Heti Szemle, 1913. (22. évfolyam, 1-53. szám)
1913-01-08 / 2. szám
2 gókat összetartani; és mivel a vonzásnak porszemekre és üstökösökre — kicsinyekre és nagy elmékre — is hatnia kell: szükséges, hogy óriási erejűvé tegyük ezt a sajtót. A mi még nincs meg. De meg kell lennie, ha nem akarjuk, hogy szilánkokra zúzódjék szét a mi világunk. — Ceterum censeo . . . Uttörós. A szabadkő mivesség különböző ezimek alá elrejtett aknamunkája rendesen azért ér czélt, mert a leplezett szándékokat nem veszik észre a gyanútlan szemek. A rombolásnak, vallás- és haza-ellenes törekvéseknek épen ezért sikerül jóhiszemű elemek fölhasználásával olyan talajt is megfertőzniük, a mely egyenesen hozzáférhetetlen volna a szabadkőmivesség anarchikus eszméi számára. Ezt tapasztaljuk itt Szatmáron is. A múlt esztendőben a Kölcsey- kör szabadelőadásokat rendezett. Az előadók sorába beférkőzött egy notórius, a „Világ szerkesztői üzeneteiből táplálkozó s ezektől megháborodott, ifjú „tudós“, a kit azonban sike rült — épen a Kölcsey név hitet és hazát symbolizáló jelentőségére való hivatkozással — lehetetlenné tenni az előadó asztalnál. Ekkor bejelentette a radikálizmus zsidó berkekben fogant lapja, az „Uj Szatmár“, hogy ezen a télen teljes fegyverzettel fog „utat törni“ egy, külön e czélra tőlük szervezett előadás sorozat. A szervezés azonban ilyen nyíltan lehetetlenné vált a radikálisok hóbortos lapjának megbuká sával. S ekkor — a jóhiszemüek állnak be segitőnek. A bujkáló szabadkőmivesség keze szétrobbantja a Kölcsey-kör szabadiskoláját és — belevonva a katholikusság, zsidóság és a felekezetek vezetőit — egy uj szabadly- cealis szervezetet teremt, a mely éz évben már nem a Kölcsey név aegise alatt dolgozva, az előadásokat megfűszerezheti a szabadkőmivesség inficiáló eszméinek terjesztésével. Csodáljuk, hogy ezt az előre bejelentett „uttörést“ csak egyedül Hantz Jenő ref. főgimn. tanár vette észre, a ki egymaga tiltakozott a Kölcsey- kör szabadiskolájának megszüntetése ellen. Csodáljuk, hogy a katholikusság és a protestánsok hithü képviselői fölültek a bujkálva dolgozó szabadkőmivesség világos törekvéseinek és ezJános a kistenger partján megjelene. Ma is éppen olyan, mint egy haldokoló, Vajúdó Asszony, ki szavára megremeg, Mivelhogy bensején uj éltet érze meg : Egy uj világot, mely immár hajnalodó . . . Visszatér a Tiber s Claudius kora, Hogy elpusztuljanak, mint akkor, mindenek, Saturnusnak nincs többé fia, kit megehet, Elfáradt a remény, mint anya kebele, Amely annyiakat táplált, és felnevelt : Megpihen, hogy kevés nyugtot merítene . . . Egy szép kis füzetről. A szatmári irgalmas Nénék kongregációjának elüljárósága egy füzetben ismerteti a kongregáció megalakulásának és immár 70 éves életének és működésének történetét. „Kézirat gyanánt“ jelenik meg a kis munka s igy aligha tart számot az ismertetésre. Viszont, ha már egyszer megjelent, a közzétevő elüljáróságnak nem lehet kifogása ellene, ha valaki, a kongregáción kívül álló ember kezébe veszi az összesen 29 lapos munkát s egy lélekzetvételre egészen ától vassa, még az anyaház és fiókházak (1+57) nénéinek 13 lapot kitevő névsorát is, s mig épül az olvasott dolgokon, igazi kegyelettel emlékszik meg nehány sorban a szatmári egy házmegye százados életének egyik legszebb s legjobban fejlődött intézményéről. Természetes dolog, hogy ez is a szent Hám János alkotása, akinek teremtő gondolatát erősebben kidoraboritottan óhajtottam volna látni a füzetben és nem mindjárt a Leonhard-féle tervvel kapcsolatban (8. lap). Mert való igaz — s épen ez mutatja, menynyire a kegyelem utjain járt Hám, akinek alakját öregjeink a szentség legtisztább fé„HETI SZEMLE“ zel lehetővé tették, hogy a szabadkőmivesség szóhoz jusson az előadó asztalnál. Kótai Pál kezdte meg tegnap — nagyon ártatlan czim alatt — a szabadaőmives szervezet szabadisko Iájának előadás-cvklusát; fog jönni majd —túl nemcsak az erkölcs, de minden józan gondolkozás határán — megemészthetetlen éretlenségeivel az ifjú „tudós“, Tanódi — de azt hisz- szük, sem a többi illusztris előadó, sem a gondolkozó közönség nem fog segédkezet nyújtani e szabadkőmives allűrökkel megindított szabadlycealis előadások folytatásához Hanem a nem szabadkőmives előadók lemondanak, közönségünk pedig nem jelenik meg s igy a nagy ügyességgel elhelyezett szabadkőmives akna csütörtököt mond. Tisza remekműve. Minden képzeletet meghalad a gonosz és lelkiismeretlen játék, amelyet a Lukácskormány a nemzettel s annak legéletbevágóbb érdekeivel folytat. Lejáratta parlamentünket, összetörte alkotmányunkat, eladta minden szabadságjogunkat Meggyalázta, mindenéből kifosztotta s örök időre Becs jármába hajtotta a magyar nemzetet. A nemzeti köz javakért harczoló ellenzék tehetetlen volt a szuronyokkal s a lelkiismeretlen, mert megvásárolt, többséggel szemben. A tehetetlen harag mélységes elkeseredésével s a nagy értékek pusztulását sirató fájdalommal néztük a Tisza őrjöngő zsarnokságát meg a Lukács alattomosságát. Csak egy reményünk volt még. Abban bíztunk, hogy az uj választójogi törvény s az annak alapján összeülő parlament majd becsületes magyar kormányférfiak kezébe juttatja az ország sorsát, akik igye keznek menteni, ami még menthető s akika nemzeti akaratnak mindenkor hü szószólói lesznek, mert a nemzet igazságos ítéletétől minden esetben tartaniok kell. Reméltük, bogy az az általános választói jog, amelyet királyi Ígéretek, kormányprogramotok annyiszor sürgős szükségnek jelentettek ki s amely már évek óta tengelye az összes közéleti mozgalmaknak, — valósággal általános, egyenlő és becsületes választójog lesz s mint ilyen meghozza rothadt közéletünk purifikációját s a nemzeti akarat érvényesülésének utjából eltávolítja mind azokat a vérforraló gyalázatosságokat, amelyek eddig nálunk a választásoknak elmaradhatatlan kísérői voltak. nyében ragyogva látják maguk előtt — hogy Hámnak csak gondolat kellett s ha azt megteremtette istenes lelke, már megvolt az erő, a telek, a tégla, a pénz, sőt az ember is, amivel s akivel maradandó alkotásokat létesítsen, az egyházmegye közszükségeit fedő s ezektől kívánt alkotásokat. Ilyen volt a kongregáció, a zárda is, melyet csak a szatmári egyházmegyének (13. lap), északkeleti Magyarország katholikus végvárának szánt. Azt gondolom, a füzet történeti részét a kongregácziónak valamelyik tagja vagy valaki, a kongregáczióhoz közel álló egyéniség irta. S egész jól áll neki, szerényen odavetni, hogy sok nehézség közt építette Hám a zárdát. Mi igen jól tudjuk azonban, hogy a zárda építésénél felmerült nehézségek ismétlődnek a zárda történetében s a nagy Hámnak s az ő nevéhez fűződő katholiciz- musnak, aki s amely géniusa Szatmár-Németi város fejlődésének, ha lehet, kellemetlenségekkel szokott volt s szokott ma is kedveskedni a hivatalos Szatmár. Bagossy Bertalan barátom irta vagy 14 év előtt, hogy Szatmár egy kis Athene, annyi az iskolája, művelődési intézete. Ennek a kis füzetnek 17., 18. lapján pontokba foglalt gyönyörűséggel olvasom, amit Athene elfeledett, de a mi szatmári zárdánk olyan fényes fejlődéssel megoldott, a mit a kongregáció bold. Hámon prelátus erős keze és Bessenyei Fe- rencz dr. protonotárius-kanonok kincseket szóró lel ke által is támogatva a nőnevelésért tett. Említi a füzet, hogy a zárdái templom felszentelt templom. így tudtam eddig is, bár a felszentelés történeti adatát, okiratát soha sem láttam. Jól esik ezt újra olvasnom. Mert bizony sok templomunk maradt felszentelés nélkül, egyszerűen megáldva, pedig több van, amelyik a felszentelést nagyon megérdemelte volna. Szatmár, 1^18. jannárius 8. Ebben a reményünkben is csalódtunk. Egy kemény májusi fagy nem okoz akkora pusztításokat