Heti Szemle, 1913. (22. évfolyam, 1-53. szám)

1913-11-12 / 46. szám

2 HETI SZEMLE Szatmár, 1913. november 12. resonancia. Kilendülök most a belmissió kér­déséből s föltűnnek előttem a Heti Szemlé­nek hosszú idők óta Írott czikkei a sajtó, kü­lönösen a Pázmány-sajtó ügyében. Miért múlik, kin múlik ez az ügy ? Vagy talán mi már minden csomót megelégedetten meg­oldatlanul hagyunk? Kész komikum az ellen­tábor már egyházmegyénk szivében szervez­kedő hivei számára. Legrettenetesebb az, amidőn a harez raj vonalában megyek, megyek, ások a föld­ben, lázamban látom, hogy talpalattnyi föld­del való előrejutásomon múlik sok minden, tudom, látom a golyók lecsapódásából, hogy hova irányul a támadás, én látom, talán má­sok nem is úgy látják, mint én, hogy az egész raj vonalnak gyorsabban kellene előre­ásnia magát és egyszerre egyedül érzem magam. Egyedül . . . Elhagyva azoktól, akik­nek legalább valamikép fedezniük kellett volna . . . Ne mondják azt, hogy ezekben a so­rokban peszimizmus rejlik, nem igaz az sem, hogy harczi riadó ... a raj vonalban most már a legnagyobb csönd az ur. . . ezekben az Írásokban a több munka megkivánásának öntuda rejlik. A több munka öntudata, amely öntudat még nálunk nem veti előre meredek sziklákba vaskapcsait, hogy azután utánna kússzon. Á kapocs itt a többetkivánás, a türel­metlenség, a kúszás a megvalósulás, de ezek nélkül nem jutunk fel a Finsternahornra és odafönn nem halljuk a Registerek zúgását — ugy-e Heti Szemle ? Igazságtalan eljárás lenne, a papsá­got okolni minden nyomorúságunkért. De nagyon meggondolom a dolgot, amidőn le­irom, hogy kath. világi intelligenciánknak 3.—9°/o-a ébredez eddig, de viszont a papság­nak is csak 40%-a van ébren. Igaz, mun­kába kell állnia mind a kettőnek, de vájjon melyiknek kell hamarabb ? Azt is el kell fo­gadnunk, hogy az alvó világi intelligenczia a 3—4°/0-ban már dolgozó világi katholikus és a már felébredt papság, de különösen ez utóbbi által fog öntudatra jutni. Kihez vigyük el tehát panaszainkat e hasábokon, ha nem azokhoz, akiknek kezei között forognak már ezen hasábok, de a kiknek 60% a forgatás daczára sem tesz valami sokat a rendes, sablonos kötelességein felül. Azonkívül láttam én már olyan helyzetet több helyütt is egy­házmegyénk területén, ahol egy-két világi katholikus már ébren van, de munkaerejük bénán vergődik az illetékesek nemtörődömsé­ge miatt. Hisz még a világi munkakeresőket sem helyezzük el a nekik alkalmas munka­körbe. Egyházunk úgy van berendezve, hogy az igazság is a papság révén jő hozzánk, hogyne kellene tehát a restauráció munkájá­nak általuk hozzánk kerülni ? Beszéljünk konkrétumokról. Én tudom, hogy bizonyos dolgokat, bizonyos szervezete­ket matematikai pontossággal, határidőre ki lehetne építeni a helyi dolgozó embereknek. Azt mondották a tamáskodók, hogy az Urak kongregáczióját Szatmáron nem Lhet meg­csinálni. És meg van. Én azt mondom, hogy három hónap leforgása alatt egyházmegyénk városaiban : Ungváron, Beregszászban, Mára- marosszigeten, Nagybányán, Nagyszőlősön, Felsőbányán meg lehetne alakítani az Urak kolóniáit. Csak egy ember akarja mindenütt. Csak egy. Csak egy. De evégett a fejekből, a koponyákból valósággal eliminálni kellene egy pár szino­nim gondolatot, mely szinte rögeszmévé vált: nem lehet, várjunk, csak türelem, majd ké­sőbb. Sőt ki