Heti Szemle, 1913. (22. évfolyam, 1-53. szám)
1913-09-10 / 37. szám
XXII. évfolyam. Szatmár, 1913. szeptember lO. 37. szám. HETI SZEM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. u> v*,v ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Negyedévre — 2 K — f. Egyes szám ára 16 fillér. Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 6 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár Egy évre — 8 K — f. Félévre — 4 „ — . Felelős szerkesztő : VARJAS ENDRE. Laptulajdonos A SZATMÁR-EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. Ettinger János tanulmányi felügyelő czimére (Szatmár, Szeminárium) küldendők. Pályázati hirdetések egyszeri közlése S korona----------------- Nyilttér sora 40 fillér. -----------------A lap megjelenik minden Hzerdán. Argonauták - aranygyapju nélkül. Szatmár, 1913. szep.t. TÓJ / (+) így ősz-időn, midőn ala~^ ereszkednek már a siirü ködök, — Pierre Loti ir erről — teli van a breton tengerpart várakozással. A kis halászkunyhók nagy izgalomban élnek. És várnak. Reggel, este, éjjel, egész nap várnak — egy hajót, egy kis bárkát, hogy befusson a révbe, hogy megérkezzék hosszú útjáról. Nyitott ajtók, nyitott szivek lesnek a part leié. És sok ház és sok szív megtelik örömmel, mikor jön a dagadó vitorláju, régen várt hajó. De vannak kunyhók, a melyek hiába várnak. Már ólmos eső veri, zúzmara fehéríti be őket s a hajó mégse jön. Már nagyon rövidek a nappalok s a kínosan hosszú éjszakákban elfogy a remény, mert csak a hideg jön, a hó, a tél, de a hajó nem. A kis házikók félnek már, mert a part felől viharok bődülése hallatszik, nagy hullámnyögések jajai sikoltoznak. És reszketve becsukódnak az ajtók, mert ebben az üvöltésben mintha a halál muzsikálna. És reggel már félnek kimenni a partra, hogy nézzenek a tenger felé, fehérlő vitorlák után. Es félnek a nappal világosságában kö- ^$p2ni a parton is, mert érzik, %$gy az éjjeli vihar sikoltozásában befutott a hajó—roncsokban, hazajöttek a fehér vitorlák — rongygyá tépve. Temető lett a tengerpart. A hullámsir kegyetlen izeneteket küldött a kis kunyhóknak azokban a hajóroncsokban, hogy ne várjanak már haza vitorlát, bárkát, férjet, testvért, fiút. Nem jönnek meg soha. És öröm helyett sirás üli meg a tengerparti házakat. ... És igy ősz-időn, mikor mi küldjük ki nagy magabizásban sok reménynyel hajóinkat, hogy a szellemi munka megkezdődő esztendejében majd uj utakat futnak be, viszik tovább és kitűzik elméink zászlaját az ellenségtől elhódított területekre; hogy meghozzák az esztendő múlásával a katholicismus eme argonautái az aranygyapjat, utjokban sziveket igéznek meg, a hitetlenség és erkölcsi métely féktelenségeinek gátat vetnek, a szabadkőművesség ezer aknáját fölrobbantják; mikor azt várjuk, hogy pezsdülő vérrel töltik meg a fáradtakat, izmokat adnak a gyáváknak, hogy a szervezés találékonyságával uj, meg uj bástyáit építik ki az örökkévaló igaznak és jónak; égető szükséges- ségü fegyvereket készítenek, megteremtik a katholikus sajtóval a katholikus közvéleményt — igen, mikor ezekkel a reményekkel nézünk az esztendő elé: akkor jut eszünkbe a roncsokkal borított breton tengerpart. íme, hogy másról ne szóljunk, két hajónk sorsa: az Irodalmi Köré és az Egyházmegyei Tanítóegyesületé ! Az Irodalmi Körről azt hittük, hogy galvanizálja egyházmegye- szerte az alvó katholikus öntudatot; városról-városr'a jár gyújtó tüzek- ke£ — de a mi fáradt városaink nem' nyitnak kaput, nem várják, nein Tt ívják falaik közé a munkára kész Irodalmi Kört. Iskoláinkra, tanítóságunkra