Heti Szemle, 1914. (23. évfolyam, 1-52. szám)
1914-05-27 / 21. szám
2 HETI SZEMLE Szatmár-Németi 1914. május 27. Városunkban is tapasztalható ilyen mozgás, melyet a páholyok szele inditott meg’. Tűz lappang egyes kedélyekben, mely a keresztény erkölcstan épületét szeretné elhamvasztani. Nyelvek suttognak jobbra-balra, melyek a tekintély elvének sírját ássák. Jöjj el azért Szentlélek Isten! Újítsd fel közöttünk is az első pünkösdöt. Hadd lássák meg az újkori messiások mozgásuk, füzük, nyelvük téves és romboló irányát, híveid pedig utaidnak helyességét és gyönyörűségét. Dr. Bakkay Kálmán. KRÓNIKA. Kossuth Ferencz 1841—1914. Ott fekszik a ravatalon. Hófehér hajjal, viaszszinü ábrázattal, nagynevű atyjához hasonlóan. Több heti kinos halálküzdelem után erőt vett rajta az enyészet szelleme s huszonötödikén reggel virradóra, a hajnalhasadás első per- czeiben, arczára borította sürü szövésű fátyolát. Meghalt Kossuth Ferencz, Kossuth Lajos nevének méltó örököse. Két szám cserélődött meg csupán abban a határkőben, ahonnan változatos életét számítjuk, egy szám meg a növekedő századot jelenti s előttünk áll Kossuth Lajos fiának egész múltja, történeti szereplése és jelentősége. Nagy ember hunyt el benne, a hagyományok félő őrködője, akinek pályája, amilyen mozgalmas volt, olyan hasznos is a nemzetre. Nem volt benne semmi a Sasfiók törött szárnyaiból, a Rákóczi- ivadék korai megsemmisüléséből. Nem nyomta eí az örökölt nagyság. Gigászi apának gigászi fia ő. Kilencz éves korában hagyja itt édes hazáját, Magyarországot, átéli a 'száműzetés mozgalmait, mint mérnök és vasúti igazgató becsületet, tekintést szerez nevének, élete delén atyja hamvaival együtt haza jő, vezére lesz egy nagy politikai pártnak, amely az elsza kadást kivéve, a negyvennyolczas eszmékkel indul a küzdelembe; miniszter, aki kibékiti atj'ja szellemét az uralkodó házzal, csititó, békítő, pártja hevesebb elemeinek felülkerekedése idején mérséklő. Igazi államférfiu, aki a napi politika kérdéseiből kikapcsolta a szenvedelmet s mindig a bölcs belátásra és a józan észre hallgatott. Ősz királyunk kiengesztelő törekvéseinek őszinte megértője, a negyvennyolczas népvezér fia a király belső titkos tanácsosa. Ebben van igazi nagysága. Egy lépéssel előbbre vitte a történelmet. A múlt század negyvenes éveit a jelen század első éveivé fejlesztette. Mi is, ahogy ravatalát az ország részvéte veszi körül s huszonnyolczadikán, csütörtökön délelőtt a Nemzeti Muzeum előcsarnokából Kossuth Lajos manzoleumában örök nyugalomra helyezi, koporsóját cziprusággal illetjük. Siratjuk egy hallhatatlan név örökösét, siratjuk városunk díszpolgárát. Rákóczi tárogatóival és a vörös sipkások trombitáival, hadd zokogjon a gyászinduló hangja s bűnbánó, megilletődött arcczal, könnybe lábbadt szemmel hallgassunk oda, mint számol be rólunk a nagy fiú lelke atyja szellemének. Főrendiház. A múlt század reform országgyűlései elevenednek meg előttünk, mikor a főrendiház múlt heti költségvetési vitájára vonatkozó tudósításokat olvassuk. A felső tábla ellenzéke, a reform- párt és konzervativek küzdelme, de mintha valami fáradt unalom ülne a lelkeken és nem szívesen mondott beszédek hangzanának. Semmi de semmi sem tapasztalható a régi politikai készségből, amely apáinkat annyira jellemezte, amelyet már egy régi magyarországi utazó és hírneves történetiró, Freisingeni Ottó, érdemesnek tartott a feljegyzésre. Hogy ezek ellenére mégis együtt volt látható a történeti Magyar- ország képviselete : főurak, főpapok és a tudomány kitűnőségei egyaránt, mutatja, hogy nagy bajok vannak. Nem kevesebbről van szó, mint a régi keresztény erkölcsről és nemzeti jellegünkről. Főpapok a hitoktatás és a tanárok, tanitók keresztény gondolkozásának megvédése mellett szólalnak föl. A vallásnak elhallgatása vagy jnellőzése — hangzik az intő szó — már egyenlő a vallásnak tagadásával és nem lehet más vége, mint az illető nemzetnek bukása. Tizenkét millió katho- likusnak vannak jogai — mondja egy másik szónok — van együttérzése, van hite, van erkölcse s ettől megfosztani* őt senki sincs jogosítva. — Viszont mások a nemzetiségi nyelvekkel szemben a magyar nyelv jogait látják szükségesnek megvédeni, mert a nyelvi egység a nemzeti egység- biztosítéka. A nem zetiségi nyelveknek az iskolába való bevitele veszedelmes s következménye az lesz, hogy a magyar nyelvet nem fogják megtanulni. Bizony szomorú jellenségek ezek s arra intenek mindenkit — főrendiházat és nem főrendiházat egyaránt — hogy legyünk résen s ne engedjük kiveszni apáink szellemét. A vidéki közkönyvtáriigy problémái. Az általános népoktatás kötelezővé tételének természetes folyománya a szabadoktatás. Ez a népiskola, .padjain szerzett elemi ismeretek továbbfejlesztését és mélyítését czé- lozza s ekként a felsőbb oktatásban nem részesülő szélesebb néprétegek valódi kimiive- lődését igyekszik előmozditani. Miként már az iskola padjain a tanító munkáját kiegészítik a magánolvasmányok, úgy a szabad- tanitás is csak akkor lehet eredményes, ha munkásságában jól felszerelt közkönyvtárra támaszkodhatik. Sőt bátran mondhatjuk, hogy a könyvtár egymagában is a legfontosabb továbbképző intézmény s e mellett jól megválogatott szépirodalmi anyagával a legnemesebb szórakozás kiapadhatatlan forrása. A könyvtárügy sikeres megoldása tehát elsőrangú kérdés a nemzeti közművelődés szempontjából. Különösen égető most, amikor az uj választójogi Iörvény az állampolgári jogokat jelentősen kiterjeszti. Épen azért jól megválasztotta a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsa a pillanatot, a midőn széleskörű agitácziót indit a közkönyvtárügy országos rendezése érdekében. Akcziójának kiinduló pontjául Wlassics Gyula tanácselnöknek a Múzeumok és Könyvtárak Országos Szövetsége soproni közgyűlésén, 1913 ban elhangzott elnöki megnyitó beszéde szolgált* melyet a Szövetség a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsa utján az összes legalább is 4000 lakossal biró községeknek s valamennyi törvényhatóságnak is megküldött, kérve, hogy a könyvtári kérdésnek e beszédben lefektetett irányelvek szerinti reformját, illetve megszervezését napirendre tűzzék. Wlassics reform tervezete két fontos mozzanatot tartalmaz. Az egyik a 4000 nél népesebb községeket és városokat, a másik pedig a kisebb létszámú községeket és telepeket érdekli. A nagyobb helyeken Wlassics Ránczok futottak bele. Ahogy viskójának ablakába a falrepedések. Pisla lett a szem- pillantása a sok éjtszakázásba. Az oldalbordái kilátszottak, akár házának csúcsán a nyirfavesszők. ’ A fejébe vette, hogy halász. Szó, ami szó, halászvér volt. De a szövőszék csak még is biztosabb forrás a megélhetéshez. Fölrúgta a kenyérkereső mesterségét és járta a nádak, füzek világát. Nappal is, de meg éjszaka „is. Örökségképen egyéb se maradt rá a szerencseváró halászvérnél, meg a viskónál. A mesterséget már úgy tanulta, de követni nem követte. Nappal kialudta az éjtszakázást. Hasütött a nap, a napon. Különösképen egy bab- szalmahalom tetején. Ha meg borús idő járt, benn a szalmazsákon. S a pezsgő gyereklármában is elaludt, hogy csak úgy horkolt sovány ember létére is. Amig nem aludt, az időt szerszáma tatarozására fordította. Az est már a Balatonon borult rá. Szép csendes estén szigonynyal járt. Vigyázva figyelte, hol vetődik a hal a bogárság után. Leginkább kákás, aprónádas, avagy hiníros tiszta vizeken szigonyozott. A holdfénynél még az úszó halat is meglátta. Reczé.