Heti Szemle, 1914. (23. évfolyam, 1-52. szám)

1914-11-25 / 47. szám

Szatmár-Németi 1914. november 25.

HETI SZEMLE

3

Megadjuk! . . . Kiáltotta a mi nemzedékünk is. Kényszerítés nélkül. Egy szívvel és lélekkel. Fillérrel és koronákkal, milliókkal és ezrekkel.

És támadnak jelenetek, a mik a győzelemnek, az élet diadalmas érzéseinek pírjába borítja a magyar nemzet arczát.

A gyermekek kiürítik perselyüket és hadikölcsönt jegyeznek. A diákok összeadják kiflipénzüket. A pénztejen senki — megfeszíti izmait, hogy a minimális összeget előteremthesse. Cselédek a postatakarékban gyűjtött koronáikat viszik a bankokba. A papság példával jár elől. A pénzintézetek, üzletemberek százezreket, milliókat adnak a hazának, mert jó kamatot hoz a hitelezésük. A katholikus egyház és felekezeti hitközségük oda adják féltékenyen őrzött tőkéiket.

— Megadjuk 1 . . . mondották; és ezek meg is adták . . . úgy, a mint elhatározták.

És a kik meg is adták és nemcsak mondották ... az a nemzet. Ezek teszik a magyar társadalomnak legfelsőbb osztályát. Ezek nem csak a nemzet testének, lelkének is tagjai.

*

Mert a liliomnak is van árnyéka. A nagy, közös teltek nyomában is ott kell lennie a közönynek, az önzésnek. Főleg most, mikor még ez a nagy tanítómester : a háború sem bírta kitanitani a . . . kalmár, az uzsora pókjait.

A hadi kölcsön eszméjét diadallal vitte sikerre a nemzet. Teherpróbáját, anyagi és erkölcsi erejének hatalmát azzal az óriási erővel mutatja meg itthon, a mivel hőseink karja az ellenséget kezeli.

De miként azok közt is sokan tétlenségben vannak, a kiknek ott kellene lenniük a harcztéren : úgy ebből a pénzmozgósi- tásból is sokan hiányzanak még. Vagy ésak éppen tessék-lássék módon veszik ki részüket e szent kötelességből.

Kik és hogyan? — azt most nem vész- szűk számba. Egyetlen egy szót sem írunk — egyesekről. Még a mi pénzintézeteink egy néhányáról sem. Pedig módunkban van.

De nyiltan és határozottan konstatáljuk a köztudat Ítéletét, hogy a pénzintézetek közt intézetek akadtak, melyek — hogy egy fővárosi és nem is pénzintézet ellenes újság irja — „mindenféle módon megnehezítik, hogy a betétekből nagyobb összegeket vonjanak el az üzletfelek a nemzeti kölcsönre való jegyzés czéljaira“. Sőt egyenesen lebeszélték a jegyzésről.

Megjegyezzük. Jól megjegyezzük mi szatmáriak is. A pénzintézetek egy része már is sok rovásra adott okot, alkalmat. Vigyázzanak, ne feledjék az urak, hogy a pénzintézeteknek a legnagyobb tőkéje : a közönség bizalma. Azokanak a kis könyvecskéknek súlya.

*

Kétségtelen, hogy az eredmény meg óriásibb volt volna, ha több idő van a népnek előkészítésére.

Az 50 koronás, a 10 koronás jegyzések milliói vannak még a népnek kasszájában. Szunnyadnak, mint a nemes érczek a bányákban, melyeket jó megmunkálással kincsek birodalmává lehet tenni.

Ám igy is sikert, diadalt arattunk. Erőpróbánkat megbámulhatja ellenség és jó barát egyaránt. A nemzet megadta ... a mit a haza kórt. De nem adta meg teljesen

Ha kell . . . megadjuk.

A szellemes franczia gyalogos. A

Lille mellett lefolyt harczokban néhány német lovas elfogott egy franczia gyalogost. Az elfogatás úgy történt, hogy az egyik lovas az ut mentén ráakadt a hatalmas termetű és a rendesnél jóval erősebb francziára, a ki a legcsekélyebb ellenállást sem fejtette ki és a mint megpillantotta a német katonát, azonnal feltartotta a kezét. Miután a parancsnokság elé kisértók és kihallgatták, kiderült a szokatlanul egyszerű elfogatás oka. Az óriási franczia ugyanis, mikor megkérdezték, hogy miért nem tanusitott semmi ellenállást, igy felelt:

— Inkább vagyok öt perczig gyáva, mint egész életemben halott 1

A pápáról, XV. Benedek pápa egyik sógornője a következőket mesélte az uj pápáról egy újság tudósitójának :

— Giacomo sógorom alig volt tizenkét éves, amikor egy szép napon nagy komolyan igy szólt atyjához: Papa, kérlek én pap akarok lenni. Edesatyja röviden csak ennyit felelt : Van még időnk efelől gondolkodni, tedd le előbb a doetoratust, azután majd beszélünk a dologról. Giacomo meghajtotta fejét és addig a napig, amelyen a genuai egyetemen a jogi doctoratus letette, egy szót sem szólt a dologról. Ekkor azonban emlékeztette atyját a nyolcz év előtt tett ígéretére. Édesatyja ekkor megengedte neki, hogy a római Caprmica kollégiumba menjen, ahol később pappá szentelték.

