Heti Szemle, 1914. (23. évfolyam, 1-52. szám)
1914-07-08 / 27. szám
Szatmár-Németi 1914. julius 8. .HETI SZEMLE 3 sen tettek volna máskép, de hiába a világ formáknak egy világ közérzületével is szembe kellett szállania. A rideg ettikett a felelős érte és nem a szivek. Az agg király itt is megmutatta ám az ő nagy, meleg szivét. Az ő határozott parancsa sokat enyhített a ridegségen. Az áldozatoknak a Hofburgban való tartózkodását megkönnyítette maga a közönség is. Az ár vákat még s odaeresztették a Hofburgba szüleinek ravatalához. Ki írhatja le ezt a jelenetet ? * És aztán ... a megrázó tragédia áldozatai mind közelebb, közelebb jutnak végső nyugvóhelyükhöz. Az artstetteni kastély kis temploma alatt meghúzódó családi sírbolthoz. Ott a csendes erdő mélyén . . . távol a nagy világtól akartak pihenni. A maguk választotta sírboltban. Á hova odaszállott a népek lelke ... és olyan megbecsülésben és megdicsőitésben részesítette, melyre csak kevés halandó tehet szert. A temetést az ettikett talán rideggé tette, de a népek lelkének melegsége, felzokogása — nem formaság, de valóság volt. ... A két koporsó szombaton kora reggel érkezett Artstettenbe. Itt történt meg a végső szertartás, Itt jutottak közvetlen közelébe a siró árvák a szülőket lezáró koporsókhoz. Itt ölelhették át, csókolhatták és öntözhették meg szabadon, a gyermeki rajongásnak kiáradt érzelmeivel a megszentelt-szemfedőket. A temetés valóban családi színezetet öltött. Kevesen jelentek meg olyan gyászolók, a kik nem a legközelebbi rokonsághoz tartoztak. Elkísérte nagybátyját és nejét az uj trónörökös is. És a közönség láthatta, mily melegszívű szeretetet tanúsít az elárvult gyermekek iránt. A temetési szertartás előtt mintegy az ég haragja is kitört. Másfél óráig háborgott az ég a szertartás előtt, melyet csak 11 órakor kezdhettek meg. Most már nyugszanak szelíden a véres tragédia áldozatai. A kegyeletes emlékezet és három gyermek forró szeretete fog őrködni csöndes álmaikon. * A király látni akarta e napon „azokat a szegény gyermekeket.“ Temetés után fogadta őket Schönbrunnban. Az ősz ember, a trónörököst túlélt király kitárta karjait és meleg keblére ölelte az ő és két haza árváit. Ó felsége a király a trónörököst is többször fogadta. Különösen egy kihallgatás igen megható jelenetek közt folyt le. 0 felsége megölelte a fiatal főherczeget, Chotek Karolina grófnőnek a meggyilkolt Hohenberg Zsófia herczegnő idősebbik nővérének férje. Családi tanácsot tartottak, amelybe a hitoktatót is belevonták. Végül abban állapodtak meg, hogy Stanovsky mondja meg a gyermekeknek a szomorú valóságot. Este hét óra volt. Előbb kényszeríteni kellett a gyermekeket, hogy valamit egyenek, mert még nem is uzsonnáztak, azután a hitoktató maga köré gyűjtötte Zsófia herczegnőt és két öccsét. A három gyermek még mindig sirt. A szomszéd szobában együtt voltak a nagybácsik a nagynénikkel. Stanovsky azzal kezdte, hogy uj távirat jött Szerajevőből szomorú hírrel, apa és anya olyan rosszul vannak, hogy imádközni kell értük, csak Isten segíthet rajtuk. Hirtelen felsikoltott a tizenhárom éves herczegnő : — Meghaltak 1 Én tudom, meghaltak ! A leány keservesen zokogott és egyre ismételte 1 — Meghaltak 1 Két öccse levetette magát a karosszékbe, úgy sírtak mindaketten. Ekkor bejöttek a szomszéd szobából a nagybácsik és a nagynénik. Chotek Henriette grófnő a gyermekek láttára elájult és végigvágódott a földön. Az ajtó előtt kezüket tördelve állottak a szobaleányok és az inasok, keservesen sirt