Heti Szemle, 1914. (23. évfolyam, 1-52. szám)
1914-09-23 / 38. szám
Szatmár-Németi 1914. szeptember 23. HETI SZEMLE 3 Trágyázott földben termő nyers répával, káposztával trágyázott földre hullt gyümölccsel táplálkoznak és pocsolyák vizéből csillapítják szómjukat. A legközvetlenebb forrásból a trá- gyás termőföldről szedik be magukhoz a dysenteria baczillusokat. Nem csoda, ha belebetegszenek. A harczképtelennó lett dysen- ieriás betegek az ország legkülönbözőbb helyein felállított Reserva Spitálba kerülnek, a hol ürülékeikkel, a melynek anyagában milliárdnyi dysenteria baczillus hemzseg, beszennyezik a testüket, fehérneműjüket, ágyruhájukat, szalmazsákjukat, evőeszközeiket főleg a pöczegödröket és Hz árnyékszékeket. Róluk is ruháikról rátapad az infekcziós anyag ápolóik kezére és a beteglátogatók ruháira stb. stb. úgy, hogy minden minden egyes dysenteriás beteg egy góczpont, a melyből a szélrózsa minden irányába széthurczolható a baj, a nyomorúság. Egy szóval a dysenteria nem tréfa dolog! Sokat, nagyon sokat tudnék még mesélni te néked kedves szerkesztő bátyám a háborús világból, de talán ennyi is elég arra, hogy belássuk azt, miszerint Tankóczi Gyula, főkapitány az 11109—1914. fksz. felhívásában*) nem üres szalmát csépel; hogy értékelni tudhassuk a Kolomeából hozzánk szökött Keffler dr nak szeptember 8-iki rövid, de nagysikert ért monológját; végül, hogy belássuk azt is, miszerint mindazok az emberek, férfiak, nők, gyermekek, a kiknek absolute semmi komoly okuk nincs rá, hogy sorba látogassák a harczmezőről a Reserv Spitaljainkba került sebesültjeinket, helyesebben cselekednének, ha biztonságot nyújtó otthonjukban maradnának, mert eltekintve attól, hogy a sebesülteknek nagy nyugalomra van szükségük, könnyen megeshetik az, hogy ki nem elégíthető kíváncsiságuk kielégítésére vérhast aquirálnak. Ez ugyanis a dysanteriának a magyar neve. » híved Dr. Oöbl Alajos. * Lásd lapunk más helyén. — A szerkesztő. Várakozás — a harcz előtt. Egy gyalogsági kapitány, egy tisztán látó, nagy megfigyelőképességü ember, a ki résztvett az előcsatározásoktól kezdve a döntő komarovi csatáig, minden mérkőzésben válóságos lélektani anilizissel magyarázta meg azokat a hatásokat, melyeket a csatatüz az emberekre tett. A háborúban, a mikor minden tele van feszültséggel, a mikor az egész helyzet olyan mint a kisülésre kész, árammal teli leideni palack, a legnyomasztóbb érzés a várakozás. A legények hallják a táborból az ágyuszót, esetleg a puskaropogást is, de kénytelenek egy helyben maradni. A lekötöttség, tehetetlenség, megbénitottság érzése teszi rájuk ólom kezét. Ossze-vissza súgnak, megmarkolják a fegyverüket, odafordulnak a tisztjeikhez és kérdik, hogy mikor kerül rájuk a sor. A tiszteknek ezek a legnehezebb perczei. Csillapítani, visszatartani, megnyugtatni. A mikor parancsot kapnak az előnyomulásra, a mikor már az arczokon ül a közel ütközet izgalma, a mikor érzik a csata lehelleiét, megelevenedik a csapat. Megy, tör, gázol előre, A higgadt paiancsnokok egész utón beszélnek. Hogy megfontoltan, nyugodtan menjenek, ne rohanjanak a tüzbe, parancs nélkül senki semmit ne tegyen. Ilyenkor ugyanis a legénységnek az az érzése, hogy csak Ő neki van fegyvere, csak ő pusztíthat, törhet, zúzhat. A másik érdekes motívum a kíváncsiság. Nincs katona, a ki ne volna kiváncsi az ellenségre, a ki nem akarná látni. Ez alól még a fiatal tisztek sem kivételek. A tűzkeresztség után. A láz elmúltával, mikor tehát már meg volt a tűzkeresztség, a baka tüzel egy gép pontosságával Az ágyú megszólal. Uj érzések váltódnak ki. Következik a második fázis. Négy-öt óra óta ropog előttük, mellettük a fegyver. Egy egy vonalnyit előre mennek. Nagyobb ugyan a czélpont, de a lövés hatását nem látja