Heti Szemle, 1914. (23. évfolyam, 1-52. szám)

1914-01-28 / 4. szám

Szatmár-Németi 1914. január 28. HETI SZEMLE 3 világnézet fehér győzelmi zászlóját a pogány világnézet megostromolt várának ormára. A milánói rendelet páratlan jelentősé­gének történeti méltatásában hittudományi karunk a jubiláris év emlékére tiszteletbeli doktorai közzé Méltóságodat épp azon szem­pontból választotta, amely a Nagy Kontantin- jubileum jellegét alkotja: a „in hoc signo vinces“ látományban az áldozatos szeretet tüze lobogott. Méltóságodnak is ötven éves papi mű­ködése és püspöki kormányzata ezen áldoza­tos szeretet jegyében és szellemében folyt le és magasztos példájával a keresztény erények és jócselekedetek dicsőséges sorozatában ol­vad fel. A theológiát nemcsak elméletileg, hanem gyakorlatilag is kell művelnünk. Mél­tóságod a gyakorlati theológus nehéz felada­tait oldotta meg, aki mindenét papsága és hívei javára áldozza. Méltóságod krisztusi szellemét és feje­delmi bőkezűségét hirdetik a szatmári püs­pöki konviktus, az uj tanítóképző intézet s az elemi iskolaügy terén tett intézkedései és irányításai. Derék papjai áldva emlegetik Méltóságod atyai jóságat nyugdíjalapjuk bő­kezű ellátásáért. A magyar- kultúra fejlődésé­nek történetébe aranybetükkel vannak be vésve ama halhatatlan érdemek, amelyeket Méltóságod hazafias lelke a magyarság vé­delmében és erősítésében szerzett. • Méltóságodnak hatalmas munkásságát nemcsak az egyházmegyéjéhez tartozó öt vármegyében, hanem ezek határain túl is országszerte ismerik. Az általános elismerés és hódolat megnyilatkozása budapesti tudo­mányegyetemünk részéről a jubileumi okleve­les doktorság, amellyel az igazi magyar főpap­nak a legnagyobb egyetemi kitüntetést hozzuk. Amikor tisztünkhöz hiven átnyújtjuk a tiszteletbeli hittudományi doktori oklevelet, a legmélyebb tisztelettel kérjük Méltóságodat hogy méltóztassék azzal a szívvel lélekkel fogadni azt, amellyel mi kiállítottuk és átad­juk s amelyből osztatlanul tör elő forró óha­junk, hogy Méltóságod, mint budapesti tudo­mányegyetemünk és hittudományi karunk disze sokáig tündököljön a magyar keresz­tény kultúra ritka dicsőségére. Főpásztorunk beszéde. Mélyen tisztelt Ura im ! Mélységes hálával és a tiszteletnek leg­bensőbb érzületével mondok köszönetét ama kitüntetésért, amelyben az én_csekélységemet országunknak első kulturális intézete, a bu­dapesti tudomány egyetem és annak hittudo­mányi kara részesítette azzal, hogy az én gyarlóságomat a tiszteletbeli doktorok sorába iktatni kegyes volt. Ezért, ismétlem, mélysé­ges és hálás köszönetemet nyilvánítom a karnak és az országosan ismert három tudós­nak, akik kegyesek voltak engem személye­sen megtisztelni, hogy e kitüntető diplomát nekem átnyújtsák. (Éljenzés.) Azzal a hűséggel, — és ahogy a mi őseink mondani szokták, jobbágyi hálával fordulok Őfelsége, a mi apostoli királyunk felé is, aki kegyeskedett a karnak, az egye­temnek e kijelölését jóváhagyni és méltózta- tott megengedni, hogy engem e diplomával kitüntessenek. (Éljenzés.) De azzal az őszinteséggel, amellyel az Úristen megáldott, ki kell jelentenem, hogy ezt a megtiszteltetést nem fogadhatom el a magam személyére nézve, mert ez á meg- tisztelés illeti . . . (itt a főpásztor elérzéke- nyült és könyek jelentek meg szemeiben)... nagynevű püspök-elődeimet és az én ked­ves papjaimat. (Éljenzés) Az én püspök-elő­deimnek az emléke és az egyházmegye pap­ságának a szorgalma érdemli ezt a kitüntetést. Mert úgy püspök elődeim, — neveket nem akarok említeni, — mint a szatmári egyház­megye papsága egyaránt kivették részüket a munkából, ott,ahol Magyarországnak kulturális érdekei mellé kellett állani, és azt a kultúrát igyekeztek egész erejükkel előbbre vinni. (Elénk éljenzés.) Püspök-elődeim emlékének és az én kedves papságomnak az érdemeit látom megjutalmazva és ezért újból nagy hálára gerjed a szivem és ha