Heti Szemle, 1913. (22. évfolyam, 1-53. szám)
1913-12-10 / 50. szám
Szatmár 1913. deczember 10. jubiláló Mária Kongregáczióját, ünnepeljük e nevelő intézetet az ő nagy kulturpalotájáb n, ünnepeljük ez intézet jótevőit és értünk munkálkodó tagjait. Benkő Gáspár beszéde. Sok nagyszerű van a földön, de köztük az ember a legnagyobb. Csodás világ, a teremtés remeke, az Ur nagy gondolata, melyben a lét végtelensége, az örökkévalóság tükröződik vissza. A legmüvészibben egyesített test és lélek, mely cly finoman érzékeny szenzóriuma a külvilág reáhatásának, a jóra, rosszra oly hamar reagál, mint a tavasszal feslő bimbó az életet sugárzó nap melegére vagy a szél fagyos lehelletére. Teremtő, alakitó géniusz, mely szárnyal Darv tével, teremt Bethovennel, apostolokat, szenteket, martyrokat, hősöket formál — mélységes, szeretettel, de Renánokat, Voltaireket is — szenvedélyes gyűlölettel; a művészek művésze, mely önmagát is formálja, alakítja, jóra vagy losszra, ideálja képére. A jó vagy rossz, következéskép a boldogság vagy boldogtalanság választása — mert szabad akaratunk van — tőlünk függ. Vigyázzunk hát a herakleszi válasz utón. A rossz szelleme az arasznyi lét röpke gyönyöreit kii álja, derűs, napsugaras, rózsás utat mutat, de reményünk rózsái az ut végén, halálosan, dermesztőén fagyos Medúza arez előtt elszáradnak s feltűnik előttünk a „hová“, „miért“ kérdések ködébe burkolt sfinx; a jó szellem géniusza kevés örömet, sok megpróbáltatást, szenvedést, tövises utat igér, de az ut végén a tövisek rózsákká változnak, elérünk végcélunkhoz az Istenhez. Lelkem boldogságot szomjuhoz; természettől beoltott vágya ez; sürgeti a ,kielégi tést. Boldogság pedig, mint szent Ágoston mondja csak Istenben lehetséges, ezt .mondja a história, évezredek tradíciói, a tapasztalat; tehát félre mindenféle filozofálással, kísértésekkel önámitással, azt az ideált kell választani, mely le a mélységekbe s föl a magasba mutat, mely összeköti az eget a földdel, az embert az Istennel, s ekkor a filozófiából imádság lesz, melynek szárnyain a lelek, a tapasztalati világból átlendül a transcen- dentális, a természetfölötti világba, hogy ott az Ur keblén megpihenjen. lyéig meglepődve... Az ő haldokló édes anyja is ezeket a szavakat susogta fülébe. Csodálatos, hihetetlen összetalálkozás. S ez a gyermek idézi vissza az ünnepies szózatot! Avagy a saját felébresztett lelkiismeretének szava csendült meg ebben a csendes éjszakában, hogy az igaz, a jó, az örök szép megértésére eszméltesse ? ... Szive mélyéig megindult. Onnönvádo- lása megkönnyeztette. Kitört a néhány perez, a könyörület cselekedete óta lappangó köny- zápor, melyet a fájdalmas s egyben gyönyörteljes magábaszállás fakasztott. Ezzel szállott be leikébe az égi kegyelem, hogy kinyissa azt uj, friss, szent elhatározások, s egy szebb s boldogabb jövő számára ... A gyermek fölé hajolt. . . de a gyermek eltűnt . . . Róbert nagy felindultságában égre veté szemeit s tekintetét a mélységes bánat csendes zokogása kisérte édes anyja meny- nyei hazája felé. Ugyanekkor a kocsi is megállt. A kocsis leszállóit s ajtót nyitva beismerte tájékozatlanságát. — Már az uj negyedben vagyunk. Sok nép siet a templomba. Talán ismeri valaki közülünk az utczát... Éppen templom volt a közelükben. Mint összetett kéz, magasodott az éjben. Előtte a hulló hó fehér fátyola imbolygott. Fekete homlokzatáról fényes, belső világosságtól ragyogó ablakok szórtak szelíden hívogató fényességet. A harang ünnepiesen jelzé a szent éjfél pillanatát s az orgona hatalmas akkordjai fenséges szárnyalással hirdették az üdvösség uj hajnalhasadását... —- Nem megyünk tovább, válaszolt Róbert a kocsisnak... Itt maradok I Leszállt, fizetett s néhány perez múlva ujraszületett, alázatos, hivő lélekkel hajtotta meg térdét a Szentek Szentje előtt. . . „HETI SZEMLE“ 8 A szatmári püspöki konviktus uj palotája. Ezt az Istenhez való közeledést s benne és általa boldogságunk föllelését segíti elő az az ideál, kit a Mária-kongregációban tisztelünk, a Bold. Szűz Mária. Példájának követése és segítsége által kialakíthatjuk magunkban az Isten országát, a vallásosság, a keresztény tökéletességre való törekvés jegyében s már itt a földön is boldogok leszünk, melynek folytatása következik. Erre a vallásos, Isten országát már a földön biró, isteni gondolatoktól, ideális eszméktől átitatott életre akarta megtanitani növendékeit Leonius János jézustársaságbeli szerzetes az első Máriakongregációban, melyet 1563-ban alapított Rómában. Az eszmék terjedtek, az először kis csapatból mindig nagyobb és nagyobb-tábor lett; 20 év múlva Éurópa valamennyi államában, 1585-ben édes hazánkban is megalapittatott, a jelenben pedig 1 napra átlag 4 kongregáció-alapítás esik. Pápák, bíborosok, püspökök, császárok, mint