senki. Lassan, észrevétlenül belopja magát a katona leikébe valami rettentő vágy. Előre törni, rárohanni az ellenségre. Szemtől-szem- be állani. Látni hatását fegyverének, Pillanatra feszült az ideg. A legénység szeme szikrázik. Most mindenki birkózik a katonai fegyelemmel. A tisztek rájuk szólnak, csi- lapitanak. Végre megszólal a rohamjel. A megváltás. Egyszerre ugrik fel mind. Aztán valami ártikulátlan hörgés a torkokon. Villogó bajonet. Egy hurrá 1 és lábdobogás Szemben ropog a fegyver. Itt is elvágódik egy katona ott is. De mennek előre, hajtja őket a győzelem rettenetes vágya. Mikor a magyar baka vonalba kerül beássa magát, hogy a magyar bakák mondják takarást csinál magának. E mögé lapulva tüzel. Vele szemben egy-egy szürkésbarna folt, egy-egy puskaoső. Erre tüzel, Eleinte bőkezűen bánik a töltéssel, de később már nem pazarolja. Pontosan czéloz. Látja ugyanis, hogy porzik előtte az ellenséges golyó, hogy elzug a feje fölött. Egy ideig nem túlságos tragikusan. De szembe vele élénkül a tűz, jön a golyó mint a jégeső. Porzik a fold kidől egy-egy szomszédja. Az első félórában semmi. Egyik az ellenség apját szidja. Most már magukon ézik a csatakezét. Ez a csataláz, az első lelkiváltozás, a melyben többé- kevésbó keresztülmegy valamennyi. A ki túl van rajta, az túlesett a tűzkeresztségen is. A puska ropog, pattog. Szemben gépfegyver. Zakatol, szórja a golyót. Idegbe hasit a hangja. Itt a legénység lő, tüzel és birkózik az indulataival. A tisztet is elfogja a csataláz. NŐK VILÁGA. A hósapka. Városszerte folyik a munka a küzdő katonáinknak való fehérnemű és téli felszerelés körül. Öreg és fiatal asszony, kis és nagy leány kötöget, varrogat, hogy része legyen a hazafias munkában. Több felől érkezett hozzánk felszólítás, hogy közöljük lapunkban a hósapka kötésének módját, amit ezennel szívesen teljesítünk. A hósapka következőleg készül: Az anyag lehet szürke, vagy fehér pamut. A mintázás két sima és két fordított. Az elkészítés igy történik : Száznegyvennégy szemmel kezdeni, köröskörül négy tűvel (mint a harisnyát) tizenöt czenti- méter magasságig. Azután nyitva minden fogyasztás nélkül fel kel kötni huszonkét czentiméter nyílásig (de nem körül, hanem odavissza, hogy nyílás származzon.) Ekkor a nyílás két oldalán levő tüt egyenkint harminczhat-harminczhat szemmel állni kell hagyni, aztán a középső két tüt hetvenkét (kétszer harminczhat) szemmel felkötni húsz czentiméter magasságban, majd befejezni és ebből varrva, vagy kötve formálni a fejtetőt és a homlokot. A csuklóvédő. A csuklóvédőt öt kötőtűvel kötik, berlini pamutból. A kötőtű vastagabb a rendes minőségnél. 68 szemmel kezdődik minden tűre jön tehát 17 szem. Mikor a négy tűn el van osztva a 17-17 szem, akkor egy szemmel összekötve kezdődik a minta. Es pedig két szem sima, utána két szem fordított és igy tovább és ha a tii végére érünk, amilyen szemmel végződik olyan szemmel kezdődik a másik tü, tudniillik ha egy sima marad a végén akkor egy simával kezdődik, ha egy fordított marad a végén akkor fordítottal kezdődik. Minden második tűnél párosán végződik, vagy két simával, vagy két fordítottal. Hossza 20 czentiméter és mikor a húsz czentimétert elérte, akkor befejeződik még pedig úgy, hogy egyenként átlesznek huzva a szemek, mig utoljára csak egy marad, akkor azt áthúzzuk és varrótűvel elvarrjuk. Egy matringból két pár telik ki. Csak arra kell vigyázni, hogy a simára mindig sima a forditottva mindig fordított essék, mert ez az a tulajdonképeni patentkötés, a mi által a csuklóvédő a kézen tetszés szerint uyulik. — A kész munkák átadhatók Kultuszminisztérium (Báthory utsza 12.) Képzőművészeti főiskola (Andrássy-ut 71), Iparművészeti iskola (IX. kerület, Kinizsi-utca 31.) Az anyák figyelmébe! A "magyar nemzet