Heti Szemle, 1913. (22. évfolyam, 1-53. szám)
1913-02-05 / 6. szám
Szatmár, 1913. februárius 5. Katholikus őrtüzek. — KRÜGER ALADÁR dr. beszéde. — Mélyen tisztelt hölgyeim és uraim! Az ehő nap volt, melyet az ember a földön töltött. Ragyogó, gyönyörű nap volt s Ádámnak uj volt és szép volt minden, a mit látott. Gyönyörködött a kéklö távoli hegyekben, a gyümölcsökkel terhelt fákban, a virágokban. Az állatok is bizalommal és hódolattal közeledtek eléje. Majd mikor mindenben kigyönyörködte magát, társalgott Istennel. S ő, a ki nem látott mást, csak a mi szép, jó, az Istennel való társalgásban még több jót és szépet talált. Egyszerre valami furcsa dolog történt. Leszállt az est. A kék begyek fölé rózsaszín köd borult, mely egy perezre még szebbé tette a láthatárt. De eltűnt a köd is, a hegy is. A fák is, a melyek alatt megpihent. És Ádám félt. És még meglepőbbeket tapasztalhatott. Újszerű hangok ütötték meg fülét. A róka, a mely napközben lábainál hizelgett, üvöltött. A farkas ordítva indult zsákmány után. Denevérek röpködtek, baglyok huhogása töltötte meg a levegőt,, hangok, melyeket még nem hallott, melyek a természet harmóniájába nem illettek bele. És Adám félt és úgy érezte, hogy a ragyogó nap után egyedül maradt. Ám egyszerre egy csillag bukkant elő, előbb egy, majd kettő, három, száz, ezer s mintha a sötétségben Isten a esi,Hágok által is ezer uj szemmel nézne rá. És megnyugodott, mert érezte, hogy * nincs egyedül a sötétségben. Valami efféle történt velünk katholiku- sokkal, keresztényekkel, magyarokkal is. Nekünk is volt szép napunk, a mikor ideálok lelkesítettek bennünket: hazaszeretet, vallás, család. Es egyszerre úgy vesszük észre, mintha valami éjszaka borulna reánk. Először a kék hegyek, melyekre múltúnk van irva, tünedeznek el, hogy ne lássuk, a mi magyar, a min rajta van a kereszt, haza, erkölcs. Aztán eltűnnek a közelebbi ideálok, a melyek jók voltak édes apánknak, anyánknak : a család, a hit, a hazaszeretet. A harmónia kezd megszűnni, a mely a társadalomnak olyan jó volt. El az ideálokkal innen is ! A mikor látjuk a rombolás munkáját, félünk. De valami különös hangokat is hallunk. Ravasz rókák melyek lábainknál hízelegtek, ellenünk támadnak alattomosan, hiénák, melyek eddig elbújtak, most előbujnak s az ősök sírját dúlják föl, hogy a mi eddig kegyelet tárgy volt, most üzletté devalválódjék. Kajlafiilü denevérek, baglyok röpködnek és azt akarják elhitetni, hogy repülésük a sasoké. Kövessük őket! Hogy meddig? csak az ereszig, melyet sodornak, melynél tovább szállni nem tudnak. Nem tudnak fölemelkedni, de ők a sasok, a kik irányt, repülést akarnak szabni. S mikor a rettenetes zűrzavart látjuk, szinte kétségbeesve sóhajtjuk : — Egyedül maradtunk magyarok, keresztények, katholikusok a sötétségben. Egyszerié őrtüzeket látunk kigyulladni. Egyet.__kettőt, százat és százat. Oi tüzeket, a melyek mellett csapat áll. Fegyverük a hit, zászlaja a háromszinü lobogó, rajta a kereszt; jelszó is van ráírva, egyik fönségesebb, mint a másik : keresztény kultúra, katholikus sajtó, keresztény társadalmi tevékenység, iskola, katholikus össszetartás, kongregáczió, keresztény egyesületi élet és még annyi más! Mikor végignézünk az országon, őrtűz őrtűz után gyűl ki s megnyugszunk, mert úgy érezzük, hogy ezekben az őrtüzekben Isten ezer és ezer szemmel néz ránk. Nem vagyunk egyedül a sötétségben ! Egy kis hadiszemlét ezekről ! Nem tudjuk mind végigjárni; hála az Istennek, már annyian vannak. „HETI