Heti Szemle, 1913. (22. évfolyam, 1-53. szám)

1913-11-19 / 47. szám

HETI SZEMLE

nél is hosszahb idő alatt az illetékesek sajtójuk érdekében ? Leszámítva 2—3 embernek meddő fáradozását — semmit sem. Ma amikor már bizonyítani nem kell, hogy micsoda hatalom a sajtó, ma amikor a fejlődés minden terén titáni léptekkel rohannak, haladnak előre — a mi sajtónk ott van, ahol huszonkét évvel ezelőtt volt.

Ez valami olyan betegség, még pedig halálos betegség következménye, aminek orvosságáról gondoskodni kell. De még ma! A holnapra várni nem lehet. És ha az az orvosság valahová el van zárva, valahol be van csukva, azt a zárat fel kell törni!

Ne renováljunk, ne építsünk addig templomot, kápolnát, amig sajtónk nincsen. A pár év alatt ide fordítandó összeget adják a sajtóra.

Minek az a kápolna, ha nincs, aki imádkozzék benne?

Mi csak egyet kérünk és ha komolyan érzik egyesek hivatásuk súlyát — kérésünk nem marad teljesítetlenül.

Változtassák meg az eddigi 'politikát és fogadják el a mi taktikánkat.

Mert, ismétlem, várni nem lehet. Nem szabad. Minél gyorsabban teszünk, annál biztosabban kecsegtet a siker, az eredmény. Ez a tevés, ez a munka azonban ne legyen olyan, hogy megmozdulunk minden öt évben egyszer és megépitődik egy kápolna akkor, amikor száz ember között már alig van tiz, aki imádkozni átlépje küszöbét. Organizátor sem gondolhatja, hogy most kápolnákat épit- tesen az egyházmegye minden faluban, ámbár Bodnár Gáspár is ezt az intencziót olvasta ki cikkéből s ezért kelt védelmére azoknak, akik rászorultak. Ami czélunk, mint már emlitém, is nem ez elsősorban, hanem az, hogy ott, ahol hiányzik valami, ott a papság, lelkészség intenzivebb lelkitevékeny- ságének feladata hitet erősíteni s azt áldozatos hitté emelni. Ha ez meg van, úgy semmisem -hiányzik.

Ez a feladata jelen helyzetben a papságnak és ha százszor is csalódik, százegye- dikszer is újra kell kezdenie. De hogyan ? Ezt ők fogják tudni. Minden esetre ahhoz, hogy a templom ajtajára kifüggesszék a misetartás rendjét, talán csak nem kell évtizedes tapasztalat? Szemlélő.

Mi lesz a vármegyék nyugdíjalapjával? A vármegyei tisztviselők alig pár hétig lesznek még törvényhatósági alkalmazottak, aztán átveszi őket az állam. Most már kétségtelen, hogy nem lesz több tisztujitás. Januái 1-től vége a megyei életnek. Erre a nagy változásra még pár hónappal ezelőtt sem számítottak . XL kkor még úgy rendezkedett be a megye, hogy kitudja, meddig élnek mint megyei tisztviselők. Éhez képest csinálták meg az uj nyugdijszabályrendeletet is, mely a vármegyei tisztviselőknek sokkal nagyobb kedvezményeket biztosit, mint az állami tisztviselőknek. Az uj szabályrendeletet már fel is küldték jóváhagyás végett a miniszterhez. A miniszter intézkedése még nem érkezett le és ha le is jön, valószínűleg nem lesz semmi haszna. Januártól kezdve ugyanis már az állami tisztviselők nyugdíjtörvénye alapján léphetnek nyugdíjba a jelenlegi megyei tisztviselők. A megyén nem szívesen veszik tudomásul az állami nyugdíjazást, mert sok kedvezménytől elesnek. így, mint hírlik, nem fogják tekintetbe venni a millenniumi évet sem. A megyei tisztviselők között sokan vannak, akik nyugdijaztatni akarják magukat természetesen a vármegyei szabályrendelet alapján, a törvényhatóság által. A törvény- hatóság nyugdíjazását ugyanis össze sern lehet hasonlítani a az államival. A törvényhatóság sok mindent tekintetbe vett és méltányosan járt el, ha valamelyik tisztviselőt nyugdíjazott. Az államnál méltányosság nem lesz, ott paragrafusok fognak diktálni, ami bizony sok tisztvilőnek jelenti a megrövidítését. A szabályrendelet az idén aligha fog leérkezni. Ha pedig januárban jön le, akkor már késő lesz. Most tehát mident elkövetnek a tisztviselők, hogyha lehet, még az idén megkaphassák a szabályrendeletet. Lehetséges, hogy még a deezemberi közgyűlésre itt lesz az uj rendelet és akkor még deczember- ben gyakorolhatja a törvényhatóság közismert méltányos eljárását.