kellene űzni a „majd holnap“ fogalmát is. A modern harczi taktika jelszava a gyorsaság, a megfeszült idegek éleslátása, perczekre berendezett menetterv, a terep tel­jes kihasználása. Talán csak nem mondjuk azt merészen, hogy mi eszerint a taktika szerint dolgozunk ? Hát ez a külön őség a fiatal és öreg darvak kívánságai között, A viharjelző csodás pontossággal ezer kilométerek viharait jelzi. Önök édes Uraim, — bocsássanak meg, — gyerekkorukban nem jártak gyorsvonaton s talán akkor a szeizmográfról sem hallottak még. Mi már benne élünk ebben a világban, mert érezzük a nagy viharok söprő szelét, tudjuk, hogy a gyorsvonatok átgázolnak raj­tunk, mi jobban fázunk és jobban remegünk azokért, amik drágák nekünk, amiket sze­retünk. De sokat jelentene, ha a mi taktikánkat fogadnák el . . . Szomorú őszi este csöndes magyar falu néma házai között járok. Már mindnyájan lepi­hentek. Az én népem. Kicsi templom felé cso­szog az öreg harangozó lámpásával, felmászik a toronyba, végigkonditja az Avét, utánna cseng-bong a halálharang. Azután lemászik, lámpása eltűnik a sötétben és ismét csend van. Csak a plébánia ablakán kiszűrődő fény világit be a homályba. Mellette ősz fej . . . Elgondolkozva megyek haza. A csendben némán beszél Valaki: És ne legyen soha pihenéstek . . . Mert ősszel, későn eltűnnek a levegőben lomhán, lustán úszkáló ökörnyálak s helyet­tük jön a dér. Azt pedig ti nem akarhatjátok. Ne felejtsük el, hogy a liberálisok szabadkőmivesek és szocziáldemokraták tol­vajnyelvén „a klerikalizmus“ a kath. vallást vagyis a kath. egyházat jelenti. Ha valakit klerikalis-nak mondanak, ugyanazon tolvaj­nyelv szerint annyit tesz, hogy az illető hű és derék katholikus ember. Találóan mondja va­laki : A „klerikalizmus“ okos," ravasz embe­rek találmánya, hogy az ostobák felüljenek neki. Minden kath. embernek a Népszö­vetségben van a helye! Tagsági dij egész évre 1 K. Ennek fellenében minden hónapban egy népfelvilágositó füzetet és november hónapban egy gazdag tartalmú naptárt ka­punk, továbbá ingyen jogi tanácsot a nép- szövetség ügyvédeinél. Adakozzunk a Sait6ahnra jongott a nemzet. És elnémult az ország czi- terája. Szent Imre történeti valóságáról beszól szent László lelkesedése, kinek uralkodása alatt a „liliom ifju“~t a szentek sorába ik­tatták. A magyar herceg-ifjú emléke és tiszte­lete ólt a mohácsi vész bus sejtelmei között, mikor a pécsi főiskola ifjúsága szent Imre her- czeg képével varrott zászlójával ment el a nemzeti nagyiét temetőjére meghalni. Élt a magyar ifjú eszménye Rákóczj^- nak ifjúságában; azokban a nemes lelkű ifjakban, a kik nemzetünk díszei voltak. És élt a legközelebbi nagy idők kohójában is, mikor Zichy Nándorok ültek a hazáért vak börtönben ; azok a hitvalló ifjakból valók, kik férfikorukban Egyházunk és Hazánk büszke­ségeivé váltak. És szent Imre eszménye átragyog, át- sugárzik a tengeren túlra is. A hol három millió magyar él. A kik templomaikban, mint arról biztos tudomásom van, oltáraikra eme­lik szent Imre képét; zászlaikr.i hímezik a magyar ifjúság eszményét. És mikor szálla­nák, érkeznek a vándormadarak innen az ó hazából; és átragyognak a csillagok .. be­szélik, magyarázzák gyermekeiknek, büszke­séggel és a hazafájás könnyeivel : ki volt és ki ma is a magyar ifjúnak szent Imre. * Tudom én azt, kedves Ifjak, hogy talán már most