SZEMLE“ Keresztény kultúra az egyik. „Keresztény“ kultúra? mire az? kérdezhetné valaki. Nem elég, hogy: kultúra ? Mire éket verni az emberek közé a „keresztény“ kultúra hangoztatásával ? Ady egyik versét olvastam nemrég. Dicsőíti a szép, boldog pogány kultúrát s visszavárja annak idejét, hogy bárcsak az a szép, pogány kultúránk volna nekünk is! Szép is volt az a maga nemében. El vagyok ragadtatva, mikor látom a bölcs Pallas Athene szobrát, csak ne látnám alatta a bölcs Sokratest, a ki kénytelen méregpoharat inni a pogány kultúra nagyobb dicsőségére. Szép a Pantheon, melyben embereket istenítenek, csak ne volna a tarpéji szikla, melyről embereket mint állatnál hitványabb férgeket taszítanak halálra. Szép az a szalamisi és termopylaei hősök szabadságszeretete, csak ne látnám a szabadsághősök egyik kezében a szabadság kardját, a másikban a korbácsot, mellyel néhány ezer milliókat és milliókat tart durva rabszolgaságban a pogány kultúra nagyobb dicsőségére ? Csoda e, ha az ellentétekkel annyira telt pogány kultúra mellett egy bölcs lámpával kereste az embert? Ha nem volt más vége, mint egy csőd, a melyet egy oltárral fejeztek ki: Az ismeretlen Istennek ! Csoda-e, ha, mikor a legnagyobb problémákat megoldani nem tudó pogány kultúra közepette megjelenik a kereszt, akkor egyszerre ennek lobogója alá áll az egész em- riség s ezzel valósítja meg a kultúrát! Nemcsak az ókor vezette babonára az embereket az igaz vallás nélküli kultúrával. A modern ember is, ha felmond az Istennek, befogadja a babonát s akkor mint Johnson hisz a hazajáró lelkekben, mint Rousseau retteg a 13-as számtól, mint Volney álmokat magyaráztat, mint Helvetius kárlyavető asz- szonyoktól kér tanácsot, mint Hobbes kutatja a számokból a jövendőt s mint Voltaire jóslatoktól retteg. S modern társadalmunkban a Spiritismus, a javasasszony a hitetlen emberek babonájából élnek meg. Ha nézzük a vallástalan kultúrának ezt a csődjét, akkor belátjuk, hogy kell kultúra, de olyan, a melynek első tétele: Hiszek egy Istenben. Egy másik őrtűz az iskola. Általános jelszó, hogy csak az állam föladata a tanítás. Minek ide középkor? Elválasztja az embereket minden vallásos nevelés. Egy költeményt olvastam egy házaspárról. A férfi részeges volt s mindennap elverte az asszonyt. Az tűrt és szenvedett. Egyszer e szerencsétlen házba besütött egy napsugár. Mikor a férj hazaért este, egy kis bölcsővel szaporodott meg a bútorzat. A férfi bambán bámult, az asszony pedig elkeseredve szólt rá: — Nos, miért állasz? Miért nem támadsz nekem? Miért nem versz, mint máskor ? A goromba, részeges ember csak annyit mormogott: — Félek, hogy fölbred a gyermek. Ha a leghitványabb ember előtt is szent a gyermek nyugalma, hogyne lenne az előttünk, hivő keresztények, katholikusok előtt. Hogyne ügyelnénk nyugalmára. S hol találja meg nyugalmát ha nem ott, a hol elébe követendő például a kicsi Jézust állítják? Nem kell-e föntartanunk ezt az iskolát ? Hogy kövesse majd mint meglett ember a felnőtt Jézust, kit gyermekkorában megtanult szeretni s megtanul egész életén át követni. Ezt teszik a mi iskoláink. Meggyőződésre nevelnek, mely Jézus követése az egész életen át. Ezekből az iskolákból nem fognak kikerülni a gyermek-bűnösök, kiknek számára külön bíróságokat kell már szervezni, külön törvényeket szerkesztenek, külön fogház épül, mert szaporodnak a bűnös gyermekek, kiknek nem ideáljuk a gyermek Jézus. A gyermekek tiszta lelkeért harczolnunk a legtisztább kulturmunka, a