nehéz, nagy időket él. Városaink iskoláinak nagy részében sebesültjeinket ápolják. Bizonytalan időre a leányok előtt a nevelő-tanitó intézeteinek kapui bezáródtak. Sok leány maradt otthon. Leányok, kiknek neveltetésére talán sokszor túlbuzgósággal és anyagi erőnknek koczkára tevésével áldozunk, azt hívén, hogy csak az a nő fog boldogulni a mai társadalomban. a ki tanult, úgynevezett felsőbb leány lesz. Az idők, a kor, a kultúrának iránya szuggerálta a szülők leikébe azt a hitet, ezt az életelvet. Úgy látszik azonban, hogy e felfogásnak útját fogja állani a jobb jövő, a békésebb munkálkodás és a polgáriasabb, gyakorlatibb élet, idő, melyért ott a csatatereken fiaink, apáink vérüket hullatják. Ne zúgolódjatok családok, ne essetek kétségbe anyák, hogy leányaitoknak otthon kell talán egy kis időre maradni. Hogy leányaitok nem szedhetik lelkűkbe a tudománynak, az ismereteknek bőségét. Értsétek meg az időt . . . Ragadjátok üstökénél az alkalmat, hogy leányaitokat otthon bevezessétek az élet, az asszony, a családi élet titkaiba. Hozzá juttathatjátok leányaitokat a legállandóbb és legbiztosabb tőkéhez : a házi asszonynak vezetői képességhez, a gazdasszonykodáshoz: a főzéshez, a kenyérsütéshez, a tűzhelynek kormányzásához, Úgy is nagy a panasz, érezhető a tehetetlenség a mi társadalmunkban abban, a miben anyáink messze földön híresek voltak. A magyar háziasszonynak személyiségében és érvényesülésében. De azért megmarad az önképzésnek lehetősége és gyakorlása is az otthon maradt leányok részére. A miről a jövő alkalommal Írunk majd. A háború. Harcz az „Azt mondják“ tábora ellen. Azt mondják, hogy mi két ellenség ellen harczolunk egyszerre. Lent délen és fent északon' Nem áll! Egy harmadik tábor ellen is kell harczol- nunk. Napról-napra. Reggeltől késő estig Éhgyomorra és jólakáskor egyaránt. Ez az ellenséges haderő középén van. És úgy nevezhetjük : az „Azt mondják„ ellenséges tábora. Ez az ellenséges tábor nem hősöknek a tábora. Nem vitézek. Gyáva nyulak. Kishitű gyász magyorok. És nem fegyver van a kezükben. Szájuk a fegyverük: a nyelvüket, az össze vissza való beszédeket és álhireszteléseket használják fel fegyverül, melyeket rendszerint ezzel a vezényszóval kezdenek megtölteni: — Azt mondják . . . — Azt mondják, még nem hallottad, hogy már M. Szigetet, Munkácsot, Királyházát kiürítették. — Azt mondják, hogy már Szatmárról is szökdösnek férfiak és nők egyaránt. Menekülnek. Asszonyok . . a kik nem mernek befőttöt készíteni télire. Hiszen bolond, a ki a muszkának . . befőttöt hagy a kamarájában. Férfiak a kik igy beszélnek. — Azt mondják, hogy már házi ezredünk- ből egyetlen katona sincs. (Reczept: (Ez a férfi melybe-lökendő, hogy szirtién azonnal elessék.) — Azt mondják na rettenetes. Azt mondják, hogy szegény X. három golyótól találva elesett. Egyszerre vége volt. — Tudom. — Maga is ? Kitől tudja ? — Tőle, magától. Éppen most beszéltem vele. Könnyű sebe van a balkaron. Kispörköl- tet eszik Pongrácznál egy pohár sörrel. Ha siet még ott találja. (Rp. Az illetőn be kell vasalni a meghalatott ember temetési költségeit a Vöröskereszt javára.) — Nagy baj van, nagy baj van. Azt mondják . . . — No mi baj. — Az oroszok Felsőmagyarországon vannak.- Hogy jöhettek volna ? Hiszen északon a mi seregeink állanak. — Azt mondják a szövetségos angolok szállították őket a szuezi csatornán keresztül. (Reczept: Apponyi javaslatára internálni kell egy lakatlan szigetre és csak földrajzi tankönyveket és térképet kell neki adni olvasásul.) Kuvik ur a vészmadár, felsétál egy katonatiszt nejéhez. — Azt mondják, hogy a kegyed férje elesett. Igaz ez ? — (Az asszony elájul.) (Rp. Kuvik ur nyelvénél fogva fára akasztandó. Bőréből, mely a legkitűnőbb marhabőr, bakancsot kell készíteni.)
