Heti Szemle, 1914. (23. évfolyam, 1-52. szám)

1914-09-02 / 35. szám

4

HETI SZEMLE

Szatmár-Németi 1914. szeptember 2.

— Meg is mondták otthon bucsuzáskor a falu jányai:

— Osztég el ne hagyják magukat, ha lerongyolja a háború.

Nem is hagyják el magukat. Szeretik a virágot. A ki pedig a virágot szereti, az szereti a csinosságot is.

*

Sok-sok mesét hallottam. És miként a látogatás előtt magamban, úgy most határozottan megállapítottam, hogy nem hazudnak azok a mesélő katonák. Hiszik azt, a mit mondanak. Nincs nekik biztos észrevételük. A harczban nem kap legtöbb katona az óriási tömegben fogalmat a térképzetéről. Az ellenség számáról. Mindig többet lát, mint mennyi valójában harczol. Egy éltesebb se besült maga rájött ezekre az illúziókra. Mondja nekem:

— Uram nem láttam én ott biztosan semmit. Csak most gondolok vissza.- Se lát, se hall ott a tüzes harczokban az ember. Még azt se tudja, mikor meglövik, szúrják. Csak lő, szúr, üt és öl az ember, mert ez a fő. A többi — bliktri. Egy huszár közbe szól:

— Furcsa ám az, mikor az ember nem is látja, az ellenséget. Csak egy irányt kapunk. És tüzelünk.

Feltűnt nekem, hogy csaknem valameny- nyi vitéz számot ad arról, hogy hány muszkát küldött a más világra. És az a biztos tudat, hogy egy huszár húsz muszkával ér fel és húsz kozákkal birkózik meg. Ebben gyökeredzik a győzelemben való biztos hitünk is.

*

Kérdeztem ... Imádkozott-e a harczban ?

— A ki nem tudott imádkozni itthon.. mondja egyik hetyke legény — az csak menjen a harczba.

— A harcz tüzében bizony feledi az ember az Istent, az embert. . . csak muszkát lát. De csakhamar, bizony eszébe szökik — a jó Isten. Engem például csupán a jó Isten mentett meg. Ember azt nem cselekedhette volna meg. Szinte üstökömbe markolt a jó Isten, úgy húzott ki a cselben gonosz kozákok közül. Akkor már megvoltam sebesülve.

*

Visszafelé jövet, bucsuzáskor újra ama bizonyos csákós vitézhez kerültem. Akarattal

Már friss virág volt a hervadt helyett.

Egytől-kettőtől, úgy egészen hozzájukha- joltan kérdeztem:

— Jó e a koszt?

A feleletre eszembe szökött, hogy mi magyarok csak akkor tudunk házilag, összetartva, mondjuk tömegesen sütni, főzni, ha vigalomra, bálokra, majálisoki a készülünk. Akarom Írni . . . készültünk.

Hej, mikor hajdanába, danába a szatmári asszonyok, messze hires gazdasszonyok össze- állottak. Aztán főztek, sütöttek a diákságnak, a követjelölteknek és s tarisznyás báli közönségnek . . . Milyen idők voltak azok.

És vájjon most hány és hány itthon maradt asszony állhatott volna össze . . szívesen . . . kedvesen. És főztek volna édest- izest, lábadozónak, betegnek valót, hogy az izét még fehér hajjal is megérezte volna ez a sebesült katona. És érezték volna azok is, a kik most irgalmasságból jutnak betenkint.. egy pár — koronához. (hr.)

A czigány lova.

Czigány karaván vonul az országúton, a hol katonák pihennek. A kapitány meglát, egy lovat. Oda megy és kérdi a czigányt:

— Hogy adod ezt a lovat czigány ?

— Sázs pengőért sem, kapitány uram.

— Magasan beszélsz, czigány. (Mi közben nézi vizsgálja a lovat a kapitány.) Hiszen vak ez a ló.

— Ázs igazs, hogy itt nem lát. De a háborúban úgy megérzi ázs ellenséget, mint a macska az egeret.

