Heti Szemle, 1914. (23. évfolyam, 1-52. szám)
1914-07-08 / 27. szám
XXIII. évfolyam. Szatmár-Német:, 1914. julius 8. 27. szám. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre — 8 K — f. | Negyedévre — 2 K — f. Félévre — 4 , — , | Egyes szám ára 16 fillér. Tanítóknak és kézmüiparosoknak egy évre 6 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár. Felelős szerkesztő : BODNÁR GÁSPÁR. Laptulajdonos A SZATMAR - EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. III'. I lakkay liálmán szemináriumi vice-rector ozimére (Szatmár, Szeminárium) küldendők. Pályázati hirdetések egyszeri közlése 5 korona----------------- Nyilttér sora 40 fillér. ----------------A. Lt|> megjelenik miiitleii szerdán. Temetés után... A mint van egyes családokban, olyan jelenség tárul elénk a nagy nemzet-családoknak, a mi nemzetünknek életeben is. A lelki törvények lefolyása lényegében egy-ugyanaz: nemzet és nemzeti társadalmat alkotó családokban, egyénekben. A megrázó csapások, tragédiák hatásának pillanataiban alig tudja az értelem összeszedni magát. Szinte zsibbadás borid az ember lelkére, fizikumára. Szemének könnyei elfátyolozzák tisztán látását, ítéletének benső erősségét. Csak a temetés után, csak a valóságnak kérlelhetlen tudatában kezd a lesujtatott lélek és maga a nemzeti tisztánlátás önmagába merülni és számot vetni azzal: mi történt ? Mit vesztett ? Ki volt, a ki szinte elhihetetl&nül távozott ? Mi űrt hagyott maga után ? Es ki fogja pótolni ? Az élőket, a kik jövendőt hordoznak agyukban, nemzeteket boldogitó érzelmeket rejtenek lelkűkben . . csak sokára szokták teljesen, igazán megismerni övéik. Még a halála pillanatában is megnyilatkozik ez a bizonytalanság. A bujdosó reményeket, a gyökér szálakat, melyekből jel- - lemük, egyéniségtik értékük kinő, sokszor egyszerre kipattan, mint bimbójából a virág — nem lelik meg azok, kik vagy erőszakos vagy szent türelmetlenséggel akarták kinyitni a jövő emberének lelki világát. Az elvonuló, a csendben, feltűnés nélkül élő, az uralkodásra nagy lélekkel készülő Ferencz Ferdináncldal szemben' is hányszor merült fel a szorongó kérdés: — Ki lesz ö nekünk magyaroknak? — Szeret ? Nem szeret e minket ? — Nem mutatja. Nem jön közénk. Szakul tőlünk. Nem beszél rólunk. Bezárja szivét előttünk. Csak kevesen, meghittebb körben tudták, hogy ezekre a kérdésekre, aggodalmakra, bizonytalanságokra . . mily édesen, mily megnyugtatóan lehetne felelni. Csak kevesen vették számba, hogy a nagy, a milliók sorsát, országok jövendőjét kezében tartó trónörökösnek mi nehéz a helyzete ! Mennyire számba kell nekie venni a népszerűségnek törvényeit, mely ma felemel, holnap lesújt. Népeknek érzékenységét, féltékenykedö, bizó és remegő várakozásait. Es egy agg uralkodónak csudás alakját. Életét, melyért orszogok és népek leborulva imádkoznak . . . Mindezen jelenségekkel szemben — óriás, hérosz, tüneményesen nagy és elhatározott volt a mi trónörökösünk . . . Csak most, a temetés után . . és ezentúl is sokáig . . nagyon sokáig fog bontakozni az ö magyar királyi alakja. Hogy mi volt volna ö nekünk, aggódó és reménykedő, nagy viharok és benső meghasonlások közt vergődő . . . szegény magyaroknak . . . Szemeink most már tisztábban látnak. Értelmünkbe világosság szökött, mikor fekete gyász ült a mi nemzeti életünkre. Most olvassuk, halljuk a mi tőnörökösünk bizalmas ny'lat- kozatát, melyet azok előtt mondott, a kik figyelmeztették öt, hogy a magyarok aggodalmaskodnak, bizalmatlanok a személye iránt. . . — Írjanak — mondotta, a miket akarnak. A magyarok majd meglátják a maga idejében, hogy ki akarok lenni és ki leszek én Magyarországnak. Idegen nemzetek embereitől kell hallanunk, olyanoktól, a kik a trónörökös teljes bizalmát nyerték meg, hogy külföldön és ott, ( hol csak alkalmat talált, mily bensöséggel, mennyi mélységgel 'To bölcs bizalommal volt az a komoly, zárkózott, de meleg forrásokkal telt ember, a ma,gyár nemzet kiváló értékével és jogos aspirációival szemben. Most a temetés után . . szinte a koporsóból, szinte a koporsót elfedő sírboltból emelkedik ki előttünk a maga nagyságában, teljességében és értékében az ö királyi alakja. Most már itt jár szelleme közöttünk. Most ismerjük már. Szeretjük is. Sóhajaink közt emlegetjük. Jövőnk bizonytalanságában idézzük öt. Mert tudjuk, ki volt! Felébredtünk a hitre, hogy mit hozott volna ö nekünk, mikorára a legelső magyar emberré leszen. Az Istent! A kit a trónon is imádott volna. A tiszta, hamisitatlan keresztény világnézetet, a mit világlátásának óriási perspektivájában nemcsak megőrzött, de kristályosított. A nemzeti érzést és tudatot, a melyet kis nemzeteknek is óhajtott. Az osztó igazságérzetét és uralmát. Azt az igazságét, mely protekciót nem tűr. Es érdem nélkül méltóságot nem oszt. Azt a szabadságot rontotta volna le, mely jog nélkül szolgaságba vezet. Kötelesség nélkül pedig kiváltságokat gyökeresit. Azt a tiszta, mocsok- talan karaktert hozta volna a magyar trónra, a mely mocskot nem tűr a férfi lelkén, sem pedig a kezén . . . Hozott volna olyan életkort, mely az angol bölcs szerint az értelem világosságának és megállapodásának kora. Az ítéleté. Az akaraterőé. Azt a férfias befejezettséget, a mely ebben a vészterhes korban is irányitni és fentartani tudja a nemzet egyensúlyát. Szóval, hozta volna mindazt, mit a nagy elődben csudálunk. Szeretünk. Marasztalunk és soha se feledhetünk. Ez most a nemzet kialakidt meggyőződése. Sőt hite. A temetés után ... És még igen sokáig. Es mindig: a nemzet emlékében és történetének lapján. Isten keze reánk nehezedett. Sújtott. . próbára tott, mikor ez a hatatmas élet egyszerre ledőlt. Ketté tört. Az a kéz . . . Isten keze a nagy próba titán újra felemelheti, megvigasztalhatja a mi nemzetünket. Bodnár Gáspár. Lapunk mai száma ÍO oldal.
