Heti Szemle, 1913. (22. évfolyam, 1-53. szám)

1913-03-05 / 10. szám

XXII. évfolyam. Szatmár, 1913. márczius 5. Oil 10. szám. HETI SZEMLE POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre — 8 K — f. I Negyedévre — 2 K — f. Félévre — 4 „ — , | Egyes szám ára 16 fillér. Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 6 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár. Felelős szerkesztő : VARJAS ENDRE. Laptulajdonos i SZATMÁR-EGYHÁZHEGYEI IRODALMI KÖR. A szerkesztőséget ős kiadóhivatalt illető összes küldemé­nyek, pénzek, hirdetések stb. a Pászmány-sajtó czimére (Szatmár, Iskola-köz 3. sz.) küldendők. Pályázati hirdetések egyszeri közlése 5 korona--------------- Nyilttér sora 40 fillér. --------------­A 1sti> megjelenik inimlen szerdán azonfelül tekintélyes jövedelmet biztosítana ama kiváló tanítóknak, a kiknek tankönyveit az egyházme­gyei népiskolák számára elfogadná a főtanfelügyelő és az Egyházm. Tanítóegyesület bírálata alapján az egyházmegyei hatóság. E tankönyvkiadás szükségsze­rűen a nyomda megnövekedését vonná maga után. A Pázmány-sajtó ez esetben 15—20 tagú személyzet­tel, megfelelő gép- és betüanyaggal dolgoznék. Ily nagy személyzettel és tökéletes berendezéssel egész Északkelet legjelentősebb njmmda- vállalata lenne egyszerre. A mi azt eredményezné, hogy negyedik ál­landó-pénzforrásul a nyomda szol­gálna. Mindez természetesen csak úgy volna elérhető, ha a Pázmány-sajtó részvénytársaság — az alapítók ter­vezete szerint is — megszűnik és az Egyházmegyei Irodalmi Kor ve­zetése alá kerül. A mostani részvénytársaság megváltható volna — a sajtó-igaz­gató lapunkban régebben közölt kimutatása szerint — 32.000 koro­nával, a mely összegért a Pázmány­Az igazi antidotum. II. Szatmár, 1913. márczius 4. (f) A napilap évi 30.000 korona kiadásához 16—18.000 koronát jö- delmeznek a hirdetések és előfize­tések. 14.000 koronát azonban va­lami állandó pénzforrásnak kell biztosítani évenkint. Nemcsak ennyit, de jóval töb­bet lehet előteremteni nagyon ke­vés befektetéssel. Elsőnek a Pázmány-sajtó beépí­tetlen, kihasználatlan telkét jelöl­jük meg, mint a mely jövedelmet hozhat. Egy kétemeletes bérház azon a telken jövedelméből telje­sen törlesztené az amortisatiós kölcsönt, a melyből fölépülne s a mellett ingyen elhelyezést nyer­hetne földszintjén a nyomda és egy könyvkereskedés. A második jövedelmi forrás az egyházmegyei Pázmány-könyvke­reskedés. Pécs két katholikus napi­lapjának deficziíjét félév alatt fö- dözte a kath. könyvesbolt. Ennek a Pázmány-könyvkereskedésnek már a szatmári kath. intézmények is fé­nyes jövedelmet biztosítanának: a zárda, három kath. convictus, se- minarium, a kir. kath. főgymnasium és tanítóképző, valamint a papság. De kiszámíthatatlanul nagy jöve­delmet hozna még ezenfelül a könyvkereskedés akkor, ha az egy­házmegye területén bizományosa volna a Szent-lstván-Társulatnak, a mely most fiókokat állít föl a vi­déken. Ez a bizományosság azt je­lentené, hogy ez 5 vármegye terü­letéről bármilyen kiadványát a Szt.- István-Társulatnak csak a Pázmány- könyvkereskedésben lehet megren­delni. Az egyházmegye területén 200—250 elemi iskola van, több kath. polg. leányiskolánk, négy kath. középiskolánk, a melyek majdnem teljesen a Szt.-István-Tár- sulat tankönyveit használják. A harmadik jövedelmi forrás a tankönyvkiadás volna. Elemi isko­láink részére különösen olvasó­könyveket és földrajzokat kellene íratni az egyházmegyei érdemes tanítókkal. Paedagógiai szükséges­ség ez. De megvolna az a nemes hatása is, hogy ébresztené tanító­inkban a dicséretes ambitiót s Szatmári történelmi adatok. II. Vármegyénk a honfoglalás korában. Irta : BAGOSSY BERTALAN. Egykorú történeti följegyzések nem szólanak ezen hősi korról. Aki elsőnek ipar­kodott róla képet adni az utódoknak, Béla király névtelen jegyzője, szintén századokkal később élt. így aztán müvének olvasásánál bármennyire beleéljük is magunkat a mese- hallgató hivő szerepébe, komor ránczokba kell