Heti Szemle, 1913. (22. évfolyam, 1-53. szám)
1913-02-12 / 7. szám
HETI SZEMLE Szatmár, 1913. februárius 12,-) ingyen kénytelenek gondozni; amelynek népiskolája deíicziüel küzd és máshonnan esd könyöradományt; amelynek legvagyonosabb tagjai oly találékonyak az egyházi adózás terhétől való megmenekülésben. Bagossy Bertalan. A főpolgármester. Régóta halljuk innen is, onnan is a hazafias sirámokat székes- fővárosunk ijesztő elzsidósodásáról. Tudtuk, hogy Budapest nemcsak relativ,' hanem abszolút számarányokban is a legnépesebb zsidóváros Európában, hogy a magyar főváros lakosságának több mint egy negyed része zsidó és hogy községtanácsának kétharmada szintén zsidó. De bár a mondottak mind köztudomású dolgok, arra még sem voltunk elkészülve, aminek bekövetkezése pár nap múlva valósággá válik: hogy Budapest főpolgármesteri székébe is zsidó kerüljön. Róma után Budapesté a kétes dicsőség, hogy hivatalosan zsidót vall legelső polgárának. Csakhogy mig Rómával a pápa elleni szabadkőműves düh követte el ezt a csúfságot, addig Budapesten ez a stilszerüség követelménye, a tényleges állapotoknak hű kifejezője. Elvégre, ha Budapest hemzseg a temérdek zsidótól, ha már a városházán, a főiskolákon, a redakciók- ban zsidók vannak többségben és végül, ha már teljesen zsidó kézben van Budapest kereskedelme, gyári üzeme és pénzpiacza, miért ne legyen a főpolgármester is zsidó ?! — De amint az ördögnek is fehér a foga és egyáltalán minden rossznak van valamelyes jó oldala, azon- képen a föntvázolt szomorú eseménynek is van egy, reánk keresztényekre tanulságos, kisérő jelensége. Heltai, a leendő főpolgármester hűséges támogatója a Lukács-kormánynak. Budapest községtanácsa pedig alig két hete szavazott impozáns többséggel bizalmatlanságot ugyanannak a kormánynak. És Heltai megválasztatása mégis simán, talán egyhangúlag fog sikerülni. Hiszen a főtigris, a kormányvért szomjazó Vá- zsonyi is megszelidült. — Lám, hogy összetartanak a zsidók, hogyan nyomnak el pártszempontokat, személyi ellentéteket, mikor az ő emberük nyeregbeültetéséről van szó. Legalább gének hegyormához nem hat el az élet alacsony völgyeinek pihegése. Az éjszakában sóvárog a látások után, a mik még álmokban is rajzanak elébe. A lelkiség magasságaiból néz le a mélybe, a hol küzdelmes vívódások lihegnek és vágyik oda, hogy — győzzön. A végtelenség végtelen szerelmében sejti: . gyöngynek, könynek lenni kell És kellenek a nagy csaták : A végtelen árnyékfelén Azért van sötét, küzdelem És könnyes-kincses éjszakák. De ő még nem az élet harczos küzdelmeinek, csak a magukbaszállóknak útját járja. A kisértő ugyan rátalál ezen az utón is és hozza az éjszaka hazug bölcseségét, hogy siessen élni, mig benne van az élet izzó, dobogó, fiatal szivében — de Istent kiáltja s az eljött fejét az ég felé fordítni. Van más harcza is : az Ur, a ki mosolygott rá, egy átkos óra óta nem akarja látni sem, de magabizó hittel vállalja a Jákob- harczot, hogy visszaküzdje Isten mosolyát. Maga az élet csak echós hangokkal jut el még hozzá, felbontott színekben, árnyékában, vagy déli verőfényében és nem a maga teljességében. A nappalokon is ezért tudja álmodni, hogy aranymezőkön jár, Király-atyjához bojtárnak szegődött. És bárányai a nagy készületnek aranymezején virágot legelnek. De néha mintha vihar fenyegetőznék . . .