Heti Szemle, 1914. (23. évfolyam, 1-52. szám)
1914-10-21 / 42. szám
XXIII. évfolyam Szatmár-Németi, 1914. október 21. // / WJ/f ff 42. szám. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre — 8 K — f. ] Negyedévre — 2 K — f. Félévre — 4 „— , | Egyes szám ára 16 fillér. Tanítóknak és kézmű iparosoknak egy évre 6 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár. Felelős szerkesztő : BODNÁR GÁSPÁR. Laptulajdonos A SZATMAR - EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. Dr. Ltakkay Kál»>án szemináriumi vioe-rector czimére (Szatmár, Szemináriumi küldendők. Pályázati hirdetések egyszeri küzlése 5 korona----------------- Nyilttér sora 40 fillér. ----------------A. lap megjelenik mintlen szerdán. A nemzet osztó igazsága. Az általános hadkötelezettség* gyakorlatilag a tényleges katonaszolgálatban érvényesül. A háború, ez a nagy tanítómester azonban megmutatja, hogy a nemzet osztó igazsága nem csak ki nem merül az eddig keresztülvitt általános katonaszolgálatban, de lelkünk elé merednek olyan jelenségek, visszásságok, amik éppen a nemzet osztó igazságát bántják. A nemzet lelkiismeretét nyugtalanítják. Megragadják a gondolatot. Elkeserítik a sziveket és bénítják az egységes akaratot abban, bogy a haza védelme valóban az egész nemzeté legyen. A népfelkelés hatalmas eszme. De a népfelkelés csak eszme, szó marad mindaddig, mig azt nem jelenti, hogy nemcsak énekeljük, nemcsak mondjuk „mindnyájunknak el kell menni“, de valójában el is megyünk, mikor arról van szó, hogy megoltalmazzuk a hazát és öröklött szent javainkat az ellenséggel szemben. Sokan vagyunk, a kik a győzelmet várjuk, elvárjuk a. nemzet azon felétől, eleitől, a kik Szemünk előtt vonultak fel az élet feláldozásának szent gondolatával és elhatározásával . . . Sokan vagyunk, de sokan maradnak itthon. Rajával látunk fiatal, erőtől duzzadó, erős, egészséges ifjakat, férfiakat . . . távol a barczmezőktől. A kiket vagy a véletlen, vagy a már ismert okok szakítottak el a katonaságtól. Irjunk-e erről többet? Kell e írni, ebben az időben, mikor újra kérdezi a nemzetnek halhatatlan költője: „Van-eolyan hitvány ember, ki hogy ha kell, halni nem mer, kinek drágább rongy élete, mint a haza becsülete...“ Nos a népfelkelésnek gyakorlati, igaz érvényesülése megold és megszüntet minden olyan jelenséget, mely a nemzet osztó igazságát sérti. Az igazságérzetét lazítja fel. Jelenséget, a mely jelenségnek szomorú keserűsége, szemrehányása szinte felsír ma a lelkekben: — Hát ilyen embernek tétlenül kell olvasnia, hallania, mint vérzenek el nemzetünk jobbjai, virágai. Mint készítik elő azt a győzelmes dicsőséget, melytől életünk, hazánk sorsa függ. ... A kormány elhatározta, hogy fegyveres szolgálatra behívja a népfelkelésre kötelezettek közül a hu- szonnégy-harminczhat év közé eső korosztályokat. Ez annyit jelent, hogy a huszonnégy-harminezliat éves férfiakat, akik katonák nem voltak, valamely okból a katonai szolgálatból kimaradtak és katonai kiképzésben nem részesültek, újból meg fogják vizsgálni s rátermettségük és alkalmasságuk mértéke szerint fogják beilleszteni őket a szolgálat különböző ágazataiba. Az erre vonatkozó rendelet már megjelent s erre a behivó felső üzenetie nyomban megindult a jelentkezés, úgy hogy az összeírásnak két héten belül be kell fejeződnie. Ez a rendelet: a nemzet osztó igazsága. Es megfelel a közvélemény kedvének és felfogásának is. És ne mondja senki, hogy hát ime baj vám! Már mindnyájunknak el keli menni. El kell menni. Hogy a magyar nemzet, ha kell, ha szükséges hatalmas erővel rendelkezzék. Pótolhassa a kidőlt hősök sorait és szembe szállhasson a a tömegével kérkedő ellenséggel. Nincs baj! Sőt katonáink a győzelem utjain haladnak. Ezt ám tudja most már a félvilág. De a győzelem útjához mindnyájunknak el kell menni. Hogy a győzelem annál nagyobb, biztosabb és általánosabb legyen. A TÁRCZA Máramarosi