Harczba menet.

Káplár: Halja maga Kohn! Ne feszítse ki menetelés közben úgy a hasát mintha maga volna az egyetlen Kohn az egész világon.

A háború.

Heti lapnak igazán lehetetlenség a harctérről részletes tudósításokat adni. Hiszen ezek a tudósiták máról-holnapra változnak, kószahireknek, meséknek bizonyulnak.

A német újságok kérve kérik a közönséget, hogy a hirek terjesztésében fékezzék magukat :

— Lakat a szájra, írják. Hiszen teljes bizonyossággal tudni fogja a nemzet, mikor örüljön, aggódjék vagy gyászoljon.

Nagy szükség lenne erre a lakatra nálunk is.

*

Egy szilárd és biztos alapunk legyen. Ne kételkedjünk abban, hogy — győzni fogunk. Sok vér és óriási áldozatok árán.

S ha jőnek leverő hirek, ne essünk kétségbe. A magyar nemzet mindig erős. nagy és csudálatos volt a múltban is lélekjelenlétének megőrzésében.

És legyen türelmünk I

Ez a mostani harcz nem csupán a hivatalos hadseregek mérkőzése. Minden népek mérkőzése. Ennélfogva a végső eredménynek is teljesen döntőnek kell lennie. Évszázadra szóló takarítást és leszámolást kell végeznie.

Erre pedig idő, vér, önfeláldozás és türelem kell.

*

Vannak már világra szóló győzelmeink, melyek alapjai és biztos előzményei — a jövendőnek. És melyek a nagy német nemzet diadalainak méltó párhuzamai.

Ott van Szabács, Krasznik és a többi nevek. Meg kell tanulnunk elfelejthetetlenül ezeket a neveket. A perdöntésbe éppen olyan súllyal esik bele, mint amilyen dicsőséget hirdetnek a világnak a német győzedelmek.

Az első feladat meg van oldva. Ha az irtóztató német és franczia párbaj befejeződik ... ha a rothadt Franczia ország, Páris összeroskadtak .. jön sorba az északi medve .. és azután verődik ki a déli ürge.

*

Ezt alapot, a háborúnak ezt a koncepcióját hiszi és reméli a mi kormányunk elnöke, Tisza István is. A ki nem

opportunista és nem is pesszimista. A ki nem ámítja hazug, tudatosan hazug hírekkel nemzetét. Tehát nem franczia, nem orosz miniszter, hanem magyar. Egyenes, nyílegyenes beszédben nyilatkozott csak a napokban. Czen- zurával ellátott tudósításból olvassuk:

A munkapártban Tisza gróf az újabb győzelmekről beszélgetett a képviselőkkel.

— Tehát megnyugtatók e hirek ? — kérdezték.

— Sokkal több, mint megnyugtató — felelte a miniszterelnök.

Az orosz harcztérről azóta is kedvező hirek jönnek. Hadseregünk reményei és számításai teljesen kielégítők.

A német hadsereg pedig már néhány nap múlva körülveszi Párist. O

A háború napjai*

Augusztus 12. Csapataink Orosz-Lengyel- országban Jedrzejovig nyumoltak előre. — A párisi osztrák-magyar nagykövet, Széchen gróf elhagyja Párist.

Augusztus 13. Francziaország és Angolország hadat üzen az osztrák-magyar monarchiának.

Augusztus 14. Csapataink átkelnek a Száván és bevonulnak Szerbiába elfoglalják Sabácot.

Augusztus 15. Csapataink heves harcz után kiverik az ellenséget Loznicza és Liez- nicza mellett régebb idő óta erődített és erősen megszállott hadállásukból s folytatják az ^ előnyomulást. — A montenegróiak támadását is mindenütt visszaverik, a németek kisebb csatározásokban győznek az oroszokon.

Augusztus 16. Csapataink a Drinánál előnyomulnak Valjevo felé, erős ellenségen győzelmet aratnak, sok foglyot és hadi zsákmányt ejtve, üldözik az ellenséget. Vilmos német császár Berlinből elutazik a harcztérre.

