Heti Szemle, 1914. (23. évfolyam, 1-52. szám)
1914-10-14 / 41. szám
POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre — 8 K — f. Negyedévre — 2 K — f. Félévre — 4 , — , Egyes szám ára 16 fillér. Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 6 korona Amerikai Egyesült-Államokba —- egész évre 8 dollár. Felelős szerkesztő : BODNÁR GÁSPÁR. Laptulajdonos A SZATMÁR - EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. ütr. BakUay lliil mún szemináriumi vice-reetor czimére (Szatmár, Szeminárium) küldendők. Pályázati hirdetések egyszeri kdzlése 5 korona----------------- Nyllttér sora 40 filler. ----------------A lap in ogj oltMiik mituleu szerdán. A rend lelke. A világ részeinek ékes renddel való alkotása ésfentartása Isten kezeinek nyomaira vezethető, Írja Pázmány Péter. Ha rendet látunk itt a földi dolgok, tárgyak közt, a cselekvések folyásában magunk körül is azt mondjuk a régi közmondással: Iáin „rend a lelke mindennek.“ A rendhez tehát lélek kell. Hiszen, még a legrettenetesebb gépezetek csudás szervezetét, rendjét is az emberi lélek, az értelem köti egybe. Ott, a hol ez a lélek hiányzik és csak a merő kierőszakolt fegyelem működik, ott a hol a fellobbanó lelkesedés összevissza való lángolása hevít: ott csakhamar megbomlik a harmónia és rendetlenség, zűrzavar következik be. Még a jótékonyságban is. Rend a lelke mindennek . . . mondja az igaz közmondás. De a rend őrei nem mindig lelkei a rendnek. Ha t. i a rendőr, a katonaság, a rend hivatott képviselőiből hiányzik a lélek. És csak a §-usok, a kényszerítő eszközök dolgoznak. Csinálják úgy — ahogy — a külső rendet. A német hadseregről oIYasom az ellenséges sajtó elismerését, hogy katonáinak rend érzete olyan csudás, hogy vezetők, tábornokok nélkül is éppen olyan rettenthetetlenek, töinö- rök, megértőkiennének, mint a vezetőkkel, vezénylő tábornokokkal. Mert a német lélek ereje, a rendnek csudás érvényesüléséből óriásodik. Magyar csapatokról jött, jön a hir, hogy vezetőjük hősi halált halva — ők a hősiességnek rendjét, bátorságát és összetartását egy pillanatra sem vesztették. Mert a rendnek lelkét hordozták keblükben. * A szeretetnek, a jótékonyságnak, az áldozatkészségnek is rend a lelke. A szeretet háborújában is az okos és czélszerü megfontolás, az elrendezés, a kölcsoimatásoknak nagy törvényei, a személyválogatásoknak kiirtása, az önszemélyiségnek teljes elfeledése . . tehát a rend érzetének és hatalmának érvényesülése egyedül igaz és biztos lelke a nagy sikereknek és csudásan szép diadaloknak. A kölcsönhatásoknak bámulatos jelenségeit és eredményeit látjuk — újra csak a németeknél. Meghitt, bizalmas levelektől olvassuk, hogy a gazdag német kisasszony éppen úgy mossa a hadsereg fehérneműéit, mint a falusi pórnak leánya. Sáros, piszkos ruhát és czipőt tisztítanak a palotáknak hölgyei. Nincs külömbség. Nincs személy válogatás. A lakások tele vannak — minden tekintet nélkül — üdülő sebesültekkel. A német nők lelkei abból a kölcsönös rendből indulnak ki, hogy birodalmuk minden városában, községében hasonló rend szellemével megy végbe az ő férje, testvére, fia sógora ápolása, gondozása. így van-e nálunk is ? * Egyik vidéki újságban olvassuk, (hagyjuk el a neveket; a háborús időben bizonyos nevek emlitése tiltva van és gyűlöletes is) hogy az üdülő sebesülteket üres lakásokba gazdag urak nem akarták elfogadni. Hogy a nagy lángok, melyek az első sebesültek láttára a szivekben maTÁRCZA A czár és a krajczár. — A H. Sz. eredeti tárczája. — Egy felvidéki állami iskolai igazgatóval történt. Egyszer felszólítást kapott a kereskedelmi minisztériumból, hogy készüljön fel egy oroszországi tanulmányútra. A minisztériumnak egyik nagy tudásu titkára ugyanis valamiféle kereskedelmi ügy alapos tanulmányozása czéljából oroszországi körútra indul és maga mellé tolmácsnak