valamennyi. Egész éjjel vigasztalták a gyermekeket, akik nem tudtak elaludni, mellettük volt nagynénjük és hármán nagybátyjuk a hitoktatóval, csak reggel felé nyomta el őket a fáradtság. homlokon csókolta és perczekig szótlanul állották egymással szemben. Amikor a temetésre vonatkozó intézkedéseket és egyéb, az uralkodó családra vonatkozó magánügyeket megbeszélték, a király újra megölelte Károly Ferencz Józsefet és igy sóhajtott fel: — Uram Istenem, ne sújts azzal, hogy ezt a fiatalembert is túléljem ! A főherczeg arczát. elöntötte a megindulás könye és amikor távozott, az udvari méltóságok meghatva látták, hogy a trónörökös csak nehezen fojthatta el a zokogást. * A részvétről, a világnak részvétéről nem is kell részletesen Írnunk. Nemcsak az emberi érzés rezzen meg a kultur népek lelkében, de a politikai világ is megdöbben a gaz merényleten és felháborodásának, utálatnak adott kifejezést, hogy ilyen aljas merénylet megtörténhetett. Csupán egyes franczia lapok igyekszenek menteni a 'szer- beket ... A szerbeket, kiknek félhivatalos szócsöve néhány konvenczionális frázissal akarná elintézni a rettentő esetet. A továbbiakban pedig olyan hangon ir, mely a nem zetközi illendőség legelemibb fogadalmával sem egyeztethető össze. Mi lesz most már ? A véres tragédia első pillan itai után is ez a rettentő kérdés függött nemcsak mi felettünk, de talán minden ország népei fölött. Ki bírná ugyanis visszafojtani, elnyomni lelkében ilyen aljas cselekedetek hatása alatt egyes ember felháborodását is ? Hát még két hazának, népének haragját, lelke viharát. És e felháborodáson, e felkerekedett viharon a szerbek csodálkoznak leginkább. Szinte haragra lobbantak, mert Szerbiát veszi gyanúba — a sajtó. Pedig már a logikai gyanú is ölni szokott. De még mennyire öl. Van-e okunk erre a gyanúra? Emlékezzünk csak ! Az 1903. év junius havában mi is történt t Szerb katonatisztek meggyilkolták királyukat és feleségét. Undorral fordult el Szerbiától akkor az egész müveit világ. Minden diplomá- cziai összeköttetés megszűnt azzal az országgal, melynek tisztikara ilyen elvetemültségre vetemedett. Évek kellettek, mig ezt az embertelen esetet nem feledték, de az elnézés leplét borították reája az udvarok és kormányok. Most, ebben az évben, ugyanazon hónapban — közel az akkori rémtett helyéhez A kis Miksa herczeg vizsgája elmaradt. Úgy volt, hogy szüleivel Bécsben fog találkozni, miután ietette a vizsgát a gimnázium harmadik osztályából. * A hatalmas uralkodók szivvilágát, családias érzését mutatja be I. Vilmos császárnak távirata, melyet a trónörökös pár legidősebb leányához intézett. Nem tudok szavakat találni — igy szól a távirat — a szivem vérzik a felett a veszteségek felett, amely titeket ért. Még 14 nap előtt szüléitekkel együtt voltunk és töltöttünk kellemes napokat és ma megmérhetetlen gyászhirrő! kell tudomást szereznünk. Isten legyen veletek, adjon nektek erőt, hogy a nagy csapást el tudjátok viselni. A szülői áldás a síron túl is él. * Az újságok világnak bocsátották ahirt, hogy az elhunyt trónörökös mily óriási értéket, vagyont hagyott végrendeletében a gyermekeinek. S most már bizonyossággal tudhatja a világ, hogy a trón várományosa nem volt ám „mesés“ gazdagság birtokában. Elannyira, hogy a gyermekeknek megfelelő, azok rangjához illő anyagi helyzetéről, illetve neveltetéséről az a csudásan jó szív fog gondoskodni, aki a megrázó hir első perczeiben is azokra a szegény gyermekekre gondolt. És akinek ajkáról méltón hullottak le