legfönségesebb hazafias munka s mikor a hitvallásos isko3 Iáért küzdünk a jövő Magyarországért vívunk csatát. * Ilyen őrtűz a keresztény sajtó. A ki Magyarországot meg akarja ismerni, olvassa el sajtóját, a mely például 1911. karácsonykor jórészt nem foglalkozott mással, mint a kereszténység gyalázásával. Olvassuk végig a tárczákat, melyeket ugy e bár önök is dugva-dugnak leányaik előtt. Olvassuk végig a híreket, a melyek teli vannak a kereszténységet gyalázó hazugságokkal. S aztán ne olvassuk el, még felnőttek se olvassuk el az apróhirdetéseket, a melyekben az emberhuskereskedés nyilt arczátlan- kággal , folyik szavankint öt fillér szabott áron. És ez a „magyar“ sajtó azóta ilyen, mióta Kemény Zsigmondok, Kossuth Lajosok, Eötvös Józsefek, Jókai Mórok helyett — más Mórok kezébe került. Mikor e sajtó ellen fölveszszük a küzdelmet, elsőrendű kultur-, hazafias munkát végezünk. Kicsiny a tábor. De diadalai vannak. Mert katonái nem zsoldosok, nem bérenczek hanem keresztes lovagok, a kik készek arra, hogy ma a kér. sajtónak nagyobbára csak vértanúi vannak. Ezt pártolni elsőrendű kér. kötelesség Mert mikor a kér. sajtót pártoljuk, családunkat védjük meg a mételytől. * Még egy őrtüzhöz menjünk el. Nem ismeretlen ennek a zászlaja sem, bár ezt szokták a legélesebben támadni. Ez a kongregáczió ! (Ebhen a perezben véletlenül a szónok mögött összecsukódott a bársony függöny. Krüger észrevette s igy folytatta) úgy látszik ettől a függöny is megrettent. (Az ötletre orkánszerü taps volt a visszhang, úgy hogy csak perczek múlva lehetett folytatni a beszédet). Ez a fölhangzott taps bizonyítja, hogy itt Szatmár kér. közönsége szivében azonban benne van a kongregáczió fogalma s szeretettel ápolják minden nemes lélekben. Egy negatívumra mutatok csak rá. Van egy — pontosan — 5629 tagú titkos társaság Magyarországon. Ez dirigálja ma a sajtót, a szabadgondolkozó-kört, a szo- cziáldemokrata szervezeteket, a képviselőházat, például ez volt képes keresztülvinni, hogy a polgári perrendtartásból kihagyták a némelyekre talán csiklandós kérdést: mi is a vallása. Ezeket nem tartja Össze, csak a gyűlölet minden ellen, a mi hagyomány, a mi magyar. Hogy érik el a sikert? Minden vezető állásban ott vannak. Mikor a hatalmas vezérférfiü ott áll, pl. egy város élén, a minisztérium valamely osztálya élén, minden alantasa hozzáalkalmazkodik, mert nemcsak kenyérből, hanem első sorban protekczióból élünk. Ezért jelent ez 500.000 embert. Ezzel szemben mi keresztények más szervezetet a gyűlölet alapján nem állíthatunk. Nekünk annál erősebben kell a szere- tethez, a valláshoz való ragaszkodáshoz nyúlnunk. A valláshoz és a szeretethez való ragaszkodás eszköze a kongregáczió, kezdi a diáknál, végzi a felnőtt férfinál s nevel öntudatos, meggyőződéses kath. hitre. Hogy mily hatással van ez másra is, azt csak egy eset jellemzi. A napokban Nagy váradon egy ur kérdi: nem léphetne-e be a kougregáczióba. Ez gör. keleti volt. E nem katholikus embert meggyőződése arra vezette, hogy keressen társaságot hite, vallásossága megőrzésére Ott nem tanulnak gyűlöletet, ott nincs protekezió. Egyet keresünk : az Ur Jézust, nevelünk jellemeket, a kik szembe tudjanak szállani a gyűlölet táborával. Te édes anya, ne akkor féltsd lányodat, ha a Mária érmet a nyakába akasztja, majd ha letépi, akkor aggódj minden perezéért. Te édes apa, ne akkor aggódj fiadért, ha az oltár elé térdel kongreganista társaival; akkor féltsd, ha a szabad erkölcsök oltára elé megy.