a fent- érintett állami iskolai igazgatót szemelte ki, aki tökéletesen beszéli a uagy orosz nyelvet. Magát útlevelekkel és igazoló okmányokkal kellően felszerelve, el is indult a két magyar Oroszország felé. Mivel írásaik rendben voltak, mindenütt nagy előzékenységgel fogadták őket és szabad utat engedtek nekik. Szankt-Petersburgban telepedtek meg, ahol egy előkelő étteremben szokták vacsorájukat elfogyasztani. Egy este történt. Áz étterem hangos volt a közönség kaczajától, a zene szólott, illatos hölgyek és snájdig katonatisztek hallgatták a bus, sötét kompoziczióju orosz muzsikát. A magyar miniszteri titkár és az iskolai igazgató egy sarokasztalnál borozgatott. A zenére nem figyeltek, inkább elmerültek a jövő-menők mustrálgatásában. Azután magyarul beszélgettek. Természetes beszédtárgyuk Oroszország volt, az ottani élet, majd áttértek a czárra. Beszélgetésük folyamán gyakran és természetes gya- nutlansággal emlegették a czárt, a czári családot, a czár iránti fanatikus, félő tiszteletet. Beszélgetésük alatt egyszercsak észre- vesszik, hogy a szomszéd asztal katonatisztjei élénken figyelik őket. De mert tisztáknak érezték magukat, tovább folytatták az eszmecserét a czárról, a czár modoráról, a czár hadseregéről. Egyszercsak azonban két szomszédos katonatiszt feláll, asztalukhoz megy és a következő jelenet játszódik le. — Uraim — mondá az orosz tiszt oroszul — kik önök? Igazolják magukat! A magyar urak előszedték okmányaikat, ajánlóleveleiket. De a két tiszt nem nyugodott meg. — Az Írásaik rendben vannak, hanem önök itt idegenlétükre a mi felséges urunkról, a czárról beszélgettek. Megértettük magyar beszédjük közben a czár (föséges nevét. Annyiszor hangoztatták, és közben oly je- lentőségesen tekingették körül, oly idegesen magyarázgattak néha, hogy nekünk alapos a gyanúnk: önök titkos összeesküvőnk. Talán épen azon nihilista külföldiek közül valók, akik Őfelsége életére pályázva elárasztják Oroszországot. Ázért kérjük az urakat, kövessenek bennünket a rendőrségre. Ha ott kisül ártatlanságuk, mindenesetre nem leszen bántódásuk. A mi két magyarunkban elhült a vér ezek hallatára. Ismerték a rémmeséket, a gyanúsított, elfogott és soha ki nem szabadult idegenekről és ebben a pillanatban mindjárt Szibéria hómezőire gondoltak, ahová internálni fogják őket. Akkor aztán jöhet a mentő diplomáczia! Úgy eltüntetik őket, hogy sohase látják meg szép Magyarországot. Az oroszul kitünően beszélő igazgató azonban elővette jobbik eszét, melyet nem hagyott Magyarországon és ilyeténmódon kezdett beszélni: — Igen tisztelt uraim egy borzasztó félreértésnek áldozatai. Mi itten a titkár úrral nem a czár őfelsége magas személyéről beszéltünk, — akit az Isten sokáig éltessen, mondá közbe orosz szokás szerint. Mi tudjuk, hogy a czár őfelsége — akit az Isten sokáig éltessen — szent és sérthetetlen. Mi a magyar pénzről a kraj-czárról -beszéltünk. Ennek a szónak, a krajczárnak második szótagja, mint méltóztatnak észrevenni, azonos hangzású a czár Őfelségének nevével — akit az Isten sokáig éltessen. Ha tehát önök sokszor hallották tőlünk a czár emlegetését, az e magyar „krajczárnak“ második szótagja volt csak és nem a czár neve, akit az Isten sokáig éltessen. Méltóztatnak látni tehát, hogy mi békés magyarok vagyunk, akiknek minket Írásaink mondanak. Erre a két tiszt mosolyogva kért aztán bocsánatot az alkalmatlankodásért és odébb állt. A hínárból való ilyen szerencsés kigázolás után azonban a két magyar tanulmányozónak elment a kedve, hogy a magyar krajczárról beszélgessenek tovább is, hanem szépen fizettek és eloldalogtak az étteremből. De még Szankt-Petersburgból is és másnap félbeszakítva programmba^ tanulmányútokat egyenesen hazarobogtak. És azóta bizonyosan megbecsülik a krajczárt, amely kihúzta őket a bajból. Molnár Károly. v fr %
