Heti Szemle, 1914. (23. évfolyam, 1-52. szám)
1914-11-18 / 46. szám
XXIII. évfolyam. Szatmáp-Németi, 1914. november 18 46. szám ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre — 8 K — f. Negyedévre — 2 K — f. Félévre — 4 , — , Egyes szám ára 16 fillér. Tanítóknak és kézmfiiparosoknak egy évre 6 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár. Felelős szerkesztő : BODNÁR GÁSPÁR. Laptulajdonos A SZATMÁR-EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. X>r. IJulikay Kálmán szemináriumi vice-reotor czimére (Szatmár, Szeminárium) küldendők. Pályázati hirdetések egyszeri küzlése 5 korona---------------- Nyilttér sora 40 fillér. ---------------A In|> megjelenik minden szerdán. Mindnyájan a hareztérre mehetünk.. Az egész nemzet. Kicsi és nagy. Öreg és ifjú. Gyermek, leányka és fiú. Úri hölgy és szegény asszony. Férfiú és aggastyán. Édes jó mindnyájan a hareztérre mehetünk. — Mikor? Hogyan ? Hallom felém szállani a kérdést egy óriási kórusban Onnan hol, az apáknak helye üres maradt a családokban a munkánál, a mezőn, az étkezésnél, az asztaloknál. Estenden a nyugalomban. És azoktól is, akik kipirult arcczal olvassák csatáink győzedelmét. Testiik- ben-lelkükben átérzik katonáink szenvedéseit, önfeláldozásait a téli napoknak kegyetlenséget közt. Talán még azoknak hangja is belevegyül, a kik most ma iseziniku- soknak, blazzirtoknak akarnak látszani. Kiváncsiságból vegyülnek bele a kórusba. Ebbe a hatalmas kórusba. Pedig milyen nyugodt fönség- gel, a bizonyosságnak mekkora erejével felelhetünk erre a sziveket megdobogtató kérdésre. Mikor? Arra a napra, mikor a békességnek angyalai szoV-tak máskor a földön járni . . . Négy nap a muszka uralom alatt. — Naplótöredék a háborús napokból. — Irta: Egy irgalmas nővér. III. Október 2-ika. Október másodikára virradtunk. Nem esett rosszul a felkelés. Hiszen egész éjjen át — úgyszólván virrasztottunk. Öltözködés után kinyitom a háló ablakát. Végig futtatom tekintetemet a kihalt ut- czán . . . Két katona közeledett felénk. Bevárom őket. Aztán kérdezem: — Vitéz urak, merre mennek ? — Határőrségre vagyunk kirendelve. — Hova valók ? — Tegnap jöttünk *. . ,-ről ide. ügy látszik nehéz napra készül a város is. Rettenetes kihalt, csendes . . . — Isten vezesse önöket és segítse, mondottam nekik. Es siettem a kápolnába. Alig érek fel, hallom, hogy itt van néhány kórházi nővérünk. Rövid imádság után hozzájuk sietek. Egyik nővér mondja: — Úgy látszik, maguk nem tudnak az éjszakai nagy zavarról. Rendelet érkezett a hivataloknak, hogy csomagoljanak. Erről a még ittmaradt népség is értesült. . . mire fejveszetten sietett az állomáshoz, hogy a vonattal menekülhessenek. Minket is fellármáztak az éjjel. Sebesülteket hoztak a kórházba. Egy orvos és egy tiszt jött velük. Kértek minket, hogy lehető gyorsasággal kötözzük be a sebeket. Bocskónál sebesültek meg. Félóra múlva már itt teremhet az ellenség. így — Karácsonyra! És hogyan? Hogyan! A szeretetnek szárnyain röpülhetünk — a hareztérre. Északra és délre. Itthon, a mi hazánkban is... közeli és távoli városok kórházaiba . . . Oh magyarok! Ti tudjátok, mi gyors és mi csudás a szeretet szárnya. Városokat, országokat, birodalmakat, tengereket átrepül. Viszi a lelket! A lelkekkel a szeretetnek találékonyságait. — Karácsonyra! Mindnyájan elröpülhetünk a harezterekre. Mint elröpülnek a szülők békesség idejében is, karácson- kor gyermekeikhez. A gyermekek szüleikhez. A testvérek a jó barátok — egymáshoz. Nincs a szeretet szárnyainak lehetetlensége. Tehetetlenséget sem ismer. Szegénységről sem panaszkodik. A karácsonyfa, látva és csak képzelve is, oly csudás varázslattal vonja be a szeretet legkisebb megnyilvánulását, hogy naggyá, értékessé, lelket szivet indítóvá lesz abba pillanatban, a mint arra a karácsony hitének, természetfölötti ere- erejének hamva, bübája reá