- Néha nehezülnek itt a nappalok . . . Szelíd kis nyájammal olyankor egy másik Gyémántos-virágu földre ballagok . .. Élete nagy áldásokat tud mondani — még csak szóval és szívvel — az Úrról, akinek valamikor szemébe nézett, de tudja: Ez, Uram, még csak az első rezgés A dicsérve-danoló dalokból, Ez, Uram, még csak a kezdő-kezdés. A virágokból, miket az Urnák szánt, csak az első levél hajtott ki. Hány tavasz lesz, a meddig kibomlik A vérrózsa ! Hány szomorú ősz lesz, Körülöttem hány uj sir beomlik. ezt tanulná meg tőlük a keresztény magyarság Budapesten is, másutt is, főleg erre mifelénk, a galicziai hadak útvonalán. Akkor bizonyosan nem kapna a főváros zsidó főpolgármestert, sem zsidó községtanácsost; még annak a tűrhetetlen anomáliának is vége szakadna, hogy zsidó újságok és újságírók vezessék orránál fogva a keresztény magyarságot. Még egyszer a „Szamos“ támadása, i. Vettük és közöljük az alábbi levelet, mint egyik megnyilatkozását ama felháborodásnak, amelyet a „Szamos“ múltkori Ízléstelen támadása az Oltáregyesület és Krüger Aladár ellen egész egyházmegyénkben keltett. Főtisztelendő Szerkesztő Ur! Mi vidékiek, akiket a sors megkímélt a Dénes Sándorok és a „Szamos“-ok közelségétől, nagy megbotránkozással olvastuk a „Heti Szemle“ legutóbbi számában, hogy Szatmáron már „a sötét reakczió kabaréjáénak merték nevezni az Oltáregyesület ünnepségét s a magyar katholikusok egyik vezéremberéről olyan hangon emlékeztek meg, mintha az csak egy — Dénes Sándor volna. Az időknek szomorú jele ez. Nem egyéb az, mint nyílt kihivás annak a zsidóradikalizmusnak a részéről, a melyet a mi szervezetlenségünk és bűnös nemtörődósünk növesztett naggyá s amely most ime, már feleslegesnek tartja az áí- czázott harczmodort, a lopva mérgezést, az éjjeli konkolyhintést. Már nyíltan az ar- czunkba csapja a keztyiit; annyira erősnek érzi magát és annyira nem fél tőlünk. Hogy egy zsidó ujságiró vetemedett ilyen kihivó inzultusra, azon nem csodálkozom. Hiszen az elbizakododott vakmerőség, meg a pökhendiség zsidó faji tulajdonságok. De azon már nagyon csodálkozom, hogy e felháborító sértés egy olyan városban történhetett meg, amely összes kultúrintézményeit, egész modern városi fejlődését a katholikus -püspökségnek köszöni. Leikébe még csak az első barázdákat szántja, mikor lesz még abból érett búza ! Ez, Uram, még csak a szőlő magva, A miből az áldozati bor lesz. Most vetem el megtörött magamba. De mind jobban hangoskodik körülötte az élet, látja már a járni-hivatottakat s a félig halottakat, az örülőket s a temetésre ballagókat. Az élet örök refrainje, a halál gondolata is megsuhintja, a koporsó, a mely fölött danol az élet, az ezer álom, a melyből nem marad semmi. Csak örök álom És a föld porában egy korhadt kereszt. És a lét nagy mysticuma is meghajnallik előtte; az álmoknak, a földnek s az anyagi universumnak horizontján megpillantja a titokzatos örökkévalóságot, a melyre fölujjongott Carlyle, ő is. Arczom kigynl és lángol a szemem És ajkamról szállnak az énekek : Voltam — leszek. A magára-ébredés nagy öntudatában tudja már, hogy nem jár ezentúl lágyan az álmok selyem-szőnyegén, de döngve lép, megöl minden álmot, ezután nappal jár, kemény arczát harmat helyett napsugárral mossa; a mi érheti a mi sújthatja, miért ne sújtsa s miért ne fájjon ... — íme egy sasszárnyakat bontogató lélek ! Nagyszerű praeludium ahhoz az orgonazengéshez, a melyet hallat majd e vérbeli poéta, ha keresztül megy a verskötet elején megjelent, Harsányi Kálmán fönséges levelében megrajzolt utón, a mely az Istenhez vezet, a ki a szépség, az erő, a jóság, az igazság. De a ki — az utolsó stáczió. Előbb vihart, villámlást, lavinagörgést, ezer szakadékot, hómezőt, jéghegyeket, orkánt, útvesztőt, tragikumokat, lihegést, zihálást, csüg- gedést, remélést kell végig élni. Nagy áron lehet megvenni az Istent, nem ingyen. És Magyar Bálint eljut Hozzá ! „Ha rongyosan is, véresen is, a hosszú úttól sebzetten is.