Heti Szemle, 1914. (23. évfolyam, 1-52. szám)
1914-12-02 / 48. szám
2 HETI SZEMLE Szatmár-Németi 1914. deczember 2. gesse a munkabíró kezekét tétlenségbe. Visszaélésekbe. És ne nevelje a munkátlanok, az állam által kitartottak számát. Mert ez a segedelem nem áldásává, átkává válikanépnek. És hogy ez a kilengés, elhajlás ne történjék meg. . sürgeti az a bizonyos valóság is, hogy valódi szegény polgár családok nélkülöznek. Sőt nyomorban vannak, olyanok, a kik önhibájukon kívül mennek tönkre. Mert senki sem gondol reájuk. Mert bár itthon a családfő, mégis jobban érzik a háborúnak hatását, kenyér- keresetet elsöprő idejét, mint mások, kikről a nemzet mégis gondoskodik. ... A polgárságnak kellene szétnézni a maga körében . . és különösen azoknak kellene egy kis áldozatot hozni, a kiknek a háború beütött. De még mennnyire beütött... ^ Politikai csodának nevezi egyik német újság ezt a méltósággal teljes harmóniát, a nagy időknek átérzését, a mivel a mi parlamentünk a nemzetgyűlésen a háború kitörése óta, most először tárgyal. Mint az első perczekberi, az önmérsékletnek igazi csudás erejével egyszerre elült minden vihar s a háborgó, viharzó ellenzék lelkén átrezdült a büszke tudat, hogy ez a nemzet történeti hihi vatása magaslatán van: úgy most is, a nagy idők izzó lehelletében elmondhatjuk Kossuth Lajossal: „Leborulok a nemzet nagysága előtt.“ Hiába, el kell ismerni, hogy igaz, amit egy német lap, mint a német közvélemény megnyilvánulását fejezett ki: Tisza államférfim képessége az egész magyar nemzet egységességét mintegy politikai csudával megteremtette. A képviselő-háznak tárgyalásairól a napi lapok adhatnak bő, részletes tudósítást. Mi csak éppen jelezzük, hogy a képviselőházban oly törvényjavaslatokat és intézkedéseket tárgyalnak, melyek a nemzeti önvédelmi harcznak, az itthon való okos és bölcs kormányzásnak egységét vannak hivatva erősíteni és fentartani. Különös megnyugvására szolgál a nemzetnek az a törvényhozó intézkedés, melyet a kormány a ke- nyérkérdésben kötelességéhez hiven érvényesít. vagyunk mi is. Szegény szesztrioskák ! Hogy siratták a foglyokat, mikor erre vittük őket. Mondja meg nekik, hogy meleg étellel és ruhával láttuk el őket. Itt, Szigeten szereztük a ruhákat. Felnyitottunk néhány üzletet. Jutott még a miénknek is bőségesen a váltani való ruhából. Dohányt és szivart is találtunk eleget . . . Lám, ilyen nagy lelkű az orosz. Lop, rabol, hogy jót tegyen az ellenség katonáival, de önmagáról sem feledkezik meg. A tiszt aztán köszönt és otthont keresett. Elfoglalta az egyik kórházi orvos lakását. Itt egy hegedűt is talált. Az ápoló beszéli, hogy valami csodaszép melódiákat csalt ki abból a száraz fából. Végezetre még magyar nótákat is húzott. Bizonyosan kottát is lelt. És abból játszotta a magyar dalokat. * Reggel a főnöknő találkoztt a kórházban lakó tisztekkel. Mindjárt a vacsoráról beszéltek. Nagy köszönetüket és teljes megelégedésüket fejezték ki az előző nap esti vacsoráért. Hozzá hasonlót csak otthon ettek. — De mily pompásan főznek a szesz- triczkák — mondogatták. ügy látszik az oroszoknál is, evés közben jön meg igazándiba az étvágy. A hízelgő dicséretek után nyomban és újra — a kórház éléstára után tudakozódtak. A főnöknő őszintén kijelentette, hogy nagy aggodalomban van, mert az éléstárban nincs elegendő eledel, — Majd lesz! — feleltek reá kórusban. Ezen epizód után a betegek látogatására indultak. A kórteremben barátságosan A hadikölcsön sikerének jelentősége. Hazánk legelső kölcsönmüveletót, mely a külföld közreműködése nélkül, kizárólag saját polgári tőke erejével végeztetett él, impozáns