Terjesszük a . (lZlllilíl\ 'll!l|) Ilf !

A megbolygatott darázsfészek.

Múltkori közleményünk a szatmári szabadkőműves alakulásról óriási feltűnést keltett. Egy hét óta egyébről se beszélnek a városban, mint a Heti Szemléről meg a páholyról. Nagy a megrökönyödés, a forrongás és a harag a szabadkőműves berkekben. Hogy az ő hét pecséttel lezárt titkaikból kipattant egy és más! Hogy világosság szűrődött az ő sötét műhelyükbe! Boszut lihegve keresik az árulót s a leleplezőt.

Mint érdekes és jellemző dolgot kell leszögeznünk azt a tényt, hogy magánkörben az aposztrofáltak legtöbbje méltatlankodva jelentette ki, hogy ő nem szabadkőműves. Nemcsak tagadták ezt, hanem tiltakoztak ellene s ezzel önkéntelenül is beismerték, hogy a szabadkőművesség olyan tisztes mesterség, amelyért a nyilvánosság előtt méltatlankodni, sőt restelkedni kell.

Elismerjük, hogy múltkori megjegyzéseinkbe, a melyeket az „Alkotmány“-bői átvett hírhez fűztünk, tévedés is csúszott. így például meggyőződtünk róla, a szatmári páholy, ha meg is van már, de formailag még nem alakult meg. Arról is meggyőződtünk, hogy Csomay Aladár és Világossy Gáspár távol állanak a szabadkőműves mozgalomtól.

Dehát az ilyen tévedésnek végeredményben a szabadkőművesek az okai. Miért titkolóznak? Az ő szövetkezésük nem tekinthető magánügynek, amelyhez senkinek köze nincs. Ok a közélet legaktuálisabb kérdéseivel foglalkoznak ; munkájuk a társadalom legéletbevágóbb érdekeire vonatkozik. A közvéleménynek tehát joga van tudni azt, hogy kik a szabadkőművesek és mit akarnak. S ha csakugyan olyan ártatlanok az ő ezéljaik, ahogy ők hangoztatják, ha csupán a köz- erkölcsiség javítását, nemesítését szolgálják, akkor miért nem lépnek fel magyaros nyíltsággal és férfias önérzettel, ahogyan azt a közélet minden harczosától el szoktuk várni.

Hiába erősitgetik, hogy a titkolózás náluk csak taktikai kérdés. Az is, de legelsősorban mégis csak az a czélja, hogy megakadályozza az ellenőrzést, amelytől félnek, joggal félnek a szabadkőművesek. Pedig a tiszta lelkiismeretnek, a tisztességes és becsületes törekvéseknek nincs mit félniök az ellenőrzéstől.

Ez üggyel kapcsolatban a Szamos vasárnapi számában két nyilatkozat jelent meg. Az első Tanódi Endrétől való. Ezzel röviden végezhetünk. A kis Tanódi csemetét eddig se vettük komolyan, mostani nyelvöltögetése fölött is azzal az arab közmondással térünk napirendre, amelynek második része azt mondja, hogy „a karaván halad“.

A másik Világossy Gáspárnak komoly, úri hangú nyilatkozata, amelyre a következőkben felelünk :

1. A „Magyar Kurír“, amint azt .Világossy Gáspár is gondolhatta, nekünk nem jár. Vidéki ftehlapok nem szoktak kŐDyoma- tosra előfizetni. Hogy mi híradásunkban mégis a „Magyar Kurír“ ra hivatkoztunk, annak az a magyarázata, hogy lapunkban idézett közlemény szóról-szóra megjelent az „Alkotmány “-ban, annak november 7-iki, pénteki számában. Mivel pedig az Alkotmánynak, tudtunkkal, Szatmáron tudósítója nincs, miveí továbbá ilyen, a szabadkőművesség ellen irányuló tudósítást más, mint bevallottan kat- holikus kőnyomatos nem közöl és végül mivel az Alkotmány e nemű híreit eddig is rendesen a Magyar Kurírból vette át, mi joggal és teljes jóhiszeműséggel jelölhettük meg az egyetlen katholikus könyomatost a Szatmárról keltezett híradás forrásául.

2. Az „Alkotmány“ nem a mi szerkesztőségünkből kapta tudósítását. Szerkesztőségünknek egyik tagja sem tudott arról semmit annak az „Alkotmány“-ban való megjelenés, tehát nov. 7-ike előtt.