“ Varjas Endre. Még jobban csodálkozom azon, hogy nagynevű keresztény magyar urak tulajdonában levő s a kormány által erősen szub- venezionált lapnak hasábjait használhatta fel az a borzas zsidófia a maga radikáliskodására. És semmiképen sem tudom megérteni, hogy a Szamost kiadó részvénytársaság hogyan tűrheti meg a történtek után is a munkapárti orgánum vezető helyén azt az embert, aki amúgy is alkalmatlan egyj politikai lap irányítására, amennyiben másfél éven belül kétszer szerkesztett ellenzéki és ugyanannyiszor kormánypárti újságot. Nem értesültem arról, hogy a szatmári katholikusság tett-e, s ha igen, minő lépéseket a durva támadás megtorlására. Any- nyit azonban mondhatok, hogy mi egyszerű vidékiek nem tartanok sem katholikus meggyőződésünkkel, sem magyar önérzetünkkel összeegyeztethetőnek, hogy egyetlenegyszer is a kezünkbe vegyük a Szamost addig, mig ez a változatos múltú és arrogánsul sértegető ur a szerkesztő. Vállaj, 1913. február 10.-én. Kiváló tisztelettel Marosi öyöiö rom. kath. tanító. Megnyugtathatjuk a nagyrabecsiilt levélírót, a szatmári katholikus közönség igenis tett és fog még tenni lépéseket a rajta esett sérelem megtorlására. Tudtunkkal többen visszaküldötték a Szamost. Sokakat pedig csak az tartott vissza ugyané lépéstől, hogy ezidőszerint Szatmáron nincs más napilap. Midőn ezzel kapcsolatban újból nagyon nyomatékosan hangsúlyozzuk egy egyházmegyei kath. napilapnak égetően szükséges voltát, egyben kifejezést is adunk azon reménységünknek, hogy az a makkabeusi ökölcsapás talán felébreszti és végre cselek vésre bírja egyházmegyénk kis és nagy katolikusait egyaránt. Akkor aztán mi is eredményesebben koppinthatunk nemcsak a „kispiszkosok“- nak, hanem a gazdáiknak körmére is. II. Hogy milyen mélységes fölháborodást szült a „Szamos“ támadása, tanúskodik az az egyenes férfiassággal megirt czikk is, a mely a „Szatmár és Vidéke“ mai számában jelent meg. A megsértett kereszténységnek — ha van önérzete — bojkottot kell kimondani a „Szarnos“-ra mindaddig, a mig fényes elégtételt nem szolgáltat az alantas támadásért. A jelzett czikk, a melyet egy köztiszteletben álló öreg ur irt fiatalos tűzzel és nemes katholikus önérzettel, a következő : A r Szamos“ Dénese. Betegen feküdtem, nem volt alkalmam jelen lehetni az Oltáregyesület január 28 iki estéjén, tehát nem állottam és nem állok az ott elmondott beszédek haiása alatt, hanem az előttem fekvő lappéldányokból hidegen és megfontoltan mérlegelhetem az eseményeket. Nem a „Heti Szemlédben adom le a közölni valómat, mert akármilyen tárgyilagos óhajtanék is lenni, más eredményt érnék el mint egy semleges területen. El nem tudom képzelni, hogy mi oka van, és mi czélja lehet a „Szamos“-nak azzal, hogy a rém. kath. vallást és az ezzel összefüggő eseményeket gyalázza ? Ez any- nyival inkább fölháborit, mert én is római katholikus ember vagyok és már ezelőtt fél- századdal arra tanítottak, hogy hitemet, hazámat, becsületemet, jogosulatlan támadások ellen megvédelmezzem. Katholikus jellegű ünnepségeket rendezni most még szabad, és éppen azért rendezzük, hogy még a jövő nemzedéknek is biztosítsuk ezt a szabadságot egy keresztény Magyarországban. A „Szamos“ katholikuselleues irányzata nem uj keletű, de az Oltáregyesület estéjével szemben tanúsított viselkedése olyan provokáló, hogy ezt szó nélkül tűrni nem lebet.
