Heti Szemle, 1913. (22. évfolyam, 1-53. szám)
1913-03-05 / 10. szám
4 HETI SZEMLE Szatmár, 1913. márczius 5. tése iránt. De azt már nem vagyunk hajlandók elismerni, hogy a magyar katholi- ezizmus veszélyeztetett jogainak védelmében és számarányának megfelelő érvényesüléséért folytatott küzdelmében Zichy Jánosra, mint kultuszminiszterre számíthatott volna, hogy tehát távozásával olyan pótolhatatlan veszteség ért volna bennünket. Ä Zichy platonikus elveinek és sok jóindulatának vajmi kevés hasznát látták a magyar katholi- kusok. A kultuszminiszteri székbe mi kemény gerinczü, határozott, elveiért, és tetteiért mindenkor, a legnehezebb körülmények s a legfenyegetőbb támadások között is helytálló embert kivánunk. Már pedig Zichy Jánosban hiányzanak mindeme kellékek. Az ő egyéniségét s eddigi közéleti szereplését a túlzott óvatosság s a megtámadtatásoktól való folytonos félelem jellemezte. Minden cselekedete előtt aggódva tekintett széjjel, hogy vájjon milyen hatással lesz az a közvéleményre. S mihelyt felhangzott a szabadkőműves és radikális berkekből a jól szimatoló komondorok tiltakozó lármája, menten meghátrált. Mindig félt, hogy elfogultsággal és részrehajlással vádolják ; azért igyekezett pártatlan lenni, de ezt olyan túlzásig vitte, hogy mindig a katholikusok húzták abból a rövidebbet. Ami kevés határozottság volt benne, azt is mi ellenünk érvényesítette: Barkóczyt minden tiltakozásunk ellenére elejtette ; az autonómiát pedig minden követelésünk daczára sem valósította meg. De azért nekünk örökösen hallanunk kellett az ellentábor lármáját a reakcziós uralomról, a kle- rikalizmus térfoglalásáról s a nemkatholi- kusok visszaszorittatásáról. Pedig az egésznek csak annyi alapja volt, hogy Zichy Jánosnak nem akarták elhinni mostani politikai elvtársai, hogy ő évekkel ezelőtt meggyőződésből hagyta ott a néppártot. Nem, Zichy után nem következik a magyar katholicziz- musra az özönvíz; vagy legalább is nem pusztitóbb özönvíz az eddiginél. U A restauráció munkája. Irta: ORGANIZÁTOR. „Egy a ti Mestereitek, Krisztus.“ II. Restauráczió és a választójog. Magyarország súlyos kérdések előtt áll. Amilyen súlyos a választójog kérdése nemzeti létünkre, ugyanolyan fontos probléma ez a magyar katholiczizmusra nézve. Kénytelen vagyok megállapítani, hogy ez a kérdés a katholiczizmus szempontjából egyoldalulag tárgyaltatott. Ez az egyoldalúság annyira haladt, hogy sokan hajlandók elhinni, hogy a magyar katboliczizmusnak csakis az általános választójog, vagy mondjuk helyesebben : az általánosabban kiterjesztett választójog használ s ez jobban biztosítja befolyását az állami életre. És evvel a véleménnyel szemben alig hallunk ellenvéleményt. Rebesgetik ugyan, hogy a néppártban van egy konzervatív töredék, mely a pártnak jelenlegi választójogi állásfoglalását nem helyesli, de úgy látszik, ez a töredék most nem jut szóhoz a párt irányítása tekintetében. Én erősen kételkedem abban, hogy a választójog minél nagyobb kiterjesztése a jelenlegi vallási anarchiában- hasznára lenne a magyar Egyháznak. Itt most nem a katolikusoknak politikai uralomra való jutását értem, hanem értem azt, hogy az Egyháznak hazánkban teljes szabadsága, akczióké pessége legyen, szervezkedési joga (még a gyűlölt kongregácziókat is beleértve) meglegyen, tulajdonjoga tiszteletben tartassák. Ezek a jogok a modern államéletben majdnem kizárólag a parlamenttől függnek. Ha ideális magaslatokra emelkedünk fel, akkor elmondhatjuk, hogy igenis a kereszténység gondolata az, hogy egyenlő politikai jogokkal ruháztassék mindenki fel. Szép és hatalmas gondolat. De érdekes jelenség, hogy az egyenlőségnek ezen krisztusi gondolatát épen a kereszténység ellen használják fel azok, akik a kereszténységnek ösze- szetörésén fáradoznak. A szociáldemokráczia nyíltan megmondja, hogy ő nem osztályegyenlőséget, hanem osztály ural mat akar. A szabadgondolkodók, a szabadkőműves páholyok, a Világ, a Társadalomtudományi társaság az első parlamenttől, mely az általános választójog alapján ül össze, ettől a parlamenttől várják a szekularizácziót, a hittan kiküszöbölését az iskolákból. No és a katholikusok közül sokan, a katholikus néppárt is az általános választójogot akarja ! Arra gondol, hogy minél nagyobb arányban terjesztődik ki a politikai jog az ország keresztény népére, a keresztény hatás annál nagyobb lesz a parlamentre. Jó uraim alaposan tévednek ! Igen, azt mondanám, rendben van a dolog, jöjjön az általános választói jog, ha mi katholikusok alaposan és erősen szervezve vagyunk. Alaposan és erősen. Kérdem a néppárttól, miféle szervezetekkel vívja meg a magyar katholiczizmus azokat a nagy csatákat, a melyek az általános választójog behozatala esetén reá a parlamentben várnak ? Talán a Népszövetségre mutatnak -önök ? Kinevetem a naivságukat. A keresztény szo- cziális szervezetekben bíznak ? Kaczagok. Hisz a magyar katholiczizmus a választójog kiterjesztésével védtelenül áll! Talán azokkal a tengőlengő szervezetekkel akarnak harezba menni, amelyek ahogy megalakultak, úgy szét is oszoltak, mert csak „pro forma“ alakították meg őket, mert azok a sáfárok, az „illetékes tényezők“ akiknek fog- lalkozniok kellene ezekkel a szervezetekkel, nem is törődnek velük. Mert más a mi Nép- szövetségünk s más a német Volksverein! Ujonczokkal akarnak tehát harezba menni, akik még azt sem tudnák megmondani, hogy mit és miért védnek. Az a keresztény nép, amely Polónyi Géza legutóbbi Írásában any- nyira háttérbe szoritottnak látszik, az a nép ugyanannyi nyugalommal menne vasárnap az Ür házába, m nt amilyen dermesztő nyugalommal adná le szavazatát másnap Fényes Samura. Miért? Mert talán a Fényes Samuk szebben tudnak beszélni, mint a mi táborunk a paraszt nyelvén s még ájtatos hangula- :okba is képesek ringatni a hiszékeny népet, csakhogy czélt érjenek. Az öntudatosság, a politikai iskolázottság hiányzik a mi népünknél, bármennyire igyekszünk is a. magyart politikus nemzetnek feltüntetni. A mi konzervatív magyar népünket orránál fogva be lehet hurczolni egy radikális áramlatba, ha olyanok teszik ezt, akik tudnak a nép nyelvén beszélni. Mit fog akkor a magyar katholiczizmus tenni, ha a legelső választás után legalább is 40 szocziáldemokrata képviselő fog a parlamentben ülni? Az a negyven parlamenti szocziáldemokrata képviselő akkora súly lesz a parlament életében, hogy még negyvenet fog oda vonni. Beláthatatlan következményei lesznek akkor a mostani elhamarkodott állásfoglalásnak. Khuen-Héderváry szájába adták a műit héten a pesti lapox azt a nyilatkozatot, hogy „a szabadelvű pártot csak egyszer lehetett feltámasztani ; de az egyszer már feltámasztott halottat másodszor még csodával sem lehet életre kelteni.