3. A stréberség vádja ellen felesleges védekeznie Világossy Gáspárnak. Ha figyelemmel elolvassa múltkori megjegyzésünket

Szatmár, 1913. november 19.

meggyőződhetik arról, hogy mi nem őreá vonatkoztattuk ezt a vádat. Különben is. miután ő határozottan kijelenté nyilatkozatában hogy nem szabadkőműves s hogy a páholy- alakitási munkálatokban semmi része sincs, amit örömmel veszünk tudomásul, az említett vád még akkor is elesnék, ha azt a múltkor őreá is értettük volna.

Egyeseknek élőszóval kifejezett tagadását némi óvatossággal és fenntartással fogadjuk. Tartózkodásunk indokolásaképen utalunk arra, amit fentebb mondottunk, hogy t. i. a szatmári páholy forma szerint még nem alakult meg. Tehát — formaliter — ezidő- szerint még nem is lehetnek tagjai. Csak jelöltjei vannak. Idézzük továbbá a Tanódi nyilatkozatának ezt a kitételét: „Az sem igaz, hogy szabadkőművesek, az sem igaz, hogy nem szabadkőművesek“. Végül pedig emlékeztetjük olvasóinkat arra, amit a re- strietio mentalis-vól hallottak valamikor.

Jegyzetek.

Jó urak, hát nem viszket a nyakatok ?

Csodálatos lerakodóhely ez a mi kedves „Szamos“ czimü lapunk. Egyideig békében volt velünk : ő nem irt rólunk, mi sem irtunk róla. Nagyon fájt neki a szabadkőművesek dolga, tehát interjúvolt, gondolván, hogy ha direkte nem foglalkozik velünk, hát indirekte a Tanódi Endre zsánerében meg kell tennie. Lassanként reájövünk arra a konzekvenciára, hogy a„ Szamos mindenkinek mindene akar lenni. 0 tudniillik 67-os munkapárti sajtóorgánum. Ha azonban Kelemen Samu óhajt arról nyilatkozni, hogy mivel fogja legközelebbi bukását indokolni, akkor elmegy a Szamoshoz és a Szamos készséggel adja át neki legillusztrisabb helyét, a vezetőczikket. Ha most Tanódi Endre óhajt „nagyobb“ nyilvánosság előtt a szabadkőművességről konferálni, akkor felhívja a Szamost, hogy interjúvolja meg őt. És a Szamos készséggel interjúvol. Ha most legközelebb egyik szatmári szociáldemokrata nópgyülésre lerándul Kunfi Zsigmond s a nemzetközi szociáldemokratapárt birtokpolitikai programmjával óhajt nyilatkozni, különösen ami az ezerholdas birtokokat illeti, akkor ez a politikai vezérczikk is a Szamos czimü kedves sajtóorgánumban fog megjelenni. A jó vidéki rezesbandák népdalegyvelege jat az eszünkbe. Mi most má- bátrak vagyunk kételkedni abban, hogy ebben a vegyes zenekarban tényleg a munkapárti prim viszi a vezérszerepet ? Ez ugyan még nem lenne valami nagy baj, de mit szólnak mindehhez a vármegyeházán és mi a véleménye a vidéki kúriák derék lakóinak, akik között nem kevés részvényese van a Szamos czimü részvénytársaságnak s akik körében a Szamos most szalonképessé akarja tenni azt a franczia nemességet, amely rászabadította a páholyok parazitahadát arra az országra. Akinek ez nem tetszik, az morogjon odahaza. De csak odahaza . . .

Ha a pálma az égbe nő.

Le van leplezve az Egyház !

Epen csak csekély 1913 évig sikerült neki elámitani a jámbor tudatlanokat, hogy holmi kis barbár-szeliditéseket végez, tudatlan koponyák feketeségébe ültet kultúrát, rabszolgaságot szüntet meg, Magna Chartá-kat irat alá földnélküli Jánosokkal, Teodosiusokkal és Napóleonokkal mer szembeszállani, közben egy kis knlturmisz- sziót teljesit a négy világtájon, államokat formál, erkölcsöket szelidit és erényeket röpít a magasságok felé, itt-amott egy-egy szellemóriást, egy pár Dantét, Michel Angélát, Depaul Szent Vinczét nevel, egynéhány százezer iskolát, kórházat, miegymást emel — de végre 1913. esztendőknek utána kisül, hogy mindez training volt a — hazugságra.

így tudja ezt az az eddig kicsinek nézett szatmári monista feje, a ki ismeri az összes létező és nemlétező bölcseséget, az egész világot és azonkívül tizenkét falut.

Hát ha ezt: tán a világraszóló leleplezés után mer még élni és nem semmisül meg az Egyház, a melyről a félreismert Tanódi Ban- dika már ifjúságának zöld tavaszában is a leg-