a nemzettel való együttérzésükről, teljes elismeréseméi nyilvánítom.

Kelt Béosben, 1914. évi deczember hó 3-án.

Ferencz József, s. k.“

Nem kérkedünk a királyi, a nemzet legfőbb birájának ítéletével. Magyar embernek a kérkedés nem kenyere. Magyar emtyer jussát, igazát védi .. . halálig. De ha egyszer megkapta .. . igazságérzete kiegyenesedett. .. akkor megnyugszik és csendesen élvezi az igazság örömeit.

Még az sem fáj, hogy a magyar sajtónak éppen azon részében, mely a főpapság és klérus ellen való támadásainak hasábokat engedett, a királyi elismerést ... a nemzet e történeti okmányát ibolyaként helyezik el — a szerény sarkokban. Egyik papfaló lap pedig éppen elsikkasztotta.

Oh . . . ez igazságnak sorsa.

De e történelem, innen, az elrejtett zugokból szedi össze azokat az aranyszemeket, melyeknek világossága, fényessége mindig leragyog a nemzet egéről.

A háború közelebb hoz. A hires morva posztóvárosban ßrünnban pár hót leforgása alatt hatezer koronát gyűjtöttek össze egy szegény magyar bakának, akinek a fölrobbanó gránát tüze kioltotta a két szeme világát. Csehek és morvák adták ezt a szép kis summát egy magyar legénynek. A brünni eset nem páratlan. Néhány hót előtt a derék gráczi németek indítottak gyűjtést ugyancsak egy sebesült, magyar katonának, akinek a lábát amputálták. Egy mülábra valót akrtak neki összehozni, de olyan sűrűn gyűlt a pénz, hogy nem csak egy mesterséges lábat vehet belőle a béna vitéz, hanem a falujában egy házat is, amelynek a tornáczán elüldögélhet. Csehek, morvák stájerek ritkán árasztottak el bennünket szerelmi vallomásokkal és úgy látszott, mikor arra is ráértünk, hogy egymással veszekedjünk : mintha érzésben meglehetős messze állanánk egymástól. De ime: a háború nem csak pusziit. Meg tudta tenni azt a csodát is, hogy egy megvakult katona világtalan szemével igazabban belátunk egymás szivébe, mint máskor a legnagyobb éleslátással és egy béna bős féllábán közelebb jutunk egymáshoz, mint mikor ezer egészséges iáb fáradozik rajta meddő igyekezettel.

Muszka uralom után,

— Naplótöredék a háborús napokból. —

Irta: Egy irgalmas nővér.

Vlf.

Máramarossziget városa szinte fellélegzett a muszkák elfutása után.

Csönd lett a mi otthonunkban, kórházunkban is. De nyugalmunk nem tért vissza teljesen. Bizonytalanság borult lelkünkre. A mi gyenge, hadtudományban járatlan fejünkkel attól tartottunk, hogy az ellenség becsalja a mieinket a városba. A rémhírek újra szárnyaltak, jöttek. Hozzánk is elérkeztek. Senki sem tudta . .. honnan ?

Ezeknek a híreknek hatása alatt attól tartottunk, hogy az ellenség taktikázik. Mert beszélték, hogy a kozákok a közeli begyekre vonultak. Ott helyezték el lövegeiket, egye nesen városunkra irányítva. Újra a bizonytalanság 1 A bekövetkező veszélynek érzése váltotta fel a mi pillanatnyi örömünket.

Eljött az est. És mi nem tudtunk nyugalomra térni. Már nem is számítottuk, hány éjszakát töltöttünk virrasztgatva. Bementünk ugyan a hálóba, de ébren maradtunk. Minden zörrenést, hangot sokszorosítva adott vissza a mi lelkűnkben az éjnek csöndessége.

Tizenegy órakor dobogást, kocsi zörejt hallunk. Tüstént a kapunál teremtek * * * nővérek.

— Dicsértessék az Úr Jézus ., .

A mi katonáink hangjára, köszöntésére ismertek.

— Isten hozta magukat jó emberek, hős vitézek. Jöjjenek be. Hozzák csak be drága betegeinket, biztatták a nővérek őket.

— Még nem hoztunk beteget — válaszolták. Előbb szétnézünk, hogy nem maradtak-e itt az ellenségnek rabló csapataiból.

Es nyomban átkutatták a kórház-telep minden zege-zugát. Aztán elsiettek. Mi is elszenderedtünk. Két órán át elég nyugodtan aludtunk.

Felvirradt október 7-ike is. Elvégezvén a jó Isten iránt való kötelezettségünket, az udvarra mentünk. A lelkűnkben lobogó reménység zaklatott, hogy hátha a magyar katonák megérkeztek. Sehol senki. Csend, a reggeli ébredés csendje mindenütt. De nem hittem most ennek a csendnek. Jobban körülnéztem és ime észrevettem, hogy a kapun egy magyar káplár jön hozzánk. Élébe sietek hát, de szinte visszabőköltem. Milyen ábrázat I Arcza, orra csupa korom. Ruhája sáros, vizes. Bakkancsa elnyűtt. De a szemében öröm ragyog. Egész lénye lelkes, biztató.

— Szalad a muszka — mondja.

— De meddig szalad vájjon ?

— Meddig? Azt hiszem Muszkaországig meg sem áll. Sikerült nekik megfutamodni. Alaposan elláttuk kárpáti emlékekkel őket. Itt fekszik vagy 800 halottjuk a határban.

— Igazán ? És szerettem volna ón is

„hurráh“-ot kiáltani, mint néhány nappal előbb a muszka orvos, aki mikor hallotta, hogy egy magyar csapatunkat foglyul ejtettek az orosz katonák, olyan nagy „hurráh“-ot kiáltott.

Nem volt reá idő, mert a káplár újra megszólalt:

— Jelentést hoztam arra vonatkozólag, hogy hozhatjuk-e sebesültjeinket?

— Hozzák, óh hozzák! Hiszen mi rég várjuk őket.

A főnöknő már előbb kiadta a rendeletet, hogy a pavillonokban fütsenek. Meleg szobákkal és forró húslevessel kell fogadni a betegeket.

*

Kevés idő múltán nővér ** az udvar léczkeritése mellett sietve halad, hogy dolgai után lásson. Egy czivil ^kabátban levő férfiú kiált felé és integet is. A nővér bizony elég bizalmatlanul néz felé. De a czivil ur kibontakozik felöltőjéből. Katona. Nyomban bemutatja magát. O osztrák tiszt. Katonásan elbeszéli, hogy alig tudta életét megmenteni. Az oroszok orozva támadtak rája. Át volt ázva. Kimerült, de ő azért tartotta magát.

— Imádkozzanak érettünk jó lelkek — mondotta és sietve eltávozott a csapatja után.

Mi is halljuk már, a mint , az ellenséget üldöző csapataink átvonulnak. És csakhamar értesítenek minket is, hogy:

— Hozzák a sebesülteket 1