Heti Szemle, 1914. (23. évfolyam, 1-52. szám)

1914-12-09 / 49. szám

XXIII. évfolyam.

Szatmár-Németi, 1914, deezember 9.

49. szám.

ITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP.

ELŐFIZET®!

Egy évre — 8 K — f. | f'

Félévre — 4 , — , | - HgysLéSfSÍ?!> árv.l^^ér.

Tanítóknak és kézmüiparosoknak egy évre 6 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár.

Felelős szerkesztő :

BODNÁR GÁSPÁR.

Laptulajdonoe

A SZATMÁR - EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR.

A kiadóhivaiait illető összes küldemények, pénzek, hir detések stb. Dr. Bukkay Káliján szeminárium vice-rector ezimére (Szatmár, Szeminárium) küldendők Pályázati hirdetéseit egyszeri közlése S korona

—---------------- Nyilttér sora 40 fillér. ------------------A In p itiogjeleiiili minden szerdán.

Nándorfehérvár.

Magyar zászlót lenget a szél a városon, mely látta a hős Hunyadit és Kapisztránt vívni és meghalni.

Napok óta a mi vitéz katonáink aczél karjai ölelik a Jöldct, a melyen Belgrád eltűnt. Pls a történet mélyéből kibontakozott Nándorfehérvár. A hadak utjának legdicsőbb csillaga századokon át, úgy mint ma.

A bűnös Belgrádnak temetésén pedig igazságos népeknek szemében gyászkönny nem ül. Belgrádnak eleste intő ujj arra, hogy a nagyra- vágyás, az orgyilkosság, a kapzsiságon szerzett javak a népeknek sírásója lehet. Isten először szól. Aztán int — de végre ütni is tud.

És kitagadja azt, hogy ez az ujj a büszke Belgrádnak elestével a nagy pártfogóknak, a királygyilkos nép szövetségeseinek lelkében is — tövisszurást okozott.

*

Az ős Dunának és vérözönnel festett Szávának túlsó partjairól pedig egy dal zeng, kél és száll felénk. Az ének régi. A letűnt múltból való. Törökkel viaskodtunk akkor. Emberségesebb ellenséggel, a ki ma testvérünkké lett a zsarnokság ellen

való küzdelemben. És száll igen, újra feltör, kicsendül a magyar telkekből a régi dal. Egyetlen szó cseréjével, de milyen szó erejével:

Már Belgrád ii mi várunk,

Vig tánczot benne járunk,

Oda a szeibek ereje,

Nem úgy, mint most esztendeje, Szegény feje I

Bűnös feje, bűnös lelke. Gyilkosságokban résztvett királyi család székhelye. Szégyenletes eseményeknek, orozva gyilkolóknak odúja, bünbarlangja.

A véreskezü országnak a szivébe, a fővárosába kellett mártanunk büntető kardunkat. Hogy megtisztítsuk. Magyar vitézeknek kiomlott vérével mossuk le azt a gyalázatot, mely erre a városra tapadt. Hogy az igazságnak diadalmas zászlója lenghessen rajta.-Hogy a történelmi hagyományoknak tiszta, aranyszálaival kapcsolhassuk újra magyar területbe és magyar történelembe.

És abban a pillanatban, a mint a magyar vitéznek keze ezt a zászlót kitűzte Belgrád ormaira: nem csak a régi dalban történt névcsere, A történelemben is. Beldrúg eltűnt — Nándorfehérvár feltámadt.

*

Ne mondjátok, hogy bosszút állottunk. A mi diadalunk nem lenne olyan tiszta és kristályos, ha a a bosszú müve volna. A mi küldetésünk — a büntetés. A mi örömünk az igazság öröme. Nándorfehérvár a mi jutalmunk is. Fensősó- ges türelmünkért, mellyel vártunk. Sebeinkért, melyeket bősként viseltünk. Hulló könnyekért, melyek édes anyák szemében áldozat — köny- nyekké változnak.

És ne írjátok, hogy ez a diadal csak a mi örömünk. Ä rideg hadtudomány számításaiban — érzelmi, erkölcsi motivum. Belgrád eleste — Szerbia temetése. Oda szerb ereje. Szerencsétlen, gyalázatos feje.

Azt a magyar zászlót nem csak a szomszédok, a Balkán népe látja. A világtekintete veti értékmérőre. A háború a miénk. A diadal fénye azonban a világháborúra is elszórja sugarait.

. . . AJkonyra hajlott a nap, mikor a diadal hire hozzánk eljutott. A mint mikor először szólaltak meg a mi harangjaink. Most is eszünkbe kellett, hogy szökjön: Ez az esti harangszó először is a nádorfehérvári győzelem hírére kondult meg. Az angyali üzenet emlékére. Azok, kik hallották, a magyar föld terNégy nap a maszka uralom alatt.