siker koronázta. A kitűnő jövedelmezőség és egyéb briliáns, csábítóan kedvező feltételek egyesülve a legnemesebb érzelmi indokokkal : megtalálták az utat az ország minden társaoalmi osztályának — eszén és szivén át — a zsebéhez. Mintegy egymilliárd jegyzés Magyar- országon, másfél milliárd Ausztriában a monarchia oly legelső rangú pénzügyi teljesítménye, melynek értékét csak akkor tudjuk kellően méltányolni, ha egybevetjük azon ténnyel, hogy majdnem egyidejűleg Oroszország belső kölcsöne messze mögötte marad a várakozásnak s a gazdaságával büszkélkedő Francziaországban kibocsátott kölcsönre csak 300 millió frankot jegyzett a gall nép. Ez az egybevetés alkalmas arra, hogy a világ előtt is bizonyítsa gazdasági életképességünket, melyről ellenségeink roszakaró- lag terjesztették a már évek óta a rossz híreket. Es rajta is voltak, hogy meggyengitsenek. De arra is való, hogy megczélozza önbizal- mánkat; a magunk erejébe való hitünket a legnagyobb erkölcsi és fizikai erőpróbák idejében. Pedig ez az erőpróba még nem is a teljes, általános próba. A nép leikébe, a nép féltékenyen őrzött ládácskáiba még nem is lehetett sem az erkölcsi sem a fizikai tekinteteket bevinni. Rövid volt az idő arra, hogy a néplel- ket megnyerjük a lappangó közgazdasági erőknek földszinrehozására. Az bizonyos volt, Írja Kereszty Kornél, egy kiváló szakférfi, hogy a busás kamato zásu, nagy biztonságot nyújtó kölcsönkötvényt a nagytőke, ipar, kereskedelem, földbirtok, intelligens képviselői igen szívesen fogják átvenni. Kérdés csak az volt, vájjon sikerűbe felkelteni a kisiparos, kisgazda, kiskereskedő, tehát értékpapírt ezideig nem vásároló réteg érdeklődését. A hadikölcsönnek éppen abban áll maradandó és igazán csak későbbi időkben érvényesülő eredménye, hogy gyönyörűen megoldotta az állami czimletek népszerűségének kérdését, mellyel közgazdaságunk ve- zérférfiai évtizedek óta eredménytelenül foglalkoznak. elbeszélgettek egy német sebesült tiszttel. Együtt teáznak vele. Aztán a sebek újabb kötözéséhez láttak. * * * nővérek ugyancsak figyeltek a sebész-eszközök orosz nevére, hogy megtanulhassák. Az orosz orvos meg magyar szavakat ismételgetett. — Én matjar van most, mondogatta kedélyesen. —• Csak maradj magadnak és orosznak — mormolta, dünyögte keserű lélekkel * mater, mi közben a mütő ablakaiból vérző szívvel tekintett ki az utczára . . . nem ér- keznek-e a mieinkek. A magyar katonák. Egy pillanat . . és * mater elsápad. Szinte jéggé dermedve és mélyen sóhajtozva húzódik vissa. Igen, érkeznek magyar katonák. Es foglyok azok. Szegény jó katonák. Lecsüggesztett fővel, átázva-fázva czammogtak a nagy sárban. Sápadtak, szomorúak. Már alig bírhatták a gyalogolást. * mater sírva futott ki a műtőből, hogy elrejtse hulló könnyeit az ellenség szeme előtt. De csakhamar visszatér. Piros arczczal, kisirt szemekkel. Az orvos hosszasan rátekintett. De hallgatott. Nem volt szava. Milyen ebédünk következett, jó Istenem. Keserű, könnyektől ázott a mi eledelünk. Ebéd után a t. főnöknő kiment * nővérrel a temetőbe. Mi vonzotta őket oda ? A sirok. A mi testvéreinknek, föld alatt, porladozó testvéreinknek nyugvó helye. És szelleme. Mert a sírokban nemcsak porladoznak, nemcsak enyészet van. Szellemek is élnek. Elpanaszolták tehát nekik ezekben a nehéz napok óráiban a mi szomorúságunkat. Szellemükkel mintegy összeölelkezve, kérték őket: imádkozzanak miértünk . . . Milyen benső kapocsai van a sirok lakói és az élők Most az édes hazának, a jó öreg királynak hivó szava és a táborban küzdő testvéreink, fiaink érdekei megtörték az említett osztályok, a parasztság közönyét; a