Heti Szemle, 1913. (22. évfolyam, 1-53. szám)

1913-10-29 / 44. szám

2

HETI SZEMLE

Szatmár, 1913. október 29.

sóvél Schlauch püspök éppen a belmissió szálait nem engedte elszakadni.

Boldogult édes apámtól, a hithü és rettenthetetlen kath. orgonista tanítótól sokszor hallottam sóhajtásos beszédben arról, mily boldogok lennének a beregszászi templomot hóban, viharban látogató szomszédos Bucsu-i hívek, ha mint a protestánsoknak, nekik is volna otthon egy kis templomuk. Pedig ezek a hívek még Rórátéra is bejöttek a beregszászi templomba.

. . . Most harmincz év után, mikor vonaton közeledem szülőföldem határához, hogy eszembe szöknek ezek a sóhajos beszédek. És látom, a mint édes apám egyes alkalmakkor buzdítja, hitet önt a búcsúi katholi- kusokba betlehemjárással, énekegylettel azoknak, a kik egykor tanítványai voltak. És közelebb . . . közelebb érve a határhoz,- feltűnik a búcsúi kis templom toronya . . . Ott mellette a kálvinista toronynak. Nem alacsonyabb és nem igénytelenebb, sl másiknál. Lám ... idő kellett ahhoz is. Hogy teljesedjék a generácziónak vágyakozó sóhajtása. A ge- nerácziónak, mely ma már havat visel a fején. De örömöt, büszkeséget hordoz a lelkében. És mint az öreg madarak, mikor a természet nagy templomában belevegyitik a maguk énekét a fiatalok életében. (Isten megengedi nekem, hogy egyszer ebben a kis templomban az ő igéjét hirdethessem.)

így beszélt az én jó apám a Beregszász közelében fekvő Muzsalyról is, a mely községnek kath. temploma már talán századok óta romokban hever. így Begányról, (Dédáról) ... a hol szintén, mint tudom a kath. iskola valóságos missiót teljesít. Mert iskolával is nagy missió munkát végezhet az igazi kath. tanító. Az állami is.

*

A Tisza és Szamoshát belmissiójáról is tudják, hogy utait, nagy körvonalait a Hám áldott kezei rajzolták meg. .Csenger, Lázári, Fehérgyarmat, Mátészalka, Szatmár-Cseke, Titka, stb. mind a belmissió gondolatának vetései. Úgy tudom, hogy nagy áldozatokkal hozott alkotások, melyeknek éppen az a hivatásuk,

A Jézustársasága feloszlásával teljes árral ront be a forradalmi szellem, mely Verulami Baco óta sarkaiból ki akarja forgatni a régi iskolát és uj irányba terelni a középiskolát.

Coménius, Rousseau, Pestalozzi, Basedov és a filozófus Wolf tanrendszerek összefoglalása : a túlhajtott realizmus, a történeti fejlődés megszakítása, a sokféle ismeret beállítása, a materiális ismeretszerzésnek kultusza, ellentétben a Ratio formális képzettségével.

Wolff felállítja a klasszikus filológiát, de nem mint eszközt, hanem mint czólt s azzal, hogy a teljes filológiai apparátust a régiségtant, mithologiát, szövegkritikát behozza, más utón ugyancsak a filológiai reálizmus megalapítója, fejlesztve a filológiai gőgöt, hiperkriticizmust és naturalizmust. Ezen rendszert Grimm* is elitéli állitván, hogy Wolf rendszere igen sok gályát, de kevés gyümölcsöt hozott.

A XIX. század második felében az osztrák Organisations: Entwurf a középiskola czéljául az általános ismeretek fejlesztését, a paralizmust és az ismeretek közlésének egyidejűségét tűzi ki, miáltal a középiskolát kis egyetemmé teszi s teljes mértékben meg akarja valósítani a hamis elvet, múlta séd non múltúm; ex omnibus aliquid, ex toto nihil ! Elvileg ettől az időtől fogva az újabb tantervek a mai napig ezt az álláspontot foglalják el.

Melyik iskola és tanrendszer tehát a természetesebb ?

Ha más bizonyítékunk nem volna, *

* Grimm : Über die Schule. 1849.

hogy szerető gondosságukat, meglátó szemeiket ne csak a központban éreztessék, de köröskörül kisugároztassák, átfogják a környék hitéleti gondozását is. A tanyákéit is.

Hogy az alkotások ideje óta a fejlődés, a látható lendület kissé megcsappant; hogy az áldozatok forrásai nem kereshetik úgy fel külön-külön az egyes területeket: azt bizony tudjuk be a nagy tomegexhen előállott más gondoknak, más szükségleteknek. Ennek a a lázas korszaknak, melyben a már meglevő alkotásokat, terméseket, virágzó kerteket is nagy áldozatokkal és folyton ébren levő virrasztásokkal kell megtartani és versenyképessé tenni.

Mert minden korszaknak megvannak a maga szükségletei. Utai, színei és munkái.

Áldozatok ömlenek, áradnak szét, melyeknek eredményei nem szembeszökők azonnal. De mely áldozatok csöndesen, észrevétlenül szintén egy-ugyanazon czélt szolgálják. A belmissiókat is.

Hiszen pl., hogy csak az idevágó eseteket érintsem, mikor Meszlényi püspök 1888. évben szókét elfoglalta, azonnal felvetette azt a nagy, égető kérdést: vájjon hány templom építésére van sürgősen szükség? (V. ö. A szatm. püsp. m. Emlékönyvét 65—67 lapon). És megállapították, hogy körülbelül tizenegyre. „És ime, most 14 év leforgása után (értve az évkönyv megjelenési idejét) 24 templom lett részint újonnan építve, részint tetemesen átalakítva.“ Elkezdve a nevetlen- falusi más megnevezhető templomokig.

* De ez munka nem minden, a mi a bel- missiókra is vonatkozik.

Mert Meszlényi püspök korunkat meghaladva csudás érzékkel ismerte fel a belmissiók leghatalmasabb mozgatóját: a sajtót.

Hiszen a jó olvasmányok hangyaszerü forgalmát öntötte ő a falvak, a tanyák, a városuk hívei közé. Az a könyvsereg: Szentek élete; Hám János népiesen megirott élete; Imádságos és ájtatos könyvek egész garmada, a bold. Szűz tisztetetét, Szent József és más áj tatosságokat előmozdító füzetek; énekes és szertartásos könyvek nagy csomagjai repülnek

maga a történeti fejlődés is pálczát tör azuj iskola fölött.

Letérni a mondhatni több mint ezeréves alapról, ignorálni a múltnak tapasztalatait, s a középiskola czéljául azt tűzni ki, ami a szellemet megöli s annak főczélját, a nevelést elhanyagolni, oly sarkalatos hibák, melyeknek láttára önként felmerül azon ösz- tönszerü óhaj : vissza a régi iskolához, melynek elvei alapozottak, tapasztalatai eredményesek, előnyei messze-messze kimagaslók. A régi iskola ellen soha sem volt panasz, de mióta uj rendszerek váltják föl egymást, a panaszok kimerithetetlenek mind a nevelés, mind a tudás szempontjából.

De lássuk az iskolák pszichológiai méltatását. A középiskola mellőzhetetlen feltétele az egység, központosítás, gerincezés. Egységes, erős törzsököt kell először alakítani a gyermek leikéből azáltal, hogy fejlesszük emlékezetét, fantáziáját, szivét, értelmét és akaratát és akkor képes lesz hatalmas ágakat, lombokat ereszteni, melyek ellenállának az élet zivatarainak és amelyek árnyéka alatt nyugodhatnak igen sokan a haza fiai közül.

A régi iskola pszichológiája mesterileg neveli a képességeket. Eszközei olvasás, gyakorlás, beszéd. Sok olvasás, mondja Goethe, elpuhitja a lelket, sok irás edzi azt: prae- cepta pauca, exercitatio plurima Írásban és szóban. Csakis ezen három eszköz együttes alkalmazása vezeti be az ifjút a nyelv szellemébe és teszi képessé, hogy gondolatainak szabatos kifejezést adjon, ami nélkül az olvasott dolog holt kincs marad.

A régi iskola fejleszti a tanulási kedvet, öntudatot, fellépést, önállóságot, karaka vidékre; éppen avval a czélzattal hogy azon lelkek táplálására és megtartására szolgáljanak, melyeknek nincs módjuk minden vasárnap templomba menni és a lelki- pásztorokkal gyakran érintkezni.

Bizony, édes öröm hullámzott lelkemben mikor éppen a Tiszaháton járván-kelvén, tapasztaltam, hogy mennyi kegyelettel, tiszta örömmel becsülik meg a Szentek Életét. Tapasztaltam, hogy az ájtatos könyvek egész raja lepi el a tűzhelyeket. És ma is ostromolják érte a lapomat. Éppen most fogok kapni és szállítani a Meszlényi püspök kiadványainak maradékából példányokat. És biztos tudomásom van arról is, hogy a mi alsó papságunk tiszteletre méltó áldozatokat hozott és hoz éppen a szent és áhitatos könyvek osztogatásával. S ha ez az áldozat nincs is feljegyezve a nagy Nyilvánosság lapjain, tudva van ott fenn és itt lent egyaránt.

Az a könyv-sereg, a mit Meszlényi- püspök a megyéjében szétröpitett, az a nagy áldozat, melyet még nehéz idejében megkezdett és azután szinte gondviselésszerüen egymásután egyházmegyéjének adott: ez az áldozatos cselekedete valóságos belmissió volt bizony. A kornak, a sajtó századának missiója. *

Ám, a belmissió ma sem szünetel. Sőt csudálatosán éppen a jelen egyházmegyei kormányzásnak tipikus, jellegzö vonása és törekvése.

A miről és sok másról folytatni fogom szerény eszmecserémet.

Ne felejtsük el, hogy a liberálisok

szabadkőmivesek és szocziáldemokraták tolvajnyelvén „a klerikalizmus“ a kath. vallást vagyis a kath. egyházat jelenti. Ha valakit klerikalis-nak mondanak, ugyanazon tolvajnyelv szerint annyit tesz, hogy az illető hű és derék katholikus ember. Találóan mondja valaki : A „klerikalizmus“ okos, ravasz emberek találmánya, hogy az ostobák felüljenek neki.

tért, mig a sokféleség, épen mert csak felületességet nyújt, unalmat, csapodárságot, kimerülést, agybántalmakat ébreszt.

De kérdjük, melyik az a tárgy, mely a formális képzettséget legjobban képes előmozdítani ?

Történeti alapon vizsgálva a dolgot, úgy látjuk, hogy a latin nyelv volt az a hatalmas eszköz, melynek grammatikája a legalkalmasabbnak látszott a sző szoros értelmében vett gimnázium (1—6.) feladatának megoldására. S minden korszaknak tapasztalatai tanúskodnak amellett, hogy ez az eszköz bevált.

Az emberiség a latin nyelv csatornáján át kapta kultúráját, ez termékenyítette meg a modern nyelveket is; helyesen következtetjük, hogy az individuum fejlődésében is kell egy életkornak lennie, mely a nyelv behatását érezze s amely a modern kulturális fejlődésnek előfeltétele legyen. Ennek elhanyagolása pótolhatatlan űrt hagyna maga után. A történeti alapok elhanyagolása ingataggá tenné az egész kulturális épületét. Ami a kultúrát megalapozta, az annak fenntartására mellőzhetetlenül szükséges. A történeti szemponthoz tartozik az egyházi szempont is. Az egyháznak nagy érdekei vannak kapcsolatban a klasszikus nyelvek — és kivált a latin nyelv — művelésével. Innen magyarázható, hogy a szabadkőmi vés tendenciák kivált e nyelvek kiküszöbölésére irányulnak.

Történeti szempont az is, hogy a tudományok, a história, de a reáltudományok is hosszú időn át latin nyelven Írattak. Hol volnánk, ha a régi bölcselők, fizikusok, asztro- nomusok egész a XVII. századig nem Írtak