érzelmeimnek megfelelően tudnék szavakat adni, bizonnyára ékesebben és szivrehatóbban tudnék szólani. (Élénk éljenzés.) Azonban kedves munkatársaim, kedves egyházmegyei papságom, felétek fordulok most, hogy miután e kitüntetésben részesül­tetek, velem együtt arra kell törekednetek, hogy e kitüntetést folytonos munkával, az Isten országának terjesztésével és ezzel ma­gyar hazánk kultúrájának előbbre vitelével háláljátok meg. (Hosszas éljenzés) Az isteni Gondviselés csodálatos intéz­kedéséből engem küldött ide, hogy én álljak ennek a derék egyházmegyei papságnak élére és igyekezem velük Isten országának ter­jesztését és ezzel a magyar kultúrát is előbbre vinni. A magam részéről, tudatában gyenge­ségemnek ebbeli munkálkodásomhoz semmi­féle reménységet nem is akarok kötni; de mert ki akarom azért részemet venni orszá­gunknak kulturális előbbre viteléből, — amit ugyan szintén az Isten gondviseléséből tehetek meg, — elő akarom mozdítani a magam ré­széről is a magyar tudományosságot azzal, hogy harminczezer koronát tettem le tegnap egy itteni pénzintézetnél, — és ez összeg kezelésére majd a fötisztelendö káptalanomat fogom meg­kérni. —- hogy ez összeg kamataiból a hittudo­mányi kar jogosítva legyen egy arravaló, er­kölcsi tekintetben kifogástalan és a tudománynak szeretetében is kitűnő,' végzett theológust külföldi egyetemre is kiküldeni, hogy ott gyűjtve az anyagot a nagyobb kultúra területén, behozza ide és a mi kultúránkat előbbre vihesse (Élénk él­jenzés és taps). Az urakat most arra kérem, vigyék meg küldőiknek mély, hálás tiszteletemet. Mondhatom, hogy mert éppen ineg nem ér­demeltem ezt a kitüntetést, annál inkább rám ragyog az a szeretet, amely tulajdonké­pen indította a hittudományi kart, hogy egy embert érdemein felül megtiszteljen. Ez a jóságos keresztényi szeretet erősítse az Ura­kat és az egész hittudományi kart, hogy azt a tudást, amit. Istenadta tehetséggel eddig megszereztek, öntsék át az ifjúságba ; igy az, amit a tanárok tudnak, mint mag keljen ki az ifjúság szivéből és hozzon "bőséges gyü­mölcsöket Isten országa terjesztésére és ezzel kapcsolatban a magyar tudomány előbbre vitelére 1 (Élénk éljenzés) Köszönöm szépen mindnyájuknak ke­gyes megjelenésüket, ajánlom magamat szi­ves emlékezetükbe. (Hosszas, zajos éljenzés és taps.) Az E. M. Irodalmi-kör közgyűlése. A Szatmár Egyházmegyei Irodalmi kör f. hó 21-én tartotta meg évi közgyűlését. A tagok a szigorú tél miatt és talán á közbejött más körülmények folytán nem je­lentek meg oly nagy számban, mint más éveken. De azért az érdeklődők nem hiá­nyoztak és a közgyűlés határozatképessége teljesen rendben volt. A közgyűlést, Bodnár Gáspár egyházi elnök nyitotta meg. Megnyitó beszédében visszaemlékszik a három évvel ezelőtt tör­tént megújhodásra. Elsorolja azokat a moz­zanatokat, melyek a kör működését e három év lefolyása alatt tartalmassá és eredményessé tették. Sajnálattal emliti fel, hogy a mitől már a múlt esztendőben is féltünk és a minek be­következését nem volt módunban most meg­akadályozni . . . azzal a körülménnyel szá­molnunk kell. Szabó István prelátus-elnökünk ugyanis távozik az elnöki széliből. Olyan indoklással és megokolással, a mi előtt a kör tagjainak meg kell hajolniok. Hálával tarto­zunk a távozó prelátusnak, a ki az elnöki székből való távozással nem távozik el a körtől és nem hagy el minket. ígéretet nyer­tünk arra, hogy a kör ügyeit szive meleg szeretetével és pártfogásával fogja támogatni. A három év alatt sokat köszönhetünk neki. Nem csak díszt adott körünknek, de munkás­ságával, áldozatkészségével sok oly ügyet, kérdést sikerült megoldani, melyek nélküle, anyagi és erkölcsi támogatása nélkül ma is nyomasztó hatással lennének a mi működé­sűnkre. Mindezekért a lelépő prelátusnak,a Kör a leghálásabb köszönetét fejezi ki. És működése iránt való elismerését jegyzőköny­vében örökíti meg. Felhívja a gyűlést