Heti Szemle, 1913. (22. évfolyam, 1-53. szám)
1913-11-12 / 46. szám
Szatmár 1913. november 12. HETI SZEMLE 3 Politikai jegyzetek. A palotaörök büntetőjogi védelme. Valóban az őrült római császárok legzivatarosabb korára emlékeztet az a törvény- alkotási szisztéma, amelyet a munkapárt kö vet. A nagyzási hóbortnak a csimboraszója, egyúttal a mindentől remegő, mindenütt rémeket látó bűnös lelkiismeretnek eklatáns bizonysága az a gőzerővel dolgozó törvénygyártás, amellyel a mi kiskaliberű munkapárti zsarnokaink panamás rendszerük fenntartását minden eshetőséggel szemben bizto- siiani igyekeznek. Mihelyt egy tűszurást kapnak, rögtön törvényt csinálnak ellene. Amint valami kellemetlenség éri őket, azonnal törvényt hoznak, amellyel módot és jogot adnak önmaguknak, hogy megfojthassák azt, aki máskor hasonlót mer cselekedni. Az ember azt hihette volna, hogy a választójog el- korcsositása, a közigazgatás államosítása, az esküdtszék megcsorbítása és a sajtószabadság elkobzása elég volt nekik. De úgy látszik, még mindig nem érzik magukat biztonságban s megint uj büntetőjogi intézményekben keresik felelőtlen garázdálkodásaik védelmét. A budapesti esküdtszék felmentette azt a vádlottat, aki sértőn bírálta meg a parlamenti őrséget. Erre megijedtek a munkapárt hős lovagjai. A Gerő kardjában s az őrök browningjaiban nem láttak már elég biztosítékot. Külön törvényt csinálnak, amelyben a hatósági személyek büntetőjogi védelmét a parlamenti őrökre is kiterjesztik. A gazdasági válság nem enyhül, folytatódnak a csődmegnyitások és fizetésképtelenségek, százezrekre ruga munkanélküliek száma, akik az államhatalom segítségére várnak és Tisza Balogh Jenővel a parlamenti őrök védelmére csináltat törvényeket. — Hát eddig nem védte meg őket a törvény ? Dehogy is nem védte, épen úgy megvédte, mint az ország többi polgárát. De ezután másként védi meg. Ha például Gerő kapitány ezután még levág néhány képviselőt, 'akkor a köztisztvi- selősitett Gerő kapitányt csak dicsérni szabad, mert különben lecsukják az embert. — Hogy ennek az ad hoc törvényszabásnak micsoda végzetes következményei lesznek, azzal nem törődnek a liliputi zsarnokok. Elbírja lelkiismeretük, hogy pillanatnyi magánérdek hatása alatt állandó értékeket tesznek tönkre. Azt sem látják be, hogy az annyi büntetőjogi szankczióval védett rendszert a nemzet annyira meg fogja utálni, hogy aztán, a bu kásuk után nem lesz többé feltámadásuk. Paktum a nemzetiségekkel. Tehát már befejezett dolog. Tisza megcsinálja a „bókét“ a nemzetiségekkel. Ennek a szerencsétlen embernek rögeszméje többek közt az is, hogy a magyar nemzetnek minden életbevágó problémáját neki kell megoldania. Mintha a Gondviseléstől egyenesen erre volna predesztinálva. Amin más, nálánál semmivel sem kisebb állmnférfiak évekig törték a fejüket, s végül hazafias aggodalmukban mégis visszarettentek, mert féltek a helytelen megoldás végzetes következményeitől, — annak Tisza hü- bele Balázs módjára nekivág. Szokása szerint taglóval és két balkézzel. Ó teheti, mert felelősségtől — legalább egy időre — nem kell tartania. Olyan többség ül a háta mögött, amelynek nincs ellenvéleménye, amely Tiszának még az orrfuvását is megtapsolja. Az ellenzéknek, a sajtónak s a választóközönségnek pedig már szerencsésen a nyakába akasz tóttá a hurkot, az má” nem kellemetlenked hetik sokáig. — A nemzetiségi kérdés már i régóta nyílt sebe a magyar nemzetnek. A | szivéig hat, a léte függ annak miként való elintézésétől. És Tisza, a balkezii Tisza épen azt a két nemzetiséget öleli keblére, amely soha ki nem békithető ellensége a magyarnak, mert határozott ezéljai vannak. Az oláhoknak a Tiszáig terjedő Nagyrománia, a horvátoknak pedig a Drávától az Adriáig teijedő, önálló délszláv királyság kell. Enél- kül ők meg nem békülnek, ennek