Heti Szemle, 1914. (23. évfolyam, 1-52. szám)
1914-12-09 / 49. szám
2 HETI SZEMLE mékeny porává lettek. Most ... mi is hallottuk a harang érczhangját. És az angyali üdvözletben ekkor a Hit és a nemzeti Géniusz borult egymás keblére. Mertliittünk— győztünk is! A Találékonyak a lelkek abban, hogyan kell a családban örömet szerezni karácsonykor azoknak, a kik a mieink. A kik szivünkhöz vannak nőve a szeretetnek és vérköteléknek aranyszálaival. És tervezgetnek . . . eszméket vetnek fel, hogy hogyan váltsák ki melegséges érzelmeiket. Azok a katonák, a kik a csatatéren töltik majd harczban a békesség ünnepét; azok a betegek, sebesültek, a kik iit a mi kórházainkban érik az ünnepet, a mi nemzet-családunknak tagjai. Vérkötelék csatol hozzájuk, melyet a haza védelmében szőttek a hősiességnek szálaival testvéreink. Nem csudáljuk, hogy a jótékony női lelkek különösen elmélkednek, gondolkodnak azon, hogy minő alakban tegyék örömtel jessé főleg a mi kórházainkban fekvő vagy üdülő betegeink ünnepét. Egy előkelő úrasszony, a jótékonyságnak kiváló, vezértagja kérdést intézett lapunkhoz : „van-e valami jó gondolatunk, eszménk“ ez irányban. Nehéz a felelet akkor, mikor a kérdést olyan lélek teszi fel, melybe a találékonyságot, a szeretetnek és gyöngédségnek csudás érzéseit a jó Isten maga ültette : a női szívbe. De azért nem tagadhatjuk meg annak kijelentését, hogy a mi katonáinknak, testvéreinknek karácsonyi ünnepét akkor tehetjük igazán örömmel teljessé, ha kinek-kinek az ő családi otthonát pótoljuk. Már a hogyan emberileg pótolni lehet az otthon édes boldogságát. * Lélekbúvárok és a harcztéren nagy tapasztalatokat szerzett katonák mondják, hogy a harczosokat hidegben, tűzben, fogságban, kórházban nem a sebek fájdalma, a fogság keserűsége üldözi, teszi levertté.. hanem az elhagyatottság érzete. Elhagyatettságban ébred fel a hazafájás. A családi érzések egész raja. Az életnek érzéktelensége bántja az ennek előtte pár nappal diadalmas életérzettől lobogó sziveket. Karácsonyi gondoskodásunkkal tehát ezt az elhagyatottság érzetét kell gyöngiteni, sőt teljesen feledtetni. Erre pedig nem a czifrálkodás, a fény, a hiuságos, de melegség nélkül való ajándék- tárgyak valók. — Oh, adja a jó Isten. Hiszen mi is, mintha reményt éreznénk — feleltünk mindnyájan vidultabb arcczal. És ime csakhamar jön a hir, hogy mintha német segélycsapatok érkeznének vidékünkre. — Valami készülőben van, biztattuk egymást. Kilencz óra elmúlt, mikor hozzák házunkba a muszka törzsorvosnak az üzenetét: — Tizenegyórakor ebédet kérünk .. . — Mi ez ? — gondoltuk, de csak suttogva kérdeztük egymástól. Vendégeink meg is érkeznek pontosan. A szó teljes értelmében katonásan végezték az ebéddel. Izgatottak, nyugtalanok voltak. Fél óra alatt elkészültek. Aztán... aztán fél 12 órakor, mint a hirtelen kerekedett vihar... a szélvész szárnyain vágtattak . . . Apsa felé. így futottak a többi kozákok is — mint hallottuk — ki a városból . . . Mily különös csendesség lett egyszerre. A felzaklatott házra mélységes, nagy csendesség borult. Mi imádkoztunk . . . Oh, a csendesség most olyan jól esett a mi felzaklatott lelkűnknek. Ebéd alatt jön tudomásunkra, hogy Sziget határában nagy csata lesz. Itt vannak talán a mieink ? Kinek kell ilyenkor az ebéd ? Alig tudtunk valamit enni. Csak sóhajtva mondogatjuk : — Oh, édes jó Istenünk, segítsd győ- elzemre a mieinket. A katona családjának milliőjébe képzeljük magunkat, mikor őket a karácsony, a krisztusi békének és megváltásnak örömeiben akarjuk részesíteni. Tegyük az