képek. Irta: Bodnár Gáspár. II. Arra számitottam, sőt biztosra vettem, hogy főleg fantáziásabb olvasóm, végig kergetvén szemeit a múltkori e czimen irt soraimon, így fog ajkbiggyesztve nyilatkozni: — Hát csak ennyi ? — Hát érdemes volt ezért utazni? — Részleteket, részieteket és nem elmélkedést ! Abbizony! Részleteket. A tömeg, ez a kétségtelenül hatalom, részleteket követel a tudósítótól; mert a tudósitók rászoktatták, ránevelték, szinte suggerálták az embereket a részletekre. Az apró-cseprő jelenetekre, a mely fantáziájuknak hasadékait kitölti. Kíváncsiságukat kieiégiti. De annyi ezer, talán millió ember, olvasó — gondolkodik, számot vet e avval, hogy ha e részleteket a legritkább rostára vagy szitára tesszük: mi marad meg belőle? Oh milyen szép részleteket adott a lázas tudósítás Belgrád bevételéről. A polgár- mester meghódoló jelenetéről, útikor még hadseregünk csak útban volt. Tessék csak ráemlékezni. Mi maradt meg belőle. Ez a tudósítás örök típusa, példánya lesz a ripor- terség lázas, izzó meglátásainak. Azért van a tömegnél még egy másik nagyobb hatalom. Az Okosság. A Prevenczio. Találja ki az olvasó — igazi nevét. A mely tőlem és minden más nyilvánosságnak feltaláló kanáltól, illetőleg riporter tolitól azt kiváuja, sőt parancsolja, hogy: — Az események egyes mozzanatairól pedig fölösleges, sőt tilos jelentéseket küldözgetni. Általános impresziót, képet, leirást kell adni. Mást nem. Hova is lennénk és mivé válnék legsúlyosabb, életkerdéses ügyünk, érdekünk, ha a tudósitók fantáziájának, meglátásainak ira- modását szabadjára engednők ... * Jó magam is hozhattam volna Mára- marosból — elismerem — fantáziásabb, szen- zácziós ,bb részleteket. Csak zaftot, mártást kellett volna csinálni az esemény gerincze mellé. Hiszen zsebemben volt már az ékesszóló beszédnek szövege, a mivel a muszka generálist Dobay helyettes polgármester fogadta. És a melyre a vizitelni akaró generális — bizonyára nagy betűs kéziratból, még ékesebb nagy orosz nyelven válaszolt. De . . Annyi lélektani belátásom mégis volt, hogy hogy . . hát . . a katonának, ha muszka is, nem kenyere a hosszú predikáczió. Meg az események izzó forrósága-. . . meg . . . meg sok minden, még is csak más jelenetnek szülője lehetett. És nem is ültem fel az ékes beszédek hatásos hatásainak. Bizony pedig megtörténhetett volna, ha azt akarom, hogy szenzácziós, zaftos Máratnarosi képet Írjak . . és a’ többi- Mert mi történt ? Öreg Dobay Sándor h. polgármester — a kit most már talán éppen azok, a kik fog- vaczogva remegtek az izgalmas perczekben és órákban, üdvözlő, könyörgő küldöttségi elnöknek jellemeznek, — maga esudálkozik legjobban az el nem mondott beszéd végett és igy nyilatkozik: „Egyes lapokban, a mint utólag értesültem Má- ramarosszigetnek az oroszok által történt elfoglalásáról tudósítások jelentek meg, a melyek közölték egy délelőtti lap nyomán azt a beszedet, a melylyel én állítólag az ellenséges fővezért üdvözöltem, tőle kegyelmet kértem és azt, a melyet viszont a fővezér mondott el. Ezzel szemben ki kell jelentenem, hogy mindkét beszéd hamis. Én az ellenséget nem üdvözöltem, kegyelmet nem kértem, sőt amelyet mondani kívántam, még azt sem mondhattam el, mert az orosz parancsnok félbeszakított és első mondatomnál azt kérdezte, vannak-e a városban katonák. íme, igy fest azoknak a szépen megfogalmazottbeszédeknek kicserélése. Ugyancsak igen tiltakozik Nyegre főispán az ellen, mintha az a bizottság, a mely Dobay Sándor helyettes polgármester vezetésével az oroszok elé ment, kegyelemért könyörgött, vagy rimán- kodott volna. Ez nem áll. Dobayók vállalkozása lelkes hősi cselekedet volt, nyilatkozik a főispán, a melyet önérzettel és tapintattal hajtottak végre. Megállapították, hogy Dobay beszélni akart, de szóhoz sem juthatott, mert. a tisztek nyomban félbeszakították és közölték vele feltételeiket. Dobayókat csak elismerés illeti meg.