elérése előtt meg nem nyugosznak. Minden hazafiaskodásuk csak frázis, minden paktálás csak eszköz a kezükben, hogy czéltudatos küzdelmüket annál eredményesebben folytathassák. Mikor a mi román képviselőink Buka restbe járnak tanácsért, a horvátok meg hol Bécsbe, hol Belgradba, ahogy az aznapi tervük hozza magával; mikor az erdélyi magyarság a fuldoklók kétségbeesésével kiált segítség után, Horvátországban pedig agyonverik a magyar tanhókat: akkor Tisza Erdélyben oláh főispánságokat, oláh színházakat, a Dráván túl pedig horvát vasúti nyelvet osztogat. Ellenértékűi csak azt kéri a nemzetiségi pártoktól, hogy a kormánynak obstrukciótól mentes ellenzéke legyenek. Hát ezt a szívességet megtehetik Tiszának a hor vátok is, az oláhok is. Hiszen az általuk gyű lölt és kiirtásra szánt magyarság tönkretevé- sére ők száz év alatt sem tehetnek annyit, mint Tiszának egy félévi kormányzása. Kelemen Samu elégtétele. Városunk képviselője, aki fejjel kimagaslik körtársai közül s egy lóhosszal mindig megelőzi ellenzéki elvbarátait a taktika kérdéseiben, a múlt héten végre megkapta — nem az államtitkárságot, hanem az elégtételt. Amit ő már egy évvel ezelőtt gyakorlatban, nemrégen pedig elméletben is vallott s amiért annyi méltatlan támadást kellett elszenvednie, azt ime, nagysokára az ellenzék is magáévá tette. Be menta Tiszaházba. Igaz, hogy Kelemen Samu, megint tovább ment, mint az ellenzék, ő nemcsak a panamákat vágta a kormány fejéhez, sőt a panamákról egy szót sem ejtett. 0 részt vett az „érdemleges“ vitában. Hallgatagon, az igaz, de mégis csak elismerte az uj házszabályokat. Még eredményt is ért el: Balogh miniszter megveregette a vállát. Lehet, hogy néhány hónap, múlva az ellenzék is ugyanezt fogja tenni. És ekkor Kelemen Samunak megint meglesz az elégtétele. Csak az a különös az ő egész eddigi parlamenti szereplésében, hogy ő soha sincs egy akaraton az ellenzékkel. Neki mindig külön meggyőződéséi vannak, ő mindig más taktikát követ, mint ellenzéki elvtársai. Még különösebb, hogy Kelemen Samu különvéleménye és külön taktikája mindig kedvére van a kormánynak. Lám Tisza most is főispánokat, iskolákat, színházat, meg állami támogatást igór az oláhoknak, csakhogy képviselőik „lojális“ ellenzéke legyenek a kormánynak. Kelemen Samu nemes önzetlenséggel segít a kormány baján s ingyen alkot'olyan ellenzéket, amilyen Tiszának kell. Ezzel a taktikával lehet ugyan egy két szépségflastromot ragasztani a Tisza-kormány monstrum-törvényeire, de ellenzéki szereplésnek egy kicsit bizony furcsa az. Sőt egy kicsit gyanús is. Mire jó, hogy az ellenzék bebenéz a házba. Először arra, hogy szegény Beöthy elnök erőszakosságában a föltétien engedelmességet bámulhassuk meg. Mert föltétlenül engedelmeskedik Tisza minden intésének. — Másodszor, hogy nyilvánvaló legyen, hogy a mostani kormány nem tud más eszközökhöz nyúlni, mint a fegyveres erőhöz. — Harmadszor, legalább igy kitűnt már az első próbánál, hogy az uj házszabály mellett a szabad tanácskozás, tehát a parlamenti szabadság csütörtököt mondott. — Negyedszer kájában. Mint a művészi nagy alkotásokat azért visszük az uj nemzedék érzékei elé, hogy azokban utánzásra méltó eszményeket találjanak : ugv állítja oda a kath. Egyház, ez a n&gy’Nevelő az emberiségnek, nemzeteknek — azon tiszta, lánglelkü ifjakat, kik Isten földi országában, mint fehérlelkü, szüztiszta lelkek éltek és igy szálltak a földi lét bilincseiből, burkaiból a magas égbe. És állítja az ifjúság elé az élet és hivatások, a törekvések fájdalmainak és tiszta örömeinek különböző utait. A hivatások magaslatán és szépségében. Az áldozatok és önfeláldozások oltárainál. * Kedves Ifjak ! A törtetések, a karrierek, a lázas vágyódások korában éltek. A türelmetlen kivárások, mohóságok idejében. Mohóság emészti a szülőket és ifjúságot egyaránt. A korai függetlenités gondolata. Nem ismerik az okos nyugalmat. Minden szülő már a kezdetek kezdetén magaslatokon látja gyermekét. Hát hiszen jól van. A szülőnek szép álmait és reményeit meg lehet érteni. De jól értsék ám meg szülők és ifjak eg3T- aránt az angol professzornak tanácsát és bölcseségét is. . . . Egy a fia jövőjének gondolatától és reményeitől kipirult arczu anya azt kérdezi tőle: — Tanár ur, minek neveljem a fiamat? — Püspöknek, miniszternek, mondotta a professzor. De jól jegyezze meg asszonyom, hogy fiának először jó diáknak kell lennie, aztán kispapnak, jogásznak vagy kis hivatalnoknak . . . aztán még sokat-sokat kell tanulnia, küzdenie, verejtékeznie és akkor lehet csak püspök vagy miniszter. íme, kedves ifjak az élet útja, a fejlő dós vonala, munka és verejték, nemes versengések, csalódások és újabb remények . . . ezek a ^tövisek és virágok hintik az ifjúság útjait. És nem mindjárt a legmagasabb csúcs. A legmagasabb pálya, méltóság gondolata. A hivatás, mely ott rejtőzik, szunnyad az ébredő lélek mélyén. És nem a hamis, az oktalan, a kivihetetlen álmodások, déli bábok megtévesztett utjai. Lám a magyar herczegifju, szent Imre előtt kitárta az élet biztató karjait. Fény pompa, kényelem, trón és bíbor mosolyognak felé. 0 is ott áll az élet választó utjain. De ő nem lép arra az útra, a mi ma a világ előtt boldogság, egyedüli érték . . . hanem arra azon az utón megy, halad, a mi Isten akarata. A mi az igazak értéke. A mi az ő szelíd, tiszta lelkét betölti. A mi megnyugtatja és boldogítja. Az önmegtagadás, tiszta élet. a szerénység útjaira. Kedves Ifjak ! A mai élet, a mi nemzetünk élete, a mi kultúránk fejlődése bizony nagyot, óriásit fordult, fejlődött amaz ősi idők óta, melynek utain szent Imre járt. A mai élet utjai ezerféle irányban futnak szét, ágaznak el. A magyar ifjúságra pályák várnak. Hivatások, munkák, kötelességek.. Ám azért ez a mai élet, ez a mai munka, ez a mai kötelesség is egyugyanazon gyökerekből sarjadzik, egy ugyanazon emlőből táplálkozik. A nemzet ideális és reális életének követelményeiből. Ez a két szárny, a szellemi és anyagi szárny viszi ma is a nemzetet az ő utain. Az ifjúság ma is a nemzet ifjúsága. És Isten akarata is ugyanaz. Mint az ifjúság lelke sem más. Az Ur félelme ma is a tudomány kezdete. A tisztaság, a testi és lelki tisztaság ma is a legbecsesebb értéke az ifjúságnak. A szerénység, mely megpirítja az ifjú arczát; a becsületesség és csu das őszinteség, mely ott lobog a tiszta ifjúnak szemében, tekintetében, egész lelkének füzében, ma is a nemzet ősi javai köré tartozik. A nemzet lelkiismeretének záloga ma is az ifjúság lelkiismerete. Ez az a kohó, a hol kigyul a hit és honszerelem tüze és kovácso- lódik, személyesül majd az aczél jellem akarata. Ez az a csudás világ ma is, a honnan feljár, felszárnyal a lélek a magasabb, a tisztább, az eszményibb, az örök világ megérzésébe. A hol az örök haza épül. Az örök hivatás. Az örök hajlék. Nem kézzel épített, de Istentől való. . . . Anya és fia, ki most először érkezett haza a távoli nagy városból, hol tanulmányait végzi, a kertben sétálnak. Gyönyörű est van. A csillagok reszketve ragyognak. A szellő is csak félve száll, hogy meg ne zavarja a természet nagy, csendes pihenését. — Oh édes anyám — kiált fel a fiú elragadtatva ... mily fönséges a csillagos ég. — Ládd-e fiam. Ha az ég innen, alulról is oly csudás! Milyen lehet rajta túl . . . ott benn a mennyekben. — Bizony édes anyám! És ekkor, ebben a nagy, ebben a szent- séges pillanatban az édes anyák csudás, el- lenálhatlan gyöngédségével és erősségével fordul az anya fiához és váratlanul azt kérdezi : — Édes fiam, ha most ... ebben a pillanatban a jó Isten mind a kettőnket magához szólítana . . . együtt szállanánk e oda a
