Heti Szemle, 1913. (22. évfolyam, 1-53. szám)

1913-03-05 / 10. szám

Szutmár, 1913. márczius 5.

nak, mint az 1871 ben képviselt arányszámuk szerint lenniök kellene ; a lutheránusok pedig 467,464-el kevesebben. Mint a magyar viszonyokkal kiáltó ellentétben levő tényt említjük meg, hogy a német birodalmi zsidóság perczentszáma folytonosan csökken ; az utolsó 40 esztendő alatt l‘25°/o-ról leszállóit 0 95%-ra.

Az a különbség, amely a protestánsok vesztesége s a katholikusok nyeresége között fennmarad, a néhány év óta szaporodó fele- kezetnélküliek és szabadgondolkodók javára esik. Ezeknek a száma megközelíti a 300000 et. Egyedül Bréma városában többen vannak. 14.000 nél; Hamburgban 9000 szabadgondolkozó és felekezetnélküli van.

Érdekes eredményekhez jutunk, ha az utolsó évtizedek folyamán beállott perczen- tuális változásokat az államok és tartományak szerint vesszük vizsgálat alá. Erről majd a jövő számban.

Közéleti botrányok. A közéleti botrányok dolgában csak nagy ritkán tud egységes közvélemény kialakulni. A felületes ember nem a saját lelkiismeretét kérdezi meg, hogy vájjon szabad volt e bizonyos dolognak úgy történnie, ahogy megtörtént, mert a saját lelkiismerete bizonyosan feltiá- borodással tiltakoznék ellene. A felületes ember nem azt nézi, ami tiszta tény, hanem azt, hogy mit mondanak a dologról mások. Pedig ez helytelen dolog. Ha egy közéleti botrány felszínre kerül, ha egy az egész magyar közéletet érdeklő tisztességtelen eset napvilágra jön, ne az emberek Ítéletére legyünk kiváncsiak, hanem saját tiszta lelkiismeretünkre. Ettől kell megkérdezni mindég, hogy mi a panama, ettől kell választ nyerni arra a kérdésre is, vájjon szabad-e panamázni még magasabb czélok érdekében is.

Machiavellinek tulajdonítják azt a mondást, hogy minden eszköz jó, ha a czél jó. Ügy látszik, hogy a machiavellizmusnak ma ismét felkelőben van a napja. Pedig hát ez végzetes baj volna Magyarországra nézve. Ez annyit jelentene, hogy az egységes politikai, társadalmi és gazdasági fejlődés útjáról letért az ország és ha tapasztalhatunk is fejlődést, az hamarosan meg fog akadni, mert becstelen eszközökkel csak addig él az ember, amig a becstelenségéről meg nem győződött.

A legutóbbi napok országos botrányai fölött tehát nem azért kell a legmélyebben elszomorodnunk, mert megtörténtek, hanem azért, mert a botránylavina miatt hamarosan a nép szélesebb rétegeinél is uralkodó felfogássá válhatik az a tantétel, hogy a czél szentesíti az eszközöket. Vájjon mire fog ez vezetni ? A legteljesebb demoralizáczióra.

Itt első sorban is azt a kérdést kell tisztáznunk, vájjon melyik az a czél, amely mindenki előtt szent, amely mindenkinek jó volna? A gazdasági, politikai és társadalmi élet, amint tudjuk, örökös harez elérhetetlen ideálok után. Örökös torzsalkodás s bizony soha sikerrel nem kecsegtető küzdelem mutatja meg azt, vájjon egy ország társadalmi, gazdasági és politikai élete egészséges-e.

Minden társadalmi, politikai és gazdasági irányzatnak megvannak a maga fanatikus önzetlen harczosai s ezeket leginkább azokban a rétegekben találhatjuk fel, amelyek a sót a szatolcsboltból, nem pedig a politikai küzdőtérről szerzik be. Amig ezeknek a széles néprótegeknek nincs alkalmuk az állammüvészet kulissza titkai közé betekinteni, addig ne féljünk attól a teljes de- moralizációtól, amely a történelem tanulsága szerint virágzó nagy, hatalmas állgmok sírját ásta meg. De ha ezek a széles néprétegek azt látják, hogy minden szabad, akkor valóban eljutottunk a teljes szabadság korszakához : élünk és meghalni kívánunk ; ilyesmiből egyáltalán nem kérünk.

A közéleti botrányokat tehát el kell mielőbb simítani úgy, hogy az osztóigazságnak is elég tétessék. A népnek a politikai, gazdasági és társadalmi tisztességben elvesztett hitét vissza kell adni addig, mig nem késő.

A fő dolog az, hogy a „mindent szabad“ elvet a nemzet legszélesebb rétegei ne tegyék magukévá.

„HETI SZEMLE“

Ä magyar kereskedelemről.

Irta: id. EGÁN LAJOS.

Miklóssy legújabb könyve adja kezünkbe a nagy kulcsot, melynek segítségével betekintést nyerünk abba a boszorkány konyhába, melyben a szabadkőműves köténnyel felszerelt zsidó szakácsok főzik a nemzet számára azt az altató szert, amelynek élvezete után a nemzet erős szervezete elkábul és ebben az állapotban az ország viszonyainak káros átgyúrását észre sem veszi.

Akarják, hogy észre ne vegye, hogy gazdasági életünknek azon ága, melyet a zsidóság küiönösen nagy mértékben foglalt el, megbetegedett és mégis ez akarja az ország vezetését magához ragadni.

Ezen törekvés káros voltának igazolására két dolog szükséges, tudni illik: bekell bizonyítani a magyar kereskedelem betegségét és ennek a kereskedelem esetleges vezetésének vészthozó következményeit.

A betegség erkölcsi és alaki részét a mindennapi élet sok fontos és komoly tényezői bizonyítják. Statisztikai számok igazolják azt, hogy fizetésképtelenné vált kereskedőink óriási összegekkel kárositják meg hitelezőiket, úgy hogy e végett a külföld már hivatalos okmányokkal lett figyelmessé téve a magyar kereskedelem megbizhatlan- ságáról és az esetek nyilvántartásából kiderül az előre számított rendszeresség is.

Ha nem a háborúval fenyegetett 1912-ik évet, hanem az azt megelőzött 1911-ik nyugodt mederben lefolyt esztendőt vesszük a toll hegyére, kiszámittatott, hogy akkor 1200 kereskedő került fizetésképtelen helyzetbe Magyarország belső területén. Ezekközül csak 441 nek lett ismeretes 49.691.000 koronát kitevő tartozása, 759 bukott czégnek tar tozása nem lett fölemlnve, de ha ezek között a tartozás ugyanazon arányban oszlott el, akkor az összes bukottak tartozása 136 millió koronát tehetett ki.

Ez ellen az erkölcstelen eszközökkel dolgozó kereskedelem ellen kénytelennek érezte magát a vevő közönség is komolyan számba vehető okoknál fogva, üzleti jellegű keresztény szövetkezeteket a maga védelmére felállítani és miután a 2 ezeret megközelítő szövetkezetek közül a gyakorlatlanság következtében, az 1911-ik évi inzolven- cziói 45.000 koronát kitettek, a zsenge és fejlődésnek alig indult intézmény ellen a zsidókézben levő lapok véres hadjáratot vezettek és előkelő lapjuk undorának adott kifejezést olyan intézmény ellen, mely a kereskedelem egy osztályának kárt okoz.

Nagy a külömbség a kettő között, mert a megbukott szövetkezetek 45.000 koroua veszteségét fedezték az igazgatói felügyelettel megbízott tagok mig a másiknál az aktívák, a berendezés és a készletek eladásából befolyt összegek levonása után is óriási milliók maradtak fedezetlenül. Innen keletkezett az ország kereskedésének rossz hire, már azért is, hogy a fizetésképtelen zsidó merkantilisták nagyrésze kétszer, háromszor is megbukott, mert amint lassanként a praktikákból kiderült, a bukás ezeknél nem baj, hanem inkább jó üzlet, amit maga a kereskedelmi lap példákkal igazol.

Oka ennek az erkölcs hiánya és a törvény, mely a kimondott vétkes bukást 60, 100, 200 koronával bünteti. Példa van reá, hogy olyan bukott ember, aki 60.000 korona erejéig megkárosította hitelezőit, 100 korona büntetés kirovása után, belefogott nyugodtan más, nagyobb üzletbe.

És ezek az üzleti erkölcs hiján élősködők, akik sok esetben vagyon nélkül kalózkodnak és kárositják meg hitelezőiket és rossz hírbe hozták az országot, ezek arro- gálják az ország vezetését, hogy a kereskedelmileg vezérelt ország oly nagy és hatalmas legyen mint Anglia.

Az államrendőrség kiadja a hivatalos bizonyítványt ennek az osztálynak ország vezető érettségéről.

Az 1906-ik évi hivatalos jelentés szerint: „Az ágensvilág üzelmei: a pénzkölcsön közvetítő, állásközvetítő, házasság közvetítő, óvadékkereső, uzsorafelhajtó ügynökök stb. visszaélései, pregnáns szélhámossá3

gok. Ide sorakoznak a szélhámos alapon álló gründolások, a szövetkezeti és hitel kinövések, melyekben az uzsora ölelkezik a csalással.“

1907-ik évben a hivatalos jelentés ezt mondja : „A csalás, a csalárd vagyoni bukás és a sikkasztás, az a szomorn büntriasz, mely egy év leforgása alatt 9 millió koronát vont el a károsultaktól. Kereskedelmi és hiteléletünk megdöbbentő irrealitása, hovatovább mind komolyabb veszedelemmé fog kinőni, ha továbbra is ilyen marad üzletmorálja, ahol nem a komoly kitartó munka, hanem az ámítás és félrevezetés humbugján rendezkedik külszínre fényes üzletekkel, nagy vállalatok máról holnapra keletkeznek, több- ny re idegen tőkével, azzal a rejtett czélial, hogy mások hiszékenységét felhasználva, a rájuk bízott értékkel, előre kiszemelt alkalmas pillanatban, odább álljanak. Nagyon sok volt a múlt évben is a hitelezési csalás, melyekben még előkelő czégeknek is jutott aktiv rész.“

1910 ik évben jelenti a rendőrség: „A statisztika a bűnözés növekedéséről tesz tanúságot, különösen mely a hitel és üzleti életünket illeti irreális, a büntetőtörvény szo- kaszai közt bujkáló jelenségre mutat megdöbbentő vonásokban.“ „Számtalanszor érkeznek külföldről beadványok, melyekben tömegesen panaszkodnak a mi kereskedelmünk rosszhiszeműsége ellen. Annyira szaturálva van gazdasági életünk egy része ezekkel a szélhámosságokkal, hogy Budapest e tekintetben messze külföldön is szomorú hírnévre tett szert.“

De azóta nem történt egyébb, mint hogy az esetek jelentékenyebbek lettek, de Pallós Náczi esetének már nem az a főbaja, hogy 6 milliót elherdált, hanem hogy az angol piaczon fölvett magyar hangzású névvel, bemocskolta Magyarország jóhirét, a hol a magyar nevet olvasva nem tudják azt, hogy Magyarország kereskedelmi életében, ez idő szerint a zsidóság dominál.

Majd igy szól a rendőrség: „Sürgős szükség van arra, hogy a Csemegi-kodex novelláris utón módosittassék.“

Ez az állapot megbontja a belső harmóniát, de ezt, éppen ezt nem is kívánja a merkantil tábor, melynek hivatalos lapja egyenesen kijelenti, hogy a harmónia nincs meg, nem is kell, nem is lehet, mert az életben minden érdek, a maga érvényesülését, más érdekek háttérbe szorítását munkálja. Ez a tipikus zsidó beszéd nem ismer nemzeti, állami, közös emberi czélokat. Ok csak az ő saját érdeküket tartják szem előtt, azért neki mennek a 66 százaléknyi keresztény lakosságnak. Mindent ami keresztény, föld- mivelő, vagy más mint ő, megtámad és háborút visel minden téren, de folytassák csak a kihívó munkát, ez a dolguk a mi javunkra válik, mert ez kelti föl majd az elmaradhat- lan jövőbeli nagyarányú keresztény politikai életet, mely megfogja találni védekezésének módját és eszközét.

Miklóssy könyve hasonló elszomoritóan sok érdekes dolgok tüzetes bizonyításával foglalkozik.

Zichy János lemondása kétségtelenül nagy erkölcsi pofon volt Lukács Lászlónak s az általa képviselt rendszernek. Dehát Lukácsékra az ilyen erkölcsi pofonok nincsenek hátással. Őket csak az erőszak vagy a bécsi pofon bírhatná reá a hatalom elhagyására. Egyébként mi nem látunk a Zichy János „férfias“ elhatározásában semmi különösebb elismerésre méltót. Azon nyilatkozat után, melyet ő a Désy vádjainak első megemlítésekor a parlamentben tett, neki most, amikor Lukács a bíróság előtt meg sem kísérelte az ellene felhozott vádak ezáfolását, le keltett mondania! Ő egyszerűen egy önmagának tartozó szigorú kötelességet teljetett. Ezért pedig nem járhat elismerés. Sőt a katholikus érdekek szempontjából még azért sincs semmi okunk a sajnálkozásra, hogy az erősen katholikus érzelmű Zichy János nem áll többé a vallás- és közoktatásügy élén. Készségesen elismerjük ugyan, hogy Zichy János meggyőződéses, buzgó katholikus, hogy van érzéke és sok jó indulata a katholikus elvek és jogok érvényesi-