Heti Szemle, 1914. (23. évfolyam, 1-52. szám)

1914-07-08 / 27. szám

4 HETI SZEMLE Szalmái' Németi 1914. julius 8. Debreczen és Sarajevo. A gyilkoló fegyverek detonációja, ame­lyek itt és amott felrobbantak, rettenetes vi­lágosságot vetnek az Osztrák-magyar monar­chiát s különösen a Magyar-birodalmat fenye­gető veszedelmekre. Minden igaz keresztény ember szent meggyőződéssel hiszi, hogy a hatalom, úgy az egyházi mint a világi, Istentől van, s aki ezek ellen fenekedik, az magának az Isten­nek is ellensége. Debreczenben a román irredenta egy katholikus magyar püspök helyett az ő ud­vari embereit, Sarajevóban pedig-a trón fen­séges várományosát az ő hitvesével együtt pusztította el. Világosan mutatja ez, hogy ezek az emberi bőrbe bujt vadállatok magá­val az ördöggel is képesek szövetkezni fel­forgató terveik megvalósítására. Ez a balkáni erkölcs teljes meztelensé­gében. Ilyenek az ottani politika eszközei. A templomban hányják magukra a keresztet és poklonyáznak, a zsebükben pedig bombát szorongatnak, Hogy fajukat számbeli túl­súlyra hozzák, könyörtelenül gyilkolják a másféle nemzetiségűt; nem kímélik az aggokat asszonyokat és a csecsemő gyermekeket sem. így javítják a maguk előnyére a statisztikát. Ha fejedelmük nem üz szájuk ize szerinti népies politikát, lemészárolják családostul együtt. Ezeket a balkáni fenevad erkölcsöket akarják meghonosítani az Osztrák-magyar monarchiában is. Állandóan izgatják itteni fajrokonaikat, hogy a legvérengzőbb s egy­ben a leggyalázatosabb tettekkel támassza­nak zavart, keltsenek iszonyatot s terjeszt- gessék úgy ezekkel, mint hazug rágalmaik­kal Európában azt az őrületes véleményt, hogy az Osztrák-magyar monarchiának Török­ország példájára fel kell bomolnia; hogy a magyarok zsarnoki uralma alatt élő szerbek, románok és egyéb nemzetiségek, mint meg- szabaditóikra várnak a balkáni hősökre. Őrült agyrém, melynek terjesztői kény­szerzubbonyt érdemelnek, ha miniszterek vagy tábornokok is. Ami Magyarországot illeti, ez az állam- alakulat nem máról holnapra való balkáni tákolmány, amelyet részint a nagyhatalmak jóakarata, részint valami zsivány hősködés hozott létre: egy ezeréves állam ez, melyet őseink világraszóló vitézségükkel alapitottak, utódaik bölcseségiikkel megszilárditotlak. Sza­bad hazát nyert itt mindenféle nemzetbeli, ha a magyar törvény oltalma alá helyezke dett. De ur és parancsoló sohasem volt eb­ben az államban, csak a magyar. Volt idő, amikor meg voltunk oszolva, de akkor sem a népek darabolták fel ezt a földet, hanem a saját egyenetlenségünk, mert a magyar sohasem tudta megérteni a magyart. Az Osztrák-magyar monarchiát pedig, bármily különös államalakulatnak látszik is, a történelmi szükségesség vaskényszere hozta létre. A katholikus németek és a szabadki rályválasztás átkos következményeit nyögő magyarok idestova négyszáz évvel ezelőtt közös védelemre tömörültek a Habsburgház jogara alatt. A magyarok szabadságuk egy részét föláldozták, hogy ezt a szövetséget fenntarthassák. És voltak idők, amikor any- nyira jogfosztottaknak érezték magukat, hogy harczra keltek az uralkodóházzal. De nem bombával, nem tőrrel, vagy egyéb gyilkos merénylettel, hanem mint nemes ellenfélhez illik, nyílt sisakkal a harczroezején. Felséges királyunk és Deák Feiencz bölcsesége hozta létre a magyarság és né­metség vezérszerepén alapuló Osztrák-magyar monarchiát. De ezáltal, hogy ezt a hatalmas építményt megteremtették, olyan tetőt adtak alkotásuknak, hogy az alá egyenlő joggal megvonulhatnak Közép-Eurcpa kis népei, melyeket saját fajrokonaik falnának fel leg­mohóbb étvággyal : a katholikus cseheket, lengyeleket, ruthéneket, a lutheránus és kat­holikus tótokat a pravoszláv oroszok ; a kat­holikus horvátokat, bunyeváczokat és vende­ket a