“ Ebből aztán Kimen is, Lukács is, meg az összes „feltámadot- tak“ levonták azt a következtetést, hogy tűzön vizen keresztül, elvek feláldozásával, a lelkiismeret elfojtásával, panamavádak és erkölcsi pofonok elviselésével is, de meg kell tartani a hatalmat s a hatalom polezán Lukács Lászlót. Mert ha kiesik kezükből a hatalom, akkor meghalnak a feltámadás reménye nélkül. Tetszik most már érteni, hogy miért kellett olyan gyalázatos választójogi törvényt csinálni, amelynek értelmében a kormány fogja a képviselőket kinevezni ? — Hogy miért kell a közigazgatást, elsősorban a községi jegyzőket államosítani ? Hogy miért teljesitik Lukácsék ész nélkül a leglelketlenebb bécsi parancsokat ? Azért, mert ők nem akarnak meghalni. S a hatalom elvesztése egyértelmű rájuk nézve a halállal, a soha fel nem támadással. Arra persze fütyöl a munkapárti önzés, hogy az ő életük fennál- tása csak a nemzeti élet, a nemzeti jogok, a magyar alkotmány Becsbe liferálásával lehetséges. Ok élni akarnak minden áron, még a haza árán is. De ezután legalább ne hivatkozzanak már a nemzeti akaratra. íme, Khuen, az ő feltámasztó angyaluk maga mondja, hogy hatalom nélkül, tehát a Magyar bank, sómonopoiium és egyéb „protek- cziók“ nélkül meghaltak. Mert csak nem nézik olyan hitványnak a nemzetnek most beléjük helyezett bizalmát, hogy az menten elfordulna tőlük, mihelyt a kormányhatalom másnak a kezébe kerül! Mendacem oportet esse memorem !---------- + ---------Mü ller Károly 1846—1913. Rideg sirhantok borulnak immár a máramarosszigeti temetőben annak érczko- porsójára, akiről mindenki, aki csak látta őt, azt hitte, hogy mint erős tölgy szembeszáll száz halállal, mint érezszobor daczolni fog a viharokkal. A halál nehéz küzdelem után úrrá lett erős szervezetén: hosszú, tevékeny, munkás és szép élet után örök pihenőre tért Müller Károly apát. Igaz ember volt. Nemes szív, éles elme, és feddhetetlen jellem. Határtalan szókimondás és határozott egyéniség, szigorú és haj- lithatatlan abban, amit igazságosnak ismert, de végtelenül nemes és jószivü is, embertisztelő és emberbarát, aki szeretettel és őszintén ragaszkodott mindazokhoz, akik barátságát megérdemelték. Mint pap egyházának hü szolgája és híveinek gondos lelkipásztora volt, aki mindent megtett a hitélet fejlesztésére és ápo lására, és haláláig, az utolsó perczekig kivette részét a legfárasztóbb egyházi funkeziók teljesítéséből. Felépítette a hosszumezői fiókegyház templomát, ahol uj plébániát fognak állítani, nagy része volt a felsővisói uj templom építésében. Nagyarányú sikeres gyűjtést rendezett a m.-szigeti főtéren álló, avult Mária- szöbor ujjabbal való kicserélésére, alatta épült tovább és fejlődött a „Mária Valéria“ apáczaház és nőnevelőintéze’t, M.-sziget társadalmával lelkesen ünnepelte Apponyi kultuszminisztersége alatt a piarista gimnáziumnak kir. kath. főgimnáziummá való emelését. Különös gondot fordított a kath. iskolákra, éber figyelemmel kisérte azok működését, tanított vezetett, buzdított, bátorított. ■ Nagy és tevékeny részt vett a kath. társadalmi mozgalmakban. Egyik megalapítója és szerényen visszavonulva, mint egyszerű választmányi tag is vezetője, lelke és pártfogója volt a máramarosszigeti kath. körnek, a „Sziget és Vidéke“ hat évvel ezelőtt megindult kath. társadalmi hetilapnak. De nemcsak az egyházi élet terén volt kimagasló, hanem a világi, közügyek intézésében is áldásos működést fejtett ki mint a törvény- hatóság tagja a vármegyei közgyűléseken, és Minden ruha uj lesz tisztítás és festés által íjtájer Pál puha festő gőzmosó gyárában