a szavak : — Édes Istenem . . . azok a szegény gyermekek . . . * ugyanolyan esemény történik, mely felrázza a lelkeket. Kik tehették ? Hol keressük a rémes tett értelmi forrását ? Van e ok a legbiztosabb logikai gyanúra? De nemcsak a gondolkozás fonala vezeti az embert Belgrád felé. Kézzel fogható tények, bizonyítékok kiáltják, hogy itt jól megfizetett s a legnagyobb higgadtsággal tervezett merényletről van szó. Nem egy veszett ember, siheder merényletéről, de felbérelt gyilkosok merényletéről. Tíz, tizenöt orgyilkost küldenek Szarajevóba, a hadgyakorlatok színhelyére. Hova vezetnek a bombáknak és pisz^ tolyoknak megfigyelései ? Honnan vették azok a koldus diákok és nyomorult emberek a talált rengeteg aranyakat. A pénzt, mely ilyen nagyszabású pokolgépeknek megszerzéséhez okvetlen szükséges. Nem kell, hogy az emberi Ítélet megvárja a vizsgálat hivatalos értesítését. Nem kell már titokban tartani — a vizsgálat anyagát. A bizonyosságnak kellékeivel tisztában van már a világ avval, hogy az a gazmerénylet gondolata, terve, kivitele nemcsak a merénylők veszett agyában fogamzott meg. Magyarország közvéleménye különösen hitelt ad a már eddig is a napfényre került híreknek. És nem tekinti a szerb katonai kamarillát képtelennek az ilyen cselekedetre. A király-gyilkosságba belekóstoltak már. A gaztett — sikerült. Elfelejtődött. Most is erre a feledésre — számítanak. Csalódnak 1 Igaz, hogy az égész világ el volt arra készülve, hogy a gaztettnek nagyon könnyen az lehet a következménye, hogy a monarchia habozás nélkül egyetlen elhatározásra elégtételt vesz magának. Nem igy történt . . . A két haza uralkodója maga megy elől jó példával. Hogy Istenben való bizalom és nagy nemzetekhez méltó higgatsággal mérlegeljük kötelességünket. A monarchia háborút nem akar. És ha hivatalosan is bebizonyul, a mit ma már mindenki bizonyosnak tart: akkor az egész kulturvilagnak és főleg a monarchiának kell végeznie a szerbek veszett ábrándjaival és részegítő öntudatlanságával. Az élő trónörökös, a maga jóakaratával és érettségével nem bírta ezt a balkáni ra- konczátlan, elbizakodott népet kiábrándítani. Most a halott áldozat, és a maga sorsára ébredt kultumépeknek kell a szerb népet vezeklő útra szorítani. A gyermekek közvetlen környezetéből a következő hir szivárgott ki: A fájdalom és pótolhatatlan nagy csapás szivtépő első jelenetei után, melynek részvételében a monarchia minden embere osztozik, a gyermekek később valamelyest megnyugodtak. Igaz, most is sírnak és panaszkodnak édesatyjuk és édesanyjuk elvesztése miatt, de mégis lecsendesedtek és készséggel hallgatták Mária Terézia és Mária Annunziata főherczegnők vigasztaló szavait. Igazán mély hatást heltett, mikor másnap a tizenhárom éves Zsófia herczegnő könyteljes arcczal, kisirt szemekkel, de a nagy csapásába jámborul belenyugodva igy szólt: — Isten ezt már úgy rendelte, hogy papa és mama együtt haljanak meg. Mert papa nem élhetett volna mama nélkül és a mama sem a papa nélkül. Egy magasállásu papi személyiség, aki közvetlenül a trónörököspár Szerajevóba való utazta előtt a főherczegnél volt, a következőket mondja Zsófia herczegnőnek szüleitől való bucsuzásáról. A kis herczegnő utolsó búcsúszava ez volt: — Én most mindaddig, mig szerencsésen vissza nem érkeztek, mindennap részt veszek a szentmisén és ott értetek imádkozom. Ez a szép és megható vonás, mely most a trónörökös családi éltéből kitudódott, uj bizonyítéka annak, hogy a trónörökös mily példás családi életet élt. Mester.