óriási föladatok, nagyszerű tettek várnak. Elevenebb élet, erősebb kul- tur-munka. Olvasókörök, ifjúsági egyesületek szervezése, oktató előadások tartása, a patronage-ok beállítása ; aztán elhanyagolt tanítóink szellemi és anyagi érdekeinek biztosítása, kurzusok rendezésével, iskolák fejlesztése és alapítása, az isTÁRCZA Szépen meghalni... Prolog a „ Virágos halálhoz.1“ — MAGYAR BÁLINT. — Őszi táj! ihless utolsó verset Letarolt mezők avarja felett. Egyszer, csak egyszer még hadd lehessek Zengő dal, mint a hulló levelek. A törött lanton hús-önfeledten Sírjon a lelkem dalt, utoljára És legyek, ami még nem lehettem: Az elhaló hang melódiája ! Őszi táj! abból, mi bennem elmúlt, Növelj ki bennem egy uj életet És legyen enyém minden, amim volt, Adj vLsza minden bimbót, levelet. Most minden bimbót virággá bontok Lelkem utolsó lehelletével, Minden levelet teli sóhajtok Letűnt világok történeteivel. Ószi táj ! gyújtsd ki lelkem tüzesnek ! Adj parazsat és hőt a szivembe, Hogy utoljára még hadd lehessek Attüzesedve, kiszínesedve. Most a tüzet a hidegbe küldöm És a lángot az éjjekbe gyújtom. Ha tüzet hagyok s lángot a földön : A hideg sírban csak úgy lesz nyugtom. Őszi táj ! hullass levelet bőven Koporsóm alá, sírom ölébe, De siratónak engedd elébem Ezt a dalomat. .. Addig hadd tépje Szél, vihar . . . Legszebb a dal, ha tépett, Ha foszlott, mint a menyasszony fátyol, Mit puha kezek már nem kiméinek, Mert fonnyadoznak hűvös haláltól. Őszi táj! hozz ma sok őszi rózsát, Fehér-pirosat, nappal, hogy lássam. Szelíd fejüket lágyan ingassák Szelíd fúvások lágy ingatással. Jön a tél . . . Minden szirom lepereg .. . Már velük én is álomba térek . . . Letarolt mezők avarja felett Szépen meghalni — a legszebb élet! A Regnum Marianum irodalma, Irta: gróf Majláth G. Károly, erdélyi püspök. Most, hogy a Regnum Marianum ifjúsági lapjai: a Zászlónk és a Diáknaptár, Nagyasszonyunk, a Kis Pajtás új évfolyamba lépnek s az Élet (a modern kathoiiezizmus szépirodalmi folyóirata) is fokozott erővel fog munkába, nem mulaszthatjuk el néhány szempont kiemelését és azon ideál körvonalzását, amely ezen uj vállalat szeme előtt lebeg. A katholikus irodalom a fejlődő katholikus élettel együtt nő, hiszen az irodalom az élet kivirágzása, a kettő el nem választható. A költészet mindig az elven élet fizikai és erkölcsi erejéből szivja föl a tápláló nedveket. Az átélt, reális élet talajában dolgozik az a csodálatos, hangtalan, titkos erő, amely a talaj savaiból és nedveiből élő sejteket épit és szines szirmokat teremt. A fejlődő, modern kathoiiezizmus feltétlenül megszüli a maga irodalmát, amely szükségképpen különbözik a más világnézetek irodalmától. Ezt a modem katholiczizmust jellemzi mindenekelőtt az erő és az öröm, amely az erő érzetéből fakad, — szemben a modern akaratnélküliség pesszimizmusával. Nem szenvedheti a nyafogást, az erőtelen lemondást, a homályt, amely lehangol, a felhőt, a mely eltakarja az ég legszebb csillagait. Ellenben szereti a napfényt, a mely mocsarakat szárit és bimbókat éleszt. Kifesziti keblét izzó sugárkévéje elé és teleszivja a mezők és hegyek üde levegőjével. Jellemzi az erők kultusza, fejleszti az izmokat és a lélek előretörő s fékező energiát egyaránt. Sohasem mondja hogy: nem, hanem a szuverén, világbiró akarat igenjét hangsúlyozza. Fölfedezi a világ, a természet, az emberi lélek és élet szépségeit és meglátja bennük Isten szerető mosolyát. Észreveszi az árnyékot is, de csak mint árnyékot s nem nézi azt örökös éjszaLapunk mai száma 8 oldal.
