Heti Szemle, 1914. (23. évfolyam, 1-52. szám)

1914-09-02 / 35. szám

u

Az események, a rettenetes csalódások, a nagy veszteségek és a bankok benső életének lefordulása és tragikus pusztulása hatalmasan igazolták nemcsak X. Pius aggodalmának, de tilalmának jogosultságát is.

Az egyszerű, az imádkozó, a hitélet benső életének megújhodásán fáradozó, az Oltári szentség pápájának éles szeme belátott a pénzvilág, ,a bankok pinezeváltóinak titkos világába. És már jóval a tragédiák előtt felemelte védő megelőző szavát és tilalmát.

Gondviselésszerü, tüneményes preven- czió, megelőzés volt a X. Pius pápa előre látása. És azt hisszük, hogy ha a magyar kath. papság jobban megértette volna a pápa szózatát ... és legalább is a bankok kötelékeiből, spanyol czizmáiból kiragadta volna magát... s megválik sok „úgyis mint rt“- saságtól, bizony . . . bizony . . . ma sokan nem ülnének gunyasztva, szempárjukat tö- rölgetve . . . mint ült Marius Karthago romjain.

Szatmár-Németi 1914. szeptember 2.

A nagyhatalmak a háborúról.

Iskolás fiuk mendegélnek az utczán. Megszólal a legnagyobbik :

— Tudjátok e, hogy most világháború

van.

— Tudjuk, felelik karban a fiuk.

— És tudjátok-e, hogy ki fog győzni ?

— Mi . . . . mi . . . mi ... . fogunk győzni felelték tüstént kipirult arcczal.

Egy kis fiú összeránczolta a homlokát, mintha ő volna az egyedüli a ki töprengene. Végre dűlőre jut. Kidülleszti a mellét és igy beszél:

— Szerbiában mi. A világban meg három nagy hatalom. A magyar német, meg mi.

Kir Tanácsos, Polgármester Ur!

Bizonyára élénken méltóztatik arra emlékezni, hogy az általános mozgósítással csaknem egyidejűleg a kir. biztos egy rendeletet adott ki a korcsmáknak bizonyos meg- rendszabályozására. A főkapitányság e rendeletet nyomatékosan ki is hirdette és lehetőleg érvényesítette is.

A rendelet nyomában, gondoljuk a városi közgyűlésen a korcsmárosok „érdeke“ védelemben részesült.

Avval már nem hizelgünk magunknak, hogy kir. Tanácsos, Polgármester Ur tudomást szerzett-e a mi lapunk felszólalásáról. Kértük, sőt követeltük a főkapitányságtól, hogy a rendeletet irgalmatlanul hajtsa végre és szerezzen súlyt, tekintélyt e zivataros időkben a f'elsőbbség tekintélyének és komolyságának.

Az nap, mikor e czikkünk megjelent, már köztudomássá vált, hogy a rendeletet visszavonták. Sőt gyöngéd gondoskodás történt arra nézve is, hogy e visszavonás a hivatalos iratok elkészítése előtt is gyorsan érvényesüljön.

Nekünk a legbiztosabb informácziónk volt abban, hogy e visszavonó intézkedésnek hol van a rugója. Mozgatója. Az indokolásra is el voltunk készülve, hogy t. i. a mozgósítás, a katonák városunkban való tartózkodásának megszűntével megszünhetik a kivételes rendszabály is. Megtudtuk volna adni a csattauós feleletet úgy az egyik, mint a másik motívumra.

De hallgattunk 1

Mert nekünk nem a személyi harcz a czélunk. E nehéz időben még az elvi tekinteteket is elnyomjuk. Sőt félre tettünk egy tiszteletre méltó s éppen felülről hozzánk érkezett felhívást, mely egyenesen tételként mondja ki, hogy a szeszes italoknak, a korcsmák szabadságának korlátozása hazafias kötelesség. _

És fájó szívvel, de önmérsékletre iritő erővel nem irtunk azokról a jelenetekről, mik az este nyitva hagyott kocsmákban történnek. Például vasárnap késő délután. Hogy viszik az őrjáratok katonáinkat ki a kocsmákból. A közönség bámulva áll meg egy- egy ilyen jelenetnél. És elkeseredetten kiáll fel:

— Hát ezért kell a kocsmákat estére nyitva tartani.