vezető alelnök a Kör titkárát . . . terjessze elő jelen­tését az 1913. évnek működéséről. Kovács Gyula dr. a Kör titkára most felolvasta tartalmas, gondosan és részleteiben is érdekes jelentését. A kör működése külö­nösen két irányban volt jelentősebb. Egyik a Heti Szemle ügyeinek rendezése. A másik az előadásoknak tartása. Úgy az adventi, mint a nagybőjti előadások igen jól sikerül­tek. A közönség nagy érdeklődést tanúsított az előadások iránt. Az írod. Kör előadásai magas színvonalúak és népszerűek lettek. És nem csak a középpontban, de a vidékre is kiterjedtek. A vidékre nézve most is fo­lyamatban vannak. Munkácson, Kökényesden, M.-szigeten, Kálmándon tartott a kör szabad­előadást igen nagy és érdeklő közönség előtt. A Kör most már azt is jelentheti, hogy lap­jának anyagi ügye is rendezve van, a mely rendezésben Püspökünk ő méltósága és a főtiszt. Káptalan igen-igen jelentékeny részt vett. Ezért az áldozatkészségért a Kör hálás köszönetét fogja tolmácsolni nagy jótevői előtt. A titkári jelentés után a pénztár állapo­táról szóló kimutatást hallgatta meg a köz­gyűlés. Majd a számvizsgálók jelentése alap­ján a buzgó és lelkiismeretes pénztárnoknak Lovász Győzőnek adta meg a felmentést, kapcsolatosan nagy elismeréssel és hálás köszönettel adózott a Kör a pénztárnoknak, a ki az egyesület más irányú tevékenységé­ben is önzetlen szolgálatokat tett. Most a gyűlést vezető alelnök a maga és tiszttársai nevében lemondott hivataláról, illetőleg hivatalukról. Felkéri Soltész Imre ez. kanonokot, korelnökül, hogy az uj választás megejthető legyen. Soltész korelnök elfoglalván az elnöki széket, indityányozza, hogy a Kör elnökének egyhangúlag Bodnár Gáspárt válasszák meg. A ki megválasztása után nyomban elfoglal­ván az elnöki széket, a következőket mondja : — „Isten látja a telkemet, hogy nem vá­gyódtam, nem akartam az elnöki székbe jutni. Küzdöttem ellene. Csak mikor teljes bizonyos­sággal az a tudat nyílt meg előttem, hogy itt az irodalmi kör életéről, fennmaradásáról és a jövő nemzedék számára való fentartásáról van szó, engedtem. Engedtem, súlyos és jó lelkek rábeszé­lésének ; engedtem a magam lelkiismeretének, a mely ez egylet újra való feltámadásával ösz- szeforrt. Engedtem annak a nálam mindig ural­kodó eszmének, hogy e Zordon téli időszak után, mikor úgyszólván néhányan melengetjük ezt a mi itten való irodalmunknak és irodalmi kultú­ránknak oly annyira szükséges szervét. . jöhet, jönni kell egy viruló tavasznak, mikor a mai ifjúság, kilépvén az életbe és helyünkbe: szá­mon kéri majd tőlünk azt a zászlót, melyet buzgó elődök és áldozatkész kezek bontottak ki. Ezt a zászlót a kezünkből kiejteni nem szabad. Ezt a szervet hivatalbeli kötelességeinktől elmet­szeni könnyelműség, bűn lenne. Ezt a forrást, a mi kultúránktól elvezetni lelketlenség volna. Nem tagadom, aggódom, mikor az jut eszembe, hogy ezt a helyet, ezt a nobile officium nemes kötelességét egykor, nem is olyan régen egy Irsik Ferencz, egy Szabó István töltötték be . . de él­tet a reménység, hogy a mit méltósággal és te­kintéllyel nem tudok kivinni és megszerezni — azt meg fogom szerezhetni kitartó szorgalommal, utánjárással, ésszel, szívvel, kezekkel és lábak­kal. S ha csak ezekről lesz szó, akkor ezt a zászlót tőlünk elvenni senki se’ bírja. Akkor ezt a zászlót mégis csak sértetlenül fogjuk átadni a jövő nemzedéknek.“ Az uj elnök beszédét lelkes éljenzések követték. Aztán megválasztotta a közgyűlés egy­hangúlag : egyházi alelnöknek Bagossy Berta­lan főgimn. tanárt; világi alelnöknek Lengyel Alajos dr. ügyvédei; titkárnak Benkő Gáspár főgimn. tanárt; pénztárosnak Lovász Győző alapítványi pénztári főtisztet. A bizottsági tagok maradnak ; kiegészítésüket a közgyűlés a kör elnökségére bízza. Aztán még egy indítvány került napi­rendre, mely levétetvén a napirendről — a gyűlést befejeztük. Rf­Ü

Next

/
Thumbnails
Contents