Heti Szemle, 1913. (22. évfolyam, 1-53. szám)

1913-06-25 / 26. szám

A vidéki hírlapok közös megálla­podása. A magyar újságkiadók országos szövetségének nagygyűlése kimondotta, hogy ezután a vidéki lapokban minden magánér- dekii közleményt, elszámolásokat, feliilfizeté- seket, jelenvoltak névsorát, adományokat, gyű­lési híradásokat, iskolai beiratási stb. értesí­téseket, sportklubok, vivó-akadémiák híradá­sait, mozgó-szinházak, képtárlatok reklámjait, bankok közléseit csakis mint fizetett közle­ményeket adják ki. E határozat kötelező lévén, értesítjük olvasóinkat, hogy a kötele­zően megállapított díjazás nélkül ezentúl semmiféle magánérdekü, vagy reklám-hírt nem közlünk. Imádság gyűlések előtt. Giesswein Sándor dr. országgyűlési képviselő Ameriká­ban járt legutóbb az amerikai bókeegyesüle- tek kongresszusán. így jutott el a lake mohouki konferencziákra is, amelyen a világ minden részéből sok előkelőség vett részt Ezekről a gyűlésekről Írja „Amerikai impresszióim“ cim alatt (Bpesti Hírlap 138. sz): „De, bár a konferenczia tárgyalásai nemzetközi vonatko­zások, a tárgyalás módja igazán amerikai, azaz demokratikusan alkotmányos és keresz­tény vallásos. Ez utóbbi abban jutott kifeje­zésre, hogy a tárgyalásokat naponkint zsoltár énekkel és imádsággal kezdték.“ Nálunk pró­bálnák meg azt, hogy imádsággal kezdjenek meg valamely — nem szorosan egyházi jel­legű — gyűlést, majd ott lenne az idétlen viccz minden lapocskában, hogy „a gyűlésen csöpögött a szenteltvíz.“ „Baranya“ permetező a • legtartósabb Kapható Poszvék Nándor gazdasági szakiro­dájában Szatmár, Attila utca. Az érettségi eredménye. A kir. kalh. főgimnáziumban az érettségi vizsgálatokat az elmúlt héten junius 14—20 napjain tartották meg. Szóbeli érettségi vizsgálatra bocsátották a VIII. o. 47 tanulóját, a kik közül a vizs­gálatot sikerrel kiállotta 42 ifjú, 1—1 tárgy­ból javító érettségire utasittatott 4, egy évre tehető érettségi megismétlésére 1. A szóbeli érettségiken Buzássy Ábel a pécsi ciszt. fő- gimn. igazgatója elnökölt, aki a legnagyobb megelégedésének adott kifejezést a záró-érte­kezleten az ifjak pontos és gazdag készült­sége felett. Az eredményt az elnök az egész tanári kar jelenlétében junius 20-án d. u. 7 órakor hirdette ki. Jeles fokozattal érettek 12-en : Csurgó Józef, Haluskay Sándor, Her­mann István, Jankovics János, Kamensky Viktor, Kaszavitz László Lengyel Sándor, Nagy László, Palásthy Gyula, Reszler István, Scheffler Ferencz és Szájka Béla. Jól 13 an: Bodnár György, Brém Ágoston, Farkas An­tal, Grieger Kálmán, Gruber György, Horváth Pál, Horny Oszkár, Kaufmann Sándor, Magyar Gyula, Peltsárszky Pál, Szerencsés Ferencz, Tenyák Sándor és Uzonyi Báliüt. Egyszerűen érettek 17-en: Achim Szilviusz, Bárány Pál, Csillag Nándor, Deák István, Dunka Viktor, Gruber Béla magántanuló, Jakab György, Hegedűs József, Horváth János magántanuló, Láng Antal, Pauluk Mihály, Péterfi Gyula Szaucsek Károly, Sztojka Béla, Tombory Béla, Turner József és Vermes Ferencz. Az érett­ségi biztos eszmékben gazdag, gyönyörű be­szédet intézett az intézettől búcsúzó és az életbe kilépő ifjakhoz, majd kihirdette az érettségihez kötött jutalomdijak eredményét. A „Jandrisics János emlékalapitvány“ 500 korona kamatát Bodnár György jól érett ifjú kapta, aki a vizsgálaton a legalaposabb ké­szültséget mutatta föl a hazai történelemből. Á „Ratkovszki jubileum alap“ 400 korona kamatát Szálka Béla jelesen érett ifjú nyerte el, aki a vizsgáló bizottság ítélete szerint az érettségin a legnagyobb tájékozottságot és a legalaposabb készültséget mutatta föl a ma­gyar irodalomból. Az „Aiben Mátyás emlék­alap“ kamataival Scheffler Ferencz jelesen érett ifjút jutalmazta a bizottság, mint aki a legkiválóbb érettségi magyar dolgozatot ké­szítette. Uj fényképészeti és festészeti mű­terem megnyílt Deák-téren, a Pannónia ud­varának földszintén. Kényelmes kocsi bejárat. Tisztelettel Seherling Antal. Mikor a „Népszava“ is védi a val­lást. Tehát