Heti Szemle, 1913. (22. évfolyam, 1-53. szám)
1913-06-25 / 26. szám
„HETI SZEMLE“ Szatmár, 1913. junius 25. VIDÉK A szlatinai fürdő. Múlt számunkban a Nagyváradon megjelenő „Tiszántúl“ megbízhatónak hitt cikke alapján a szlatinai fürdő eladásáról és megszűnéséről irtunk. Illetékes helyről megcáfolták ezt a hírünket és most a legnagyobb készséggel, de örömmel is igazítjuk helyre a valóságnak megfelelően a hirt. Az eladás történt csak meg, de a hozzáfüzötteknek épen ellenkezője igaz. Mert ez a páratlan szépségű helyen fekvő, nagy gyógyitóhatásu fürdő és üdülőhely nem hogy megszűnnék, hanem uj tulajdonosa, Breza- nóczky János agilis vezetése mellett rövid időn belül a legelőkelőbb fürdők közé fog emelkedni. Brezanóczky a fürdőt teljesen újjá alakítja s a modern kor kényelmével, szórakozásával ellátja. A kincstári „Lajos“ fürdő különben nem nyilvános fürdő és fürdésre, nem pedig állandó nyaralásra, kúrára van berendezve s a Pável sósfürdőt egyáltalán nem nyomja el. Amiről bizonyára nagy örömmel értesülnek a szép fürdőhely fönnmaradását óhajtó olvasóink. Házasságok. Nagykárolyi dr. gróf Károlyi József, a főrendiház örökös tagja, és a nagykárolyi kerület országgyűlési képviselője egybekelt Wenckheim Margit grófnővel. — Dr. Járdánházi és berenczei Kováts Lajos földbirtokos egybekelt járdánházi és berencei Kováts Géza m. kir. bányafőtiszt leányával: Ariennével. — Jánossy József petrozsényi bányaesküdt oltárhoz vezette Onczay Alizt, Kosatzky Rezső állami erdőgondnok sógornőjét Munkácson. — Győry Jenő ungvári erdőmérnök örök hűséget esküdött Ágoston Etelkának Debrecenben. Halálozás. Ozv. Csics Józsefné szül. Taraczközy Mária élete 70. évében elhunyt Ungvárt. Eljegyzés. Dr. Özvegyi Ferenc, a nagy- szőllősi kir. járásbíróság jegyzője, eljegyezte Béressy Etelkát, Béressy Géza domboki urad. intéző leányát. Szőlő Mertznél I Kanonoki kinevezés. A király a nagyváradi gör. kath. szertartásu püspökség káptalanjában megüresedett őrkanonoki tisztségre Ardeleán Korjolán belényesi, volt nagykárolyi esperes lelkészt kinevezte. Ardeleán Korjolán 1860 ban született, 1886-ban szentelték pappá, 1904-ben nagykárolyi, 1908 ban belényesi esperes lelkész lett. A láptársulat közgyűlése. Az Ecsedi- láp lecsapoló társulat évi közgyűlését junius hó 26 án délelőtt 11 órakor tartja meg Nagykárolyban hivatalos helyiségében. A volt főispáni titkár beosztása. A belügyminisztériumba iendelt Kálnay Gyula főispáni titkár visszarendeltetvén, Kóródi Katona János helyettes főispáni titkárt, tb. szolgabirót Szatmármegye alispánja szolgálattételre a központba osztotta be és az útlevél- ügyek végzésével bizta meg. Nagysomkut körorvosi székhely. A m. kir. belügyminiszter a nagysomkuti járás II. és III. orvosi kör körorvosainak azon kérelmét, hogy a jelzett orvosi körök székhelye Nagysomkut legyen, engedélyezte. Az ungvári kórház uj osztálya. Az ungvári közkórházban uj elmebeteg osztály nyílik meg. A belügyminiszter éz építés költségeire 250000 korona államsegélyt engedélyezett. A fiók-kórház 112 ágyas lesz s a miniszter a segélyösszeget ez évben kiutalványozza azon kikötéssel, hogy az építkezést az év folyamán tényleg megkezdjék. Tisztujitás Beregszászon. Beregszász városnál ez idő szerint több állás van ürese désben, amelyek betöltése rövidesen megtörténik. Éz állásokra eddig a következők pályáztak : a helyettes polgármesteri állásra dr. Linner Jenő, az adóügyi tánácsosi állásra Balogh Gyula és Kasztor Sándor, az árvaszéki ülnöki állásra Baksay István. A pénzpiac válságos állapota. A nemzetközi pénzviszonyokban javulás nem állott be. Két nagy jelentőségű esemény tartotta