ő itten való létüket egészen családiassá . . . különösen a karácsonyi ünnepek alatt is. * Ismerni kell a lelkeket. A család, a tűzhely lélektanát. Minden család már jóval karácsony előtt takarékoskodik. A családfő kétszeresen dolgozik. Csakhogy kalács legyen a háznál. Egy kis karácsonyfa . . . lobogó gyertyáival és apróságaival. Égy külön kis világa legyen minden tűzhelynek, hogy e külön kis világgal olvadjon bele — a közös, a társas örömbe, ünneplésbe. * Arra törekedjünk tehát, hogy itt is — a kórházakban is, kivétel nélkül juttathassunk a közös karácsonyfa köré lehetőleg minden betegnek, sebesültnek egy kis külön kalácsot, egy kis külön adományt. Melyről tudja az a katona, hogy az neki szól. Az az övé. Abból ő is kinálhat, neki is jó szívvel adhatnak, így van ez otthon is, otthon . . . melynek melegét, gazdag szegénységét oly régen nem élvezte. És hogy-hogyan lehetne ezt elérni. Asszonyok, leányok ... emlékezzetek a batyubálokra. Mit sütöttetek, mit főztetek, mit költöttetek ezekre a bálokra? Mily büszkék vol tatok, hogy hires gazdasszonynak neveztek. Dicsértek, tiszteltek benneteket. Most itt az idő ... a szeretet-lakomára. A testvéreitek megvendégelésére. A kik közt talán a tieitek is ott harczoltak a csatatéren. A kiket más városokban nők, anyák, leányok szintén megvendégelnek karácsony ünnepére. Kerületekre kell osztani a várost — kórházak szerint. És egy gyűjtő hellyel . . . egy gyűjtő asztallal ellátni e kerületeket. Ne legyen család, a ki decz. 20 —22-ig be ne jelentse: mit hoz ezen asztalra. Mit ad. Kalácsot, húst gyümölcsöt... a legszerényebb mértékben és alakban. Tessenek erről a praktikus eszméről gondolkodni. De cselekedni is! Mester. Orosz rendszer a várostromnál. A monachia egyik leghatalmasabb erőssége Prze- mysl, másodszor jutott az oroszok ostromló gyűrűjébe. Az első ostromot diadalmasan végig közdött sebesült honvédtiszt elbeszéléséből, ki érdekes s most lenem irható szerecsés körülmények folytán szemtanúja volt az oroszok egyik várellenes rohamának, közvetlenül látta, mint kergetik a biztos halálba az orosz tisztek katonáikat. A várvédelmét szolgáló szöges drótsövény akadály elhárítására első feladata az ostromlóknak. Az És ujra-ujra a kápolnába megyünk. A gondviselő jó Isten házába. A győzedelem- nek és boldog békességnek hajlékába. . . . Álig hangzik fel a zsolozsma . . . egyszerre, mintha az ég zengését hallanók. Mintha a mennydörgés hömpölyögne hegyeink ormain. Morajló csattanások rázzák meg ablakainkat. A levegőt. Ijedten, sápadtan állunk már az udvaron. Szivszorongva hallgatjuk a rettenetes zenét. Egymásután, sűrűn dörögnek az ágyuk. Egyenlőtlen, de alig három-négy percznyi, szinte ütemes egymásutánban halljuk a böm- bölést. A hang irányában figyeltünk. Az ég sötétkék volt ... de csakhamar szürkés fehérre változik. Az emeletről egy-egy eldör- diiléskor villámláshoz hasonló láng csap tekintetünk elé. Az ágyubömbölést úgy félóra múlva gépfegyverek pufogása váltja fel. Mélységes csend. S. * nővér kiderült arcczal jön felénk. És mondja, hogy az osztrák sebesült fogolytiszt a mi ágyúink hangjára ismert. Hogy szinte megelevenedett a szenvedő sebesült. A többi sebesült izgatott volt. Mi lesz velünk, ha a városból elfutott oroszok visszajönnek ... Betegápoló nővérük * vigasztalta őket. Folyton ott járt kelt közöttük. A kotló sem félti úgy csirkéit a vércséktől, mint ő drága sebesültjeit. Mit tegyen velük ? Hova rejtse el őket ? Az ebéd utáni imádkozás elvégeztével Szatmár-Németi 1914. deczember 9. oroszok négyféle csapattal