konzervatív népünk százezrei szivezen ajánlták fel filléreiket, megszerezvén azzal az első értékpapírt. A jég meg van törve, az eddig leküzdhetetlen előítélet széttépve. Egyelőre .ugyan tehát teljes győzelemről nem számolhatunk be, mert a háború megfélemlítő hírei rémült nép elrejtett, otthon őrzött pénzeit csak kis mértékben bolygatta meg, hanem a takarékpénztárra bízott pénzét használta föl a kötvény vásárlására. A világháború idején megérthető ez, de egyúttal azon indokolt reményt kelti, hogy majd békés időben bekövetkezendő kölcsön- müveletnél, midőn sem a pénz elrejtéséhez, sem a pénzintézet iránti bizalom csökkenésének absolut semmi alapja nem lehet, sorra kerül az eldugott, ládafiókban őrzött gyü- mölcsözetlen tőke is. A lappangó közgazdasági erők föld- szinre hozása s a jövőben való erősebb felhasználhatása, egyik megbecsülhetetlen eredménye a hadikölcsönnek, mert oly belföldi elhelyezési piaczot nyitott meg az ál- lamkölcsönök számára, melyre még akkor is számítani lehet, midőn a külföld pénzforásai elettünk bezárulnak. A nagy részesedés. A háborúk lélektanához tartozik, hogy milliók sokat vesztenek. Talán mindent . . . mindenüket. Ezrek pedig az életösztönnek, a kapzsiságnak fókez- hetlen dühével törnek a nagy részesedésre. A meghizásra. Vagy legalább a . . tollasodásra. Itthon . . szerteszét a hazában látjuk, szemléljük a részesedés nagy harezát. Úgy látszik a, hadügyminiszter, a hadvezetősóg is látja. És talán érzi is a törtetéseknek küzdelmeit és zaklatásait. Nem csodáljuk tehát, ha szinte megrázkódik a közvetítőknek itthoni hadserege előtt. Ennek a zaklatásnak és a már tapasztalt részesedéseknek hatása alatt a hadügyminiszter most már hivatalosan is nyilatkozik és közli, hogy hadsereg — megrendelést kizárólag olyan czégnek, vagy személynek ad, aki azt, amit ajánl, tényleg maga szállítani is tudja. A hadvezetőség természetszerűen nagy súlyt fektet arra, hogy a gyárosokkal, iparosokkal stb. maga lépjen érintkezésbe. A legfontosabb érdeke minden érdekeltnek, hogy ajánlatát a katonai szűkközt. Főleg azok közt, a kik az elköltözőinek hivatását folytatják. És főleg mikor szenvedünk. Meghintették a drága hantokat szentelt vízzel és lelkűkből szálló imádság közt hagyták el a halottak városát.. * A temetőből a vasút állomáshoz mentek. Itt összecsődülés, szinte megdöbbentő kép tárul eléjük. A menekülők tömérdek pod- gyászt hagytak az állomásnak raktára előtt. Mint valami magas, feldúlt halom fekszenek a csomagok, ládák egymásnak tetején. Összevissza dobálva, szakgatva. Két kozák őrködött, úgy — ahogy. Egy kétségbeesett asz- szony kérlelte őket, hadd keresse ki a maga csomagját. Elutasították. Haza-térőben egy dúlt arczu, a fájdalomtól lesújtott úri asszonnyal találkoznak. Ki tudja megállani, hogy a szomorkodó, fájdalomtól megtépett nőt vigasztaló szavaival meg ne szólítsa ? Hiszen a szenvedő szivek úgy vonzódnak a szomorú lelkekhez. Meg is szólítják. Az asszonynak is igen jól estek erősi‘ő, vigasztaló szavaink. Nyomban megnyitotta szivét. — Férjem haldoklik, úgymond. Mi nem menekülhettünk. A legrosszabbra is elvagyunk készülve. Tanácsolom férjemnek, hogy ha házunkba betörnek a kozákok. .. hunyja le a szemét erősen. Tartsa vissza lélegzetét, hogy halottnak nézzék. Akkor megkegyelnek nekünk. Oh, miért nem rendelkezem egyházmegyénk ismert Írójának * * nak tollával. Hogy ezeket a megrázó, kicsinyeknek látszó, de egy-egy életet hordozó eseményeket úgy tudnám leírni, visszaadni, mint ő. Okulásul. Hogy az emberek békés idők csöndes áldásaira gondolván, megbecsüljék azokat az értékeket, miket olyan természeteseknek és