izgalomban a pénzpiacokat. Az egyik a német birodalmi államkölcsön kudarca, melynek közvetlen hatása, hogy a nagy bankok kénytelenek összes pénzeszközeiket az állam- kincstárnak rendelkezésére bocsátani, a másik a francia kincstári jegyek kamatlábának hirtelen felemelése, a mi a párizsi piacot a legnagyobb tartózkodásra késztette. És bár nálunk a médió a jegybank irányában nem támasztott túlságos követeléseket, úgy, hogy az uj igények aligha haladták meg a befolyt összegek mérvét, mégis a nyílt piacon a legnagyobb feszültség jelentkezik, főleg a külföldi ajánlatok teljes hiánya folytán. A százkoronások bevonása. A p. ü. miniszter hírül adta, hogy a közösbank a most forgalomban levő, 1910. évi január 2-ről keltezett 100 koronás banjegyeket bevonja. Ezek a bankjegyek 1915. május 31-ig szol- gáltatandók be fizetéskép, vagy átváltás végett a bank fő és fiókintézeténel. Uj ásvány fölfedezése. Vármegyénk egyik bányatelepén uj ásványra bukkantak, a melyet már a magyar tudományos Akadémia ülésén Krenner József egyetemi tanár be is mutatott. Az uj magyar ásvány egy ezüstére. Az uj ércet Kisbányán Fizély Sándor födözte fel, miért is róla „Fizélit„-nek nevezték el. Beregszász uj középülete. A Bereg- megyei Kaszinó, uj otthonának építését nagyjából befejezte, s most azon a ponton van, hogy azt az egyesület céljainak használatára átadja. Uj pénzügyigazgató. Hegedűs Ferenc pénzügyi tanácsos, volt nagykárolyi h. kir. pénzügy igazgatót a király nagyenyedi pénzügyigazgatóvá nevezte ki. Pályázat posta-távirda gyakornoki állásokra. A magyar királyi posta- és távirda és távbeszélő gyakornokjeiölti állásra a kereskedelmi miniszter pályázatot hirdet. Csak oly ifjak pályázhatnak, akik főiskolát, vagy középiskolát sikerrel végeztek és 18 ik évüket betöltötték. A folyamodványokat julius 15-ig kell benyújtani és pedig a közszolgálatban állóknak elöljáró hatóságuk, a közszolgálatban nem állóknak pedig az illetékes főszolgabíró vagy polgármester utján ahhoz a postaigazgatósághoz, ahol alkalmazást nyerni óhajtanak. Templomépités Bélteken. Krasznabél- tek községnek folyó hó 16 án örömnapja volt. Régi vágya, a templomépités ügye egy lépéssel előbbre haladt a megvalósulás felé. Ugyanis e napon történt az újonnan épitendő templom alapkövének megáldása és letétele. Dr. Bohus János plébános reggel 8 órakor ünnepélyes szentmisét mondott a templomépitésnél közreműködő munkásokért, melynek végeztével Károlyi Melinda grófnő kegyur képviseletében jelen volt Jurcsek Béla jószágigazgató és a hívek nagyszámú részvételével megáldotta a templom alapkövét, mely után a fundamentumba letétetett és elhelyeztetett. A szertartás végeztével szivet megindító szép alkalmi beszédet tartott, Isten oltalmát és áldását kérve a templomépités nagy munkájára. PÍYEL SÓSFÜRDÖ AKNASZLATINA, (Máramarosmegye.) 250 méter magasan, szép vidék, ózondus, üde, pormentes levegő, teljes kényelemmel berendezve. Természetes, ásványos sósfürdő, hideg fürdők, £ £ inhalatórium rei- chenhalli mintára. Idült orr, gége, légcső és hörghurutban szenvedők, szívbajosok és rekedten köhögő, valamint mindazon női bántalmak gyógyulására, melyekben a sósfürdők, hideg gyógymód javalva van. Fürdőévad (nj kezelésben) már megnyílt és tart szept. 25-ig. Olcsó egészséges lakások, kitűnő ellátás, mérsékelt türdőárak. Fürdőorvos. Posta, távirda és telefon állomás Aknaszlatina. Kocsik úgy a Máramarossziget állomáson, mint a fürdőtelepen-állandóan rendelkezésre állanak Patronázs-ügy és tanító. Irta: SZOLOMAJER JÓZSEF. Falragaszokat látunk, mint hírnökeit ama napnak, melyen az emberbaráti intézmények a társadalomnák nemcsak részvétére, de zsebére is apellálnak. A gyermeknap volna ez, — Van-e a társadalomiján érzés és cselekvő- képesség a gyermekügy megoldásához?! Az országos gyűjtés végeredménye felelet lesz rá. — Az bizonyos, hogy e tekintetben a hollandus és belga nívón jóval alant állunk. A vezetőkörök ugyan nálunk is gondos szeretettel ápolják az emberszeretet e nemes hajtását. Oly eredményt azonban, mely a sikert lehetőleg állandó és messzekihatóvá tenné, csak akkor várhatnánk, ha majd népünk nagy részénél nem hiányzik az a pszihologiai alap, mely a felebaráti szeretetet gyümölcsözővé teszi. Ennek az alapnak megszerzése fogja általánossá és sikeressé, tehát erőssé tenni a gyermekvédelmet. Ha majd az életfelfogásból nem fog hiányzani a szeretet, az egoisztikus önzéstől mentes charitász érzelem ; ha egyén és társadalom érzése és gondolkozása keresztény ethikai törvények szerint kormányzott lesz, akkor hiszem, hogy a társadalom nagy része nem várja be az urnák felállítását, hanem felhívás és falragasz nélkül siet kielégíteni a lelke mélyét eltöltő felebaráti érzelmet a gyermekvédelem terén. —- Hogy ily ideális állapot bekövetkezik-e, kétségbevonható, de merem hinni, hogy helyes nevelési módszerrel, praktikus társadalmi akciókkal legalább megközelíteni lehet. A mai urna rendszer jelen körülmények között kielégítő lehet, de ki tagadhatja, hogy a jövőt illetőleg, hatalmas és lehetőleg gyökeresen orvosló gyermekvédelmi akcióhoz mégsem elegendő ? 1 — Az egyén és társadalmi életet egészségesen érző és gondolkozó nemzedék nevelésével a szeretet központjába kell állítanunk, A társadalmi tevékenység egymagában nem lehet elegendő. — Gyökeres orvoslást keresztül vinni nem tudhat. — Az urnákban összegyűlt ezrek nem fognak mindenkor megfelelő vagy várt eredményt gyümölcsözni, ha e mozgalommal csupán a sociális célt szolgálva, a lelki, a vallás-erkölcsi motívumokat figyelmen kívül hagj'juk. A társadalmi élet erkölcsi nívójától függ, vájjon kell-e szaporítani a javítóintézeteket, gyermekbiróságokat ? — Ezt az erkölcsi nívót nagyban emeli és sülyesztheti az iskolai és családi nevelés, akár az államnak befolyása a nevelés módozatai és irányaiba. Ha azt akarjuk, hogy a gyermekvédelmet megértő, áldozatkész társadalom alakuljon, úgy nem elég, hogy az államhatalom jóváhagyólag kisérje az iskola ez iránybani működését, de oda kell hatnia, hogy irodalom és művészet leple alatt ne űzhesse romboló üzelmeit a pornographia; hogy az iskola a neveléstudomány nehéz és hatalmas lélekmívelő munkáját az élet az ő mozzanataiban ne tegye nevetségessé. Nemes, tiszta és erkölcsi alapon álló intézmények és akciók csak hasonló forrásból táplálkozva gyümölcsözhetnek s szolgálják a célt, melynek eléréséért emelve lettek. — A patronázs-ügy, mint ilyennek, amikor a gyermekotthonok teremtésével sociális missiót teljesít, nem hagyhatja figyelmen kívül az erkölcsi szempontot, melynek nélkülözése vagy elvesztése miatt került bizonyára a jellemgyenge, akaratnélküli s egyéb a normális gondolkozást jellemző tulajdonságokat nélkülöző védettje az otthonba. A gyermek- védelmi mozgalmat akkor remélhetjük valóban gazdag sikerűnek, ha azt parallel, sociális és lélektani alapon gyakoroljuk. — Hiszen természetes is, s azok az egyének és körök, kik a gyermekvédelemmel mélyebben és behatóbban foglalkoznak, csakis ily. alapon látják messze kiható s a jövőt ^átfogó eredmény biztosítékát. — A társadalom lelkének evolution kell kérésziül menni, s ezen átalakulásban az erjesztő folyamatot a szeretetnek kell véghez vinni. Szeretni tudó egyént és társadalmat kell nevelnünk. — Egoista és ISKOLA