ezt is megértük. A magyar mun­kások kiváló lapjától megszoktuk, hogy a „HETI SZEMLE“ vallást az egész vonalon támadja. Káromolja Istenünket, gyalázza szentjeinket, sárral do­bálja Szűz Máriát, nevetségessé teszi szer­tartásainkat, rágalmazza papjainkat. Rendben van. A kutya is megugatja a holdvilágot, a muzsikát, a bika is bőszül a pirosposztótól. Ám egyik legutóbbi számában a „Népszava“, a vallástalan, istentelen „Népszava“ felcsap a vallás védelmezőjének; kirántja nagy vité­zül harci fringiáját és hadat üzen azoknak, akik egy felekezet híveit bántják. A védelem pedig történt, mivelhogy éretlen gimnázisták tüntetést rendeztek a bukaresti tornaversenyen a — zsidók ellen. Csak arra volnánk kiván­csiak, hogy mikor lesz a „Népszava“ ilyen lelkes védelmezője a vallásnak, ilyen kímé­letlen támadója a felekezeti gyűlölködésnek, ha a keresztény, pláne a katholikus vallás forogna szóban. Micsoda komoly, érett, fel­világosodott ifjak lennének ezek a „fiatal tacskóknak“ titulált bukaresti diákok, ha katholikus fiuk ellen tüntettek volna 1 S még azt mondják, hogy a magyar keresztény mun­kások hülye része nem a zsidók füttyére táncol! Minimax kézi tűzoltó készüléket tel­jesen felszerelve 60 és 80 koronás árban rak­táron tart Poszvék Nándor gazdasági szak­irodája Szatmár, Attila-utcza (Berecz-ház.) Záró őnnep. Az Irgalmas Nővérek pol­gári leányiskolájában junius 18 án d. u. 4 órakor záró ünnepség volt ügyesen összeállított mű­sorral, a szülők és tanügybarátok tömeges, meleg résztvevősével. A záró ünnepség sorrendje ez volt: l. Haydn: Kinder Symphonie. Előadták : Vargha É. Püspöky T., Kölcsey E , Kölcsey L., Li­geti L., Mihály,G., Világossi I., Schultz J., Steiger I., Léber K., Vladár M., Márkusz B. 2. La rose : Magánjelenet. Előadta: Küszner M. 3. Kossovits : A vasúton. Énekelte a válogatott kar. 4. Godard : Valse ; zongorázta Steiger V. 5. M Paula: Das Brombeerfrauchen. Előadták: Bodnár G., Dávid M., Glósz P., Gyarmati M., Hazay 0., Istók M., Papp R. 6. Ascher: Valse Impromtue , zongorázta : Ajtay E. 7. Tóth J. : Magyar nők a történelemben. Személyek: Anna Spán M., Jolán Papp E., Miczi Horváth 1., Jósnő Oláh A., Gizella királyné Mórán E, Szent Margit Hor­váth J., Rozgonyi Ciceile Probst 1., Szilágyi Erzsébet Eördögb J., Kanizsay Dóra Pál M., Dobó Katicza Fabó I. Zrínyi Ilona Silimon M., A darabban előforduló énekeket előadta a vá­logatott kar, — zongoráztak: Vargha É. és Püspök T. A záró ünnepség mindenegyes pontja kiválóan sikerült és az Irgalmas Nővérek modern, szakavatott nevelő tanításáról tett újabb s min­denütt elismert bizonyságot. Motorcséplő vétel előtt tessék meg­nézni a Cormick-féle motorlocomobilt Poszvék Nándor gazdasági gépraktárában Szatraáron, Attila-utcza 7. szám. Különös hitvallás. Ott a másik tábor­ban naiv elmaradottságnak mondják, ha valaki hisz az örökkévaló Istenben, a Terem­tőben a Megváltóban. Mert hát — no igen — . . . De azért ők, a haladók, a „mi tudósok“ is hisznek. Az igaz, hogy ebben semmi ne­vetséges és együgyü nincs, mert ők a fölvilá- gosodottak, hisznek — a szerencsekrajczárban. Az egyik kávéházban ugyanis a napokban egy márványasztal körül folytatott szellemdus csevegést aranyifjuságunk egyik legismertebb csapata. Az óra mutatója már áthajlóban volt máról holnapra, mikor az egyik aranyifjunak az az ötlete támadt, hogy „fizu.“ És fizuztak és eközben egyik fiatal „doktor ur“-nak leesett egy krajezárja. Egy nyomorúságos krajczár és ő azt mégis oly lázas buzgalommal kereste. Mit csinálsz ? kérdik a többiek, mire ő két­ségbeesve feleli: Fiuk, ha tudnátok, hogy micsoda krajczár volt az. Szerencsekrajczár volt az Izétől kaptam. Vagy úgy? mondták a fiuk s a következő perezben térden állva kereste az egész társaság a szerencsekrajcárt, de az ördöngős pénzdarab úgy elgurult, hogy a legnagyobb kutatással sem találták. Ä doktorka nagyon sajnálta a pénzecskéjét s igy szólt: Egy forintot kap, aki megtalálja ! Erre már a pinczérek is megmozdultak. A főpinczér is leguggol, s közben ügyesen ki­emel a zsebéből egy krajczárt, leteszi a földre s újra felemelve, az egész társaság örömri- valgása közben átnyújtja a doktor urnák. Hála Isten 1 mondja ő s örömmel fizette ki az idegen krajczárért a 2 koronát. A sze­renese krajczárt pedig majd valamelyik sarok­ban megtalálja a takarító, vagy belepi a pókháló. Ötéves theologiai tanfolyam. A bu­dapesti tudományegyetem hittudományi ka­ra a mélyrehatóbb tudományos kiképzés szempontjából kérte a püspöki kartól, hogy a négy éves teológiai tanfolyam ötévessé ala­kíttassák át. A püspöki kar a kérelmet tel­jesítette s igy akik most szeptemberben kez­dik tannlmányaikat, már öt évig fogják a theologiát hallgatni. Akik a négy éves tan­folyamon kezdték tanulmányaikat, azok még négy év alatt befejezhetik. Ebzárlat. A szatmári főkapitányi hi­vatal az újabban előfordult ebveszettség miatt a már elrendelt ebzárlatot julius hó 15.-ig kiterjesztette. A szabadon eresztett és száj­kosár nélküli ebek kicúéletlenül kiirtatnak. Befogott ebek ki nem adatnak, sőt tulajdo­nosaik ellen a főkapitányi hivatal a kihágási eljárást is megindítja. Felvétel a kertészeti tanintézetbe. Akik a kertészeti tanintézet három éves ker­tészképző tanfolyamára be akarnak iratkozni, azoknak hat középiskolai osztályt sikeresen be kell végezniük és egy évet kertészeti gya­korlatban kell tölteniük. A gyakorlat meg­kezdése nyilvántartás czéljából közlendő a tanintézet igazgatóságával és azt az uradalmi főkertésszel vagy a helyi hatósággal is iga­zoltatni kell- A felvételi határidő aug. l én jár le. Szülői háznál eltöltött gyakorlatot figyelembe nem vesznek. A katonák és a katholikus ünne­pek. A honvédelmi miniszter rendelete sze­rint az apostoli szentszéknek 1911. junius 2-án kelt rendeletével felfüggesztett római katholikus egyházi ünnepek, úgymint Gyer­tyaszentelő Boldogasszony (febr. 2-ika), Gyü­mölcsoltó Boldogasszony (Márczius 25 ), Hus- vét és pünkösd hétfője, Űrnapja, Boldogasz- szony fogantatása (deez. 8.), ístván vértanú (decz. 26.), továbbá az országos védőszentek napjai továbbra Í3 katonai szünnapoknak te­kintendők. Az urnapi körmeneten való részvé­tel továbbra is az eddigi mértékben kötelező. Egyébként a legénység belátására bízandó, hogy a felfüggesztett egyházi ünnepnapokon az istentiszteleteken résztvesz-e vagy sem. A közegészségügyi felügyelet. Je­lentős változást tett a belügyminisztérium a közegészségügyi' felügyelet intézményén. A közegészségügyi felügyelet hathatósabb elle­nőrzése és istápolása czéljából teljesen újjá­szervezték az intézményt. Az országot 8 ke­rületre osztották be és minden kerület élére egy egy felügyelőt rendeltek ki. A felügyelők feladata lesz a közegészségügyi viszonyokat a kerületükhöz tartozó községekben a hely­színén tanulmányozni, a törvények és rende­letek végrehajtására felügyelni s mindent megtenni, ami a közegészségügyi viszonyok megjavítására szükséges. A deczentralizálási intézmény élén Dr. Hajós Béla országos főfelügyelő áll. Vármegyénk a Debreczen székhellyel rendszeresített kerülethez fog tar­tozni. Dr Blum Ödön közegészségügyi fő­felügyelő hatásköre alatt. Főgel Károly csemege-üzletében egy tanoncz felvétetik. Lévárt-fűrdő a magyar Gasteio. Május 1-től szeptember végéig van nyitva, vizei rádió aktivek, melyeket hirneves orvo­sok a következő bajok ellen ajánlják: idegessé­gek, a csont és csonthártya bajai, bujakór és görvélyesség, különféle csuzps bántalmak ellen, neurasthénia, hipochondria, histeria, neuralgiák és környi hüdések ellen. Nyaralóknak is nagyon alkalmas, mivel az árak minden tekintetben ju­tányosak, levegője pormentes, a fürdőtelep dél­nek fekszik és körül van véve gyönyörű tölgy­erdővel. Újonnan berendezett szobák és nagyon jó házi konyha áll a t. vendégek rendelkezésére. Számtalan elismerő levél. Tessék prospektust kérni. Vasút állomás Tornaija, u. p. Harkács Gömör m. Lévárt-gyógyfiirdö kezdősége.

Next

/
Thumbnails
Contents