— Naplótöredék a háborús napokból. — Irta: Egy irgalmas nővér.

YI.

Rendezgetjük a pavillonokat. Hírét vettük ugyanis, hogy nem sokáig maradnak üresen. Betegeket váriunk tehát. De mi történik ? Mozgalom támad az udvaron. Tizenkét tehenet hajtanak be a kozákok a mi telkünkre. Az orosz törzs-orvos rendeletére.

Ezek a jószágok gazdátlanul bitangol- tak a határban. Áz orvos a kórház üres tárházára gondolt és idehajtatta a teheneket. És valóban szükséget szenvedtünk már a tej dolgában! Az elmebetegek ápolója nyomban magára vállalta a tehenek gondozását.

Estére érett az idő. Mintha szürke ólomszárnyakon ereszkedett volna az éj. Mi keresztül akartunk látni ezen a szürkeségen. Fel — az egekig ! Esti zsolozsmára mentünk. A kápolna előszobájából férfi és női hangok szállanak felénk. * nővér kalauzolt három kozákot a kápolnába. Egy szolgának tolmácsolása kapcsán arra kérték a nővért, hogy mutassa meg nekik azt a helyet, a hol imádkozni szoktunk. A nővér nagyot nézett és a kápolna utolsó padjába tessékelte őket. Köztük volt az orosz tiszt is, a kinek az elmebetegek főápolójával — a múlt éjjel — folytatott beszélgetését már leírtam. A tiszt ur a patyolat tiszta pádon fekvő imádságos

könyvben kezdett lapozgatni. Szent képeket nézegetett . . . Egy váratlan pillanatban megszólal a csengettyű. Tiszt uram, meg a többi kozák is összerezzen. Megijednek. Rejtelmesen összenéznek. S látszott, hogy nagy bizalmatlanság tölti el lelkűket. Mire gondolhattak ők, ,a kik a bömbölő ágyukat, már megszokták. És most egy szelíd csengettyű szóra összerezzennek.

A karban való imádságnak hangjai azonban csakhamar feihangzanak. Mintha bizalmuk visszatérne ... a mi buzgó könyörgésünkre hallgatnak.

Az oltáron égő gyertyák lángjai közt ott állott az Isten anyja művészi szobra. Gyönge nők . . . ellenségek, kozákokkal a kápolnában. Nők, a kiknek szemében könny rezeg. Kezük imádságra kulcsolva, ajkukon zsolozsmát zengenek.

— Sir az Isten édes szent Szülője, hét tőr döfé át gyöngéd, jó szivét. Könnyes szemünket a Fájdalmas Anyára szegezve igy imádkozunk.

Vájjon értették-e szavainkat ? Bizonyára nem 1 De érezhették. Oh, bizonyosan érezhették, mit mondunk, kérünk és miben bízunk.

Most felállottunk. Az asztali imádságot mondottuk. A kozákok is felállottak. Mikor a kápolnából kifelé indultunk, kíváncsian nézték eltávozásunkat. * nővér maradt csak a kápolnában, utolsónak. Várta, hogy az ellenség is távozzék. Indultak is csakhamar. Kimenőben a perselybe pénzt dobtak. Az

egyik kozák 3 drb 10 copecot nyomott a nővér kezébe. Végleges távozás előtt a tiszt ur három Ízben mindkét térdére ereszkedett. Homlokát ön maga elé — földre — tett kucsmájához érintette. Mélyen sóhajtozott — és ő is eltávozott.

*

Az est bizony mélyen benyúlt . . ideje volt, hogy nyugalomra térjünk. Oh mily nehéz pedig most az éjszakára gondolni. Mikor a lélek tele van gondolattal. Bizonytalansággal. Hitünknek és drága hazánknak jövendő sorsával. Hogy pihenhetne ilyenkor a test. Ki tudna most nyugodtan aludni. Az agy hasonlatos a raóhköpühöz. A gondok, a fájó aggodalmak és megriasztott remények zsongnak benne. Sokáig küzdöttem e zsongásokkal, melyek eszer-egyszer — mintha fulán- kokat eresztettek volna fejem idegeibe. Szerettem volna felsirni. De most éreztem, mily értéke a léleknek — az önuralom.

Október 6. És mégis megvirrad. Nincs olyan éjszaka, hogy vége ne lenne, ügy ébredtünk fel, mintha a béke éjszakáin pihentünk volna. A szent misén különösen az elesett harczoló katonáinkért imádkoztunk. Megemlékeztünk a 13 aradi vértanúról is, Reggeli után — dolgunk után néztünk.

Valami jó sejtelem viaskodott most a mi lelkűnkben a nyugtalan közérzéssel, mely eddig uralkodásra tört.

— Úgy érzem, mondja * nővér, hogy ma a mieink reánk gondolnak. Talán jönnek is már.