Heti Szemle, 1914. (23. évfolyam, 1-52. szám)
1914-09-30 / 39. szám
2 HETI SZEMLE“ alkotás méltó leszen a király-költőnek hatalmas szövegéhez. Mint három szine van a mi nemzeti trikolorunknak : legyen három hangja, éneke is a mi nemzetünk hitének, érzéseinek kifejezésére ... És e szent harmóniában, imádságában, viharos vagy bánatos melódiájában a nemzet szive szól a nemzet érzése válik ki az egységnek, az összetartásnak ellenállhatlan hatalmával. Isten, király és haza örök, hatalmas hite, eszméje jusson kifejezésre, konfesszióra e napon a mi hazánkhan. A mely napot a magyar püspöki kar is az Egyház és Haza külön ünnepévé avatja. Istennek imádás és dicsőség! Az agg királynak szeretet és hódolat. A Nemzeti megújhodás. Ott, mennek: Előre. A nemzet dísze, virága. Agyú nem rettenti vissza. Gépfegyver nem riasztja meg. Vigan meghalni csak a magyar tud: A hazáért és szabadságért. Mind hősök ők. Könny nem csordul, jajszó nem hallatszik. A félelem ismeretlen náluk. Csak egy gondolat tépi lelkűket. Csak. Csak egysóhaj tör ki a magyar szívből: kiknek hagyják, vívják a megvédett, boldogabb Magyarorzágot ? Mert győzni fogunk. A pokol minden ereje hiábavaló, ami igazságos vért, életet áldozó küzdelmünkkel szemben. Ez a gondolok sir fel egyik öcsém leveléből. És hányán gondolkoznak igy, sóhajtanak igy ! Nem fáj nekik a seb, a halál, csak a lelkűk sir a jövőért. Vájjon megértik-e, akik itthon vannak ? Nem tudom. Lelkem ott kalandoz, hol az élet értéket ^ mérik. S nehány fáradt tépelődések zsib- basztják el. Hiszen azok vérzenek a harcz- téren, kik az értéket képviselik. A nemzet ütere, ,lelke. És itthon? kishitűség, gyáva félelem vagy könyelmü szószátyárkodás, szórakozás keresés. Mert bár a nemzet java része ott áll a kötelességteljesités mezején, hogy enyhítse a fájdalmakat, letörölje a könyeket, és bátorítsa a kislelküeket, de a jövő nemzedéket alkotó ifjúság egyrésze teljes tétlenségben él. Mig Németországban két millió önkéntes jelentkezett. . . nálunk ? A budapesti polgárság szervezéséhez gr. Andrássy Gyula buz- golkodása is csak nehezen tudja összehozni Fedhetlen életű, Jó pap volt. Egyházának engedelmes fia. És szigorú tanár. Paptanár, aki tisztában van avval, hogy a paptanárnak külön hivatása is van az iskolában. A nevelés terén. Gondosan őrködik, vigyáz a maga lelkére, papi hivatásának tisztaságára. De aggódik a világ, a nemzet jövőjén is. Az uj nemzedéktől várja a jobb jövőt'. És évről-évre, időről-időre zsörtölődve látja, hogy ez a jobb idő a mai ifjúságnak házi, otthoni és társadalmi nevelésén szenved hajótörést. Mint tanár szigorú, de igazságos. Hirtelen fellobbanó, de e fellobbanásból atyai szemrehányás és megbocsátó melegség sugárzott. ő maga, mint szegény, jótéteményes diák, az egyszerűségnek, a szegénységnek, a nevelő, oktató iránynak és gyakorlatnak útjait járván . . . erős meglátásokkal hitte és bő tapasztalatokból tudta, hogy a jövő nemzedéknek is ezen az utón vannak boldogító ösvényei. Azért örökös harczban volt az ifjúságnak felületes, léha, külső hiúságokra törekvő jelenségeivel. A korai érettség, a mindenben való idő előtti felvilágosítás és úgynevezett „felvilágosodás“ ő előtte legnagyobb veszélyeket rejtette az igaz, az okos és gyakorlati vallás-erkölcsi, sőt hazafias neveléssel szemben is. És hogy az ifjúság ezt a harczot, ha csak az élet iskolájában is, de értékelte, megértette : arról tanúskodik maga az ifjúság . . Hány szegény diák érezte az ő jótéteményeit. Bérmafiainak egész serege emlékszik az ő pártfogására. Azok a tiz évi, húsz, harminczadik évi találkozások bizonyságai azoknak a visszatekintő belátásoknak és eléga szükséges létszámot. És a kötelességteljesités