-edett a vízfelület. Ahogy ökörhátán a bőr, mikor a legyeket rázza le magáról. Csobbanástalanul húzta lábát a vízben. Ha elfeledkezett a hal, leszögezte szigonyával. Erővel; a kákagyökérzetből alighogy ki bírta emelni. Madzagon a derekára kötötte. Úsztatta maga után, mint a vadlud a libáit. Biztosan talált. Ha nagy véletlen elhibázza, dehogy fakad hangos szóra. Az a czuppanás elhangzik halröpüléskor is. Emberi hangtól elriad a halféle. így esett meg, hogy a feleségéhez, gyerekeihez hétszám se szólt. Belecsontosodott a szótalanság. Ahogy öregedett, változott az idő. Az urak a fejük lágyára feküdtek. Törvényt írtak a halászatról. Ezt már a járásbíróságnál tudta meg Filó. Busult miatta vagy két napig. Annyira zárták el, mivelhogy sohase volt büntetve. De csak nem tudott a szövőszékhez édesedni. A vízben volt bal. A hináros, a rekeiy- tyebokrok kizöldiiltek. Rendénvalónak érezte, hogy megboritózza a Dióst. Az ösztöne hajtotta. Ahogy kizöldelésre bírja a nádast a tavasz. Nagy tarisznyájában ott vergődött a jóféle hal. Már boldogan el is számlálta, hogy Tar uraságéknak fog két másfél kilósat, aztán békén haza megy. És haza felé irányította a lépését a vízben. Előkerült valami loccsanásféle hang. De aztán nyomban elhallgatott. Filó is hallgatott a nagy lesben. Elfoglak Behajtották. Elitéiték. Nyárféllel megreczegett a dob Filó háza előtt. Árvereztek. Megállt a hintó. Kiszállt a szolgaidra. Utána Tar uraság. S legelső kikiáltási áron megvette a viskót Fiiénak. — Hanem vigyázzon kee, JánoSj, — kötötio a lelkére. — Ne fogassa meg magát. — Tgen is. — Alázatoskodott. — Ha olyan nagyon halászhatnékja, álljon be a bérlőhöz. — Valahogy kigyulladt a beesett, sötétbőrű arcza. Az apró szemében világ gyujtó- dott, ahogyan kis ablakában mécsgyujtáskor. — Megkövetem a tekintetes szolgabiró urat, ha konvenczióra szorulok, akkor már inkább béresnek szegődöm el. — Jobb is lenne a feje aljának. Mindig nem váltjuk ám ki a házát. Aztán hálhat az Isten szabad ege alatt. Már akartak távozni, Filó alázatosan leemelte sapkáját és megköszönte Tar jóságát. A nap rásütött a ház megroskadt fedelére. Úgy, hogy kiegyenesedett bele a gazdája dereka. Az arczán is napsütéses jókedv játszott. A legkisebb gyereket térdére kapta és meglovagoltatta. A feleségét is megölelte. Az asszony sírva fakadt. Úgy kérte, könyörögte : — Ugy-e apjuk, fölhagy avval a kósza mesterséggel ? — Föl, anyjuk . . . — Egyebünk sincs, mint ez a kis fészkünk. Ezt is eldobolják tőlünk. Látja édes apjukom, a gyerekekre is gondoljon . . . Mitévők leszünk evvel a sok aprósággal ? Árendás házat se kapunk, édes apjuk felhagy a Balatonleséssel ? 'Az ember bizonytalanul erősítette meg fogadalmát. Azután békén sovány vacsorájukhoz ültek. Hogy elköltötték, még elbeszélgettek. Hanem alig esteledett, homályosodott az arcza fénye. A beszédessége megfogyott a napsugárral. Csendes homályosság szállta meg az arczát. A gondolattalan lelkében pedig r emelkedtek bele az elgondolások, biztatások, mint a hogy az estébe a fakorouák. Homályosan félalakulással.