Heti Szemle, 1914. (23. évfolyam, 1-52. szám)
1914-07-22 / 29. szám
XXIII. évfolyam 29. szám Szatmár—Németi, 1914. julius 22. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre — 8 K — f. Negyedévre — 2 K — f. Félévre — 4 , — , Egyes szám ára 16 fillér. Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 6 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 8 dollár. Rossz esztendők járnak... Annyi sok oka van a köznyomornak, hogy egykönnyen el sem tudjuk számlálni: háborús világ, munkahiány, kedvezőtlen időjárás stb., stb. Ezek következtében az élelmiszerek ára rohamosan emelkedik. Egy négy-öt tagból álló család feje minden erejét megfeszítve sem tud annyit keresni, hogy a mindennapi legszükségesebb kiadásokat fedezze. Mit mondjunk már most azokról, akiknek vagy nagyobb családot kell táplálniok, vagy mun- kahiány miatt heteken át tétlenül kell vesztegelniük? Hát már csakugyan nincs más menekvés az éhenpusztulás elől, mint az Amerikába való kivándorlás? Nemzetgazdászok már évekkel ezelőtt előrelátták a bekövetkező veszedelmet s utakon-módokon gondolkoztak, amelyek segítségével a közélelmezést olcsóbbá tegyék. A tengeren túlról, Argentiniából szállított hússal kísérleteztek, de ez élvezhetetlennek bizonyult. Nálunk, Felelős szerkesztő : BODNÁR GÁSPÁR. Laptulajdonos A SZATMÁR-EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. Budapesten lóhus - mészárszékeket állítottak fel, hogy a lakosság tápláló, olcsó és mégis Ízletes eledelhez juthasson. De éppen a szegényebb néposztály az, amely ettől a tápláléktól leküzdhetetlen módon idegenkedik. Külföldön járó uraink látva, hogy a tengermellóki lakosság mily olcsón megél tengeri halakból, kót- három évvel ezelőtt azt javasolták, hogy erre kellene a magyar embert rákapatni. De a gyomorpróbára rá sem került a sor, mert csakhamar kiviláglott, hogy a közvetítő kereskedelem olyan drágává tenné ezt az áruczikket, hogy a szegény ember zsebe azt meg sem bírná. Csodálatos, hogy olyan messze fürkészünk kutató tekintetünkkel, mikor a segítő eszköz olyan közel van hozzánk! Tengeri halra gondolunk, holott csak egy arasznyi .tengert adott nekünk az Isten! De felejtjük, hogy hatalmas folyamrendszerünk segítségével mennyire fellendithetnők a haltenyésztést. Annyira dulakodhatnánk az édesvízi halakban, hogy a szegény ember néhány fillérért tápláló és ízletes eledelhez juthatna. Mi szatmáriak is hiába lakunk A kiadóhivaia'.t illető összeg küldemények, pénzek, hirdetések stb. i>i-. Bakkay Kálmán szemináriumi vice-rector czimére (Szatmár, Szeminárium) küldendők. Pályázati hirdetések egyszeri küzlése S korona----------------- Nyllttór sora 40 filler. ----------------A ls»p megjelenik minden szerdán. nagy folyó mellett, mégis ünnepnek tartjuk, ha asztalunkra hal kerülhet. S az is milyen drágán ? Piaczunkon a halárusok valóságos ostromnak vannak kitéve. Aki jókor fel nem kelt, az csak a hült helyüket találja. Nagyobb vendéglőseink szükségleteit ki sem elégíti a szatmári piacz ; akárhányszor kénytelenek konyhájukat Budapestről ellátni. Bezzeg máskép volt ez hajdan, amikor nem csak a Tiszában, de többi folyóink ban is több volt a hal, mint a viz. A folyók elöntött árterülete, számos kanyarulatai és mellékágai kitűnő természetes hal- tenyésztő telepek voltak. De ezenkívül számos oklevelével a történelem is tanúskodik, hogy őseink már az Árpádok idejében mesterséges utakon-módokon : halastavakkal és halfogó rekeszekkel segítették elő a halak szaporodását. Akkori időben ezt parancsoló szükséggé tette az egyedül uralkodó katholikus vallás szigorú böjti fegyelme, mely a hus- eledelek. élvezetét az évnek közel egy harmadrészén át tiltotta. Nem volt kolostor, nem volt főur vagy főpap, kinek halászai és halastavai ne lettek volna. Zita. A magyar nők minden időben lelkűk egész melegével, rokonszenvével, sőt lobogó érzésükkel fordultak — a magyar királynők felé. A költő a magyar királyt a „legelső magyar ember*-nek nevezi. A női gyöngéd lélek pedig a magyar királynét bizonyára a „legelső magyar asszony*-nak vallja. Főleg, mikor csak imént Erzsébet királyné volt a világ minden népe előtt úgyszólván az eszményi királyasszony, akiben népek, nemzetek reménysége, fájdalma, hódolata és minden anyának önfeláldozása, kálváriája, mar- tirsága is megeszményesült. És Zsófia, aki a hitvesi szeretetnek, a családi élet meghittségének, martirságig menő szeretetnek . . . egész a halálig és halálban való egyesülésben szomorúan felemelő hős aszonykép fog feltűnni a késő nemzedék előtt is. A megrázó tragédia most egy rövid, kellemesen hangzó női nevet hoz a nemzet jövendő egére . . . királyasszonyként . . . — Zita — hangzik a magyar nép ajkán. Zita — emlegetik az anyák, a leányok. Mintha már régen ismerték volna, olyan édesen ejtik nevét. A Zita . . . emlegetik meghitten. Mert a magyar ember lelke, a magyar nő szive, akinek bizalmat, szeretet előlegez ... azt bensőséggel, meghittséggel vesz körül. És megalkotja, megrajzolja a maga-magának Zita házassága romantikáját. A boldog és csendes fészket, ahol kékszemü, két gyermekét be- czézi, imádkozásra tanítja. Amint altató dalt énekel, vagy gitároz. Mert már azt is tudják ám a magyar nők, hogy Zita amilyen vallásos, lelke szereti az imádságot, a természetet és a zenét. És talán sok anya, leány keresi is a naptárban a Zita nevet. Melyik nap van ? Ki, mi volt az a szent, akinek nevét viseli a jövendőbeli magyar királyné ? * Egy magyar napi újság, amelyik az egész világon uralkodni akar, kinek emberei mindent tudnak s még a pápánál, püspököknél és kanon doktoroknál is jobban ismeri a vallás dolgait, — persze az ő hite szerint — megállapítja, világgá kürtöli, hogy . . . — A Zita névnek nincs szentje; a kalendáriumban sincs napja. Pedig van. Szentje is van a Zita névnek és több kalendáriumban h.lye is van. Persze a lap irói nem olvassák a Szentek életét. Hogy is olvasnák. De azért bele kotnyeleskednek mindenbe, ami vallási érzést, műveltséget és ismeretet tételez fel. Szent Zita szűznek életrajzát, kedvesen csudás és még ma is példakép szolgáló élettörténetét április 27-ik napján találjuk. Még pedig . . . milyen ellentétes hivatást töltött be, a jövő királynéjának magas személyével szemben .... Szent Zita egyszerű cselédleány volt ... és ma a keresztény cselédek példaképe és védő szentje. E sorok utján, lélekben Olaszországnak Montesgrad nevű falucskájába megyünk. Itt ringott szent Zita bölcsője 1212. évben. Szegény munkás kis házában. Akkor is nehéz volt az élet. A szülők két kezük munkája alig birta már fenntartani a családot. Zita, a csöndes, imádságos leányka már tizenkettedik évébe jutott, mikor szülei arról gondoskodtak, hogy a közeli városban, jó és vallásos családnál valami szolgálatot kaphasson. Nehéz volt a bucsuzás a szülei háztól. De mennie kellett a kenyérért. Atyjával indult el és egy városkában találtak is olyan családra, ahol megnyugvással hagyhatta az apa leányát. Mily elhagyatottnak érezte magát a leányka. Árvának, akinek senkije sincs. Imádságai, Istenben vetett hite és kis becsületkéje segítették őt mégis nagy árvaságában. Kis gyermekekkel kellett foglalkoznia. Azoknak kiszolgálását bízták reá. És ez nagy áldás volt rá nézve. Mert szerette a gyermekeket. Vonzódott hozzájuk. Velük imádkozott, mikor estenden a gyermekek alvásra készültek. S mikor az álom fátyolt szőtt a gyermekek szemeire, Zita, a hű cselédleány, csöndesen ágyukhoz térdelt ... és Isten oltalmába ajánlotta az alvó gyermekeket. így lassan egészen otthon érezte magát gazdája házánál, ahol pedig igen sok dolga volt. De sohasem zúgolódott. Szemeiből a megelégedés sugárzott és ajkán, ha dolgát elvégezte, ezek a szavak lebbentek el: — Hála a jó Istennek ! Lapunk mai száma B oldal.