„HETI SZEMLE“

Még azt sem irtuk meg a „Háborús képek“ sorozatában, hogy 20-30 tekintélyes társaság előtt, mint siránkoztak a katona férjüket ide kisérő, gyermeküket karjaikon tartó anyák, hogy:

— Legalább ne inna, hogy betegen ne menne a harczba.

Ezekről hallgattunk. De most, mikor igen megbízható és erős forrásból értesülünk, hogy a minisztériumból Kir. Tanácsos és Polgármester Úrhoz rendelet érkezett, melyben arról van szó, hogy a városunkban tartózkodó katonaságot és időnként bevonuló népfelkelőket, ujonczokat minden erővel vonjuk el a korcsmáktól, illetőleg alkoholtól.

Legyen szabad Kir. Tanácsos, Polgár- mester urat hazafias tisztelettel arra kérnünk : engedje át rendelkezésünkre azt a miniszteri leiratot, hogy tízezreknek, az egész magyar társadalomnak népünket az orosz nép sorsára juttató alkohol ellen való küzdelmében mi is részt vehessünk; megbizonyosodván abban, hogy a nemzet vezetői velünk gondolkodnak és komolyan akarják, hogy cselekedjünk.

Hazafias üdvözlettel

A „Heti Szemle“ szerkesztösege.

A kórházban.

Meglátogatják a falusiak a városi kórházban a sebesülteket, a kik között „ottho- niasi“-ak is vannak. A sebesült katona Hári János slágvortjaival beszéli az ágyán ülve:

— Ott hull aztán a csillag Szerb országba, zsákszámra szeltük, olyan magas hegyeken is jártunk. Egy otthonosi:

— Hát a fiastyukot miért nem fogták meg, vitéz uram.

A sebesült:

— Meg fogtuk volna mi biz azt is, hanem a gönczöl szekere alá bujt.

A sebesültek közt.

Aranyos napfényben ragyog augusztusnak búcsúzó napja. Máskor már ilyenkor a múzsák seregei özönlöttek városunkba. Szülők és gyermekek nyüzsgő rajai vették körül iskoláinkat. A leánynevelő intézetekbe leánykák siettek kipirult arczczal vágj7 kisirt szemekkel, bucsuzásra pityergő ajakkal.

Most..? A zárda hatalmas épület-tömbjein vereskeresztes lobogót lenget a szeljő. Az iskolák ajtajánál katonák állanak őrt. És sebesültjeiket kereső falusi nép szomorú csoportjai álldogálnak.

Fegyverben a világ. A múzsák ideje is késni fog. Mosolygó arczuk elborult. A nagy termekben az iskolaszobákban — a mi vitézeink, sebesült katonáink pihennek, gyógyulnak . . . szenvednek, tereferélnek és mesélnek. Hős tettekről, szuror.yos, hurráhos rohamok rój.

És hiába kényszerítik a Múzsáknak, a Kultúra Géniuszának nevében iskoláinkat arra, hogy nyíljanak meg és folytassák elhagyott munkájukat.

Van valami nagyobb hatalom a Múzsánál. A Szeretet, az Irgalmasság hatalma, a melyek szó nélkül, komoly arczczal, men- tegetődzést nemtürő határozottsággal azt kiáltják:

— Nem lehet

— Adjátok csak sorra ide iskoláitokat, nevelő intézeteiteket, termeiteket. És szó nélkül. És szeretettel — a haza iránt.

*

Városunkban ez időszerűit körülbelül 1200 sebesült van. A műit szerdán éjjel érkeztek az első sebesültek. Azóta napról-napra hozza a lassan haladó vonat a mi vitéz katonáinkat, kiket a harcztéren orosz fegyver tett harczképtelenekké.

A közönség főleg az első sebesült szállítmány t nagy tömegekben várta és várja folytonosan. A vasúti állomásnál, a kórházak felé vezető utczákon végtől-végig.