görögkeleti és teljesen más világnézetű szerbek ; a részben katholikus románokat a Kárpátokon-tuli testvéreik. A horvátok és csehek már kezdenek kijózanodni előbbi pánszláv és trialisztikus hóbortjaikból. Reméljük, hogy többi nemzeti­ségeink is észretérnek. De ha ez be nem kö­vetkezik, nem a békéltetés és autonom jogok biztosítása lesz czélravezető velük szemben, hanem íészkelődéseik elnyomása, lázongásaik és orgyilkosságaik kegyetlen megbüntetése. B g-i. Virágfos Szatmár. Csakhogy már igy is Írnak I így is be­szélnek : — Virágos Szatmár I Mert azt szoktuk meg, hogy a rohamo­san haladó Szatmáriéi nyomban megjegyezzék : — Poros Szatmár! — Sáros Szatmár! Hát igaz, hogy ezt a „virágos“ jelszót is a fővárostól kölcsönöztük. De ha annyi erőnket felülhaladó, igényes törekvés fogott meg ben­nünket a fővárosból, hát ragadjuk meg leg­alább ezt a. jelszót és tegyük életképessé. Mert ebben a törekvésünkben igazán semmi sem akadályozhat meg minket. Nagyobb mó­dunk van reá, mint a fővárosnak. Az bi­zonyos. A hajlam, a törekvés már is érez­hető. Itt is, ott is. A város vezető emberei­ben éppen úgy, mint egyes családokban, egyénekben. Csak azt ne mopdja hát vagy írja valaki, hogy Szatmárnak nincsenek közterei arra, hogy lombok, virágok, fákkal megrakott város le­hessen. Dehogy is nincs ! Alig van város, melynek annyi alkal­matos terei lennének, mint Szatmárnak. Más, nálunknál nagyobb városok ke- resve-keresik a talpalatnyi helyeket, ahol a lakosság üdülésére, kisebb-nagyobb oázókat teremtsenek. És mégis elérik, hogy az idegen alig keriil-fordul ott azokban a városokban minduntalan fásitott helyekkel, kisebb-na­gyobb virágos kertekkel találkozik. Mily hatalmas területeink vannak nekünk ezekhez képest. Az Árpád-utcza, a Szent István tér; csaknem minden városrész. Még a szobroknak elhelyezésére is pompás tereink vannak. (Persze az az alkotás már egy másik nemzedék munkája lesz.) Egy nyomasztó akadályunk van. A mi — legalább erre a nemzedékre — sűrű, el- hárithatlan ködként nehezedik Mi nem mozdulhatunk igen nagy időn keresztül. Minden panaszunkat, minden tö­rekvésünket, minden szép terveinket, minden szép érzékünket elnyom a kérlelhetlen felelet: — Nem lehet, inig nem csatornázunk ! Oh csatorna ! Álmaink ne továbbja ! Oh vízvezeték 1 Szebb látásunk, egészségünk és porölő baccilust gyilkóló Jótétemény . . . mikor jösz! Meddigkésel.Mekkorátnyujtózkodolmég! Virágos Szatmár ? Várd hát a csatornázott és vízvezetékkel dicsekedő — Szatmári. És meddig ... de meddig ? KI tudná azt megmondani ? i Ss. A névjegy eredete. A névjegy erede­tét rendesen Franeziaországnak tulajdonítják és különösen XV. Lajos királynak nyujtjákfa felfedezés pálmáját. Legutóbb azonban Ewald Rappaport azt igyekszik bizonyítani, hogy a névjegyet legelsőbben Olaszországban hasz­nálták. Giacomo Contarini 1572-ben levelet irt bátyának Páduába és ebben említést tesz a névjegyről is: Una Cartolina con Farme e il nome (egy névvel és egy czimerrel ellá­tott kártya.) Páduából a névjegy használatát az Olaszországban tanuló franczia diákok Francziaországban is elterjesztették. A bolog­nai egyetemen a távollevő tanárok szobájuk ajtajára pergamentlapot szegeztek ki, amelyre neveiket felírták. Az úgynevezett „Tochetti di pe^gamena'^k gyakran színes festmények­kel vagy művészi rajzokkal voltak díszítve. A XVIII. század közepéig csak a magasabb körök használtak névjegyeket, de később a szokás általánossá vált, úgy hogy ma már a legszélesebb rétegekben is elterjedt A magyar katholikus tár­sadalomnak gyásza van : báni Gerliczy Ferenc a múlt hé­ten hosszas haláltusa után a szentségek többszöri ájtalos felvétele után meghalt. Bá ó Gerliczy Ferenc cs. és kir. kamarás, a szegedi I. kerület országgyűlési képviselője, katholikus autonómiai képviselő egyik előkelő vezető tagja volt a katholikus mozgalmaknak. Az országos katholikus naggyüle'snek védnöke volt. Az elhunyt főur már hosszabb idő óta szív­ós vesebajban szenvedett. Állapota már jó­val előbb válságosra fordult s a halál nagy szenvedéstől szabadította meg. A ma­gyar kath. társadalom őszinte részvéttel gyá­szolja a még 60 évet be nem töltött buzgó kath. főurat. — Szent-lstván ünnepe Esztergomban. Esz­tergom város képviselőtestülete Bogisicb Mi­hály c. püspök indítványára elhatározta, hogy Szent-lstván király emlékezetét, a budavári Szent Jobb-körmenetre való tekintetből, nem augusztus 20-án, hanem augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján ünnepli meg, ami­kor dr. Csernoch János bíboros herczegprimás is székvárosában van és részt vehet az ün­nepségekben. Szent-lstván király több emlékét több szál fűzi e naphoz, mert 1000. év augusztus 15-én, Esztergomban történt meg- koronáztatásával nyert államalkotó nagy müve alkotmányjogilag is kifejezést, Nagyboldog­asszony napján ajánlotta fel országát az égi hatalmasság oltalmába. — Akadt egy lap, — nem csodálkozunk, hogy éppen ez' a lap —- mely Ferenc Ferdinánd „klerikalizmus“-áról ir. Nos és miben találja meg e nagy lélek­nek clerikalizmusát? Mert „minden reggel misét hallgatott családjával együtt. Havonta gyóntak és áldoztak. Mindketten lelkes hívei voltak a Mária kultusznak. A böjtöket meg­tartották. És gyakran térdeltek egymás mel­lett a Mária szobor előtt.“ Valóban az lenne hát a klerikalizmus. És ez volna hiba, sőt bűn a szabadgondolkodó újság előtt, a kinek szemében mindeki gyanús, sőt bűnös, ha nem úgy gondolkodik érez és tesz mint a szabad­gondolkodó. Az t. i. a vérbeli szabadgon­dolkodó, a ki minden tehet, mindent gondol­hat, valhat irhát, csak hithü keresztény, főleg római katholikusnak nem szabad lennie. Ugy-e bár ? ez aztán az igazi szabadság, szabad vallásgyakorlat. Nagy ostor ám az a logika. — Egy másik újságban, elbizakodott iró em­ber a trónörökös-család hitoktatóját úgy állítja be a „Gyermek“ czimü kis tükörbe, mint „hitbe balzsamozott“ embert, mint aki ilyen tragé­diának hatása alatt magára vet, a maga „korlátoltságára“. Fogalma sincs arról, hogy mi tartalmas, magas műveltségű, előkelő pa­pok tanították a trónörököst pl. a magyar nyelvre. S milyen bölcs és tiszta fejti em­bernek, papnak kell annak lennie, akire olyan nehéz dolgot bíznak, mint bíztak a fenséges trónörökös párnák udvari papjaira. Valóban az írónak az a czikke tükör, a melyből az ő korlátoltsága tűnik ki. És valahányszor a vallásos kegyeletet sértegeti. A magyar katholikus Egyház. A Világ Egyház köréből. A pápa és az antialkoholista mozgalom. Az „ Alkohoielles nem­zetközi katn. liga“ memoran­dumot nyújtóját őszentségének, melyben ismerteti a liga mű­ködésének czélját és kéri a Szentatya pártfogását. A bíboros államtitkár most a pápa nevében leíratott intéz a ligá­hoz : — A szentatya, úgymond az államtitkár, örömmel üdvözli az uj keresztes hadjáratot, amellyel az evangélium törvényei és az egy­ház szelleme minden eszközt felhasználtak, hogy az alkoholizmust leküzdjék. Szükséges, hogy az alkoholizmus gazgasági, erkölcsi és physiologiai hatását kidomborítsuk és szem­léltessük, hogy az alkohol élvezete által miként pusztul el az egyén egészsége szabadsága és lelkiismerete. A Szentatya örömmel látná, ha ez a mozgalom a többi katholikus szervezetek csatlakozása által megferősödne. Határozottan kívánja, hogy a papság ebben a munkában résztvegven és sikraszálljon ez ellen a baj ellen, amely oly nagy pásztitást visz véghez némely országban. A pápa áldását adja erre a küzdelemre. — Ügyvédek a válás ellen. Az Egyesült-Államok területén rohamosa növek-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents