Heti Szemle, 1914. (23. évfolyam, 1-52. szám)

1914-04-08 / 14. szám

Bzatmár-Németi, 1914. április 8. 14. szám. Xv^IITT évfolyam. HETISZEMLE POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. o j * ■4' i ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Bgy évre — 8 K — f. j Negyedévre — 2 K — f. Félévre — 4 , — , ] Egyes szám ára 16 fillér. Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 6 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár. Felelős szerkesztő : Dr. HAKKAY KÁLMÁN. Laptulajdonos A SZATMÁR - EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hir­detések stb. Etting-er János tanulmányi felü­gyelő czimére (Szatmár, Szeminárium) küldendők. Pályázati hirdetések egyszeri közlése 5 korona----------------- Nyilttér sora 40 fillér. ----------------­V lsip megjelenik minden szerdán. ha a legfontosabb kérdésekben kár­tyavár volt az egész munka, mely nem tudott felülemelkedni a föld rögén és állattá alaesonyitotta az embert. A feltámadt Jézus igazság­gal táplálta az értelmet, isteni erővel aczélozta az akaratot. Az ember kezdett eszmélni, tisztán látni és az igazi értékek birtokában boldognak érezte magát és előrehaladt. A család a hűtlenség és szere- tétlenség sebétől vérzett. A nő állat, a gyermek játéklabda, a férj teljha­talmú zsarnok — ilyen elemekből állott a Krisztus előtti család. Az első husvét feltámasztotta a haldokló családot, szentségi méltóságra emelte a házasságot, egységessé, felbontha- tatlanná tette azt a viszonyt, mely a társadalom alapja. A gyermek Isten áldása, a nő a szűz hitves és anya hármas dicsfényévé övezve egyenlő méltóságú, egyenlő jogú segítőtársa férjének, — ezek voltak azok az el­vek, melyeknek talaján a keresztény családok bevehetetlen várak lettek és a hazának egészséges életet adó melegágyai. Beteg egyedekből és családok­ból csak beteg társadalom szármáz hatott. Zsarnokság rabszolgaság, ri­deg önzés, erkölcsi sülyedés férgei rágódtak a társadalom testén és ösz- szeroppanással fenyegették az egész föld színét. Szabadság, egyenlőség, testvériség — e jelszavakat olvasta és tanulta az emberiség a feltámadt Jézus zászlajáról és e jelszavak ha­tása alatt lassan megkezdődött a társadalmi átalakulás, mely életet, fejlődést, kultúrát, boldogságot ter­mett. Ezt a feltámadást jelenti a hus­vét a föld színén. Ilyen uj életről tanúskodik a történelem mindenütt, a hol az Ur Jézus feltámadása az emberek szivében csak gyökeret vert. Bennünket, magyarokat is csak ez a hit, mentett meg a végenyészettől. És ma? Ma ismét haldoklik az egyed, haldoklik a család, haldoklik a társadalom. Mi magyarok is pusz­tulunk, veszünk és mint oldott kéve széthullunk. Miért? Talán Jézus feltámadásának történeti ténye el­veszítette az alapot, az erői? Koránt­sem. Jézus feltámadása ma tündök- lőbb fényben ragyog, mint valaha; de igenis kiveszett az emberek szi­véből a hit, kezdünk újkori pogá­Feltámadt! . . . Husvét Jézus dicsőséges feltáma­dásának ünnepe. Jézus feltámadása történeti tény, olyan, melyhez két­ség nem fér, melynél jobban egy eseményt sem bizonyítottak be és amelyet csak azok tagadnak, akik félnek a feltámadástól. Az egész kereszténység — ez a legidősebb földi társaság — Jézus feltámadása nélkül megmagyarázhatatlan talány, a világtörténelem pedig hét pecséttel lezárt titok. Igen! a husvét megújította a föld színét, életet, feltámadást hozott a múlandóság, a romlottság, az er­kölcsi halál országába. A vasárnap, mely egy csapásra megszüntette a szombat ünnepi jellegét, mely örökre a hétköznapok sorába iktatta az évezredek megszentelt hetedik napját — mulatja, hogy a siralom völgye minden téren uj irányt vett. Kr. u. 33-tól feltámadt, uj életre kelt az egyed, a család, a társadalom. Az egyed az értelmi sötétség, az akarati tehetetlenség rabja volt. Hályog volt a szemén, nem látott tisztán, tévedésekre épített. Csoda-e, Ha elbacsuzik . . . 