Az estnek csendjében, a mentő-kocsik, automobilok, a bérkocsik szállították és szállítják sebesültjeinket, kiket a közönség megha- tottan üdvözölt, éljenzett. A vitézek nagyon fá3

radtak. Kezük intésével, sapkájuk levevésével és biztató szemük tekintetével köszönik meg a lelkes szatmáriak tüntetését. Kinek feje, kinek arcza, orra, homloka van bekötözve. Vagy lába van bepólyázva. Bizony igy bevonulva, egy tömegben szemlélve vitézeinket: megrázó jelenség I Felzaklatja az ember lelkét és csaknem könnyet csal a szemekbe.

*

Egészen más képet mutat azonban a kórház, ha az ember akár a fekvő, akár az üldögélő, vagy már ambuláns sebesültek közé megy.

Hétfőn délután látogattam meg sebesültjeinket — az irgalmas nénék kolostorában.

Három hatalmas épületben vannak elhelyezve a betegek.

Most már nagyjára kipihenték az ut fáradalmait, a mely fáradalom jobban megviselte őket, mint talán maga a harcz. Olyan képet láthat az ember, a mely megvigasztal, felemel és mintegy lecsendesiti a felviharzott léleknek hullámait.

Micsoda rend, tisztaság, alig hihető tér a betegek ágyainak elrendezésében.

Micsoda megnyugodott, önérzetes arczok a vitézek körében. A jól, a büszkén teljesített kötelesség tudata, a tisztaság kedvelése. Az otthonnak látható érzése, mosolya, derűje. A bizalom, mi a sziveket eltölti. A gyöngédség, a mivel orvosok, irgalmas nővérek sebeikhez nyúlnak, beczézik és szavukat lesik.

Meglehetős megfigyelésre képesített sorsom. Bele néztem jól a sebesültek világába. A legkisebb zugba. A sebek kötéseibe. Az ágyak huzataira. A beteg tagokba. És a hálaadás sóhaja kelt minduntalan az ajkamon.

— Magyar orvosok, magyar irgalmas nővérek — kalapot emel a nemzet előttetek.

*

Egy fiatal egészségtől duzzadó magyar legénnyel állok szóba. Már ágya szélén ül. Szája körül nagy vágás van. Szerinte afféle karcz. A baj’sza még nem szökött férfi baj’sszá. És gondozva van.

— Kurucz játék lehetett a’ barátom.

— Az a!

— Ki verekedte magát?

— Kedvemre I Mindig verekedős voltam a falunkban. Most aztán módomban volt, neki verekedtem amúgy igazán. De még tartozom. Megyek is, hogy adós ne maradjak.

Ugyan e teremben én is láttam azt a bizonyos huszár-csákót, a melyet kozák kardvágások értek. Meg kell adni finom vágások. A vitézlegény úgy bubusgatja, úgy szorongatja, mintha félne, hogy valaki elokkupálja tőle.

— Hallom, hogy summás pénzt Ígértek érte . . .

— Száz koronát, instálom.

— És nem adta . ..

— Nem én instálom Muszkaországért

sem.

— De a kozákok eladják gombjaikat, a rojtjaikat.

— Hallom. Eladják azok instálom, még a czárt is . . . csak vásárra vihetnék.

*

A betegek csaknem mindnjTájan köny- nyebben vagy legalább gyógyítható módon vannak megsebesítve. Akadtam olyanra azonban, a kinek tüdőjét érte a golyó. Nyakán ment keresztül a lándzsa. Kezén. Lábszárába fúródott. Legjobban meghatott egy, a kinek szájába röpölt a golyó. Nem bir táplálkozni, csak tejet vehet magához. Vannak igen sokan, a kiknek a tej valóban áldás. Nem gyümölcsre — tejre van olt nagy szükség hölgyeim és uraim. Jó tejet juttassunk ami sebesültjeinknek. És üdülő, vérvesztett katonáinknak szalonnát.

*

A fiatalabbak állandóan hangoztatják, hogy alig várják a visszatérést. Az öregebbek leveleket Írnak. A legények kötekedtek és különösen érzékkel borotválkoztak.

— Magad uram, ha szógád nincs — mondja egy borotválkozó. Az orvos urak perezre jönnek. A borbély mankón jár mostanában. Ki várja be.

— Tetszik az nekem, hogy maguk úgy szeretik a tisztaságot, a csinosságot.