A háború.

_______

A kaukázusi 2-ik kozákezred Akuaszlatiuán.

Naplójegyzetek.*)

Irta: BOSCHETTI ANDOR rk. plébános.

1914. szeptember 30. A rémület kezd úrrá lenni a nép fölött. Kőrösmező felől rossz hírek jönnek. AknasZfatináról kétségbeesetten százával menekülnek az emberek.

• Október 1. A rémület fokmérője a maximumon. Az ellenség Rahón van már. A vasúti állomásnál őrületes a tolongás. Podgyá- szok ezrei hevernek az utcza sarában. Ellenség közeledik éjjel fél 12 órakor az összes hivatalok a pénzkészletükkel felsőbb rendeletre menekülnek. Csendőrség az ellenséges haderő elébe vonul.

Október 2. A vasúti állomásnál tapasztalható kétségbeesett menekülés jellemzésére gyönge az emberi szó. Sokan a rémülettől beszélni nem tudnak. Asszonyok, gyermekek teherszállító kocsikban összezsúfolva ájuldoz- nek. Száz lakás közül átlag 98-nak a rolet- tája leeresztve, lakói elmenekültek. Délutánra Aknaszlatinateljesön kihalt világ. A még itt maradt nép sírva kérdi, hogy mit tegyen? Mindenkinek azt ajánlom, hogy maradjon nyugodtan otthonában. Istenbe vesse minden bizodalmát. Sokan nem tudnak megnyugodni s komoly intéseim ellenére is sötét este kis batyuval gyalog menekülnek. Mások a földalatti bányákba és sötét, vizes tárnákba menekülnek. Községem házaiban számításom szerint e nap estéjén már nincsen több 120—140 embernél az asszonyokkal és gyermekekkel együtt. Egész éjszaka ébren vagyok, mert minden perczben menekülők kopogtatnak s kérik tanácsaimat.

Október 3. Reggel Máramarosszigetre megyek élelmi szereket vásorni, mert Akna- szlatinán már semmi sem kapható. Midőn fél 10 órakor Máramarossziget főterére érkezem, épp szembe találkozom egy 9 tagú kozák lovas előőrssel. Egy vad tekintetű altiszt vezetése alatt egymástól körülbelül 200—200 lépés távolságra kettesével lovagolnak lövésre készen tartott fegyverekkel. Midőn közelembe elhaladnak, a kozák altiszt megállítja lovát s fürkésző szemekkel sokáig néz reám. Nyilván a reverendám és borotvált arczom kelthette fel érdeklődését. Én is megállók, várván az elkövetkezendőket, de a kozák csakhamar szó nélkül tovább lovagol. Máramarossziget főterén ekkor nincs több 15—20 embernél s 3 üzlet van nyitva. Bevásárlásomat elvégezvén haza felé indulok, ekkor látom, hogy a, kozákok fegyvert fognak egy a vár- megyeházánál kibukkanó csupán karddal felszerelt ulánus katonánkra, Az ulánus természetesen megadja magát, mire a kozákok letartóztatják. Midőn a szlatinai hídhoz érek, Kabolacsárda felől erős tüzelést hallok, ott nyilván összeütközés van az orosz előőrsök s a mi visszavonuló katonáink között. Tizen- kétórakor édesatyámmal együt leülünk ebédelni. Vé 1 órakor nehány hívem rohan be hozzám s jelenti, hogy Faluszlatina felől erős lovas és orosz tüzércsapatok közelednek.

') Ezek a feljegyzések történeti értékűek. Szemtanúnak lelkiismeretes átélései, melyek a Mármarosba betört kozákezred kalandjának szinte középpontjába enged belátni. A lapunkban közlött két napló úgyszólván kiegészíti egymást. Szerk.