a fejlődő növényzetben, mint ahogy a Szilveszter napján beterjesztett választójogi tervezet tönkretette a választói jog sóvár híveinek minden reménykedését. M >g csak álmodni sem merte volna senki, hogy milliók vágyakozásának, egy évtized agitá- cziójának s ismételt királyi Ígéretnek ilyen legyen a gyümölcse. A Tisza István fanatikus vakságára és a Lukács László minden politikai erkölcstől mentes hataloméhségére volt szükség, hogy ilyen előzmények után ilyen választójogi szörnyűség kerüljön a magyar törvényhozás elé. A Lukács féle választójogi javaslat részletes bírálatától eltekinthetünk. Elvégzik azt a napilapok, népgyülések és — akarjuk hinni — a képviselőház. Elég, ha annyit konstatálunk, hogy ez a javaslat a legtehetetlenebb, a legkomplikáltabb s a legreakció- sabb az összes eddig bárhol a világon létező választójogi javaslatok között. A vagyoni czenzust, a választók korhatárát felemelte. Több évi helybenlakást követel, mint a meglévő választójogi törvény. A választói jogosultság feltételeinek a megállapítása pedig olyan zavaros, annyira bizonytalan, hogy könnyebben bizonyosodhatik meg valaki az örök üdvösségről, mint a választói névjegyzékbe való felvételéről. Mit fognak esután mivelni a választási elnökök ! Mert a Lukácsféle választási tervezet módot nyújt nekik arra, hogy törvényes alapon bármelyik szavazót elutasíthassák. Mikor egyik magyar választási elnöknek a viselt-dolgait mondták el egy müveit angolnak, az egész komolyan azt kérdezte informátoraitól: hát aztán életben hagyták azt a választási elnököt? — Mit mondana vájjon a derék angol, ha majd ilyen Tisza-féle választást találna végignézni. Ami csekélyke jogkiterjesztést tartalmaz az uj választójogi tervezet, az kizálólag a kormánytól függő elemek javára esik. Ha ehhez hozzávesszük még azt, hogy Tisza a becsületes választásoknak legelemibb követelményét, a községenkint való szavazást sem hajlandó megadni, hogy továbbá a szavazás nyilvánosságát s a „fuvardíj és ellátás“ czi- mén ismert lélekvásárlást továbra is fenn akarja tartani, akkor előttünk áll a Tisza és Lukács bűnös szövetkezésének felháborító tendencziája Nem a magyar állam nemzeti Meglep a kongregáció legújabb hire, hogy az 57. fiókház a folyó évben létesült kincses Kolozsváron. Talán az első lépés arra, hogy a tanítónőknek készülő tagok, ha szükséges lesz, egyetemet is látogathassanak. Csak sikerüljön erre a czélra is jól fejleszteni azt a most még kicsiny intézetet. Akkor nem fogom sajnálni, hogy Schwarz Gusztáv dr. barátom, ez az agilis rákospalotai plébános tavaly elesett attól, hogy a mi apáczáinkból kapjon Budapesttől csak egy szöcskeugrás- nyira fekvő iskoláiba. Nem értem, miért Galura Bernhard, ha magyarok Írnak, s miért nem Bernát? Galambos Kálmán már néhány évtized előtt Bernátnak irta, az ő Szent Vincze életirását pedig jól ismerik a szatmári zárdában. Az 5. lapon döczögő az utolsó bekezdés. Csak okiratot ismerünk és nem okmányt. Annak az 1912. évben épült „emeletes háznak“ (14. lap) kliséje már megvan ánzikszkártyán, miért nem került bele ebbe a füzetbe is ? És komolyan mondom, nagy örömünk lett volna, ha az amerikai fejlődésből, ahová talán legszebb ágát nyújtotta ki a 602 fogadat más tagot, 40 ujoncnőt, 70 jelöltet számláló kongregáció terebélyes fája, többet tudtunk volna meg. Sőt mivel Holczmann Béla barátom szereti a statisztikát s ha nekifog, makacsul számol, rá kellett volna bízni egy kis kimutatásnak megkészitését arról, hány beteget ápolnak s hány tanulót tanítanak apá- czáink szerte az országban. De igy is köszönjük a füzetet. Aki nekem küldte, láthatja, hogy csakugyan megszerezte vele nekem azt, amire küldte, a néhány percnyi kellemes szórakozást s a megelevenedő kedves emlékezést a zárdára. Budapest, 1912. decz 30., Hám János halála 55. évfordulóján. Dr. Wolkenberg Alajos.