* Előző közleményt lásd lapunk 33. számában. Folyt, következik.

Augusztus 17. A román hadsereg általános mozgósítása befejeződött — A magyar tengerészeti hatóság az Adrián beszünteti a hajózást.

Augusztus 18. A némot I. hadtest a poroszországi Stalupönen mellett győzelmet arat az orosz csapatokon, több mint háromezer hadifogoly és hat géppuska jut kezére. Mlava orosz várost, Varsótól északnyugati irányban 130 kilométernyire megszállták a németek. A mi csapataink kisebb csatározásokban visszavernek Bródi és Rozvodov mellett több kozáktámadást. IP Miklós czár Szentpétervárról Moszkvába utazik.

A két kerekű pisztoly.

A czigány karaván nézi . . nézi, hogy vonulnak a tüzérek a vasuii állomáshoz. A kis dádé végre felocsulva álmélkodásából kérdi az öreg dádétól:

— Ugyan micsoda lehet az a sok kétkerekű pistoly

............?

Az öreg dádé, mint afajta kiszolgált katona büszkén feleli:

— Kutya sersám ázs. Hátul sistereg, elül meg az istennyila sem állítja meg.

Tükör-darabok.

Világháború van. Vér folyik a nagy világban. De valljuk be csak, hogy a mi kis világunkban, a szivünkben is harczok dúlnak. Vérzik a mi lelkünk is. Mi itthonmaradottak is benne vagyunk a testil-elki háborúban.

*

Megkisérletted-e a nagyobb, alkotó munkába belevetni lelkedet-kezedet, idegeidet ? S nem tapasztaltad-e, hogy egy néhány perez . . és lelked ott jár északon és odarepül délre, meg vissza. Fülünk csengése ágyú dörejt, puskaropogást, huszárjaink rohanó zaját szug- gerálja belénk. S mikor elállott lélegzettel jönnek sebesültjeink ; látjuk bekötözött fejüket, ar- ezukat, karjaikat, lábaikat, kezüket — bizony azt .hisszük, mi is érezzük sebeik fájdalmait, lázait. Az integető kezek, a bágyadt tekintetek, a ragvőgó, biztató szemek . . lelkünbe markolnak. Nem pózolás, nem nagyítás, hogy az izzó, forró részvét ugyanazt a fájdalmat érzi sokszor, mint azok, kikért aggódunk és kiket megsirattunk.

*

Ne mondja nekem senki, hogy ez illu- ziuó ! Aztán meg . . . nem látjuk-e ? Mit . . .? Nem látjuk-e, hogy a sziveket, a résztvevő lelkeket olyan kihívó toalettek viszik ki a vasúti állomásra, mintha a bikaviadalról érkezett sebesült gladiátorok és vadállatok fogadtatására sietnének.

— Mondok neked egy ide vonatkozó jellemző esetet. Egy kis tükör darab . . . . De nem egy és nem is ottan tértént jelene- netet szemlélhetsz beune.

— Hallgatom . . .

*

A fővárosban történt. Az újságok is megemlékeztek róla.

. . . Egy komoran komoly öreg katona biczegve megy a körúton. Egyszer csak beleütődik egy hölgy. Modern páva. Szinte szárnyal, mert sebesültek érkeznek.

— Bocsánat, mondja fölényesen . . de az ember kiváncsi . . .

A komor ur végig nézi a hiányos öltözetű hölgyet.

— Ne azért kérjen hölgyem bocsánatot, hogy félre lökött. Azt elviselem.

— Nos ? dobja büszkén a hölgy az öregnek . . .

— Az fáj, hogy ön a hős sebesülteket ilyen vérlázitó, ilyen kihívó öltözetben meri fogadni Hölgyem, most nem színházba, nem czirkuszba mennek a magyar nők.

A hölgy végig mérte az öreg urat tekintetével De a vér nem szökött arczába. Pirulni már nem tudott.

*

HÍREK