Kovács Ferencz jegyző és én a szent kereszt és fehérzászló oltama alatt vagy 10—15 emberrel eléjök megyünk Lajosbánya felé. Mire oda érünk az ellenség már a Lajosbánya előtti téren áll délután fél 1 órakor. Hatalmas kozák lovas és tüzórcsapatok vonulnak el előttünk, lehetnek vagy kétezren ; a kereszt előtt tisztelegtek. Erőteljes magas emberek, nagy báránybőr kucsmát, terjedelmes fekete daróczköpenyeget viselnek, mely lovukat is betakarja, fegyverzetük öt lövetű ismétlő puskából, hat lövetű revorverből, széles görbe kardból s egy handzsár szerű hatalmas késből áll. Lovaik közép termetű, sovány de gyors járású erős állatok. A kozákok mindjárt a község elején leszállnak lovaikról, ki- döntik a környékbeli kerítéseket s lovaikkal elözönlik a kerteket. Egészségügyi csapatuk két orvossal, tábori konyhájuk s élelem szállító kocsitáboruk a Lajosfiirdőben helyezkedik el, tüzérségök 8 ágyúval a Lajosbánya előtt levő mezőn marad. Délután 2 órakor a parancsnokoló ezredes segédtisztje elhozza községünknek összegyűjtött fegyvereit, tőlem is 4 drb. kitűnő fegyverem kerül az oroszok kezébe. Négy óra tájban tolmács utján az utczára hivat három kozák kapitány. Kijelentik, hogy nálam „akarnak“ megszállni. Csakhamar el is helyezkednek 5 kozák katonával s 9 lóval együtt. A három kapitány neve: Nikolaj Plottnikoff, Michael Wodobschin Alexandrovich Bogodrusik. Erőteljes erős emberek mindnyájan, különösen szép sugár- termetű, csupa izom ember a 32 esztendős Wodobschin kapitány, ki németül is tud valamit, ón tehát vele társalgók, ő pedig tolmácsolja szavaimat társainak. Nagyon élvezik a meleg szobát s mihelyest sötétedni kezd vacsorát kérnek, szárnyas sültet és gyümölcsöt, majd egyikük orosz módra kitűnő teát készít s engem is megkinál. Vacsora után nagyon dicsérőleg beszélnek az orosz katonaság kiváló voltáról. A czárnak eddig hét millió katonája van a harcztéren, de még nagyon sok van fegyveres készenlétben is. Az orosz katona rendkívül engedelmes és önfeláldozó. Delatintól Máramarosszigetig 8 tisztjük és sok katonájuk esett el, de ez nem fogja őket megakadályozni abban, hogy Budapestre „zeneszóval“ be ne vonuljanak. Ők katonák s csak katonák ellen harczolnak, békés polgárokat nem bántanak, nem kegyet- lenkednek, mert ők is keresztény emberek, mondja Wodobschin kapitány s kigombolja zubonyát s ingét: ezüstből készült Krisztus képet visel a szive fölött. A mi katonáinkról szólván, elismerőelg emlékeznek meg a magyar huszárok kiváló vitézségéről. Majd az oroszországi állapotokról beszélnek, természetesen nagyon dicsérőleg s különösen kiemelik az olcsó megélhetési viszonyokat; a Kaukázusban egy kiló lisztnek 12 fillér az ára. Nyolcz óra után, nagyon fáradtak lévén, nyugalomra térnek. Éjszakára egyáltalában semmi biztonsági intézkedéseket nem tesznek, fegyvereiket nyugodtan lerakják, hálószobáiknak ajtóit be sem csukják.

Október 4. Reggel 8 órakor egy kozák főhadnagy jön hozzám s a parancsnok megbízásából kérdezi, hogy hány órakor lesz a sz. mise, mert az orosz tisztikar részt „akar“ venni rajta. Fél 10 órára jelzem a sz. mise idejét, mire a főhadnagy eltávozik. A jelzett időben az orosztisztek tényleg pontosan megjelennek a templomunkban s elfoglalják a két első padot, a templom előtt pedig fegyveres kozákőrség áll. — Szomorú vasárnap. Szegény remegő híveim közül alig mer 10 12 részt venni a sz. misén. Szemeim a ha- zafiui bánat s aggodalom könnyeivel telnek al, midőn az ellenséges haderő tisztjeinek jelenlétében imádkozom áldott fenséges királyunknak hosszú életéért, dicsőséges uralkodásáért s szeretett hazánknak boldogságáért. Sz. mise után ugyanazon kozák főhadnagy tudomásomra hozza, hogy ma délután 3 órakor az ezredes szállásán tartandó tiszti ebéden Szíjártó gyógyszerész és Kovács jegyzővel együtt „feltétlenül meg kell jelennem.“ Az ebéd miatt majdnem bajba kerülök. Megfeledkeztem arról, hogy az oroszok órája épp 60 percczel jár előbbre a mienknél s még 3/4 3 óra tájban nyugodtan olvasgatok otthon, midőn a kozák főhadnagy dühösen ront be hozzám s izgatottan kiabálja, hogy „azonnal