III. Zsigmond Svéd- és Lengyel-ország királya, VI. Károly, I. II. Ferdinánd, Tilly a hadvezér, Dobokay Sándor hazánkban aMá- ria-kongregáció meghonosítója, Pázmány Péter, a két hires nádor Wesselényi Ferenc és Eszterházy Pál s napjainkig sokan a tudósok és előkelőségek közül buzgó tagjai a Mária- kongregációnak, melynek ideális czélját az eleinte taztózkodó Egyház XIII. Gergely pápa személyében a 350 éves fényes múlt historikus mérlege szentesitik, melyre a záró-pecsétet maga az Ur adja, napjainkig ismétlődő csodáival, ezzel isteni módon szól lelkűnkhöz,,, hogy kövessük ideálként azt az anyát, kit Ő adott nekünk akkor, midőn a kereszten függve azt mondotta szent Jánosnak, benne és általa nekünk: íme a te anyád. Nézd ezt az anyát, Immaculata-1, — mondja a kongregáció, — fején a dicsőség csillagkoronájával, vállán az isteni kegyelemteljesség napsugár-palástjával, nézd és csodáld az Isten kegyelmében és karácsonyi éj glóriájában formálódott szépséges, gyengéd- tekintetü, de az örökkévalóság komolyságában elmerülő arezot, mely vetülete az Urban lakozó, imádságos léleknek, nézd és csodáld rajta a harmonikus vonásokat, lelkének eme néma szavait, művészeknek inspirációit, olvasd ki belőlük a názáreti szűz lelkének tisztaságát, erős akaratát, melynél csak alázatossága volt nagyobb, midőn az angyali üdvözletre zavarba jőve azt felelte: íme az Ur szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint, olvasd ki kötelességteljesitését, olvasd ki az erények összességét, merülj el lelkében, mig csak nem stigmatizálja lelkedet, mig lelke nem lesz a lelkedben, csodáld, kövesd, ne feledd el soha 1 Ezen buzdítással gyűjti maga köré a kongregáció a gyermekeket, az ifjakat, a felnőtteket s a krisztusi szeretet és irgalom szavával buzdítja a munkásokat, megtanítván őket arra, hogyan kell munkájuk verejtékét lelkűkre hasznos igazgyöngyökké változtatni, Isten előtt érdemessé tenni. A kongregáció lelkeket képző, alakitó, tökéletesítő müvésziskola, amelyben az ideál Immaculata, a véső, ecset az ima, s a tökéletesítés végrehajtója Isten maga az ő szent kegyelmével. A czél tehát a lelkek tökéletesítése, s nem akar eremitákat, világtól félrevonuló, nem e világra való egyéneket képezni, alakítani, akik behunyják szemüket és befogják fülüket, hogy a szépségében pompázó természet ne zavarja őket gondolataikban, — hithü katholikusokat akar nevelni, akik hívők nemcsak névleg, hanem tényleg, templomban és kint a világban, otthon és a társadalomban, hivatalos foglalkozás és szórakozás közben, mindenütt és mindenkor. Erős akaratot igyekezik nevelni, mely kérlelhetetlen, mely nem szereti a lapályos, mocsaras helyeket, hol az önző természet lelket-testet ölő penészgombái tenyésznek, hanem törtet előre, föl a magasba az ideális eszméktől átitatott légkörbe, hol az Istennel barátkozik, s a boldogság napja süt, melynek sugarai kicsalják a lólekből az erény-rügyeket, melyekből erőteljes vallásos alapokon nyugvó tehát boldog egyéni, családi és társadalmi élet fakad. Ez a czélja a Mária-kongregációnak. Most az ünneplés és hálaadás e magasztos lélekemelő pillanatában, midőn a Mária-kongregáció hazánkban több mint 300 éves jubileumát ünnepeli, lelkem elmereng a múlton önkéntelenül eszembe jut édes hazám, ennek derűs borús napjai, melyekben históriai szerepe volt a Mária-kongregációnak; az örömben örült, a bánatban szomorkodott s gyógyító balzsamot esdett le Nagyasszonyunktól, és segítséget, amelynek tulajdonítható, hogy annyi balszerencse és oly sok viszály után él nemzet e hazán. Kegyelettel s szeretettel tekintsünk tehát mélyen tisztelt közönség a Mária-kongregációra, szeressük és tiszteljük a mi jó Nagyasszonyunkat, hogy viruljon e hon, kövessük példáját, hogy boldogok legyünk már itt a földön is és elérjük czélunkat a lelkek hazajáró utján. * * * A harmadik szónok Szűcs János kádármester, a polgárok kongregácziójának prae- fektusa volt. Beszédében a Jézustársasági szatmári rendház múltját állította elénk vázlatosan. Kezdve az első betelepülés megszűnésétől napjainkig. Rámutatott a második betelepítés nehézségeire, arra a sok akadályra, amibe a ház alapítása s építése ütközött. De végre is a nehézségek elmúltak, az akadályok letörettek, s ma előttünk áll a püspöki konviktus palotája. Megemlítette a jezsuiták hitéleti munkásságát a kongregácziókkal kapcsolatban. S végül, megállapítva, hogy a Jézustársaságiakkal csak nyert az egyházmegye s a város, meg a hitélet, az egek Urának áldását kérte aranymisés főpásztorunkra, ki áldozatkészségével lehetővé tette a konviktus létrejöttét. Jaksics József, Sztojka Tibor és Eberhard Jenő ifj. kongregánisták zongoráztak. Mind, de különösen az első ért el nagy hatást, reprodukálva Liszt Ferenc Magyar rapszódiáját. Nagy tetszésre találtak az ének-