3d a ef6ucsuzik s útra Rét, 3j i drága teneked, A válás 6 ár Rogy fájjon is, Die Ruttass könnyeket. cUgyis etéggé örti már S gyötrelem szivét, 3dogy édes órák tánczait Jf sors igy tépi szét. DJíinden könnyed, aRogy pereg, Szivére Ratt, szakad S [enyomja azt, mint RJömeg -A gyen9e 9a[yakat. S mig tőled elsodorva küzd, ßlkagyva, egyedüf, Difiin dig 6us könnyed érzi csak, Difiint szivén nekezüí. 3d a fáj a 6ucsúzás neked, Jffönnyet ne ejts azért. Dflosolyogj. Difiit érzesz, azt a távozó Difiegérzi és megért. SzivéRen viszi a mosolyt S mint öiztató sugár ■Világit majd az utjain, 3d a elkagyatva jár. Felejti Sándor. V égh-tisztesség. Egy utolsó pillantást vetett a tükörbe s úgy találta, hogy ő h legkifogástalanabb ga­vallér a világon. Szögletesre vasalt fekete ruha, czilinder stb. Ez a sima elegánczia már az ő specziális foglalkozásával jár. Mi ? Hogy még nem mondtam meg, mi az 6 specziális foglalkozása? Az, ami az édes apjáé volt, csakhogy kissé modernebb értelemben. Az apja végrehajtó volt. Hát ő is ezt a mester­séget folytatja. Igaz, hogy ő nem kinevezés által lett azzá, hanem csak úgy a maga jó­szántából hajt végre. Nem ugyan fizetési meghagyásokat, mint boldogult papája, hanem apróbb-nagyobb műveleteket, amelyeknek ré­vén az idegen ingó vagyon, pénztárcza, óra, ezüst, arany értéktárgy rendesen gazdát cse­rél. És e gazdacserénél mindig ő az uj gazda. Ez az idegenforgalmi vállalat neki igen szép jövedelmet biztosit. Urimódon él, naponként beretválkozik, kifogástalanul öltözködik. Né­hai családja után némi társaságbeli mozgé­konysága is van, ennélfogva feltűnés nélkül megjelenhetik a legdistingváltabb összejöve­teleken is. Ilyenkor aztán egy-két ügyes mozdulattal megkeresi a betevő kalácsát. És milyen pompásan tud eltűnni, ha baj van! Sőt rendesen ő is jelentkezik a rendőrségen, mint kifosztott áldozat s megesett már, hogy a más zsebmetszőktől elszedett s a rendőrsé­gen letétben levő holmik között egyik-másjk értékesebb tárgyban a „magáéra ismert.“ És ilyenkor — nagylelkűen — nem kívánta a vádlott megbüntetését. Most is operálni indul. De jelen esetben szokatlan művelet előtt áll. Ennek is sike­rülni kell, mint mindegyiknek eddig. Lement az utczára s a déli korzó felé vette az útját. Jól esik idegeinek, egy kis napsütés igy a tavaszi szezonban. Aztán mintha csak véletlenségből tenné, lépteit a barátok temploma felé vette. Bement. Ott egymás hátán tolongott a sok szomorú ember. Illatos urinők és komor urak, rongyos szegé­nyek, mezitlábos gyermekek tolongtak a szent sir körül. A színes villanylámpák fantaszti­kusan világitották meg a barlanggá formált sirüreget, melyben leszorított ajkakkal némán feküdt a halovány Krisztus-test. A piedesztá- lon ragyogó aranyfoglalatban imádásra volt kitéve az Oltáriszentség. Az előtérben drága nagy feszület pihen, a fekete hímzésű se­lyempárnákon s a térdeplő embertömeg egyen­ként csókolgatja a vérző lábakat. Mellette nagy réztálczán ezüst és rézpénz gyűl nagy halommal, mely az imádkozok erszényeiből szemraelláthatóan gyarapodik. Végh meghúzódott a templom egy osz­lopa mellett és várt. Gondolkozott. — Csak hányjátok, jó emberek, a garasokat. Nagy szükségem van rá. Nehéz a megélhetés. Ün­nepelni csak nekem is dukál. Mindjárt el­tisztul ez a sok ember innen és akkor oda­közeledem én is pár perezre. Azért a pár perezért érdemes várakozni. Lassan aztán gyérült a sirlátogatók tö­mege a barátok templomában. Egy és két óra között mind többen és többen távoztak el és nem jöttek újak. — No, nemsokára magam leszek. Valóban, már csak egy feketefátyolos

Next

/
Thumbnails
Contents