is, de főleg, mikor majd a hangya forgalmú életbe léplek: találkozni fogtok em­berekkel, Es bizonyos nagyhangú elméletek­kel, úgynevezett elvekkel vagy talán elvte- lenségekkel. Újságokkal, füzetekkel, melyek nektek azt szuggerálják, az Írják, hogy a sz. Imre kultusza, tisztelete, eszménye a legendák világához lartozik. Hogy ez a tisztelet, ez a kultusz a nemzeti képzelem fejleménye. De kérdezem, van e nép a világon, melynek igaz, hü történetei közt a legendák virága ki nem virul. Van e a világnak nagy, eszményi alakja, melynek személyéhez a le­genda nem tartozik. Hát vájjon tagadjuk e meg magát a fát azért, mert gyökerén örök repkény nő és derekát a zöld borostyán övezi. — Tudjátok-e, Írja a hallgatás és csend nagy, világhírű írója Maeterlinck, tudjátok-e mi a legenda? A múlandó valóságtól meg­tisztított igaz történeti mag. A mely kisar- jadzva, eleven és hü. És a mi fő, a .népek lelkének igaz kifejezője, — Jaj a nemzetnek, Írja egy előkelő tör­ténetíró, mely ifjúsága előtt kisebbíti a nemzeti hagyományokat és legendákat. A tisztalelkü ifjúság lelkének táplálékai ezek ahagyományok. S bár inkább táplálkoznának a forrásokból és ne merülnének bele a piszokba, az ero­tikus, beteges fantáziák szüleményeibe, a mely táplálók a magyar faj higiénikus és lelki épségének érzékeivel oly nagy ellentét­ben van. De hiszen tudják, érzik azt a történeti materialisták, a kik általán egész nemzeti történetünk szellemének hatását tagadni igyek szenek, tehát a szent Imre történetében rejlő erőt is, tudják, hogy uj történetet csinálni nem lehet. A történelem lapjait meghamisí­tani nem virtus. Hát más módszerhez folya­modnak. Más formulával kísérleteznek. Azt mondják, hogy a történeti eszmények s főleg szent Imre eszménye nem a XX. századba való. Nem utánzásra való. A mai ifjúságnak nem az a hivatása. A mai idők ifjúsága a reális világba megy. Mások az életértékek. Más czélok lebegnek áz emberiség előtt, melyet az ifjúság révén a kultúrával elérni akar. Kedves Ifjak! Van-e a világon nép, nemzet, mely azt hirdette és hitte, hogy mi­kor történeti eszményeit, alakjait az ifjúság­nak idézi, felmutatja, hogy a hősöknek, a nagyoknak példája már ennél fogva is azt eredményezi, hogy az uj nemzedék éppen olyan nagygyá, éppen olyan hőssé válik, mint maguk az eszmények. Vagy eltakarta és eltakarja és nem idézi őket, mert úgy sem lehetnek azokká, eszményekké — a ma­guk változott korukban és viszonyaik közt. Hát akkor Szokratest, a nagy gondol­kodót ne ismertessük meg az ifjúsággal. Úgy sem lesznek Szokratesekké. A mi ma­gyar klasszikus Íróinkat se olvassuk, hiszen ma úgy is modern stílben kell irniok. Szép- irási mintákat se adjunk nekik, mert ma úgy is csak olvashatlan aláírásokra van szük­ség. Deák Ferencz önzetlenségére se hivat­kozzunk, mert ma úgy is a hasznossági elv és gyakorlat járja. Lám lám hova vezetnek a fogalmak zűrzavarai, a tolvajnyelvek formu­lái. Csodálkozhatunk-e, ha a mai világban a szent Imre kultuszát is elcsavarják, hamis világításba állítják be és szándékosan félre­magyarázzák. II. A mi eszményeink, a mi történeti nagy alakjaink élete példái igenis követésre méltók. A tökéletesedésben. Az erényekben. A magasabb értékekben. Az emberi szép és nagy vonásokban. A jellem kialakulásában. Tényezők a nevelés, a társadalmositás mun-

Next

/
Thumbnails
Contents