Erre bizony nem nagy a hajlandóság, legalább szomorúan világítja meg e tény. Ibrányi főnökasszony levele, amit a budapesti önkéntes ápolónőkről irt. És Budapest az ország szive. Szerencse, hogy az ország testrészei egészségesebbek, mint a szív. És nem különös az, hogy mig 5—6 gyermekes családapák szó nélkül vérzenek, életerős, fegyvertbiró ifjak ezrei sétálnak gondtalanul és gyártják az ötleteket. Szinte csodálkozom a magyar nőkön, hogy megtűrik környezetökben azt az ifjúságot, melynek most a hareztéren volna a helye. Ott volnának első sorban hivatva figyelmeztetni azokat, kik a haza hivó szavát nem értik, hogy a hazának nemcsak jogait élvezni, de a hazáé áldozatot hozni is kötelesség. És ahol a haza vérzik, ott az öröm és szórakozásnak nincs helye. A nagy kényelem szeretet, szélhámoskodás, könnyű megélhetés és sok más bajok idején még Istenáldásának tekintem nemzetünkre nézve, hogy ez a rémes leszámolás nem két évtized múlva történt. Mert igy haladva ifjúságunk nagy részének gyenge lelke, karja ei nem bírná már a kardot és a szerencsétlen Francziaország sorsa minket is utóiért volna. De Isten nem hagyja el hazánkat. A sok vér és könny özönéből — hiszem — uj élet fakad. A súlyos megpróbáltatás gondolkodóba ejti a lelkeket. És a puhaságot, léhaságot és a könnyelműséget akaraterő, munkaszeretet és szorgalom váltja fel. A világot meggyőző német szellem és kitartás tért hódit. dvös befolyása nemzeti életünk, iparunk, kere-kedelmünkre remélhetőleg felkelti a tétlen és szunnyadó magyar erőket és megvalósul gr. Széchenyi István profécziája: „Magyarország nem volt hanem lesz.“ A német legyőzhetetlenséget jellemző akarat, megtaníthat megtanítja nemzetünket is arra, hogy Istenfélelem, józan élet, tiszta erkölcs és kötelességteljesités alapja az államalkotó és nemzetfentartó erőknek. Eddig láttuk, hogy a kozmapolita, hitetlen szellem, a fel-fellobbané szalmatüznek lángja is, szene is hitvány. Most a kiömlő, igaz, hősi magyar vér megtanít, hogy csak igazságos és becsületes munkával lehet boldogulni. Hogy meg kell ujhodni! Benső és külső életünkben. Erkölcsi, nemzeti és gazdasági világunkban. tétel adásoknak. Az élet iskoláiból összejött ifjak szeretettel, hálával rajongták körül az ő — most már —Elek bácsijukat. És látták őt ugyanannak, a ki volt. Még mindig a megszokott egyszerű ruhában, ugyanazon butorzatu szobában. Ugyanazon elvekkel és gyakorlati életrendszerrel. És, mint messze hegyeken, völgyekben fellobbanó pásztortüzek gyultak ki az emlékek. Oralánczokról, piros nyakkendőkről, hiuságos hajviseletekről . . . szolgalomról és szigorról. És nem akadt talán egyetlen egy emberré lett diák, a ki ne vallotta volna be, hogy az élet iskolája most már mérőre tette azokat a külsőségeket, hivalkodásokat, melyek ellen az ő tanáruk a belső, igaz értékek érdekében harczot folytatott. * Tanári képzettségén kívül való önképzése teológiai irányú volt. Egyházias érzései vitték erre a térre. A szent irás ős, örök forrásaihoz. De nem hiányoztak perspektívái a társadalom, az egyházpolitika, a sajtó és szo- cziális viszonyokról sem. Hazájának lelkes, hü polgára, a keresztény kath. Egyház jogainak hajthatlan katonája, a kath. nagygyűléseknek szorgalmas látogatója. Sőt ezek a vigasztaló jelenségek sem töltik be lelkét egészen. A világegyháznak sorsán, üdvén remél és bízva aggódik. Évenkint eljut a német kath. nagygyűlésekre is. Onnan hozza lelkesedésének, bizalmának, erősségének és agresszivitásra hajló lelkének táplálékait, gyújtó anyagjait. És ezek szerint Ítéli meg a mi tétlenségünket, lanyhaságunkat és szerinte való megalkuvásainkat. Sokszor voltam veled kibéküléssel és megnyugvással végző elvi harczban