iparkodnak a várövezetett áttörni. Az első nagy csapat semmiféle más fegyvert nem vitt magával, mint élesre köszörült baltát, hogy ezzel vágjon utat magának 8z akadályon; közvetlenül ezen csapat után drótvágó ollóval ellátott csapatok következtek, majd jöttek a rendesen felszerelt fegyveres gyalogos ezredek felfejlődve, hátuk mögött a gyávák megbüntetésére kirendel altisztek és gépfegyverosztagok, végül pedig a tisztek. Mint az elrendezés mutatja, az elülső vonalban, a szó valódi értelmében felhajtott és vágóhidra vitt csapatok a védők leggyilkosabb tüzébe jutottak s közülök aligha maradt valaki életben s igy érhető meg, hogy a legbrutálisab- ban erőszakolt przemysli várostrom alatt egyes orosz ezredek valósággal megsemmisültek. Aligha tévedtünk, mikor az orosznak másodszori ostromkisérletét is csúfos kudarcnak jósoljuk. Ne dicsekedjünk vele, hogy jót tettünk. Ne az legyen első és szorgos gondunk, hogy a mi tetteink a világpiaczára kerüljenek. És ne csak másokat tegyünk az értékmérőre. A magunk igaz értékelését pedig ne kerüljük gondosan. S ha mégis mi magunkat rostáljuk: ne szóljon Ítéletünk emigyen: — íme, Uram ! íme édes hazám ! Tizedet adok mindenből. Kétszer bőjtölök hetenként, hogy másokkal jót tehessek. Nem vagyok tehát, olyan mint más. Nem az igaz jótékonyság hangja' ez a hang. A gőgös önérzetnek szava. A mi magunk értékelésének tultengése; lázas, nyugtalan kielégítése. Terméketlen ponyva-szórás, mely nem lehet és nem is lesz áldásoknak forrása. A legkisebb cselekedetnek több az értéke, ha rugója, ha szálai az Isten gondolatából fonódnak. Ha a krisztusi szeretetnek melegsége, önzetlensége, szépsége és termékenyítő ereje ömlik el rajta. Hála Istennek, hogy ezek a mai idők megsokasitják az ilyen cselekedeteket. A sok-sok apró jótéteményeket, a mikről kevesen tudnak, de mégis termékenyítő harmat. Isten gondolata és a krisztusi szeretet csitlog bennük. Keveset beszélnek, Írnak róluk, de többen érzik, mint valaha. Nem baj ez az észrevétlenség! Hányán és hányán nem látják egész életükön keresztül a termékenyítő hajnali harmatot. Mert alszanak. Egész életükben figyelemre sem méltatják. De azért a kis harmatcseppek nagy áldásoknak forrásai. Hála Istennek, hogy vannak lelkek, a kik ingyen, minden vágyakozása nélkül a jó főnöknőnk látván, hogy izgatottak vagyunk . . . vigasztalt, erősített és megbízott, hogy-néhányan a konyhában segédkezzünk. Örömmel fogadtuk a rendelkezést. Az imádság és munka a leghatalmasabb lélekcsila- pitó. Dologhoz láttunk tehát és munkánkat felajánlottuk ... a mi győzedelmünkért. És dolog közben ajkainkról szállott, röpült a rövid, de bensőséges röpima: — Most segíts jó Szüzanyánk, Mária. — Irgalmas Jézusnak, enyhítsd sebesülteinknek fájdalmát. — Élet, halál ura, — adj a mi eleset- teinknek örök nyugalmat és világosságot. Munka után az ablakból észrevettük, hogy a kozákok vágtatva jönnek vissza városunkba. Lovas kozák-csapatok. Ekkor fél 4-re járt az idő. — Teremtő Istenünk! Nehányan be-befutnak a mi udvarunkra is. Gyorsan felkapják, bepakolják sebesültjeiket. (Kilenczen voltak.) És elvágtattak. A mi betegeinket mind itt felejtették. Már akár milyen indulatból cselekedjék ... de a mi örömünk határtalan volt. De ime, ismét halljuk a gépfegyverek pufogását. Mindig közelebbről és közelebbről halljuk. Ám, ezt a jelenséget is úgy magyaráztuk, hogy, a mi katonáink kergetik most a muszkát. És nyugodtabbak lettünk. És csakugyan kivonult városunkon keresztül a visszavert ellenség. Azon az utón, melyen minap oly könnyedén bejött.