hull. Mindnyájan a hareztérre mehetünk. mondotta a tiszt. A nővérek gyorsan, szó nélkül teljesítették kötelességüket. Mélységes részvéttel tisztogatták, kötötték be a betegek sebeit. Mások gyorsan teát főztek, hogy fel- üditsék a fáradt katonákat. Orvosuk halálra fáradtan ült egy asztalnál. Fejét egyik tenyerébe hajtva, sóhajtott sápadt arcczal: — Édes jó Istenem! Szegény hazánk! (És mintha megbánta volna, hogy e felkiáltással aggodalmas lelki világát árulta el, felemelte fejét és vidámabban folytatta :) Milyen jó itt. Akár otthon. Kedves nővér, tud magyarul ? Miért nem szól egyetlen szót sem ? E szavakkal fordult az orvos a tea körül serénykedő * nővérhez. — Magyar leány vagyok, válaszolt a nővér. De többet nem birt beszólni. Elfojtotta a szót a fájdalom. Es szeméből könnyek hullottak. Néma csend borongott a teremben. Pillanatra elszenderedett az orvos is. Az ajtón azonban kopogtatás hallik. Felugrik. Az ápoló nővér jelenti, hogy egyik betege haldoklik. Az orvos balkezével a szivéhez kap. Jobb kezét kardjára csapja és mint a villám, rohan a haldoklóhoz. — Imádkozzunk — vezényel a körül- állóknak. S már^a második pillanatban betege fölé hajók És mormolja a bánat felin- ditó szavait. És fohászkodik oly erős hittel, buzgósággal, ahogyan csak az igaz hivő tud imádkozni. A hivatásos orvos hivő is. Megtanul erősen hinni és buzgón imádkozni. A hitetMindnyájan rátehetjük a nemzet karácsonyfájára a legkisebb ajándékot is. Szeretetünknek zálogát . . . A nemzet maga, a magyar — nagy család mozduljon meg tehát most a szeretetnek, az elismerésnek, a hálának, a kötelességnek megnyilvánulásával. Óriási, szinte elképzelhetlen karácsonyfalegyen most. Húsz millió kéz aggassa reá a maga ajándékát. Mozduljon meg minden szív. Még a csecsszopó is értse meg, mi történik és a bölcsőkből is mosolyogjanak reá, erre a nagy, nemzeti karácsonyfára — a csecsemők . . . Ne maradjon egyetlen harczoló, beteg katona, a ki ne érezze nagy karácsony napjára, hogy édes mindnyájan a hareztérre röpültünk. Lelkűnkkel, szivünkkel és karácsonyi ajándékainkkal. ___________________________________A__ Ti sza és a nemzetiségi kérdés. Lapunknak egy előkelő, vidéki barátja kérdést intézett hozzánk, mi az állásfoglalásunk Tisza miniszter elnöknek a nemzetiségi kérdésben most és újra felvetett akcziójára nézve. Hiszen Írja, lapunk homlokán jelezve van, hogy „politikai'1'-lap volnánk és hallgatunk. Örülünk, hogy a kérdésre minden kertelés nélkül megadhatjuk e választ. A kérdéses leveleknek nyilvánosságra hozatala után a mi széfen orvos csak gép. Csak a hullát látja és — ismeri. Azért gép, mert betegének leikével nem törődik. A haldoklóhoz intéz aztán a mi hivő orvosunk egy-két kérdést. E világtól búcsúzó ember pedig annyit bir felelni: — Budapesti vagyok! Egy fájdalmas arezrándulás ... És hős lelke az örök Bíróhoz szállott. . . . Most mindenki izgatottan várja, nem jönnek e a betegekért. S mert senki sem érkezett e pillanatban, a kedves nővérek maguk viszik hordágyakon betegeiket a bejára tig. És el voltak határozva, hogy éjnek idején is az állomásig viszik őket, a vonatra.. csak hogy itt ne találja betegeiket az ellenség. Oh sokan nem is hiszik, mi aczélos erő van a női karokban veszedelem idején. De végre megérkeztek a vereskeresztesek, a kik gyorsan végeztek a betegeknek elszállításával. Milyen jelenet volt ez a bucsuzkodás ! Mintha temetési hangulat nehezedett volna a lelkünkre. A nővérek könnyes szemekkel, néma meghatottsággal búcsúztak el tőlük . . . . . Csöndes itt most már igazán — minden. Zivatarok előtt szokott ilyen csend ülni a természeten. A vésszel, viharral-teljes természeten. Az egész napot aztán imádsággal és kézi munkával töltjük. Olyan nyugodtak voltunk . . hiszen jól és gondosan készültünk . a halálra. * Október 3-án, az az szombaton reggel 6 óra felé nővér * és * na^v nvu!?ndtsáornt