Ezt a megújhodást sóhajtják bucsuké- pen felénk és joggal, a kik meghalnak a harc mezején. Es ezt követelik tőlünk, a kik haza jönnek majd a győzelemnek és megujho dásnak zászlójával. Pilcz Ede. _____Szatmár-Némeff 1914. szeptember 30. Tá bori pap a repülőgépen. Egy német lap a Mainzer Journál tudósit róla, hogy mily vakmerőséggel végezte el szent föladatát egy katholikus tábori pap, akit egy holtra sebesitett német tiszt kéretett magához a harez végén, égy észak-francziaországi ütközet után. A súlyosan sebesült német tiszt bizonyosra vette, hogy nemsokára meghal s éppen ezért szeretet, volna eleget tenni vallása parancsainak. Ám a közelben nem volt pap s már-már úgy látszott, hogy a hős német tiszt lelki vigasztalás nélkül adja vissza lelkét a magasságnak. Ott volt azonban a csatatéren egy tábori pilóta, aki fölajánlotta, hogy ő hoz papot. Légvonalban két órányira volt a német, tábor, a pilóta odarepült és csakugyan elhozta repülőgépén a tábori papot. A haldokló tiszt részesült az elköltözők szentségében és megvigasztalódva egy gyönyörűen befejezett élet öntudatával hunyta le szemét örökre. A pap pedig ismét felült a repülőgépre és ezer veszedelmen keresztül visszatért a táborba. A háború üstököse. Régi néphit, hogy a háború és az üstökös szoros összefüggésben vannak. Ezelőtt ugyan az üstökös a háborút előre jelezte, most azonban kissé megkésett, de a fő az, hogy itt van, mert nem is igazi háború, amelyiknek nincs üstököse. Sajnos, hogy ennek a háborúnak csak egy iczi-piczi üstökös jutott, úgy látszik, időjártával a háborúk megnövekedtek, az üstök ös azonban megkisebbedett. Konstatálnunk kell, hogy a csillagászok megtették kötelességüket s idejére szállították nekünk a háború üstökösét. Az uj égi vándorról a Haynald obszervatórium tudós vezetője Fényi Gyula jézustársasági atya a következőket közli: A Delaran féle üstökös most már szabad szammel is jól látható és közönséges távcsővel nézve érdekes látványt nyújt. Jelenleg a Gönczöl- szekértől kissé jobbra áll és könnyen felismerhető. A távcsőben szép csóvát mutat, magva aránylag nagy, de ködösen elmosódott. Fénye októberben még növekszik, mert csak a jövő hó 24-én megy át a napközeién. jó Elek bácsi. Sokszor mondottam neked, hogy majd akkor fogsz tisztán látni, mikor magad is kilépsz — a csatatérre. És sebeket kapsz. Mint én, mint annyian. Bekövetkezett. Mikor itt, Szatmáron a Népszövetség alakítását kezébe vette és aztán is, mikor áldozott, dolgozott és vezetett . . . nem egyszer elmondotta nekem: — Kemény munka ez. Kevés öröm és vigasztaló jelenség közt — sok üröm. Csalódás. * Sokat Írhatnék mégl Jótékonyságáról életében sem volt szabad Írni. Ma sem tudjuk, mit és mennyit miveit. Csak köztudatban van, hogy Jézus Szive templomát kellene csak ez iránt megkérdezni. Hogy halála után is megemlékezett a Józustársaságról, illetve a püspöki Konviktusról, a melynek neveltetését köszöni: ez nagy és szép gondolat. Nem csak hagyomány. Tett. Hogy ő, ki ott egy alapitványos helyet foglalt el . . . hálául szintén egy alapitványos helyet biztosított örök időkre: ez a gondolat, ez a szellem a Hám gondolatának és szellemének egy szikrája. Ha minden volt növendéke ez intézetnek, (a kinek a gondviselés bővebben adott) ezt a szellemet, ezt a szikrát, ezt a hálát hordaná lelkében a pályáján, melyet Hám jótékonyságának köszön: ezekből a szikrákból jótékony, áldást adó napsugarak gyűlnének, melyek sok szegény ifjúnak jövőjét keltenék ki. Irjak-e arról, milyen gazdag kedélyt vitt ő a fehér asztalhoz. A hol, mikor nagy későn, elhárithatlan nógatások után . . . szólni kezd . . . előttünk állott a mi Elek bácsink aranyos kiadásban. De azért lelkének benső