szedni homlokunkat, mikor a kritikus szemüvegén keresztül vizsgáljuk tudósításait. Szabolcs és Tas vezérek, kik szerinte ezt a vidéket meghódították és Szatmár várát el­foglalták, élteke valaha? YTisszhangzott-e ez a föld lovaik patáinak dobogásától s a győ­zelem örömére tartott áldomás énekeitől ? Ezek oly kérdések, melyekre egyéb támo­gató adatok híján soha sem felelhetünk egész bizonyossággal. De a történetírás akkor sem áll tanács­talanul, ha az egykorú följegyzések cserben­hagyják. Odafordul magához a földhöz, me­lyen azok a régi népek éltek, s ahhoz intézi kérdéseit. Mert egyes emberek ugyan elvesz­nek nyomtalanul, de egész népek, melyek itt századokon keresztül éltek, nem pusztulhat­nak el anélkül, hogy létöknek egyes jelei fönn ne maradnának. A honfoglalás előtt a germánok közel ezer esztendeig laktak itt, az avarok kétszáz évig, a szlávok az előbbiek­kel együtt meg sem állapítható ideig. Mű­veltségük miatt nem hagytak ugyan maguk után, egyes szórványos leletektől eltekintve, kő- vagy érczemlékeket, de leikök tartalmának egy részét átöntötték az utánuk következő né­pekbe s igy szállott az örökségképen át reánk. Hagyományaink, népmeséink, babo­náink egyes elemei bizonyosan tőlük szár­maznak. Egyes tudósaink, a folkloristák, foglalkoznak is ezek összegyűjtésével és ere­detük megállapításával. De ezeket mi itt figyelmen kívül hagyjuk, mert nagyon inga­tag alapot nyújtanak. Tehát az emberi szellemnek egy másik termékét hívjuk segítségül, a nyelvet, mert ez sokkal maradandóbb, változatlanabb és biztosabb bepillantást enged az emberi lélek rejtekeibe, a jelen esetben pedig a honfogla­lást megelőző és azzal egykorú népek gon­dolat- és érzésvilágába. A primitiv embernek alapjellemvonása, hogy az őt környező természet leköti egész figyelmét. Csodás sejtelmekkel és érzéssel töltik el a távoli hegyek kékbe mosódó kör­vonalai, az erdő csöndje vagy zúgása, a pa­tak csörgedezése, a talaj változó színe ösz- szetétele, az azt boritó növényvilág változatos fajai, az állatok, amelyekkel harczát vívja. Fejlettebb fokon már a tekintély tiszteletében merül el. Csodálja szent hitének hőseit a szenteket, meghódol a királyaiban, vezérei­ben és, uraiban levő nagyobb erő és hatalom előtt. És amikor az ősember ösztönét követve a természet egyes tárgyainak vagy saját lakóhelyének nevet ad, mint ahogy ehhez hasonlót a biblia már Ádámtól feljegyzett, ezen első észleletei és érzelmei szolgálnak lelki munkássága rugóiul. Mi itt ragadjuk meg a honfoglaláskori s az azt megelőző népek vizsgálását s szem­ügyre vesszük a földrajli neveket, amelyek vármegyénkben tőlük származnak. A germánok nem hagytak ugyan vár­megyénkben hátra annyi nyomot, mint az ország nyugati részeiben, ahol a Fátra (Vater), Mátra (Mutter), Tátra (Tochter), Garam (grün) stb. hirdetik ottlakásukat, de egyes neveket mégis teljes bizonyossággal tőlük kell szár­maztatni. Megjegyzem mégis hogy a „hon­foglalás“ szót nem kívánom szükebb értelem­ben venni, hanem kiterjesztem az utána kö­vetkező egy-két századra is, melyek leforgása alatt egyes helyeket az odatelepülök birtok- bavettek. Germán eredetűek : Szatmár, Satmarkt, Salzmarkt, sópiacz. Hóstáncz, Hohstadt, ma­gasváros, magyar értelemben külváros. Da- rócz, in der Auz, a madáretetőben. A király madarászainak a lakóhelye. Beitek, Waldeck, erdőalja. Ősi időben csakugyan Erdőalja- Béltek volt a neve. Majtény, ősi alakban Mochtin, Mahtyn. Az ófelnémet magatin, a középfelnémet megetin, meitin szavakban ta­láljuk meg eredetét, melyek leányt jelente­nek. Bajorországban is találunk hozzá ha­sonlókat a Meuting és Meitingen helynevek­ben. Namény, az ófn. náma, a középfn. name foglalást jelentő szavakból származik. Ba­romiak, vármegyénk egyik elpusztult községe Wurmloch, féreglyuk német szóból veszi ere­detét. Szoldohägyhan a germán eredetű Sal- tabach, sósfolyóra ismerünk. Bizony elcso­dálkoznék a debreczeni ember, ha azt mon

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents