Heti Szemle, 1913. (22. évfolyam, 1-53. szám)
1913-09-24 / 39. szám
XXII. évfolyam. Szaímár, 1913. szeptember 2*4. HETI POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ARAK: Egy évre — 8 K Félévre — 4 , f. Negyedévre — 2 K — f. Egyes szám ára 16 fillér. Tanítóknak és kózműiparosoknak egy évre 6 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár Felelős szerkesztő : VARJAS ENDRE. Laptulajdonos A SZATMÁR - EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A kiadóhivaialt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. Etting-er* János tanulmányi felügyelő czimére (Szatmár, Szeminárium) küldendők. Pályázati hirdetések egyszeri közlése S korona----------------- Nyilttér sora 40 fillér. -----------------A lap megjelenik minden szerdán. Kiáltás segítség után. Szatmár, 1913. szept. 16. (-f) A nemzetek apostola mindig bizó szemmel nézhetett maga elé. Biztos volt koronájáról, amely „eltétetett neki.“ Hajótörései, meg- ostoroztatásai, bebörtönöztetései közt is tudta, hogy nem roskadhat össze: Mert azt az erőt, a melyet a kegj^e- lem öntött beléje megpróbáltatásai nem múlták fölül. De a rááradó gratia eme segítsége nélkül hasztalan volt volna minden erőfeszítése. Hangja nem csengett volna diadalt és izmasza- kadtan, szomorú tehetetlenséggel kellett volna átengednie magát a rajta győzködő fekete hatalmaknak. Szélsőséges ellentéte tarsusi Pálnak a szánandó Sisyphos. Az ő sziklái is nehezek, válla feszül és vérzik súlyos terhe görnyedésében. De a hegytetőre soha nem ér föl. Messze a czéltól mindig legurul a verejtékkel magasba gördített szikladarab. És Sisyphos mindig jobban fogyó erővel fog hozzá a minden próbálkozással súlyosabbá vált terhének hegyrevivéséhez, inig egyszer csak be kell vallania a kétség- beesés szörnyű eltompulásával, hogy a föladat fölülmúlja erejét. Us többé már — a kiábrándulás ren^áty^- lenségében — hozzá sem fog tenetes munkához. Mikor a magyar katholicismus mai helyzetét szem lélj ük, talán egyedül álluuk, a kik ezt a jelent, ennek sürgő munkáját, merész tervii vállalkozásait nem a nemzetek apostolának győzelmes, de a mythos letört 'és szánandó Sisyphosának eredménytelen próbálkozásához merjük hasonlítani. Mert minden nap újabb meglepetéssel veszszük észre, hogy terhe- ink,föladataink lavinaszerűen nőnek. Régi intézményeink teljesen elmaradtak, az a kis erőkészlet pedig, a melylyel ma rendelkezünk, még azok renoválására sem elegendő, nem hogy újabb szerveket építsünk ki. Pedig ezer újra is szükségünk van. Iskoláink állapota napról-napra elavultabb. Építenünk kellene újakat, fölszerelnünk, berendeznünk, hogy elmaradottak ne legyenek. Tanítóink fizetésrendezése, lakásügye uj és uj áldozatokat követel. És a katholikus egyetem! . . . Templomaink roskadoznak, kicsinyek. Uj templomok, uj plébániák kellenek. A papság dotatiója és nyugdíjügye rég kiáltozik a kiegészítés ás rendezés után. Charitativ intézményeink, megfogyott kórházaink állapota is kiri a jelen kereteiből. A sociális szükségletek égető terheit uj alapítványokkal és nagy áldozatokkal lehetne csak könnyíteni. A nehezebb élet uj alkotásokat kíván tőlünk a gyári munkássággal, az aránytalanul megnövekedett iparos- és kereskedő-tanulóval, a kenyérkereső nőkkel szemben. Patronage-, lelencz-, tanuló-otthonok építése várakozik reánk. A vallástalanság és a vallásbeli közömbösség keményre vert talaja több szántást, több munkást követel. A szellemi és művészi téren megint óriási áldozatok várakoznak ránk. A keresztény színház eszméje már föl is merült, de kellenek még mozik. Maecenásokat vár a képirás, képfaragás, építészet sok ezer művésze, a kik csak hitük, erkölcsi érzékük föláldozása után juthatnak ma sikerhez. Társadalmi intézményeink is élettelenekké válnak minden tartalmuk mellett, ha nem gondoskodunk az ósdi bagolyvárakhoz hasonló mai kaszinóink, egyesületi házaink Virágos halál. — MAGYAR BÁLINT. — 3. Találkozás. A kis káplán a „másnap"' helyett Még azonnap este ‘megjelent. Nem a hajnal, nem a túz, a láng, A hús alkony hozta meg tehát. Rügye bomlott akácok alatt Nagyutcai, zárt kapuk előtt, Csendesen jött, némán, hallgatag, Nesztelenül, mint ahogy a vég, Vagy az este, mely a hegyre lép. A cinterem-ajtóban megáll. Bíbor úszik a torony falán. Föltekint ... Az ég már csillagos. Megremeg ... Az ég már harmatos. Meginog ... Az ég keményen áll. Fölsóhajt ... Az ég most lehajol, Hogy hallja: váljon Keble mit zihál, Szive mit dobog Lelke mit ígéri A küszöbhöz ér, Nagyívű templom portikuszába. S amint betekint, Egy gyászravatal tűnik szemébe. Az örök lámpa halvány sugara Megvilágítja rajt’ a keresztet . . . „Holnap gyászmise! . . Suttogja halkan és félve reszket, Mint a gyermek, ha játszani megy És enyelgő, víg pajtás helyett *1 kis ágyon egy leteritett, Sápadt, halavány, Szótalan ifjú gyermeket talál, Kiről azt hiszi, hogy vége . . . halott . . . Nem szól, nem kiált, Csak áll, csak áll . . . A szíve reszket . . . „Jövendő sorsom — jaj — hogy megijesztett“ Suttogja megint. Az oltár felé már nem is tekint. Csak áll . . . csak áll . . . „Hát az a világ, Melyért szivemnek annyi harca volt, A sir? .. . A halál1" Kérdezi most már hangosabban S belereng a bolt, Mint a mikor kitör, kilendül A vész a hegyekbül . . . Ekkor a falon uj árnyék suhan, Egy szelíd árnyék, mint a csend, olyan. Utána sóhaj (Egy szó, mely remeg) — Ki van üti... Angyal 1.. Óh csak egy öreg, — Az áldott öreg pap, a halovány, Ősz hajú öreg . . . Már rendben a vár-, Minden együtt; a kis káplánnak Mindene lesz. amit kívánhat. A régi hárfát most vitte neki A jó öreg . . . most, csak az elébb, Most jön a várból. . . Este van, de még A templomba is betér .. . Van idő ... S mert a fohászban éled az erő: Még egy esteli nagy áldást rebeg, Hogy akit vár, az ifjú káplán — Ha megrohanják öt is talán-tán, — Kitartva győzzön a bajok felett... Mintha egy alvó kis fiú felett Egy megijedt másik gyermeket Vigasztalna jó édes anyja : 8 azt mondaná: „Csókold meg az alvót, gyermekem, Akkor elhagyja Alma ... fölébred . .. s játszani megy veled: Holtak barátja, ifjú pap, neked Mintha csak ezt suttogná, az ősz pap, Mig érted eseng! S a barát, az ifjú pap föláll 8 a régi-régi ravatalra lép, S az örök-lámpa fénytől halovány Keresztre csókot lehel. . . Visszalép S megcsókolja az öreg kezét . . . Azután a szivükre találnak Öreg, fatal És beszélnek, Hogy — jaj — a világba, Sok a gyász, sok a baj, De a jókat az Isten megáldja. Lapunk mai száma ÍO oldal.
